BUDAPEST – Izgultam, mert ez volt az első alkalom, hogy cukorbetegnek kellett segítenem – emlékezett Wolf Kati (39), aki lánya szülinapi zsúrján változott nővérkévé.
FRANKFURT – Tánccal mutatkozott be a pankrátorok között Tim Wiese (32). A német válogatottal a 2010-es vb-n is megforduló focikapus egy frankfurti gálán tartott előadást.
PIREUSZ, KISINYOV, SERRAVALLE – Elképesztő hétvégéjük volt a futballtörpéknek az Európa-bajnoki selejtezőkben! A többnyire pofozógépnek számító labdarúgó-válogatottak közül Feröer-szigetek és Liechtenstein nyerni tudott, San Marino pedig döntetlennek örülhetett, ráadásul egyik csapat sem kapott gólt.
BUDAPEST – November 28-án, kettős temetéssel vesznek búcsút Gera Zoltántól (†91) és feleségétől, Helgától (†79), aki alig egy nappal később követte hű társát a halálba.
Vajon mit éreznek azok a lovas vonulók, akiknek nem jutott fehér lóból, hanem béna feketén kell vonulniuk? Kiváncsian várom azt is, hogy vajon Horthyhoz hasonlóan Novák Előd is beköltözik majd a Gellért szállóba? (MTI.)
Annyira nem furcsa és talán nem is megmagyarázhatatlan, mégis egy egyedülálló, bizonyos életkori határokra korlátozódó és univerzális jelenségről van szó.
BUDAPEST – Kínos ügy előzte meg a Magyarország–Finnország labdarúgó-Európa-bajnoki selejtezőt. Finn és orosz sajtóhírek szerint a találkozó előtt budapesti szállodájában meglopták Roman Eremenkot (27), a vendégek egyik legjobb játékosát.
Akit érdekelnek a világ vezetőinek soha be nem tartott, de legalább igen unalmas ígéretei, itt találja az eredeti forrást pdf-ben. Egyébként most még számok is vannak a G20 nyilatkozatban, nezvezetesen hogy kétezermilliárd dollárral lesz nagyobb a világgazdaság 2018-ban, ha végrehajtják … Folytatás
BUDAPEST – Nem volt valami kirobbanó formában a szombati X-Faktorban Tóth Gabi (26). Pedig a csapat egyetlen női mentora mindent bevetett, mégsem tudta elterelni a figyelmet arról, mennyire kimerült. A mentornő mélyen kivágott rózsaszín ruhája, új frizurája és erőteljes sminkje sem fedte el teljesen a fáradtságot.
Nem félek az orosz csapatokkal folytatott háborútól, és a totális háború forgatókönyvére is felkészültünk – mondta szokatlan keménységgel az ukrtán elnök, Petro Porosenko a német Bildnek. Eközben Áder János magyar elnök azt mondta az ukrán és a cseh-szlovák-lengyel kollégáival folytatott … Folytatás
BÉCS – Vereséggel hangolt az orosz labdarúgó-válogatott a magyarországi mérkőzésére. A gárda Európa-bajnoki selejtezőn Ausztriában kapott ki 1-0-ra, s jelenleg 4 forduló után 5 ponttal csak a harmadik helyen áll csoportjában.
LONDON – A világelső Novak Djokovics (27) nyerte meg a férfiteniszezők londoni világbajnokságát, miután Roger Federer (33) nem állt ki ellene a döntőre. A svájci klasszis hátsérülés miatt lépett vissza a finálétól.
Így már nem csak a makaói kaszinók, a készpénz és a fiktív export között választhatnak majd azok a kínai gazdagok, akik ki akarják menekíteni a pénzüket az országból. Közben lehetővé teszik azt is, hogy külföldi hedge fundok szabadon befektethessenek a … Folytatás
Az exitpollok szerint 51-49 körüli lehet az állás Victor Pontra javára, de ez azt jelenti, hogy egészen közel vannak egymáshoz a nagyszebeni polgármesterrel, a németes nevű Klaus Johannisszal. A külföldön élő románok véleménye ennél sokkal egyértelműbb: 2600-300-ra veri Johannis Pontát … Folytatás
BUDAPEST – Diplomáciai botrányt kerekített a Miniszterelnöki Sajtóiroda Orbán Viktor egy német lapnak adott interjújából: szerintük megengedhetetlen nyomásgyakorlás történt, amikor a Die Welt az interjú felvételét követően három pótkérdést küldött a miniszterelnöknek.
Thousands queuing to vote for #Romania‘s presidential elections.in Brussels. Photos I took today.I waited for 5+1/2 h pic.twitter.com/BXsRHg8wga — Paul Ivan (@paul2ivan) November 16, 2014 Mármint a szavazatukat. Elképesztő sorok alakultak ki Brüsszelben, Párizsban és tetszőleges brit és olasz városokban … Folytatás
BUDAPEST – Gyászol Medveczky Ilona (73). Elhunyt egy nagyon kedves hódolója, a revük királynőjét nagyon lesújtotta barátja halálhíre, aki néhány éve tért haza Amerikából.
A Nemzet Színésze, Törőcsik Mari is szerepel a salgótarjáni sortűzről készülő filmben. A Blikk megtudta: a kétszeres Kossuth-díjas művésznő áron alul vállalta a feladatot, mert tisztában volt azzal, mennyire szerény költségvetésből készül a film.
Micsoda, még létezik a Ku Klux Klán? Annyira létezik, hogy épp a napokban emberkedtek azzal, hogy tüntetőket fognak gyilkolni. Az Anonymus ezért most arra készül, hogy csuklya nélküli képeket posztoljon róluk, itt lehet majd követni a műsort. A KKK máris … Folytatás
BUDAPEST – Megint leszakadt egy jókora kődarab egy budapesti ház homlokzatáról. Ezúttal a Keleti pályaudvarral szemben, a Thököly út–Nefelejcs utca sarkán álló épületről hullott egy jó 20 kilós stukkódarab a járdára. Ha valaki épp ott állt volna, biztosan agyoncsapja.
DUNAÚJVÁROS – Elhunyt Rajz Attila (†38) korábbi válogatott jégkorongozó. Az jegkorongblog.hu értesülése szerint a csatár egy OB II-es mérkőzésen lett rosszul, a lábát fájlalta, cserét kért, majd rosszul lett.
Ma került elő ez a videó, az viszont nem egyértelmű, hogy mennyire tekinthető hitelesnek. Elvileg Hrabove a helyszín, a videón egy férfi azt mondja, hogy “egy holttest esett be a tetőn”. Most már lassan négy hónap is eltelt az Amszterdam-Kuala … Folytatás
Az exit pollok szerint fifti-fifti az állás, megint a külföldi szavazatok dönthetnek. Párizsban és Torinóban már könnygázzal oszlatják a szavazni nem hagyott, dühös tömeget.
LONDON – Vén kagyló is megnyalja a sót – mondhatnánk erre a kíváncsi tengeri herkentyűre, amely első ránézésre mintha az asztalra kiszórt sóból nyalna fel egy nagy adagot kinyújtott nyelvével.
DEBRECEN – A múlt és a jelen csapott össze vasárnap a Debreceni Sportuszodában, azon az All Star gálán, amelyen a Sydney, Athén és Peking olimpiai bajnok vízilabdázóiból összeállított együttes mérkőzött meg a 2013-ban világbajnok magyar válogatottal, amely egyben ezzel a találkozóval készült a keddi, szlovákok elleni Világliga-meccsre.
SZEGED – AZ MKB Veszprém szombati, Vardar Szkopje elleni idegenbeli bravúros győzelme (24-23) után vasárnap a Pick-Szeged férfikézilabda-csapatára is begyűjtötte a két pontot a Bajnokok Ligájában.
VV Vikcsu boncmesternek tanult mielőtt a Villa felé vette az irányt. Kérdés mennyire lesz kritikus odabent mások testével, de epálálni biztosan sokat fog.
Pedig ez történik most Ukrajna szakadárok által uralt részében. Petro Porosenkó elnök ugyanis bejelentette szombaton, hogy az állami hivatalok kivonása mellett az ukrán bankokat is arra utasítja, hogy szüntessék meg a működést a régióban. A betétesek erre azzal válaszoltak, ami … Folytatás