Budapest — Dalokat és könyvet ír, illetve rengeteget pihen abban az állami idősek otthonában Som Lajos (66), ahová néhány hónappal ezelőtt költözött, miután 2011-ben kérvényezte az intézményi elhelyezését.
Budapest — Cseke Katinka (42) és Váradi Olasz, vagyis ifjabb Váradi Róbert Márió (24) kapcsolata mindig is hektikus volt, ugyanis heves vérmérsékletüknek köszönhetően hol indulatosan vitáztak, hol pedig szerelmesen omlottak egymás karjába.
Aspen — Rihanna (26) jegelte a bulizást. A barbadosi énekesnő csütörtökön ünnepelte huszonhatodik születésnapját, ám meglepő módon nem egy zsúfolt szórakozóhelyen partizott, inkább elutazott barátaival egy sítúrára.
Budapest - Nem lehet sokat tudni arról, hogy hogyan változhatnak az adóterheink a választások után, mivel titkolják az ezzel kapcsolatos részletes terveiket a pártok.
Magyarország — Jobb, ha vigyáznak a Katalinok és Lászlók! A Generali Biztosító összesítése szerint ugyanis ügyfelei körében a legtöbb baleset velük történt 2013-ban.
Valencia — Ismeretlen fegyveres lőtte agyon egy venezuelai tüntetésen az ünnepelt modellt és szépségkirálynőt, aki a kórházba szállítás után nem sokkal belehalt sérülésébe.
Amerikai koncertturnéra indul az Apostol együttes! A több arany- és platinalemezzel büszkélkedő zenekar frontembere, Meződi József (71) elárulta, hat helyszínen lépnek fel, megjárják Floridát és New Yorkot is.
London - Boy George (52) valóságos átváltozó művész, hűen egykori zenekara, a Karma Chameleon nevéhez, nemcsak külsejét, de szemmel láthatóan karmáját is képes évről évre megváltoztatni.
York — Megúsztuk a maja világvégét és már egy jó pár aszteroidát az utóbbi időben, holnap viszont itt a világvége, legalábbis a viking mitológia szerint.
Szeged — Új „szeretőjéről" őrizgetett fotót zárkájában S. Andrea (33), és szívecskével karikázta be asztali naptárában a börtönőr állítólagos születésnapját.
Gyál — Nem zárható ki, hogy a sapkás rablóként elhíresült L. Gyula (27) sofőrje lehetett a rablásoknál exszeretője, Y. Andrea (†41), akinek meggyilkolásával is a férfit gyanúsítják – legalábbis erről írt a Zsaru magazin.
Budapest-Dunakeszi - Másfél év után újra bíróság elé állt csütörtökön N. Gábor (35), akit a terrorelhárítók rángattak ki egy taxiból a Ferenciek terén.
Budapest - Az ég felé tekintve vetett keresztet Pittman Cristofel (20), amikor csütörtökön kimondta a bíró, hogy volt menyasszonya, Mészáros Veronika (23) két évvel ezelőtti megveréséért és fogva tartásáért csupán 300 órányi közérdekű munkát látott jónak büntetésként.
Budapest - Két férfin osztozik hónapok óta Détár Enikő (49) és Pikali Gerda (35)! A magánéletben hosszú hónapokon át Rékasi Károly (51) volt a közös pont, hiszen előbbinek válófélben lévő férje, az utóbbinak az új szerelme a Barátok közt sztárja.
Nem úszta meg szárazon a krajcárlopást Viki (23), bármennyire is reménykedett benne. Nagyon persze nem remélhette, hogy titokban marad tette, hiszen számtalan kamera figyeli őket, így nem csak a szerkesztők, hanem ország-világ láthatta, amint elemel 1000 krajcárt a munkafelügyelőjük tárcájából.
Budapest - Hat éve küzd pánikbetegséggel az Éjjel-nappal Budapest sztárja. Dorina (25) középiskolás volt, amikor először jelentkeztek nála a tünetek, amelyek azóta is folyamatosan megkeserítik az életét. A szívdobogás, a légszomj, a tömegiszony és a hirtelen hőhullámok a legváratlanabb helyzetben törnek rá Dorinára, éppen ezért a sorozat sztárja odáig jutott, hogy már nem mer metróval utazni.
Szocsi — Újabb csata előtt állnak rövid pályás gyorskorcsolyázóink, akik a téli olimpián a női váltó révén egy előkelő hatodik helyezéssel hívták fel magukra a figyelmet.
Budapest - Meddig képes kibírni tettlegesség nélkül a villabeli vitákat Izabella (20)? A ValóVilág jó csaja már többször bebizonyította: az ő pofija a legcsinosabb a villában, szájánál viszont senkié nem mocskosabb.
Budapest - Hat éve küzd pánikbetegséggel az Éjjel-nappal Budapest sztárja. Dorina (25) középiskolás volt, amikor először jelentkeztek nála a tünetek, amelyek azóta is folyamatosan megkeserítik az életét. A szívdobogás, a légszomj, a tömegiszony és a hirtelen hőhullámok a legváratlanabb helyzetben törnek rá Dorinára, éppen ezért a sorozat sztárja odáig jutott, hogy már nem mer metróval utazni.
Budapest - Hat éve küzd pánikbetegséggel az Éjjel-Nappal Budapest sztárja. Dorina (25) középiskolás volt, amikor először jelentkeztek nála a tünetek, amelyek azóta is folyamatosan megkeserítik az életét. A szívdobogás, a légszomj, a tömegiszony és a hirtelen hőhullámok a legváratlanabb helyzetben törnek rá Dorinára, éppen ezért a sorozat sztárja odáig jutott, hogy már nem mer metróval utazni.
Brooklyn, New York – 6,4 millió dollár (majdnem 1,5 milliárd forint) kártérítést kap David Ranta (59), akit ártatlanul ítéltek el gyilkosságért, és 23 évet húzott le egy buffaloi börtönben.
Miami, Florida – Egy egész alkalmi mentőosztag verődött össze pillanatok alatt annak a kétségbeesett nőnek a megsegítésére, akinek autójában fulladozni kezdett a vele utazó öthónapos kisbaba.
Képtelen kordában tartani libidóját egy megrögzött pedofil, ezért azt kérte a hatóságoktól: gyógyszeres úton kasztrálják őt, hogy ne bánthasson több gyereket.
Kijev — A több tucat halálos áldozattal járó véres csütörtök után végre megállapodtak a politikai válság rendezéséről Viktor Janukovics ukrán elnökkel az ellenzékiek.
Szocsi — Hokinagyhatalmak párbajoznak a téli olimpián. A két tengerentúli ősi rivális, az Egyesült Államok és Kanada legjobbjai a csütörtöki női fináléban és a férfitorna elődöntőjében is összecsaptak.
Szocsi — Megvan a szocsi téli olimpia első két pozitív doppingtesztje. Az „áldozat” egy német sportoló, akinek – hazája csapatának közleménye szerint – az A próbája „a normálistól eltérő eredménnyel zárult”, s később a B-teszt is pozitív lett.
Magyarország — Már csak kettőt kell aludni, és indul a nagy nyereményözön! Ugye nem felejtették el? A Blikk március 1-jén fontos mérföldkőhöz ér: 20. születésnapunkat ünnepeljük. Ezt hűséges olvasóinknak köszönhetjük, ezért róluk sem feledkeztünk meg.
Magyarország — Nem mérgezhetik tovább az élelmiszergyártók szív- és érrendszeri betegségeket okozó zsírokkal az embereket. A héten életbe lépett egy jogszabály, amely a legszigorúbbak közé tartozik Európában: mindösszesen 2 százalék úgynevezett transzzsírsavat engedélyez a mindennapi élelmiszerekben.
Grenoble – Jó hatással volt a baráti látogatás Michael Schumacherre (45). A december 29-én a franciaországi Méribelben síbalesetet szenvedő – amelynek következtében az agya súlyosan megsérült – hétszeres világbajnok Forma–1-es pilótánál bent járt a kórházban korábbi csapattársa, Felipe Massa (32). Elmondása alapján az öntudatlanul, kómában fekvő Schumi reagált arra, amit mondott neki, s…