Telki — Négy év után sújthat le újra a finnekre Dzsudzsák Balázs (27) és Szalai Ádám (26). A magyar labdarúgó-válogatott legutóbb 2010. október 12-én győzte le pénteki, Európa-bajnoki selejtezőbeli ellenfelét (M1, 20.45), akkor Helsinkiben 2-1-re nyert az együttes.
Budapest ― „Sosem kapod vissza a fiadat! Nem te fogod felnevelni a gyereked!” – ezekkel a mondatokkal ostorozta Rimóczi Esztert (38) volt férjének nővére, S. Ildikó.
Budapest — Két hónapja jelentették be eltűnését, és október 4-én emelték ki a holttestét a Dunából, de a családnak még mindig nem adták ki Csordás Mária (†51), ismertebb nevén Plexi földi maradványait.
Budapest — Meglepő jelenet szemtanúja volt a Blikk egyik olvasója, aki a budapesti Centrál Színházban járva szúrta ki Kósa Lajos Fidesz-alelnök, debreceni expolgármester feleségét, Porkoláb Gyöngyit, mégpedig Risztov Éva (29) olimpiai bajnok társaságában.
Egyre több hágót zárnak le az utóbbi időben az Alpokban. Sok helyen már olyan vastag lett a hó, hogy nem is lehet eltakarítani, így ezek a hágók késő tavaszig zárva tartanak. Így járt az olaszországi Livigno feletti Forcola hágó is, itt tavaszig nem lehet átkelni a hágón Svájc irányába.
A taxisok rémálmának tartott alkalmazás szerdától használható nálunk is. A magyar taxisok heteken belül törvénymódosítással gátolnák meg mindezt. Nagy csata jön.
Tavaly október óta minősül újra szabálysértésnek az életvitelszerű közterületen tartózkodás. Ehhez képest az önkormányzati választási kampány kezdetéig alig alkalmazták a szabályt a hatóságok. A kampányban viszont beindult a vegzatúra: októberben csak a XI. kerületben 117 eljárás indult, több mint az … Folytatás
Ezért nem is támogatták az EUFOR misszió meghosszabbítását az ENSZ Biztonsági Tanácsában. De csak tartózkodtak, a BT többi 14 tagja pedig igennel szavazott, ezért maradhatnak a békefenntartók Boszniában. (MTI)
Mert manipulálták a devizaárfolyamokat. Az öt bankot – a svájci USB-t, az amerikai Citigroupot és JPMorgan Chase-t, illetve a brit HSBC-t és a Royal Bank of Scotlandet az amerikai, brit és svájci bankfelügyelet büntette meg. Egy bankot, a brit Barclayst … Folytatás
Keményen kiosztotta az egyik hallgatójukat a Music FM műsorvezetője, miután a férfi egy ízléstelen példával akarta meggyőzni Bochkor Gábort az igazáról.
Ma inkább ne, drágám! Fáj a hátam! A férfiak 84 %-a, a nők 73%-a kerüli a szexet, ha fáj valamije. Szívproblémák esetén is sokan lemondanak a szeretkezésről, mert félnek. Pedig nem kellene...
A 2010-es katasztrófa után iskolásoktól gyűjtöttek százforintos adományokat, az így összegyűlt pénzből veszett nyoma tízmillió forintnak. Az akcióban az emberierőforrás-minisztérium adatai alapján 73 millió forint gyűlt össze, ebből az a 212 gyerek, aki iszappal elöntött házakban élt, fejenként 230 ezer, … Folytatás
Őrjöngő férfi fenyegette meg az édesanyját és testvéreit, hogy megöli őket. Az eset Mátraverebélyen történt, a rendőröknek kellett közbeavatkozni, de így is jócskán okozott kárt a megvadult ember.
Az ember összehangolja, hogy a hatalom tévéje és a hatalom legfőbb adóellenőre egyszerre kapják el az amerikai ügyvivőt, aztán a jelenet mégsem úgy sül el, ahogy a rendező elképzelte.
A KSH szerdán újra megerősítette a remek hírt, amit már a múlt héten is közölt, idézem: „Szeptemberben 7,6 százalékos növekedési ütemre kapcsolt az ipari termelés.” A részben jó hír pedig az, hogy szeptemberben 5,1 százalékkal csökkentek a termelői árak, ami … Folytatás
Hoffmann Rózsa rendszerének legnagyobb ellenlábása azt mondta a Népszabadságnak, hogy "nem termelhetjük újra a Kádár-kori gazdaság segéd- és betanított munkásait,"
Újabb holttesteket találtak négy hónappal a maláj utasszállító gép kelet-ukrajnai tragédiája után a térségben vizsgálódó holland szakértők - jelentették szerdán orosz hírügynökségek.
Donyeckben megint komoly összecsapások vannak, és megint orosz katonai járműveket láttak beszivárogni. Az ukrán hadsereg pedig megint lőtte a felkelők fővárosát. A győzelemhez mindkét oldal kevés, a háborúhoz viszont ez is bőven elég.
Petr Hajek szerint Washington buktatná meg az Orbán-kormányt. Igaz, szerinte bin Ladent is a média találta ki, nem hisz az evolúcióban sem, és szerinte már jelen van a világban az Antikrisztus.
Nyilván senkit nem lep meg, de nemcsak Magyarországon molesztálnak férfiak elitsportoló kislányokat. Most az Outside írta meg nagyon részletesen az amerikai úszósportban évtizedek óta rendszeres gyakorlat történetét, ami ellen az illetékesek semmit sem tesznek.
Öt pályázati programra lehet pályázni szerdától, a fiatalok vállalkozóvá válásának segítésére például 1,1 milliárd forint jut. A rugalmas foglalkoztatás támogatására egymilliárd, a vállalkozások exporttámogatására 1,5 milliárd. Technológiabővítésre 8,5 milliárd jut, a legtöbb pénz a 25 éven aluli, szakképzetlen fiatalok elhelyezkedésének … Folytatás
Ezermilliárdot súroló pénzt vesznek el a bankoktól, és még évi százmilliárdot, mindezt azért, hogy átalakuljon a bankrendszer. 300 milliárdos keretből indul a Rossz Bank.
Sőt. A Hír24 szerint nemhogy nem ijedt meg a kormány az RTL egyre népszerűbb ellenzéki híradójától, hanem még jobban megfejné a német médiabirodalmat. Pankucsi Zoltán a Nemzetgazdasági Minisztérium adózásért és számvitelért felelős helyettes államtitkára szerdán Budapesten, az Országgyűlés törvényalkotási bizottságának … Folytatás
Kedd este került ki a parlament honlapjára Szijjártó Péter válasza Demeter Márta szocialista képviselő arra vonatkozó kérdésére, hogy mennyibe kerülnek közvetlen beosztottai az adófizetőknek. (Index)
A két ország elnökei azt mondták, hogy támogatják az orosz vezeték megépítését. A különbség csak az, hogy Magyarország úgy építkezne, ahogy az oroszok akarják, a bolgárok viszont alkalmazkodnának Brüsszel igényeihez.
Hát most az is kiderült, hogy arányaiban mennyire volt alulárazva a 159 négyzetméteres helyiség: a szomszédos 146 négyzetméteres üzlethelyiség piaci áron 2,8-szor annyiba került.
Az ATV értesülései szerint bizalmas információkat kért az OLAF (az Európai Csalás Elleni Hivatal) az európai szociális alap támogatásait menedzselő magyar állami hivataltól, az Emberi Erőforrások Minisztériuma Közreműködő Szervezeti Feladatokat Ellátó Főosztályától, ahova talán már ki is szálltak nyomozni. Valószínűleg … Folytatás