2014. február 26. szerda

febr. 26
4:21
Gejzír tört fel a halastóból (Blikk)
febr. 26
4:25
Mobilt is rabolt a kis terrorista (Blikk)
Budapest — Egyre több rémtettre derül fény, amelyet a XVII. kerületi általános iskola 6. c-s diákja követett el.
febr. 26
4:39
16 milliárdból focizik az NB I (Blikk)
Budapest — Minimum 500 millió forint kell a labdarúgó-NB I-ben szereplő csapat egyéves működtetéséhez. Ezzel az összeggel azonban reálisan csak a kiesés elkerüléséért lehet harcolni.
febr. 26
4:57
Erdei véresen komolyan veszi az edzéseket (Blikk)
Budapest — Nem lazsál a tréningeken Erdei Zsolt (39). A korábban két súlycsoportban is világbajnoki címet szerző profi ökölvívó már­cius 8-án, a Ferobox Event kecskeméti gáláján lép ringbe, a tervek szerint hazai búcsúmeccsén a WBO (Bokszvilágszervezet) félnehézsúlyú Európa-bajnoki öve lesz a tét – és a Madár becenevű bunyós csúcsformába akar lendülni a fellépésre.
febr. 26
5:01
Mentsék meg a Munkácsy-tárlatot! (Blikk)
Debrecen – Veszélybe került az egyik leghíresebb magyar festményegyüttes, a Debrecenben kiállított Munkácsy-trilógia! Júliusban ugyanis lejár az az öt évre szóló letéti szerződés, amit a Krisztus Pilátus előtt című kép tulajdonosa kötött a Déri Múzeummal.
febr. 26
5:05
Tízből egy cégvezető nem fizeti vissza a prémiumát (Blikk)
Budapest - Szembeszállt az állami cégvezetők egy része a kormány akaratával: bár a fejesek döntő többsége önként visszafizeti a tavalyi évben a megítélt és felvett prémiumát, tíz százalékuk nem jelezte ebbéli szándékát – tudta meg a Blikk.
febr. 26
5:09
Babát vár Mádai Vivien (Blikk)
Budapest - Gyermeket vár Mádai Vivien (24)! A M1 műsorvezetőjének nagy álma teljesült, hiszen szeptemberben arról beszélt a Blikknek, hogy harmincéves korára két gyermeket szeretne szülni.
febr. 26
5:15
Lorán Lenke: Szörnyű, hogy nem tudtunk elbúcsúzni (Blikk)
Budapest — Megviseli barátnője halála Lorán Lenkét (86). A híres komika, aki a pénteken agyvérzésben elhunyt Csala Zsuzsával (†80) évtizedekig állt együtt a színpadon, úgy érzi, hosszú, csendes gyásszal nehezített hónapok várnak rá.
febr. 26
5:17
Farsang volt a villában (Blikk)
Farsangot rendeztek a villalakók. Mindenki örömmel öltözött be: Aurelio (23) kalóznak, Teo (21) méhecskének, Zsolt (20) szamurájnak, Krisztián (20) római katonának, Zsófi (20) seriffnek, Dorka (20) oroszlánnak, Charlotte (26) indiánnak, Iza (20) mancsaftlánynak, Viki (23) pedig stílusosan boszorkánynak.
febr. 26
5:19
Nőuralom a VV6-ban (Blikk)
Budapest — Nők uralják a ValóVilág-villát. Hatodik szériáját éli a műsor, de korábban még nem volt példa arra, hogy bő egy hónappal a beköltözés után a játékosok között csupán hárman képviseljék az erősebbik nemet. Az idén azonban úgy tűnik, a férfiak a gyengébbek, hiszen Alexát leszámítva eddig csak férfiak távoztak a játékból.
febr. 26
5:33
Táncra buzdít Jáksó (Blikk)
Budapest – A csajozásban is hátráltatta Jáksót (45), hogy nem tud táncolni.
febr. 26
5:33
Bokszbajnok ütötte ki a kalauznőt (Blikk)
Budapest - Ezúttal nem volt kétséges, hogy ki kerül padlóra: egy kalauznőt ütött ki a nyolcszoros magyar nehézsúlyú bajnok ökölvívó K. Csaba (32).
febr. 26
5:35
Lek...ázta az unokáját, ezért támadt nagybátyja Győzikére (Blikk)
Nógrádmegyer – Forrnak az indulatok a Gáspár családban azóta, hogy nagybátyja, G. Lajos baltával és késsel felszerelkezve „látogatta meg" pár napja Győziéket (40)! Az Édes élet sztárjának édesanyja feljelentést tett a rendőrségen, Bea asszony (40) pedig már a házat sem meri elhagyni, mert attól retteg, bosszút áll rajta a család másik fele. A Blikk felkereste az indulatos nagybácsit, és…
febr. 26
5:35
Kihozatná a börtönből a pedofil tanárt ügyvédje (Blikk)
Mohács — Három fronton indít támadást B. Mihály (47) – azaz Misi bácsi – ítélete ellen ügyvédje, dr. Magyar György.
febr. 26
5:37
Pákó ütött, rúgott, a hajamat tépte (Blikk)
Budapest – Haját húzta, lökdöste és ütötte is Fekete Pákó a voltanyósát és exsógornőjét – állítja Magosi Edina (34), aki rendőrségi feljelentést is tett a Didikirály ellen testi sértés miatt.
febr. 26
9:09
Ütötték, taposták pénzéért az idős embert (Blikk)
A Kecskeméti Járási Ügyészség most emelt vádat a 2013 októberében történt brutális rablás ügyében. A részeg rablók a kifigyelték és a saját tanyáján támadták meg az egyedül élő öreget, akinek esélye sem volt védekezésre, vagy arra, hogy bárki észlelje a támadást és szóljon a rendőrségnek.
febr. 26
10:57
Aranykincset talált a kertjében a házaspár! (Blikk)
Egy házaspár körülbelül másfélezer darab aranypénzt talált a birtokán Gold Country-ban egy fa alatt elrejtett edényben. Ez a fantasztikus kincslelet úraindíthatja a kaliforniai aranylázat, feltehetően sokan indulnak majd fémdetektorral vadászni a környéken.
febr. 26
10:59
Patkányharapásba halt bele a kisfiú! (Blikk)
San Diego, Kalifornia – Egyetlen fiát veszítette el a Pankey család, mert a háziállatként tartott patkány, a gyerek kis kedvence fertőzött lehetett – írja a New York Daily News.
febr. 26
11:33
Videó: Kullai Timi meg akart halni! (Blikk)
febr. 26
12:09
Összeverték a 8 éves kislányt az iskolában, belehalt (Blikk)
Dél-Afrika - Úgy összerugdostak és vertek egy 8 éves kislányt Valentin napján a játszótéren, hogy a gyerek néhány nappal később belehalt sérüléseibe.
febr. 26
13:21
Pucéran meditál a Halálos iramban szexi sztárja - fotó! (Blikk)
Michelle Rodriguez (35) soha nem tartozott a szégyenlős sztárok közé, ezt a napokban egy meztelen képpel bizonyította.
febr. 26
13:23
Így omlott össze a híd a gyászmenet alatt! (Blikk)
Legalább nyolc ember szörnyethalt, amikor összeomlott egy híd Vietnamban – videó.
febr. 26
13:39
Egyetlen ütéssel ölte meg a járókelőt – videó (Blikk)
Bournemouth - Rászólt egy biciklistára, hogy ne a járdán tekerjen – erre egy másik férfi egyetlen ütéssel kioltották az életét.
febr. 26
13:57
Könyörög Soros volt barátnője, hogy folytatódjon a per (Blikk)
New York - Sírva kérte a bíróságtól Soros György (83) volt barátnője, hogy folytathassa jogi harcát a neki ígért lakásért.
febr. 26
14:33
Lelakatolta fia száját, miközben halálra kínozta (Blikk)
Sokkoló nigériai gyilkosságról számolt be a világsajtó: egy apa saját, négyéves fiát kínozta meg és végezte ki.
febr. 26
15:09
Hiányos öltözetben vonaglik Beyoncé! (Blikk)
Igazán bevállalós volt Beyoncé (32) vadonatúj videoklipje forgatásakor.
febr. 26
16:03
Moyes görög tragédiája (Blikk)
Manchester – Óriási bukás, szégyen, görög tragédia – többek között így kommentálják a brit lapok a Manchester United égését, 2-0-s idegenbeli vereségét az Olympiakosz Pireusz ellen a Bajnokok Ligája nyolcadöntében.
febr. 26
16:05
Hackett elvonóra került (Blikk)
Melbourne — Újabb ausztrál úszóklasszis került problémái miatt elvonókúrára.
febr. 26
16:07
Neymar büszke a hasizmaira (Blikk)
Barcelona — A hasizmára gyúr a leginkább Neymar (22). A spanyol Barcelona brazil futballistája bevallása szerint az előírt heti nyolc órányi konditermi edzéseken kívül is alaposan megizzasztja magát. Önszorgalomból tréningezik, s nem tagadja, ez számára hiúsági kérdés.
febr. 26
16:09
Maradona így örült Alonso focimezének (Blikk)
Dubaj — Illusztris társasággal „dubajozott" Fernando Alonso (32). A Ferrari kétszeres világbajnok spanyol Forma–1-es pilótája honfitársával, a Real Madrid labdarúgócsapatával kétszer is Bajnokok Ligáját nyerő Míchel Salgadóval (38) és a vébétrófeát 1986-ban magasba emelő argentin Diego Maradonával (53) focizott együtt az Egyesült Arab Emírségekben.
febr. 26
16:11
Így válassz tabletet okosan! (Blikk)
Többségében az emberek a tabletet otthon használják online tartalomfogyasztásra (például közösségi oldalak látogatása, blogolás) és tévé mellé kiegészítő médiának.
febr. 26
16:39
Lebénult az orosz síkrosszozó (Blikk)
München — Deréktól lefelé lebénult Marija Komisszarova (23). A szocsi téli olimpián edzés közben óriásit bukó orosz síkrosszozó saját maga jelentette be a szomorú hírt a közösségi oldalán.
febr. 26
16:57
Lement hídba és zsiráf lett belőle (Blikk)
Featherstone – A legtöbben még papírból sem tudnánk zsiráfot hajtogatni, nemhogy saját magunkból, ám a neves brit akrobatának, Beth Sykes-nak (20) ez semmilyen gondot nem jelent.
febr. 26
17:33
Megölte a gyerekét Borkai riválisa (Blikk)
Stuttgart – Felfoghatatlan, megdöbbentő családi tragédia! A korábbi német olimpikon, Jürgen Brümmer (†49) előbb megfojtotta fiát, Simont (†15), majd öngyilkos lett.
febr. 26
17:35
Fülöp a Sunderland vendége (Blikk)
London – Nem felejtik el Angliában Fülöp Mártont (30)!
febr. 26
18:09
Menteni indult a kimentett kamion (Blikk)
Budapest – Róka fogta csuka lett egy mentőakcióból. Egy másik elakadt tehearutón akart segíteni az a kamion, amely alatt beszakadt egy akna fedlapja az Üllői úton kedden.
febr. 26
18:11
Annyira cukros a gyümölcslé, mint a kóla (Blikk)
Magyarország – Elhízást és cukorbetegséget okozhatnak a dobozos gyümölcslevek. Egy pohár almalében ugyanannyi cukor van, mint a kólában. A skóciai University of Glasgow kutatói jutottak erre az eredményre egy több hónapos vizsgálat során, amivel megdöntötték a tévhiteket, miszerint a gyümölcslé maradéktalanul egészséges.
febr. 26
18:45
Jó kutya lett Kapócs Zsóka vizslája (Blikk)
Budapest — Kapócs Zsóka (34) kutyáját megnevelték.
febr. 26
18:45
Négy év után tért haza Max (Blikk)
Berettyóújfalu - Nyakörve dacára élt inkognitóban Max (7), a német juhász. A kajla eb négy évvel ezelőtt Debrecenből indult világgá, szerető gazdái pedig hiába keresték hónapokig.
febr. 26
18:47
Díjat kapott az S. Nagy, Csongrádi házaspár (Blikk)
Budapest — Csongrádi Kata (60) és férje, S. Nagy István (80) kapta idén a Börze Award-díjat, amellyel a zenei és egyéb kulturális értékek felkutatásában, ápolásában és megőrzésében részt vevő zenészeket, énekeseket és együtteseket díjazzák minden évben.
febr. 26
18:47
Két napra bezárta magát a betörő (Blikk)
Erdőbénye - Csapdába csalta magát az a betörő asszony, aki a zempléni település külterületén egy lezárt házat szemelt ki magának.
febr. 26
18:49
Le vagy pukkanva, Britney! (Blikk)
Las Vegas — Britney Spears (32) kettős életet él. Míg a popsztár napközben lepukkantan, foltos felsőben, kopott nadrágban és lazán összegumizott hajjal mászkál az utcán, addig este mintha egy másik nő lépne ki a színpadra.
febr. 26
18:49
Régi olvasóink nyertek a Blixxen (Blikk)
Magyarország - A Blixxszel bárki nyerhet! A 20 éves Blikk az olvasókkal együtt ünnepel; 460 nyereményünk gazdára vár, és lehet, hogy ma éppen önre mosolyog a szerencse. Balázs Henrietta (26) is egy átlagos napra számított szerdán, aztán kapart, és nyert!
febr. 26
18:51
Csillagot neveztek el Kustánczi Liáról (Blikk)
Budapest — Igencsak sepciális ajándékot, egy csillagot kapott utólag barátnőjétől 30. születésnapjára Kustánczi Lia (30).
febr. 26
18:51
Hiába drukkolt Gazsinak Orbán (Blikk)
Budapest — A szigorú atyai tekintettől kísérve lépett először kezdőként pályára a labdarúgó-Ligakupában Orbán Gáspár (22), a miniszterelnök fia.
febr. 26
18:53
Fekete Laci: Mary a főnök, de nagyon bírom (Blikk)
Budapest — Minden lehetőséget megragad Nótár Mary (28) és partnere, Fekete Laci (55), hogy A Nagy Duett vasárnap esti adásaira összehozzák a tökéletes produkciót.
febr. 26
18:55
Mi történt MC Duckyval? (Blikk)
Alszászi Tímea, ismertebb nevén MC Ducky (38) nyolc hónappal ezelőtt Angliában kezdett új életet, ahová szerelme miatt költözött ki.
febr. 26
18:57
Védőfelszerelés nélkül zuhant a munkás (Blikk)
Budapest — Nem kapott védőfelszerelést az a 25 éves fiatalember, aki kedden lakásfelújítás közben kiesett egy Andrássy út 43. szám alatti ház 2. emeleti ablakából, és 8 métert zuhant a világítóudvarba.
febr. 26
18:59
Jól tartják magukat a Douglas-fiúk (Blikk)
Beverly Hills — Elképesztően jó formában látták Michael Douglast (69) és apját, Kirk Douglast (97) kijönni egy divatos hollywoodi étteremből.
febr. 26
19:01
Virággal még szebb a tenger (Blikk)
Havanna - Voksán Virág (30) élvezte a kubai tengerpartot, de akik vele egyidőben jártak arra, azok sem panaszkodhatnak a látványra.

Keresés