Csömör—Budapest — Kiengedték a börtönből L. Zsoltot (44), azt a volt légióst, aki a vád szerint elrabolta volt lovászát, majd fajtalankodott is vele – tudta meg a Blikk.
Budapest — Irigylésre méltó az országgyűlési képviselők többségének anyagi helyzete. A Blikk a vagyonnyilatkozatok alapján összesítette a pénzügyi vagyonukat, és kiderült: a képviselők 4,7 milliárd forintot tartanak számláikon, míg tartozásuk csak 2 milliárd forint.
Budapest — Elképesztő brutalitás miatt került újra rács mögé az éjszakai élet egy ismert figurája, T. György, majd ott kiderült: még nagyobb bajban van, mint hitte.
Révkomárom—Inárcs — Nyolc hónapja rostokol egy kamion mint tárgyi bizonyíték egy inárcsi telepen, gazdája szerint jogtalanul. Tavaly nyáron foglalta le az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség, vagyis a zöldhatóság a komarnói Corso Trans nevű cég Volvo kamionját és pótkocsiját.
Budapest – Édesanyjának bizonyított azzal, hogy megnyerte a hazai Eurovíziós Dalverseny döntőjét Kállay-Saunders András (29), így ő képviselheti májusban Magyarországot Koppenhágában. András még fel sem fogta, hogy Running című dala nyerte el legjobban a közönség tetszését. A Blikk úgy tudja, hogy András az adás után egyből édesanyját hívta telefonon, aki nem lehetett vele az élő adásban, és…
Budapest — Izzott a levegő a legutóbbi SzerencseSzombat adásában Vastag Csaba (31) és Kiss Orsi (33) között. Az M1-en futó műsor egyik idei újítása, hogy minden hónapban új sztárvendég énekest köszönthetnek a műsorvezetők, a Class FM-ben és a tévében is összeszokott párost, Kiss Orsit és Kovács Áront (40) februárban Vastag Csaba egészítette ki.
Békéscsaba — Nem bírta nézni a villalakók enyelgését tovább Józsi (18), ezért döntött úgy, hogy feladja a játékot. A ValóVilág gyúrósa sokat vívódott, de végül a szíve győzött az észérvek felett, és nem törődve azzal, hogy elesik a lehetőségtől, hogy megnyerje a főnyereményt, inkább hazasietett a családjához.
Nógrádmegyer — Baltával és késsel támadt saját nagybátyja Gáspár Győzőre (40)! A Blikk megtudta: vasárnap délelőtt kiabálással, fenyegetőzéssel indult a nap a Gáspár család nógrádmegyeri otthonában. Győzike édesapjának testvére, vagyis Győző nagybátyja – fortyogva a dühtől – baltával a kezében érkezett a családi házhoz, ahol hosszas kiabálás közepette Győzővel akart beszélni.
A pár először a 2006-os Loose című albumon dolgozott közösen, amely óriási siker lett, 12 milliót adtak el belőle világszerte. Azóta is több díjat és elismerést söpörtek be a házaspár produkciói, Nelly Furtado (35) azonban azt mondja, nem annyira egyszerű a férjével együtt dolgozni.
Elloptak egy 10 méter magas és 7 tonna súlyú mangószobrot Ausztráliában. Az óriási gyümölcsutánzatnak hétfőre virradóra kelt lába a queenslandi Bowenben, a mangótermesztés ausztráliai fővárosában.
Hétfőn a Blikk vendége volt Gyúrós Józsi. Olvasóink kérdéseire válaszolt, miután önként kijött a ValóVilágból. Nem tartott a kemény kérdésektől sem, igaz, kissé titokzatos volt.
Los Angeles — Sporttörténelmet írt Jason Collins (35), tíznapos szerződést kötött a Brooklyn Netsszel, majd rögtön pályára is lépett a Los Angeles Lakers ellen győztes (108-102) csapatban.
Február hónap utolsó hétvégéjére, a könnyű krémleves után egy laktató főételt ajánlok, amelyet zöldbors-mártással készítettem el. Többek között a zöld borsnak torokgyulladást enyhítő hatása is van, ezért ebben a hideg téli időben különösen javaslom fogyasztását. A mai menü 1280 kcal/fő értéket tartalmaz. Az ebéd elkészítéséhez sok sikert, elfogyasztásához pedig jó étvágyat kívánok.Fásy Ádám
MALIBU — Bruce Willisen (58) nem fog az idő vasfoga! A legendás színészt Malibu csodás tengerpartján kapták lencsevégre a lesifotósok, amint kislányával, Mabellel (2) és gyönyörű, állapotos feleségével, Emma Heminggel (35) sétálgatott.
Williamsburg — Több mint egy évtizedet kellett várnia egy magyar nőnek, hogy végre rácsok mögé kerüljön az a férfi, aki még 2001-ben erőszakolta meg az egyesült államokbeli Williamsburgben.
Magyarország — Interneten mutogatják magukat meztelenül sok pénzért egyetemisták, így teremtik elő egyre többen a tanuláshoz és a megélhetéshez szükséges pénzt.
Birmingham — Tilos a szaltó Gera Zoltán (34) számára! Az angol élvonalban szereplő West Bromwich Albion magyar labdarúgója fiatalkora óta akrobatikus mutatvánnyal ünnepli találatait, most úgy tűnik, hogy parancsra más módot kell választania öröme kifejezésére.
Tizenhét éve a fél országot elcsábította A miniszter félrelép című mozifilm szexis mellékszerepében, és Hollywoodban is megmutatta magát az egykori modell, aki a mai napon tölti be 40 életévét. Dobó Kata nem panaszkodott, és erre nincs is oka, hiszen két éve édesanya lett, és tavaly cipőtervezőként is bemutatkozott.
Budapest – Tíz esztendeje lebegett Zalatnay Sarolta feje felett Damoklész kardjaként, hogy megismétlődhet élete legszörnyűbb eseménye, és börtönbe kerül, de hétfő reggel ez a veszély elmúlt.
Budapest — Szomszédai szerint elmenekült a fővárosból Oszter Sándor (63). Mint ismert, a színész két hete, egy budai bevásárlóközpontban okozott kárt autójával.
Magyarország — Európát tekintve már bebizonyosodott, de hazánkat nézve is egyre inkább az a tendencia, hogy több kedvezményt és jobb keresetet kapnak a szép, fiatal nők, mint idősebb vagy kevésbé mutatós társai – erre a következtetésre jutott kutatásaiban az Eurostat, a nemzetközi felméréseket végző szervezet.
Budapest — Utoljára ünnepelte születésnapját Kasza Tibor (36). A műsorvezetőt szerelme lepte meg egy különleges tortával, amely a kedvenc közös fotóikkal volt díszítve.
Budapest — Máris terhes Baukó Éva (31)? A volt valóságshow-hőst furcsa rosszullétek gyötrik, havi menstruációja pedig késik. Éva reménykedik, mégpedig abban, hogy civil párjával máris sikerült összehozniuk egy gyermeket.
Kijev — Ez már tényleg cezerománia! Az ókori Caesarhoz hasonló pompában élt Viktor Psonka leváltott és körözött államügyész is, Janukovics egykori jobbkeze.