Mondjuk ez olyan hír, mint a “meghalt a világ legidősebb embere”, addig hír a hír, ameddig beszámolunk róla. A stadionprogramra csak idén 12 milliárdot szór el a kormány, és ebben nincs benne a Puskás Stadion. Az index szerint tízezernél kevesebben … Folytatás
Interlagos — Átok ül a brazil versenypályán Mark Webberen (38), ugyanakkor áldhatja a szerencséjét, hogy még él. Az ausztrál pilóta 2003-ban az interlagosi Forma–1-es futamon csapódott a gumifalnak és a szalagkorlátnak, de szinte sértetlenül szállt ki a leszakadt elejű roncsból, most pedig a Tartóssági világbajnokság hatórás futamán törte össze a gépét.
Parragh Ádám pár hete lett nagykorú, azóta packáztak vele a hivatalok és csak közjegyző segítségével tudta elintézni az ügyeit. Ez alkalmanként több tízezer forintba került. Most megoldódott ez a probléma, de persze nem a hivatal emberségessége miatt.
Sydney – Szörnyű felfedezést tett egy 6 és egy 7 éves kisfiú az ausztrál Maroubra strandon homokvárépítés közben: a felszín alatt 30 centiméter mélyen egy újszülött meztelen holttestére bukkantak – írja a Bild.
Budapest – Borbély Richárd, az X-Faktor legutóbbi kiesője volt szerkesztőségünk vendége. A sármos énekessel többen is randiznának, sőt még házassági ajánlatot is kapott egy olvasónktól.
220volt.hu - Több mint 110 féle fényképezőgép azonnal, raktárról Köztük többet még be sem mutattak, de például kikerült a mozikban most futó Harag is, dvd-minőségben – írja a Los Angeles Times. A Sony stúdiórészlegét még a múlt héten érte hackertámadás, … Folytatás
Kemény hónapokat tudhat maga mögött a sztársportoló. A többszörös olimpiai bajnokról az utóbbi időkben kábítószer-fogyasztásáról, ittas vezetéséről és egy transzszexuális lánnyal történt afférjáról cikkeztek a legtöbbet.
A kínai főváros hatóságai a dohányzás betiltását tervezik a nyilvános helyeken, a munkahelyen, buszon, iskolák vagy kórházak közelében – ismertette a helyi sajtó értesüléseit a BBC.
Egy éve fogták el, és most fognak vádat emelni a 26 éves pécsi A. K. Balázs ellen, akitől 777 sértett rendelt a neten ruhákat, műszaki cikkeket és bizsukat, ki is fizették, de nem kaptak cserébe semmit. (police.hu)
Budapest – Tovább tart a bizonytalanság a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi posztját illetően, így csalódniuk kellett mindazoknak, akik abban bíztak, hogy a legutóbbi négy találkozón irányító Dárdai Pál (38), a Hertha BSC egyik utánpótláscsapatának edzője újabb megbízatást kap.
Budapest - Úttestre fagyott csapadék, kidőlt fák és több mint 300 fogyasztót érintő áramkimaradás nehezíti az életet Pest megyében és annak térségében. Budán több utat le kellett zárni az úttestre fagyott csapadék miatt.
India - Két fiatal lány esett neki annak a férfinak, aki állítólag szexuális jellegű megjegyzéseket súgott a két fiatal fülébe, majd fogdosni kezdte őket egy menetrend szerint közlekedő autóbuszon.
„A 2014. június hó 3. napján megjelent Ingyenes zacskók miatt rabosították a nyugdíjast közlésben valótlanul állítottuk, hogy a közlésben szereplő nyugdíjast rabosították.
Barnsley – Ilyet még nem láttál! Nudista strand után itt a nudista konditerem. Colin Dobson (42) személyi edző meztelenül tart órákat a sportolni vágyóknak.
És még meg is sérült. A bentley-i férfi vasárnap este 18:45-kor Nyugat-Ausztrália fővárosában, Perth-ben tört át a rendőrség előtti korláton, és törte be az ablakot egy téglával. Amikor viszont átmászott a lyukon, a rendőrök elfogták. Mivel a szilánkok megsértették, innen … Folytatás
Az Országgyűlés 2015. február 25-ei hatállyal az Alkotmánybíróság következő elnökévé választotta Lenkovics Barnabás alkotmánybírót. A képviselők 132 igen szavazattal, 6 nem ellenében, titkos szavazáson fogadták el Kövér László házelnök személyi javaslatát. Lenkovics Barnabás 2007. április 21. óta tagja az Ab-nek, megbízatása 2016. április … Folytatás
A budapesti állatkertben egy hete született kis orangutánról (Pongo abelii) közölt fotót az AFP. A mai képen a müncheni állatkertből érkezett 12 éves anyja, Jula tartja a fővárosi állatkert majomházában.
Mielőtt valamilyen AIDS-hez köthető betegségben meghalnak. Lord Christopher Monckton wannabe homoszexualitás-szakértő a brit UKIP volt vezetője, aki azt állítja, hogy egy időben Margaret Thatcher tanácsadója volt (mások szerint max. lótifuti volt), ezekkel a szavakkal védte meg Rosalie Crestani ausztrál melegellenes … Folytatás
Budapest — Mindössze félórás tanácskozás után választották meg Kóti Árpádot (80) a Nemzet Színészévé, a címet már viselő 11 művész rekordgyorsasággal döntötte el, hogy a debreceni Csokonai Nemzeti Színház művésze legyen Gera Zoltán (†91) halála után a tizenkettedik.
Valencia — Fejbe dobták Lionel Messit (27). A Barcelona négyszeres aranylabdás futballistája társaival éppen azt ünnepelte, hogy Sergio Busquets (26) góljával a hosszabbításban, a 94. percben vezetést szereztek a Valencia otthonában a spanyol bajnokság 13. fordulójának keretében megrendezett mérkőzésen (1-0), amikor a nézőtérről indított „szeretetcsomag” rajta landolt.
Dortmund — Egyre mélyebb gödörben van a Borussia Dortmund futballcsapata. A 2013-ban még a Bajnokok Ligája fináléjában szereplő német élvonalbeli gárda, amely az előző kiírásban bajnoki ezüstöt szerzett és a kupadöntőbe is beverekedte magát, jelenleg a tabella utolsó helyén szerénykedik.
Harmincötödik születésnapját ünnepelte hétfőn a sportág egyetlen kétszeres világbajnok magyar pólósa, Madaras Norbert. A két olimpiai arannyal is büszkélkedő játékos munkával töltötte a jeles napot.
Wentworth - Röviddel a temetés előtt ugrott be a halottaskocsi volánja mögé egy férfi az ausztrál városka temetőjének halottasháza előtt, majd csikorgó kerekekkel elszáguldott a koporsóval és a halottal együtt - írja a német Bild.
New York – Különös ismertetőjele a friss hajvágás – élcelődött a New York Daily News cikke, de Ramael Pierson (24) törvénytelen trükkje valóban párját ritkítja.
Győr — Döntetlennel mutatkozott be a Győri ETO futballcsapatának kispadján Miriuta Vasile (46). A romániai születésű, de a magyar válogatottban pályára lépő egykori labdarúgó a Paks ellen irányította első ízben a zöld-fehéreket.