Bohuslav Sobotka cseh miniszterelnök csütörtökön ismételten bírálta Milos Zeman államfő egy korábbi nyilatkozatát, miszerint Ukrajnának Finnország példáját követve semlegesnek kellene maradnia, és nem lenne szabad belépnie a NATO-ba.
A sepsiszentgyörgyi központi parkban kitűzött székely zászló eltávolítására szólította fel hivatalos átiratban Kovászna megye prefektusa Antal Árpádot, a város polgármesterét.
Jens Stoltenberg NATO-főtitkár dicsérte csütörtökön a Perzsa-öböl menti arab országokat amiatt, hogy jelentős szerepet vállalnak a dzsihadisták ellen Szíriában és Irakban zajló harcban.
Iszlamisták zaklatják az interneten azt az ismert török színésznőt, aki Ferenc pápának tolmácsolt a római katolikus egyházfő néhány héttel ezelőtti törökországi látogatása során.
Egy tizenéves fiú robbantotta fel magát csütörtök este a kabuli francia kulturális központban. A támadásban a merénylő mellett legalább még egy ember, egy német állampolgár életét vesztette.
Az érintett országok ellenkezése ellenére nyugdíjat fog folyósítani a balti államokban élő II. világháborús veteránoknak Oroszország egy csütörtökön kiadott kormányrendelet szerint.
Németországban női kvóta bevezetésére kötelezik a nagyobb részvénytársaságokat, a kormány elfogadott törvényjavaslata szerint legkevesebb 30 százalékra kell emelni a nők arányát a tőzsdén jegyzett legnagyobb cégek felügyelőbizottságában.
Budapest — Elemi felháborodást váltott ki az autósokból és a főváros környéki települések lakóiból a kormány terve, amely szerint januártól fizetőssé tennék az M0-s körgyűrű egyes részeit, valamint az autópályák Budapestre bevezető szakaszait.
Iklad — Gazdára talált a Jackpot Extra játékunk 100 ezres extra nyereménye! Veréb Pálné Máriát olyan boldoggá tette nyereménye, hogy még el is sírta magát.
Zsombó — Nem szabadulhatott a börtönből S. Emese (25), aki 17 éves korában brutálisan, 70 késszúrással meggyilkolta féltestvérét, J. Viktort (†10) otthonukban.
Budapest - A románok elleni 20-10-es Világliga-sikerrel zárta az évet a magyar nemzeti együttes. A szakember a fejlődéssel elégedett, de azt sajnálja, hogy „csak" három ezüst jött össze.
Oroszország atomreaktorokat épít India számára, hozzájárul katonai technológiájának korszerűsítéséhez, továbbá a két ország együttműködik a földgázkitermelés terén, bővíteni kívánja árucsere-forgalmát.
Az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) cáfolta csütörtökön a szakadárok azon bejelentéseit, amelyek szerint egységeik visszavonták volna nehézfegyvereiket a frontvonalról a kelet-ukrajnai harcok övezetében.
Percekkel a halála előtt még készített egy fotót magáról a világ egyik legismertebb bázisugrója, amint egy szakadék peremén ül a tenger felett. Még Instagramra is feltette a képet. Aztán lezuhant a 90 méteres mélységbe.
A hongkongi hatóságok őrizetbe vettek 209 embert csütörtökön, amiért ellenszegültek a rendőri erők azon felszólításának, hogy hagyják el az általuk elfoglalt területeket Hongkong belvárosában.
9 év, 9 millió árengedmény. Így sem kell senkinek a “különleges belsőépítészeti, világítástechnikai és díszítőelemekkel rendelkező villa [...] a legnézettebb valóságshow sztárjától”. Képek, számok, állagmegőrzés: összeszedtük az eklektikus elemekben bővelkedő ingatlan történetét.
A gyermekek legalább kétharmadára kiterjed az ingyenesség és azokat biztosan érinti, akiknek a szülei a közfoglalkoztatásban dolgoznak vagy alacsony jövedelműek.
Ferenc pápa február 14-15-re összehívta a bíborosi testületet, vagyis konzisztóriumot hirdetett meg, amelyen új bíborosokat nevez ki - jelentette be a szentszéki szóvivő csütörtökön.
A német hadsereg nagyjából százfős egysége 2015-ben kezdi el a szolgálatot Irak északi, kurdok lakta térségében, feladata az IÁ terrorszervezet ellen harcoló erők támogatása lesz.
Az első világháború során a szerb hadszíntéren fogságba esett magyar katonáknak emléket állító kiállítás nyílt a Szamár-sziget szellemkatonái - A nagy háború balkáni halálmarsa címmel Budapesten.