2014. november 3. hétfő

nov. 3
2:21
Ezt ígérik a csillagok (Blikk)
nov. 3
3:15
Szociális gondozó lesz a halálosztó Bene (Blikk)
Szeged — Újra iskolapadba ülne a börtönben 63 évesen Bene László, aki társával, Donászi Aladárral (†41) 1989 és 1993 között rabolt és gyilkolt.
nov. 3
4:09
Olaszt kirúgták a Rising Starból (Blikk)
Budapest — Érthetetlen blamázs! Ifj. Váradi Róbert Márió, alias Olasz (24), a sikeres Váradi Roma Café tagja a Rising Star zsűrijéig sem jutott el, a második rosta után kihullott a több ezer versenyző közül.
nov. 3
4:27
Demcsák: Csak azért mentem férjhez, mert terhes lettem (Blikk)
Budapest — A napokban jelenik meg Demcsák Zsuzsa (36) A másik életem című könyve. A TV2 műsorának vezetője ebben kendőzetlenül írt magánéletének legnehezebb időszakáról, arról, hogy egykori szerelme és férje, K. József (akit a könyvben Öcsinek hív) milyen brutálisan bánt vele otthon, a négy fal között. A könyvben nemcsak a saját, hanem a sorstársai történeteiből is merítve próbálja körbejárni a…
nov. 3
4:27
Négy éve a kórház foglya Barna bácsi (Blikk)
Budapest — Több mint négy éve érkezett rehabilitációra az idős úr, aki most már magatehetetlenül fekszik a Szent János kórház pesthidegkúti pszichiátriai osztályán. Barna bácsi (86) lassan fél évtizede a kórházi fürdőszobában csúszott el, combnyaktörést szenvedett.
nov. 3
5:03
Istenes Bence: Nem akarom, hogy megoperáljanak! (Blikk)
Budapest — Istenes Bencének (27) lágyéksérve van! Az X-Faktor műsorvezetője egyszer csak szúró fájdalmat érzett, amely hetek elteltével sem szűnt meg. A hasogató nyilallás egyre csak erősödött, s míg eleinte csak edzés után érezte, később már végigkísérte az egész napját. Egy hónap után végül Bence orvoshoz fordult, aki közölte vele, hogy lágyéksérve van, és bizony lehet, hogy műteni kell.
nov. 3
7:27
Barátnője nélkül is nyerő Hamilton (Blikk)
Austin – Egy lépéssel közelebb került a világbajnoki címhez Lewis Hamilton (29). A Mercedes brit autóversenyzője megnyerte a Forma-1-es Amerikai Nagydíjat és két futammal a világbajnokság vége előtt 24 ponttal vezeti az összetett versenyt csapattársa, Nico Rosberg előtt (29).
nov. 3
8:03
Így ünnepeltek a Vidi focistái (Blikk)
Székesfehérvár - Őszi elsőségét ünnepelte a Videoton focicsapata az NB I-ben.
nov. 3
8:57
Angelina Jolie és Beatrix hercegnő is befizetett az űrutazásra (Blikk)
London - II. Erzsébet királynő unokája, Beatrix hercegnő (26) is utazott volna a Virgin Galactic űrhajóján, mely teszt útja közben közben pénteken felrobbant.
nov. 3
9:33
Kismama halt meg a balesetben (Blikk)
Nagyvenyim - Mindenórás kismama, a férje és az asszony 13 éves lánya halt meg a szörnyű nagyvenyimi balesetben szombaton.
nov. 3
9:51
Sértődés miatt bomlott fel az Omega (Blikk)
Budapest - Utoljára a Scorpions-szal lépett föl a „nagy" Omega a nyáron, lehet, hogy akkor láttuk őket utoljára együtt játszani.
nov. 3
10:45
Szétmarcangolta a lány osztálytársnője arcát (Blikk)
Magyarország – Megduplázódott az iskolai agresszió miatt a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítványhoz betelefonáló, segítségben reménykedő fiatalok száma.
nov. 3
11:03
Több a baba, mégis fogyunk (Blikk)
Magyarország – Lassult a népesség fogyása az előző évekhez képest, vagyis több gyermek jött a világra, mint egy évvel korábban, és kevesebben haltak meg, de összességében még mindig nagyobb a halálozási arány a születésnél, vagyis csökken a népesség – erről közöl összeállítást a bama.hu.
nov. 3
11:05
Vigyázz a Facebookkal, ha állást keresel! (Blikk)
Tízből már hét fejvadász nézi a közösségi médiát, amikor munkaerőt keres, közben pedig még mindig kevesen veszik tudomásul, hogy nem mindegy, mit posztolunk magukról – írja a hvg.hu egy nemzetközi felmérésre hivatkozva.
nov. 3
11:39
Halloween-láz Hollywoodban! Még több sztár bizarr jelmezben (Blikk)
Los Angeles – A Halloween lázba hozta Hollywoodot és a világ hírességeit.
nov. 3
11:57
Beleszeretett a spermadonorba - így lett belőlük igazi család! (Blikk)
Melbourne – Beleszeretett a spermadonorba egy ausztrál nő, akinek gyönyörű kislányát köszönheti.
nov. 3
12:15
Mindent tagad a pécsi gyilkos (Blikk)
Pécs - Tagadta bűnösségét egy 1998-ban történt emberölés vádlottja a Pécsi Törvényszéken hétfőn kezdődött büntetőperben.
nov. 3
13:27
Bekötött szemmel egyensúlyozott a felhőkarcolók között - videó! (Blikk)
Nik Wallenda (35) kötéltáncos egy egészen elképesztő teljesítménnyel két Guinness-rekordot is megdöntött Chicagóban.
nov. 3
14:03
Életveszélyes jelenetet forgatott Tom Cruise! (Blikk)
London – Tom Cruise (52) számára nem létezik lehetetlen küldetés! Az amerikai színész hét végén élete egyik, ha nem a legveszélyesebb filmjelentét forgatta. Egy repülőgép oldalán mászott 1524 méter magasan.
nov. 3
14:05
Kállai-Kiss Zsófi: Nem villantottam mellbimbót! (Blikk)
Budapest - Kállai-Kiss Zsófia, az X-faktor harmadik kiesője számára nincs tabutéma. A tehetségkutató versenyzője őszintén válaszolt olvasóink kérdéseire, beszélt a párkapcsolatairól, a súlyáról, a csalódásairól és még a mellbimbóvillantásról is.
nov. 3
14:39
Magyar találmányon ámul a világ – videó! (Blikk)
Török Ádám, vagy ahogyan a Daily Mail emlegeti, Adam Horok magyar dizájnér új találmányáról beszél a hipsztervilág.
nov. 3
14:41
Szavazz olvasóink Halloween-jelmezeire! (Blikk)
nov. 3
15:15
Betiltották! Ezek a legerotikusabb reklámok – videó! (Blikk)
Tiltólistára került jó néhány reklámfilm, miután túlságosan szexisre sikeredtek.
nov. 3
15:17
Az utcán tépték meg egymást az asszonyok (Blikk)
Szó szerint megtépték egymást a haragos nők Jászladány utcáján.
nov. 3
15:51
10 tipp a sikeres napért (Blikk)
Az első 10 percen múlik, hogy sikeres lesz-e a munkanap – állítja Lynn Taylor amerikai vállalkozói tanácsadó. S hogy mit kell tenni ez alatt a tíz perc alatt? Az erre vonatkozó jó tanácsokat az alábbi tíz pontban foglalta össze.
nov. 3
15:53
Bőrünket is szépíti a sütőtök (Blikk)
Az ősz naracssárga kincsének számos jótékony hatása van.
nov. 3
15:55
Sokkoló! Bottal verte halálra a nagynénjét (Blikk)
Megállás nélkül ütötte-verte saját sétabotjával 83 éves nagynénjét, aki belehalt sérüléseibe. A rendőröket is megdöbbentette a bajai házban eléjük táruló látvány.
nov. 3
15:57
Bánatában levágta a saját péniszét (Blikk)
Elhagyta a barátnője a 22 éves macedón fiút. Oliver azt hitte, azért nem bújik ágyba vele a lány, mert túl kicsi a pénisze, ezért levágta a borotvájával.
nov. 3
16:09
Új autóval indul Korzikán ifjabb Érdi (Blikk)
Budapest — Új autóval indul a november 6-8. között rendezendő Korzika-ralinak ifjabb Érdi Tibor (31).
nov. 3
16:11
Videó: Zsófinak nincs pasija, de most nem is akar (Blikk)
nov. 3
16:27
Újabb holttestre bukkantak a Costa Concordia roncsában (Blikk)
Holttestet találtak hétfőn a tavalyelőtt elsüllyedt Costa Concordia tengerjáró roncsának egyik kabinjában a hajótest darabokra szedése közben - közölték a genovai hatóságok.
nov. 3
16:29
Horror pókcsípés! Kis híján levágták a lány karját (Blikk)
Birmingham - Az éjszaka kellős közepén arra ébredt Lauren, hogy valami megcsípte.
nov. 3
16:31
Amerika is az internetadón nevet - videó! (Blikk)
Vasárnap este az HBO Last Week Tonight with John Oliver című show műsorában perceken át beszélt a műsorvezető az internetadó ellen kialakult tüntetésről és persze Orbán Viktorról is elmondta a véleményét.
nov. 3
16:33
Így csapta le egy huligán a metró jegyellenőrét - videó! (Blikk)
Washington – Amióta világ a világ, a tömegközlekedési eszközökön és azok bejáratánál dolgozó ellenőrök mindig is az egyik legnagyobb ellenségei voltak az utazóközönség egy rétegének.
nov. 3
16:35
Szinte már őszi első a Videoton (Blikk)
Székesfehérvár — Már az őszi elsőségét ünnepli a Videoton focicsapata. A piros-kékek a 13. fordulóban Kovács István (22) találatával 1-0-ra verték a Honvédot, ezzel, ha matematikailag még el is bukhatnák a pozíciójukat, gólkülönbségük annyival jobb az üldöző MTK-énál, hogy minden bizonnyal a 15. forduló után is az élen lesznek.
nov. 3
17:03
Lendületben a fehérváriak (Blikk)
Az Alba Volán 19 védője reméli, a válogatott szünet nem töri meg csapata lendületét az osztrák bajnokságban. A fehérváriak az 5. helyen állnak az EBEL-ben, legutóbbi nyolc mérkőzésükből hetet megnyertek.
nov. 3
17:05
Ilyen a repülő autó – videó! (Blikk)
Két éven belül gyártásba kerülhet a szlovák repülő autó, elsősorban az észak-amerikai piacra szánják, az ára egy luxus sportkocsi szintjén mozoghat.
nov. 3
17:21
Hamilton nyeri az idegek harcát (Blikk)
Austin — Amióta ujjat húzott Nico Rosberg (29) a csapattársával, képtelen legyőzni Lewis Hamiltont (29).
nov. 3
17:23
Wozniacki a női teniszezők maratoni bajnoka (Blikk)
New York — A teniszpálya helyett utcákon futott Caro­line Wozniacki (24) dán teniszezőnő.
nov. 3
17:25
Forgalommal szembe pördült meg az autópályán - videó! (Blikk)
Washington – Hatalmas mázlija volt annak a sofőrnek, amelyik Amerika egyik autópályájára felhajtva hirtelen megcsúszott, majd egy 360 fokos fordulattal a szemből érkezők sávjában állt meg.
nov. 3
17:39
Morbid köszöntőt mondott Emma Watson – videó! (Blikk)
Emma Watson a BAFTA átadón hökkentette meg közönséget, miután átvette díját.
nov. 3
17:39
Hajnal a Fradihoz készül (Blikk)
Budapest — Gera Zoltán (35) után újabb korábbi fradista térhet vissza a Ferencváros labdarúgócsapatába.
nov. 3
17:41
Kassai utolsó esélye jön? - videó! (Blikk)
Madrid — Történelmi meccsen térhet vissza a korábban a világ legjobbjának megválasztott Kassai Viktor (39) a labdarúgó-Bajnokok Ligájába.
nov. 3
17:57
Otthonában igazoltatták Puzsért (Blikk)
Budapest — Puzsér Róbert (40) a közösségi oldalán osztotta meg, hogy két rendőr hétfő reggel megjelent a lakásán.
nov. 3
17:57
Ebolával rémisztgette 9 éves fiát a kegyetlen anya – videó! (Blikk)
Ohio, Egyesült Államok - LaTierra Hampton (48) az az édesanya, akinek gyermeke ellen elkövetett morbid vicce után kiakadt az internetező közönség.
nov. 3
17:59
Meghalt Jacko vádlója (Blikk)
Los Angeles — Rákbetegségben elhunyt Tom Sneddon (†73), aki gyermekmolesztálás gyanújával kétszer is eljárást indított Michael Jackson (†50) ellen, de egyszer sem járt sikerrel.
nov. 3
17:59
Átverés! Betörésnek álcázta az ajándékozást – videó! (Blikk)
Ismét hatalmasat alakított Roman Atwood, aki számos átveréséről készített már rejtett kamerás felvételt.
nov. 3
18:01
Ide menekült a hideg elől Sehi (Blikk)
Nouméa — Mindenki irigykedhet a ValóVilág egykori szőkeségére, aki jelenleg éppen a világ másik felére kapott meghívást.
nov. 3
18:33
Ciki! Koncerten repedt szét az énekesnő nadrágja - videó! (Blikk)
nov. 3
18:33
Kassai utolsó esélye jön? - videó! (Blikk)
Madrid — Történelmi meccsen térhet vissza a korábban a világ legjobbjának megválasztott Kassai Viktor (39) a labdarúgó-Bajnokok Ligájába.

Keresés