Harley Quinn, mint menyasszony, Joker, mint vőlegény, Vasember, mint örömapa, Batman, mint eskető pap. Egy texasi házaspár megrendezte a tökéletes képregényesküvőt.
Egy felmérés aszerint csoportosította az amerikai márkák boltjait, hogy republikánus vagy demokrata körzetekben fordulnak elő nagyobb számban. Az eredmény meglepő.
Halálra gázolt egy embert a Kodály InterCity szombat délután Katonatelep és Kecskemét között. A rendőrségi helyszínelés idejére a vasúti pályát lezárták, így ezen a szakaszon pótlóbuszok szállítják az utasokat.
Vasárnap annak ellenére lesz népszavazás, hogy a spanyol alkotmánybíróság elkaszálta az ötletet. Így direkt tétje nincs a dolognak, de a szimbolikus ereje fontos lehet.
Az embereknek nincs idejük hétköznap bevásárolni, ezért tolódott át ez a hétvégére – állítja a szociológus, akit a tervezett vasárnapi zárva tartás kapcsán kérdezte a Bors. Manapság ugyanis, akinek még van munkája, az rengeteget dolgozik, így hétköznap estére hullafáradt lesz.
Budapest — Teniszgálát szervez, de emellett a sportolásról sem mond le Taróczy Balázs. A legendával éppen edzés előtt találkoztunk, igaz, ezúttal nem a háló mellé igyekezett.
Életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba azt a 49 éves kiskunfélegyházi férfit, akit a rendőrség megalapozott gyanúja szerint saját öccse sebesített meg egy késsel.
Orosz gázvezeték és magyar emberek között még sosem volt ekkora a távolság. De most ennek vége! A Millenárison bukkant fel egy rejtélyes promóciós teherautó.
Lily Allent mindenki nagyszájú és vadóc énekesnőnek ismeri, ám az ő élete sem volt mentes a tragédiáktól. Egy nemrégi tévéinterjúban könnyezve mesélt 2010-es vetéléséről.
A világbajnoki címért meccsel Szocsiban a tavalyi világbajnok, 23 éves norvég Magnus Carlsen és a korábbi ötszörös bajnok indiai Viswanathan Anand. Az első meccs döntetlen lett, összesen tizenkét meccs van kiírva, de persze lehet nyerni hamarabb is. Carlsen például tavaly … Folytatás
Enber utazik a vonaton, gondosan maga mellé helyezett Sturmgewehr 90-es gépkarabéllyal, és sörözik. Senki se próbálja más nyugati országban! (A svájci haderő legnagyobb részt tartalékosokból áll, akik otthon tartják a felszerelésüket, a fegyvereiket is, és adott esetben így utaznak kiképzésre, … Folytatás
Rahim Aga Khan herceg és felesége, Kendra Spears bejelentették, hogy gyermeket várnak. A világ egyik legtehetősebb hercege és az amerikai modell a családi kudarcokra akarnak rácáfolni.
Állítólagos titkos, belső információkat tereget ki földönkívüliek látogatásáról videóüzenetében, a YouTube-on Boyd Bushman. A mérnök nem sokkal később halott. Az amerikai sajtó most azt találgatja, mennyi lehet a kijelentéseinek valóságtartalma.
Isztambulban az elképesztően korrupt kormány (erről itt írtunk többet) és a felsőoktatás körüli helyzet ellen tüntettek. Pénteken jött ki egy jelentés, amiből kiderült, hogy az egyetemekből is hihetetlen sok pénzt lophattak el, a szerényen az államfőről elnevezett Recep Tayyip Erdogan Egyetem … Folytatás
Brooke Shieldset és Andre Agassit a 90-es évek egyik sztárházaspárjának tartották, ám mindössze kétéves házasságuk nem volt mentes a viharoktól. A színésznő hamarosan megjelenő önéletrajzi kötetében rántja le a leplet az egykori teniszezőről és arról, mennyire féltékeny volt rá.
Elütött egy asszonyt egy autós, mert kiakadt azon, hogy a nő elfoglalta az általa kiszemelt parkolóhelyet. Szerencsére az áldozat nem szenvedett súlyos sérüléseket.
A hétvége eleve kisebbnek várt tüntetése ezekben a percekben érhet véget a Sándor-palotánál. A Tüntetés a Világra szóló korrupció és a Jogtalanságok ellen! névre keresztelt rendezvényt a Több Millióan az Internet Adó és a Jogtalanságok Ellen nevű csoport szervezte meg, akik … Folytatás
Folytatódnak Lina tinderes flörtjei! A mai részből kiderül, hogy a magyar férfiak egyáltalán nem átlagosak. A Tinderen igenis van, aki az igazit keresi. És hősnőnket azzal lehet levenni a lábáról, ha az intelligenciáját dicsérik. Vigyázat, spoiler: A végére azért kiderül, hogy a legfontosabb, hogy jó legyen a szex.
Sopron — A Vasárnapi Blikk Sopronban tudta meg: a tragikus körülmények között csütörtök este elhunyt ellenzéki aktivista, Rózsa Milán (†26) Rózsa Sándor után választott nevet.
Békéscsaba — Habár sokan kételkedtek abban, hogy a rejtvénynek is beillő fantomrajz alapján a rendőrök a tolvajra bukkanhatnak, tegnap elfogták a bolti szarkát.
Budapest — Mintha összebeszéltek volna, hogy senki nem hoz partnert vagy férjet magával, egyedül jelentek meg a sztárok az egyik péntek esti, fővárosi rendezvényre
Burke bíborosnak nem tetszett, hogy liberális irányba viszi a katolikusokat Ferenc. Most komoly pozícióból helyezte át a pápa egy súlytalan jótékonysági lovagrend élére.