2014. november 7. péntek

nov. 7
3:34
Demcsák Zsuzsa Curtisen verte le férje bűnét (BorsOnline)
Pattanásig feszült a helyzet csütörtök reggel a Mokka stúdiójában. Curtis a nők bocsánatáért ment a stúdióba, de nem volt szerencséje. Demcsák Zsuzsa nem hitt neki.
nov. 7
3:38
Hamis képpel verték át, mégis elbukta a pert (BorsOnline)
Közel kétmillió forintot bukott Kaposi Gábor egy hamis kép vásárlásával, amit egy neves budapesti galéria aukcióján vásárolt. Míg az első fok neki adott igazat, a másodfokú bíróság teljesen ellenkező ítéletet hozott.
nov. 7
3:48
Másfél millió emberhez nem ér ki időben a mentő (BorsOnline)
Csaknem másfél millió emberért érkezik késve a mentő Magyarországon – derült ki az Esri Magyarország térképes alkalmazásából. Riasztó adat az is, hogy 898 olyan település van, ahol egy lakó sem számíthat 15 percen belül segítségre.
nov. 7
3:48
Átvágott torokkal menekült támadója elől Ibolya (Blikk)
Miskolc — Akárcsak az amerikai zodiákus gyilkos, úgy támadott meg egy máig ismeretlen férfi egy napozó nőt a miskolci Fényi Gyula Jezsui­ta Gimnázium mellett még augusz­tus 29-én.
nov. 7
3:52
Rejtélyes kiürítés a NAV központjában (Blikk)
Budapest — Egy rendőrségi razziához megszólalásig hasonló akció színhelye volt szerda kora este a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) központja a Széchenyi utcában – értesült a Blikk.
nov. 7
4:06
Plexi temetésére nem megy el volt élettársa (BorsOnline)
Csordás Ilona gyermekének apja – akivel Plexi 27 évig volt együtt – nem megy el a temetésre. Kocsik Géza ugyanis képtelen lenne találkozni azzal a férfival, aki miatt tönkrement az élete.
nov. 7
4:06
Curtisre támadt Demcsák (Blikk)
Budapest — A nők elleni bántalmazás miatt összefeszült a Mokka stúdiójában a rapper Curtis (25) és a műsorvezető Demcsák Zsuzsa (36).
nov. 7
4:24
New York-i útja után szakított párjával Claudia (Blikk)
Budapest ― Liptai Claudia (41) a New York-i útja után döntött úgy, hogy alaposan át kell beszélni a kapcsolatát párjával, Horváth Ákossal (46). Végül a szakítás mellett döntöttek.
nov. 7
4:28
Szextippeket adott Ördög Nóri - videó! (Blikk)
Olvasóinkat nagyon érdekelte a magánéletük, ők pedig nem szégyenlősködtek.
nov. 7
6:30
Vérben úszva menekült a késelő elől Ibolya (BorsOnline)
Brutális támadás áldozata lett egy miskolci asszony. A nőre egy ismeretlen férfi támadt rá, aki összeszurkálta és a torkát is elvágta.
nov. 7
7:00
Először nagykabátos sorstársaimat üdvözlöm, (444.hu)
akik hozzám hasonlóan a naptárt nézik, hogy megtudják, milyen idő van, nem az ablakot nyitják ki. Nekünk, akik a november eleji Budapesthez méltó öltözetben jöttünk el otthonról, ma kereszt lesz a kabát, simán elég lett volna egy széldzseki is, hiszen … Folytatás
nov. 7
7:06
Előzetesben a pedofíliával vádolt óvóbácsi (BorsOnline)
Szexuális erőszakkal gyanúsít a rendőrség egy óvodapedagógust. K. Csanádot előzetes letartóztatásba helyezték, az ötgyermekes családapa állítólag benyúlt egy kislány bugyijába.
nov. 7
7:24
Magyar ex-ValóVilágos lett a világ legszexibb Dj-e (BorsOnline)
A vége felé közeledik az év, így egyre több összesítő lista jelenik meg arról, hogy mi történt 2014-ben. Egy internetes oldal a világ legszexibb női Dj-it gyűjtötte össze, melynek első helyén egy szőke magyar lány van, akit a ValóVilágban ismerhetett meg a hazai közönség.
nov. 7
7:26
Fülöp: foglalkozzon a klubjával Hemingway! (BorsOnline)
George F. Hemingway, a Honvéd tulajdonosa élesen kritizálta riporterei miatt a Sport Tv-t. Elképzelhető, hogy Fülöp László és Faragó Richárd nem közvetíthet a kispesti csapat meccseiről.
nov. 7
7:33
A lett külügyminiszter a Twitteren vallotta be, hogy meleg (444.hu)
Komoly lépés lehet ez a másság elfogadása terén egész Kelet-Európában.
nov. 7
7:35
Csepreghy: Norvégia zsarolja a magyar kormányt (444.hu)
Az a 36 milliárd, aminek megvonásával fenyegetőzik Norvégia, a magyar kormány szerint megilleti Magyarországot.
nov. 7
7:42
Nem fogja elhinni, mit eszik Palvin Barbi (BorsOnline)
Mindig megnyugtató, mikor kiderül, hogy a modellek is emberek, nem vetik meg a zsíros és egészségtelen falatokat. Most egyik kedvencünk mutatta meg, mennyire imádja a sült kolbászt.
nov. 7
7:44
Szabadságot érdemel a ködben előző férfi? (BorsOnline)
Közfelháborodást váltott ki a bíróság döntése: szabadlábon védekezhet a nagyvenyimi horrorbaleset okozója. A gyalázkodás mellett a segítség sem marad el, ismeretlenek is adakoznak a félárván maradt lány családjának.
nov. 7
8:00
Pszichológus vigyáz a celebekre a dzsungelben (BorsOnline)
A Celeb vagyok, ments ki innen! műsor hangos konfliktusai állandó főszereplője és legtöbbször kirobbantója Baukó Éva. A műsor stábja fel van készülve arra, hogy szakszerű segítséget adjon akár neki, akár a többi táborlakónak.
nov. 7
8:00
Ferenc pápa kitiltotta a pedofil papot (Blikk)
Buenos Aires – Ferenc pápa (77) kiközösítette a katolikus egyház soraiból azt az argentin papot, akit 2011-ben 14 év börtönbüntetésre ítéltek, mert gyerekeket zaklatott szexuálisan.
nov. 7
8:02
Vargán múlik, mikor rúgják majd ki Vidát (BorsOnline)
Akár már pénteken felmenthetné Vida Ildikót Orbán Viktor. A törvény szerint ehhez csak annyi kell, hogy Varga Mihály javaslatot tegyen rá.
nov. 7
8:06
Lomnici Zoltán Rákóczi-emléknapot akar (444.hu)
Szerinte nem állapot, hogy 1848-ra meg 1956-ra ünnepnappal emlékezünk, a Rákóczi-szabadságharc meg smafu.
nov. 7
8:08
Rühatkáknak áll a világ a diósgyőri kórházban (444.hu)
Rühesség miatt látogatási tilalmat rendeltek el Miskolcon, a diósgyőri kórház ápolási osztályán – írta az Észak-Magyarország pénteken. A kórházban eddig öt beteg és nyolc dolgozó lett rühes. Tiba Sándor főigazgató aszerint eddig is előfordult, hogy felvett betegek rühességben szenvedtek, a jelenlegi … Folytatás
nov. 7
8:21
A természet művészete (Metropol)
Madárfelhő.
nov. 7
8:36
Újra erősen rághat a jéghokis Szirányi (BorsOnline)
Különleges védőfelszereléssel lép jégre Szirányi Bence. A fehérvári hokis állkapcsa szeptember ­végén darabokra tört a Klagenfurt elleni meccsen, érthető, hogy azóta jobban vigyáz magára.
nov. 7
8:38
Füst miatt nem jár a Kisföldalatti (BorsOnline)
Pótlóbuszok közlekednek a Kisföldalatti egyik szakaszán, mert péntek reggel az egyik szerelvény füstölni kezdett.
nov. 7
8:39
Megindult a Terra Invest felszámolása (444.hu)
Tízmilliárdos hiteltartozásba pusztult bele a cég, a felszámolásban az állam is rosszul járhat.
nov. 7
8:40
Elviszik az utcán parkoló Daewoot (BorsOnline)
Beigazolódott a Bors olvasójának sejtése. Mint azt csütörtökön megírtuk, a fővárosi XIII. kerületben évek óta ott vesztegel a Jász utcában egy zöld Daewoo gépkocsi, amit szép lassan benőtt a kockakövek közül feltörő gaz is.
nov. 7
8:41
Füstölt a földalatti (444.hu)
Kiürítették a kisföldalatti vonalán a Széchenyi fürdő állomást péntek reggel, mert füstölt egy szerelvény. Nem sérült meg senki, a füstölés pedig megszűnt, miután a tűzoltók áramtalanították a Mexikói út felől érkező szerelvényt. Ezt követően hőkamerákkal is átvizsgálták a kocsikat, ám tűzre … Folytatás
nov. 7
8:43
Szlovák atomerőműbe és a bősi vízerőműbe is beszállna Magyarország (444.hu)
Egyáltalán nem világos, hogy honnan lett nekünk erre hirtelen pénzünk, de százmilliárdos üzletről tárgyalunk Szlovákiával. Az eddigi tulajdonos olasz cég kiszáll, az ő részét vehetnénk meg a Szlovák Villamos Művekben.
nov. 7
8:45
Sydneyben egy óriási kotonnal akarják felhívni az emberek figyelmét arra, hogy a koton fontos (444.hu)
Mindenki védekezzen! Csúnya dolgokat el lehet kapni enélkül.
nov. 7
8:54
Rühesség miatt nincs látogatás egy miskolci kórházban (BorsOnline)
Látogatási tilalmat rendeltek el egy miskolci kórházban miután kiderült, hogy öt beteg és nyolc ápoló rühességtől szenved.
nov. 7
8:56
ByeAlex: ne féljetek a zombiszextől (BorsOnline)
A magyarok szexuális életének megrontásával vádolja ByeAlexet Csides Kata szexuálpszichológus. Az íróként minap bemutatkozó énekes szerint kizárt, hogy könyve hatására élőhalottakkal szexelnének az emberek.
nov. 7
9:12
Szakácskönyvet reklámozott Szijjártó (BorsOnline)
A magyar politikus és a szakácskönyv már szinte elválaszthatatlan egymástól. Adott már ki receptkötetet Orbán Viktor felesége, Lévai Anikó és Gyurcsány Ferenc is. Arra viszont eddig nem nagyon volt példa, hogy egy miniszter ajánlgasson főzőtippeket. Márpedig Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter épp ezt csinálta a legutóbb.
nov. 7
9:12
Végre kimondta valaki a magyar kormányból, hogy Oroszországtól nagyonis érdemes félni (444.hu)
Siklósi Péter, a HM helyettes államtitkára beszélt az orosz agresszióról egy konferencián.
nov. 7
9:30
Bárban táncolt Katalin hercegné húga - videó (Blikk)
Wyoming – Táncra perdült Pippa Middleton (31). Katalin hercegné húga az Egyesült Államokbeli Wyoming egyik bárjában jelent meg váratlanul és mulatott egy jót a helybéliekkel.
nov. 7
9:30
Tény: Button végleg kiszáll az F1-ből (BorsOnline)
Jenson Button az idény végén befejezi Forma–1-es pályafutását. A volt világbajnok Mark Webber példáját követve a Porsché­hoz igazol a hosszú távú vb-sorozatba. A McLaren Alonsót ültetné a helyére.
nov. 7
9:48
Őket keresi a rendőrség a budapesti csecsemőgyilkosság miatt (BorsOnline)
Fantomkép készült egy férfiról és egy nőről, akiknek a rendőrség gyanúja szerint köze lehet egy csecsemő meggyilkolásához Budapesten. A lakosság segítségét kérik.
nov. 7
9:50
Kilenc lövedékkel a fejében élt Cirmi (BorsOnline)
Csodával határos módon maradt életben Cirmi, miután egy ismeretlen kilencszer, közvetlen közelről fejbe lőtte. A kóbor cicát befogadói vitték el állatorvoshoz. Többórás műtéttel mentették meg a vörös macska életét.
nov. 7
10:06
Édesapját gyászolja Hadas Kriszta! (Blikk)
Budapest – Hadas Krisztina (43) gyászolja rákban elhunyt édesapját.
nov. 7
10:06
Berki nyilvánosan kér bocsánatot Czippán Anettől (BorsOnline)
Vérig sértette volt műsorvezetőtársát Berki Krisztián. A showman átadta helyét a FEM3 Caféban Kasza Tibinek, aki „megörökölte” Czippán Anettet. Berki szexista megjegyzéssel bántotta meg kolléganőjét: „tizenegy órakor kell neki szénhidrátot adni, és reggel aktívabb szexuálisan”, majd további erotikus témájú beszólásokkal alázta.
nov. 7
10:08
Könyvárus adta fel az első EuroJackpot szelvényt (BorsOnline)
Pénteken nyolcmilliárd forintot, azaz 27 millió eurót nyerhet az a szerencsés, aki telitalálatot ér el az EuroJackpot játékon. Giczy József volt az első ember, aki idehaza kitöltötte az új játék szelvényét.
nov. 7
10:18
Dübörög a magyar export (444.hu)
Annak ellenére, hogy az ország ipari termelése komoly visszaesést produkált nyáron, a magyar külkereskedelem jól kompenzálja ezt a hatást, ahogy a KSH fogalmaz: “Az export euróban számított értéke 5,8, az importé 5,0%-kal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva. (…) … Folytatás
nov. 7
10:20
Orbán még mindig a saját pártját azonosítja Magyarországgal (444.hu)
És kimondta azt a szót is, hogy startup.
nov. 7
10:22
Alakul a Fővárosi Közgyűlés (444.hu)
Az eseményen Tarlós István főpolgármester mellett Orbán Viktor is feltűnt. Az új közgyűlés, akárcsak a parlament, kisebb lesz, a képviseletet a kerületi polgármesterek látják el. A 33-ből 20 fideszes, 10 balos (MSZP-s, DK-s, etc.), 1 jobbikos, 1 LMP-s és egy civil.
nov. 7
10:24
Ayrton Senna farmerből néz vissza ránk (BorsOnline)
Bámulatos farmerportré készült Ayrton Sennáról.
nov. 7
10:24
Nem lesz a dzsungel királya Bárdos András (Blikk)
Budapest – A nézők döntöttek, Bárdos Andrásnak (50) kellett távoznia a Celeb cagyok, ments ki inenn! második szériájából.
nov. 7
10:24
Korrupciós botrány a szomszédban is! (Blikk)
Van korrupciós botrányból máshol is, nem csak nálunk. itthon az amerikai kitiltásokkal vetődött a korrupcióban való érintettség árnyéka állami vezetőkre, de Magyarországon legalább ki tudnák vizsgálni ezeket az ügyeket, ha arra kerülne a sor. Ausztriában még ez sem menne.
nov. 7
10:26
Infarktust kaphatott az eltűnt idős férfi (BorsOnline)
A rendőrség keresi azt 70 éves dombóvári férfit, aki telefonon bejelentette, hogy eltévedt és rosszul érzi magát. Azt nem tudta megmondani, hogy hol van.
nov. 7
10:26
Ejtették a vádat az AC/DC dobosa ellen (Blikk)
Tauranga – Phil Rudd (60) fellélegezhet. Ejtették a gyilkosságra való felbujtás vádját az AC/DC dobosa ellen. A zenészt csütörtökön vették őrizetbe új-zélandi otthonában.

Keresés