Los Angeles — Macaulay Culkin (34) még mindig a humoránál van. Az egykor népszerű gyerekszínészről miatt többször elterjedt már az az álhír, hogy meghalt.
Gödöllő — Spontán szülinapi buliba csöppent Németh Kristóf (38)! A Játékszín igazgatója éppen múlt héten idősödött egy évet, s az alkalomból barátai, az idén 15. születésnapját ünneplő Talamba ütőegyüttes tagjai lepték meg.
Én nagyon jól. Persze nekem könnyebb dolgom van, mint egy átlagos Guardian olvasónak. A lap megjelentetett egy kvízt, ami azt méri fel, mennyit tudnak az olvasók Kelet-Európa földrajzáról, történelméről és kultúrájáról. Annyira azért nem könnyű, én két kérdést is elbuktam. … Folytatás
Elég halovány a szakmai rész a Századvég vezette konzorcium lobbipályázatán. Az óriásmegbízás aláírt szerződése sem erősebb, a konkrét feladatleírás egy és negyed oldal. A Századvég és két amerikai partnere 1,3 milliárd forintot kap azért, hogy a magyar pozíciót javítsa az Egyesült Államokban.
Los Angeles — Robin Williams (†63) 1979-ben robbant be igazán a köztudatba, amikor az Egy úr az űrből című sorozatban nyújtott alakításáért Emmy-díjat nyert.
Debrecen - Ismerőse megöléséért jogerősen hét év, fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztésre ítélt egy fiút a Debreceni Ítélőtábla hétfőn egy fiút.
Debrecen - Ismerőse megöléséért jogerősen hét év, fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztésre ítélt egy fiút a Debreceni Ítélőtábla hétfőn egy fiút.
Pretoria – Hiába bízott abban Oscar Pistorius (27), hogy tíz hónap után szabadulhat a börtönből? A barátnője, Reeva Stenkamp (†29) megöléséért öt év börtönbüntetésre ítélt paralimpiai sportoló angol lapok szerint testi fogyatékossága miatt nem helyezhető házi őrizetbe.
Csak WC-re akart menni az a kislány, aki végül lelki is fizikai sérüléssel távozott a helyiségből. A gyerek bizarr helyzetben nyitott rá két szeretkező felnőttre egy nyilvános toalettben.
Natalie Portman (33) akarta leforgatni azt a filmet, amelyen már jó ideje Koltai Lajos (68) dolgozik. A Láthatatlan híd című könyv filmes változatának már írják a forgatókönyvét. Az Oscar-díjas színésznő így már „csak" a főszerep eljátszására pályázhat.
Ha rakéták vannak az ember segítségére. Francois Gissy így tolja, és rajta kívül nincs is senki, aki lenne annyira hülye, hogy felüljön egy ilyen gyorsan száguldó biciklire, a férfi így egy ideje csak a saját rekordjait döntögeti. Itt lehet megnézni, ahogy … Folytatás
Magyarország — A magyar modellek már 2015-re készülnek, sorra jelennek meg az őket ábrázoló különböző naptárak, amelyekhez a fotókat többnyire egy berceli táborban készítettek egy nemzetközi workshop keretében.
Abda — Szigorúan titkos nyomozást folytatott 1967 és 1977 között a Belügyminisztérium, hogy kiderítse, pontosan kik a felelősök Radnóti Miklós (1909-1944) 70 évvel ezelőtti haláláért – derült ki az állambiztonsági levéltár nyilvánosságra hozott dokumentumaiból.
Azerbajdzsán nyomást gyakorol a médiára, politikai aktivistákat és ellenzékieket börtönöz be - állítja az 57 államot tömörítő Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet. Az ország elnöke 2008-ban is szívesen látott vendég volt Budapesten, most újra jön.
It is American, eh!? Bizony, kincset ér egy jóbarát, akivel átgázolhatsz a mocsáron, aki nem keres kerülő utakat, aki segít ráébredni, milyen fontos a szabadság. Tudj meg többet a Jeep Renegade-ről!
London – Tony Blair egykori brit miniszterelnök igen megtollasodott a zsíros tanácsadói szerződéseinek köszönhetően, mióta 2007-ben lemondott a kormányfői posztról.
Magyarország — Hiába emlegették a forintosítást csodafegyverként a politikusok. Ha ugyanis azt a Magyar Bankszövetséggel kötött keretek között vezénylik le, aligha profitálhatnak belőle a hitelesek.
Los Angeles — Macaulay Culkin (34) még mindig a humoránál van. Az egykor népszerű gyerekszínészről miatt többször elterjedt már az az álhír, hogy meghalt.
Los Angeles - Britney Spears (32) apja, Jamie szerezte lánya legújabb barátját, miután előző pasija megcsalta egy fiatalabb nővel - írja a Los Angeles Times.
Az előző jogszabályt, ami kriminalizálta a homoszexualitást, augusztusban megsemmisítette az ugandai alkotmánybíróság. A kormány azonban a belföldi és nemzetközi tiltakozások ellenére új tervezetet készít, ami alapján életfogytiglannal lehetne büntetni a homoszexuálisokat. Persze kérdéses, hogy keresztül tudják-e nyomni a tiltakozókon a … Folytatás
Alex egy amerikai kisfiú, akiről videó készült, amint egy transznemű fiataloknak rendezett táborban rappel arról, hogyan fedezte fel az identitását és hogyan vallott erről az anyjának. A szám szövege szerint 7 vagy 8 éves volt, mikor rájött arra, hogy transznemű. … Folytatás