Szeretném, ha itthon is több fény vetülne Veress Sándor életművére, ezért Hommage à Paul Klee című darabját és Négy erdélyi táncát is bemutatjuk feleségemmel és zenészbarátaimmal január 7-én a Művészetek Palotájában.
A lett rendőrség nagy bosszúságára ismét leugrott egy rigai toronyépületről az a rejtélyes ejtőernyős, aki évről évre szilveszter közeledtével hajtja végre akcióját.
A Sóstó-Gyógyfürdők Zrt. 2005-ben bocsátott ki kétmilliárd forint összegű devizakötvényt fejlesztési célra, amelynek 2015. január 4-én lejáró rendezésére az előző, MSZP vezette önkormányzat 2008-ban készfizető kezességet vállalt.
A lett rendőrség nagy bosszúságára ismét leugrott egy rigai toronyépületről az a rejtélyes ejtőernyős, aki évről évre szilveszter közeledtével hajtja végre akcióját.
Amerikai kutatók megállapították, hogy az elmúlt évek téli időszakára tehető szívrohamok túlnyomó része hólapátolás közben szedte áldozatait. A felmérés szerint 1990 és 2006 között 1647 esetben történt olyan végzetes szívmegállás, amely hólapátolás közben érte az áldozatot – olvasható a BBC internetes kiadványában.
A kormány áttekinti a nukleáris létesítmények előkészítését, megvalósítását, működését érintő hatósági eljárásokra vonatkozó és a hozzájuk kapcsolódó jogszabályokat, aktualizálja őket és összehangolja a szabályokat.
A 4-es főút 65-ös kilométerszelvényénél három autó ütközött össze hétfő délelőtt, a karambolban két férfi meghalt, egy gyereket pedig súlyos állapotban, mentőhelikopterrel vittek kórházba.
A Sóstó-Gyógyfürdők Zrt. 2005-ben bocsátott ki kétmilliárd forint összegű devizakötvényt fejlesztési célra, amelynek 2015. január 4-én lejáró rendezésére az előző, MSZP vezette önkormányzat 2008-ban készfizető kezességet vállalt.
Tíz számmal lett kisebb a ruhamérete egy tengerészlánynak egyetlen év alatt. A haditengerészetnél naponta ötször kapnak enni a katonák, plusz nassolhatnak is - ez lehetett a baj.
Vígjátékokkal, zenés előadásokkal, különleges szilveszteri programokkal várják a közönséget szerdán, az év utolsó napján a budapesti színházak. A Vígszínházban A revizor, a Madách Színházban a Mary Poppins, a Budapesti Operettszínházban a Csókos asszony, a Centrál Színházban pedig a Függöny fel! című előadás szerepel a műsoron.
Megszerezte a PCI DSS tanúsítványt a Barion, mely szükséges ahhoz, hogy az egyetlen engedélyezett magyarországi e-pénz-szolgáltató bankkártyaadatokat is kezelhessen.
A belső feszültségek nőttek, a Libri üzletpolitikája súlyos konfliktusokat okozott, mondja a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének igazgatója.
A kormány célja, hogy az új pedagóguspolitika és alkotóelemei - életpálya, bértábla, tanfelügyelet, szaktanácsadás, új továbbképzési rendszer - hatékonyan ösztönözzék a minőségi munkát és támogassák a pedagógushivatás szakmai megújítását, valamint presztízsének növelését.
Egy pécsi idősotthonban terápiás kutyákkal tartanak foglalkozásokat a magányos, zárkózott, sokszor apatikus embereknek. Egy középiskolában pedig a testmozgáshoz próbálják újra hozzászoktatni a fiatalokat a négylábúak bevonásával.
Kormányrendelet mondja ki: a gazda felelőssége, hogy megakadályozza kutyája félelemből történő elszökését, ahogy törekednie kell a megriadt négylábúja megnyugtatására is. A szilveszter éjszaka mindig feladja a leckét.
Elrendelte a kormány az új pszichoaktív anyagokra, dizájnerdrogokra vonatkozó szabályozás felülvizsgálatát - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkársága kedden az MTI-vel.
Az Együtt - A Korszakváltók Pártja azt kéri a kormánytól, hogy fejezze be az elmúlt hónapokban tapasztalt "külpolitikai ámokfutást", és szabjon új irányt a magyar külpolitikának.
Barack Obama golfozása miatt kellett megváltoztatni egy katona jegyespár Hawaii golfpályára tervezett esküvőjének helyszínét . A frissen házasodott pár nem neheztel az amerikai elnökre a történtek miatt.