2014. november 30. vasárnap

nov. 30
0:00
Egész Németország siratja a bátor török-német lányt (444.hu)
Tuğçe Albayrak két hete kiállt két német lány mellett a McDonaldsban, amiért nagyon megverték. Tegnap kikapcsolták az őt életben tartó berendezést.
nov. 30
2:42
Natasa Kovacsevics: Budapesten is barátok várnak (Blikk)
Budapest — Magyarországon tölti a hétvégét Natasa Kovacsevics (20). Az amputált lábú szerb kosárlabdázó az európai szövetség kongresszusára, valamint a jövő évi Eb sorsolására érkezett, de nem csak munkával töltötte a napokat.
nov. 30
3:36
Klapka György, az Aranyember sokat veszít (Blikk)
Osli — Klapka György (86) eddigi életútjával bebizonyította: remek üzletember, még a trágyából is képes várat építeni, hogy őt idézzük, kissé finomítva. Ám zseniális húzásai, jövedelmező ötletei, úgy tűnik, nem mindig jönnek be.
nov. 30
3:54
A túszul ejtett Zoltán megrázó vallomása (Blikk)
Százhalombatta ‒ Mindjárt reggel lesz, ez csak egy rossz álom, és én felébredek belőle – ezt hajtogatta Gál Zoltán (20) megbilincselve a szülei vérbe fagyott holtteste mellett, miközben a gyilkos Sz. Krisztián (21) fel-alá járkálva motyogott magában.
nov. 30
3:58
Ezzel járnak a magyar helyszínelők (Blikk)
Budapest — Az utolsó dobozig a helyszínelők tervezték meg, hogyan nézzen ki legújabb, a legsúlyosabb bűnügyeknél bevethető autójuk.
nov. 30
4:30
Így babáznak Fésűs Nellyék - videó! (Blikk)
Budapest – A majdnem férjem lecserélt egy másik nőre – mondta nevetve Fésűs Nelly (42), aki még nem mondta ki párjának, Vajtó Lajosnak a boldogító igent, de egy csöppséggel már meg­ajándékozta.
nov. 30
4:48
Radics Gigi: Jó feleség lesz belőlem! (Blikk)
Budapest - Két hónapja töltötte be a 18. életévét, és Barna lány címmel hamarosan megjelenik a második lemeze. Radics Gigi ott tart, ahogy azt megálmodta, és egy tévéfelvétel és egy iskolai vizsga között, salátázás közben volt ideje egy interjúra, amelyben azt is elmondta, betörő járt családja pesti lakásában.
nov. 30
8:15
Közelednek az év legsötétebb napjai (444.hu)
Amikor még reggel 8-kor sincs elég fény a normális élethez. Ilyenkor mindenki inkább visszabújna az ágyba. Önöknek nagy szerencséjük, hogy ágyból is lehet híreket olvasni, nekem személyes tragédiám, hogy fekve, laptoppal az ölemben nem tudok olyan gyorsan gépelni, mint amikor … Folytatás
nov. 30
8:42
Kérdezd Borbély Ricsit, az X-Faktor kiesőjét! (Blikk)
Budapest - Az X-Faktor 100-ik adásához érkezett, ám, ez a mágikus szám Borbély Ricsinek nem hozott szerencsét.
nov. 30
8:48
Darren Wilson nem rendőr többé (444.hu)
Ő az a járőr, aki augusztusban lelőtte Michael Brownt Fergusonban. Saját akaratából hagyja el a rendőrséget.
nov. 30
8:50
Hacki Tamás füttyművésszel. Kóbor Jánossal és Leslie Mandokival villant a közmédia a német napon (444.hu)
Rádió- és tévécsatornákon is tematikus nap lesz vasárnap. A rendszerváltások 25 évfordulóját és a magyar-német barátságot ünneplik.
nov. 30
9:21
Oroszország újabb segélykonvojt küldött Ukrajnába (444.hu)
Azt mondják, hogy csak építőanyagot, építőfelszerelést és élelmiszert szállítanak.
nov. 30
9:23
Bush vele üzent Kádárnak, aztán nagyon olcsó áramot talált Ukrajnában (444.hu)
A szombaton elhunyt Kapolyi László nyitotta meg a paksi atomerővet, és egy időben ő volt a leggazdagabb parlamenti képviselő. Orosz szénből ukrán áramot termelt, de a földgázüzletbe már nem tudott beszállni. A köztársasági elnök rezidenciája mellé épített irodát, ami belülről egy bányát modellezett.
nov. 30
9:25
Nagyon fontos teszt: Ki mondta, Thomas Piketty vagy Russell Brand? (444.hu)
Könnyű? Nem annyira.
nov. 30
9:27
Ringasd bele magad az ébredésbe (444.hu)
A szokottnál is lelkesítőbb napindító mix, Szarvas Árpád válogatásában. Pszichedelikus pop és rengeteg régi emlék a Hangoverben.
nov. 30
9:54
Svájc a bevándorlás kemény korlátozásáról és brutális aranyvásárlásról szavaz (444.hu)
A bevándorlók maximális számát a jelenleg az országban élő külföldiek negyedében határozná meg egy kezdeményezés, egy másik pedig 2000 tonna aranyat vetetne a jegybankkal.
nov. 30
10:27
Ennek a kislánynak nagyon nem tetszik, hogy az óráról, amit magának szeretne, a Tesco úgy gondolja, hogy az csak fiúknak való (444.hu)
Nagy-Britanniában már civil kezdeményezés is indult azért, hogy a játékgyárak és az áruházak ne korlátozzák ilyen módon a gyerekek szabad játékválasztását.
nov. 30
11:00
Újabb mesterbűnözőt fogott a HírTV (444.hu)
A tévéadó tovább kutakodik az ellenzéki tüntetések szervezőinek diabolikus múltjában. Higgyék el, kérem, ezek egytől egyig nagyon gonosz emberek!
nov. 30
11:24
Akar nyerni 1 milliárd 282 millió forintot? (Blikk)
Ezen a héten sem volt telitalálatos szelvény az Ötöslottónál, a megnyerhető összeg tovább növekszik.
nov. 30
11:33
Négy díjat nyert a VAN Torinóban (444.hu)
A Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan, amit mostanában minden menő arc csak VAN-nak rövidít, négy díjat nyert a 32. Torinói Filmfesztiválon. Reisz Gábor Színház- és Filmművészeti Egyetemen készített diplomafilmje, ami a Filmalap támogatásával készült, elnyerte a zsűri különdíját és a közönségdíjat, … Folytatás
nov. 30
11:42
Angela Merkel Budapestre látogat (Blikk)
Berlin - Angela Merkel német kancellár budapesti látogatást tervez 2015 februárjára - írta a Welt am Sonntag című vasárnapi német lap.
nov. 30
12:06
A Sony aggódik, hogy észak-koreai hekkertámadás érte a stúdió gépeit (444.hu)
Seth Rogen filmjével lehet a gond.
nov. 30
12:08
Merkel magyar látogatást tervez (444.hu)
Így értesült a Welt am Sonntag. A látogatás lényege az lenne, hogy meggyőzze a kívülálló Orbánt, hogy az oroszellenes szankciók mélyítésére szavazzon az EU-ban.
nov. 30
12:39
Kirabolták a Németországban élő észak-ghánai királyt, aki Skype-on keresztül kormányozza a népét (444.hu)
4 arany koronát és aranyláncokat loptak el Frankfurt melletti lakásából.
nov. 30
12:41
Elég sok finn lép ki a lutheránus egyházból a melegházasság legalizálása óta (444.hu)
Finnországban ez a neten történik, így könnyen ellenőrizhetőek az adatok.
nov. 30
13:12
Így még nem láttad Áder Jánost! - fotók! (Blikk)
Vietnam - Áder János köztársasági elnök (55) egyhetes üzleti útját töltötte Vietnamban, ahol egy kis kikapcsolódásra is időt szánt.
nov. 30
13:12
Repülne, de lehetőleg olcsón? Segítünk! (444.hu)
Abban is, hogy mikor menjen ki a reptérre, ha aztán nem akar órákig parfümöket nézegetni a duty freeben.
nov. 30
13:30
A helyszínen fogták el a vasrúddal ölő férfit (Blikk)
Döbrönte - Akár egy horrorfilmben! Egy üzem biztonsági őre hívta fel a rendőrség figyelmét, hogy az üzemben egy idegen férfi tartózkodik...
nov. 30
13:45
Felgyújották az arab-izraeli együttélés egyik szimbólumának tartott jeruzsálemi közös iskolát (444.hu)
A rendőrség zsidó szélsőségesekre gyanakszik.
nov. 30
14:06
Eltűnt egy 13 éves lány (Blikk)
Zalaegerszeg - keresi a rendőrség Pintér Ivettet, akinek édesanyja tett bejelentést eltűnéséről a rendőrségnek.
nov. 30
14:18
Super Victor a neve a 2016-os francia foci-Eb kabalájának (444.hu)
Victor egy franciamezes, köpenyes, nagyfejű és gyerekek között furcsa arcot vágó, nagyméretű humanoid.
nov. 30
14:24
Sok eső és hó is jöhet (Blikk)
Budapest - Az ország nagy részén jelenleg is szitál az eső.
nov. 30
14:51
Ha ma csak egyetlen dokumentumfilmet, akkor ezt (444.hu)
A Red Bull Music Academy forgatott egy hatrészes dokumentumfilmet Japán legfontosabb zenei exportcikkéről, a videójátékok zenéjéről. Én még nem értem teljesen a végére, de azt már most is látom, hogy nagyon-nagyon jó és érdekes. Ide kattintva elérhető a film hat epizódja.
nov. 30
15:18
Meglepetések Mikulás-napra (Blikk)
Saját kezűleg készíthető apró ajándékok, csomagolási és dekorációs ötletek, ha unjuk az egyen csokimikulásokat, celofáncsomagokat.
nov. 30
15:24
Brutális létszámleépítést jelentett be Oroszország vezető telekommunikációs cége (444.hu)
A Rosztyelekom akár 40 ezer dolgozóját is elküldheti a következő négy évben.
nov. 30
15:26
Blatter szerint nincs veszélyben a katari vébérendezés (444.hu)
Hiába ömlenek elő mindenhonnan a korrupciógyanús ügyek és rendezési botrányok a 2018-as és a 2022-es világbajnokság körül, a FIFA vezetője szerint nincs ok a pánikra. Blatter az ázsiai labdarúgó szövetség manilai konferenciáján járt, és ott reagált a brit sajtóban felbukkant legeslegújabb … Folytatás
nov. 30
15:36
Ne engedjük kukucskálni a kamera szemét (Blikk)
Több biztonsági szakember és vírusirtó szoftvereket gyártó cég figyelmeztetett már azzal kapcsolatban, hogy a különböző informatikai eszközökbe épített kamerák veszélyt jelenthetnek.
nov. 30
15:54
Ribiséta a nők elleni erőszak ellen (Blikk)
A SlutWalk, azaz a Ribiséta elnevezésű civil-feminista mozgalom kezdeményezésére vasárnap fél 4-kor a Deák téren több százan menetelnek a nők elleni erőszak, és a nemi erőszakot övező rossz társadalmi hozzáállás ellen, miszerint a szexuális erőszak okai, okozói és mozgatórugói a nők.
nov. 30
15:57
Civil szervezet szerint török területről indította legutóbbi támadását az IS (444.hu)
A török kormány hevesen tagad.
nov. 30
15:59
Vasárnap délután zajlott a budapesti SlutWalk (444.hu)
220foto.hu - Fotókidolgozás akció: -30%     Kuponkód: FOTO444 A hasonló sétákat eddig nyáron rendezték, a mai rendkívüli alkalmat a pécsi rendőrség ostoba és káros áldozathibáztatós kampányfilmjei váltották ki. A történetről többet az esemény oldalán lehet olvasni, mi a tervek szerint videóriportban … Folytatás
nov. 30
16:01
Szép lassan klánná válik a francia Front National (444.hu)
A francia szélsőjobboldali párt alapítója, a 86 éves Jean-Marie Le Pen továbbra is tiszteletbeli elnök. 46 éves lánya, Marine Le Pen ellenszavazat nélkül maradt a párt elnöke. 24 éves unokája, Marion Maréchal Le Pen pedig a 400 jelöltből elsőként jutott be a … Folytatás
nov. 30
16:03
Klicsko még keményebben odacsapna Moszkvának (444.hu)
A bokszvilágbajnokból lett kijevi polgármester szerint Putyin a Szovjetuniót építené újra.
nov. 30
16:30
Újra vízre szállt Fa Nándor (Blikk)
Trieszt — Kihajózott a trieszti kikötőből Spirit of Hungary nevű hajójával Fa Nándor (60).
nov. 30
16:32
Nekivetkőztek a selfie-nek! (Blikk)
Magyarország - Észvesztő képekkel szálltak be versenyzőink a Blikk Szexi selfie játékába.
nov. 30
17:03
A Hír Tv szerint lejáratókampányt indítottak ellenük (444.hu)
A fideszes kereskedelmi tévé kiborult azon, hogy az internet népe viccelődni mer rajtuk.
nov. 30
17:05
Lars von Trier aggódik, hogy most hogy józan, csak szar filmeket tud csinálni (444.hu)
A dán rendező szakított az alkohollal és a drogokkal. Viszont attól fél, ezzel vége a karrierjének is.
nov. 30
17:07
A bevándorlás korlátozása ellen népszavaztak a svájciak (444.hu)
És nemet mondtak arra a javaslatra is, ami a devizatartalék 20 százalékát aranyban határozta volna meg.
nov. 30
17:24
Dárdai Pál hétfőn dönt: megy vagy marad (Blikk)
Budapest — Hétfőn végleg eldőlhet Dárdai Pál (38) sorsa, az ígéretek szerint kiderül, hogy a tizenhét éve Berlinben élő szakember marad-e a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.
nov. 30
17:26
Olcsón megúszhatja, ha elveszik a bankkártyája (Blikk)
Magyarország — Duplán jár pórul az, aki elveszíti bankkártyáját: nemcsak a számlája kerül veszélybe, de még fizethet is azért, hogy más ne használhassa a kis plasztiklapot.
nov. 30
17:36
Egyetlen térképen a törvénytelen javak kereskedelme (444.hu)
Elnagyolt, de beszédes térkép a feketekereskedelem globális alakulásáról.

Keresés