2014. április 19. szombat

ápr. 19
4:24
Némethné tárcája költött legtöbbet új autóra (Blikk)
Budapest – 163 milliárd ment el 4 év alatt a minisztériumoknál, vagyis a 2010-ben meghirdetett eszközbeszerzési stop a jelek szerint elmaradt. A összeg több, mint egyharmadát, 61,5 milliárd forintot a Németh Lászlóné által vezetett Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnak sikerült elköltenie.
ápr. 19
4:28
58 milliót követel a felmentett özvegy (Blikk)
Pécs – Drágán számítja meg az államnak a börtönben töltött éveket V. Mária, aki a korábbi vádak szerint szerelmével megölette válófélben lévő férjét. A nő mintegy 58 millió forint kártérítést kér, ugyanis bár felmentették, két és egynegyed évet mégis előzetesben húzott le a rácsok mögött.
ápr. 19
4:32
Leonardo, a Fradi művésze (Blikk)
Budapest — A ferencvárosi szurkolók új kedvence Leonardo Santiago (31). A brazil futballistát – „névrokonához", az itáliai származású polihisztorhoz, Leonardo da Vincihez (1452-1519) hasonlóan – művésznek tartják a drukkerek: megoldásaival, cseleivel színt visz a játékba.
ápr. 19
4:42
Előbb feljelentette, aztán védte a bundázót (Blikk)
Budapest — Kizárták a büntetőeljárásban való részvételből dr. Helmeczy László (64) ügyvédet, aki a hazai focifogadási botrány diósgyőri, siófoki szálán védi a korábbi nyíregyházi klubtulajdonost, K. Ferencet (68). (A vádirat szerint a 2010. május 5-i DVTK–Nyíregyháza (0-1) bajnoki meccs kapcsán a főnök fizetett a hazaiak egyik játékosának, L. Ákosnak (34), hogy a nyírségiek nyerjenek.)
ápr. 19
4:46
Utaznak a parkolóőrök a mozgássérültekre (Blikk)
Budapest — Rászálltak a mozgássérült autósokra a parkolóőrök a XII. kerületben, legalábbis erre gondolnak azok a rokkantkártyával parkolók, akiket sorra büntetnek annak ellenére, hogy jogosan használják az igazolványt.
ápr. 19
5:00
Zsaroló fenyegette a lottónyertest (Blikk)
Győr – Egy milliomos új kocsival jár, saját szabóval dolgoztat, és egyik nyaralását kezdi a másik után. Van azonban egy, aki nem ilyen, pedig a története pár hónapja bejárta a világsajtót.
ápr. 19
5:36
Zimány Linda órákat töltött Jude Law hoteljében (Blikk)
BUDAPEST – Tagadni próbálja a tagadhatatlant Zimány Linda (27). A modell nyakatekert magyarázattal állt elő arról, mi is történt azon az éjszakán, amikor videóra vették, amint rövid évődés után Jude Law (41) megcsókolja.
ápr. 19
5:38
Viki kapta a bónusz lila kendőt (Blikk)
BUDAPEST – Sosem látott fordulat következett be a ValóVilág 6. történetében! Egyszerre két ember, Krisztián (21) és Viki (23) is lila kendőt visel, azaz vasárnap estig, egészen a kiválasztásig védettséget élveznek, a többi villalakó nem tehet rájuk jelet.
ápr. 19
8:24
Mától újra zenél a margitszigeti szökőkút (444.hu)
Tavaly a miniszterelnök és a főpolgármester által átadott budapesti csoda megújult zenei kínálattal kedveskedik a szigetelőknek. Hallható lesz vízcsobogásra Wolf Kati Vukja és a 100 Folk Celsius Miki manója. A Napoleon Boulvard Legyetek jók ha tudtok dala komoly spriccparti lesz szökőkútban. (MTI)
ápr. 19
8:26
A póló levétel leggyorsabb módja (444.hu)
Vannak, akik szerint nem mindegy milyen gyorsan szabadulunk meg a rajtunk lévő felsőruházattól. Nekik szól ez a videó!
ápr. 19
8:28
Zimány szerint csók sem volt, a szállodások szerint órákat töltött Jude Law szobájában (444.hu)
Sosem lesz vége és sosem tudjuk meg, hogy mi is történt valójában. Linda tagad, mások szerint a buli másnapjának délután még visszatért Law-hoz.
ápr. 19
8:57
Beszerzési stop volt, ezért 163 milliárdot költöttek a minisztériumok (444.hu)
A négy évre számolt költésekben Némethné Fejlesztéi Minisztériuma lett a csúcstartó: 61,5 milliárdért vettek tárgyakat. Ebből 15,5 milliárd ment autóvásárlásra, 17 milliárdért pedig tanácsokat vettek, 18 milliárd ment informatikára. Orbán még 2010-ben mondta, hogy beszerzési stop érvényes a minisztériumokra. Elég … Folytatás
ápr. 19
8:59
Vadvédelmi hálót loptak (444.hu)
Heves külterületén érték tetten a rendőrök N. Tamást és D. Richárdot, akik éppen kerékpárjukat tolták, rajta vadvédelmi hálóval. A felderítés során kiderült, hogy a hálót a közeli gyümölcsösből csórták. Előállították, kihallgaták őket. Eljárás indul ellenük. (police.hu)
ápr. 19
9:12
Holttesteket találtak az elsüllyedt kompban (Blikk)
JINDO – Túlélők után kutató búvárok kiemeltek három holttestet a szerdán 470 emberrel (köztük 325 diákkal) zátonyra futott és elsüllyedt dél-koreai komp egyik kabinjából.
ápr. 19
9:30
Ötvennyolc embert végeztek ki egy dél-szudáni menekülttáborban (444.hu)
Fegyveresek törtek a táborra és a nuereket mészárolták. Az ENSZ elítéli a támadást.
ápr. 19
9:32
Egy héten belül megtalálhatják az eltűnt maláj gép feketedobozát (444.hu)
Közel hat hete nincs meg a maláj légitársaság MH370 járata, fedélzetén 239 emberrel. A Indiai-óceánon kutatók most egy tízkilométeres körre szűkítették a gép lehetséges helyét.
ápr. 19
9:34
Hamilton indulhat az élről Kínában (444.hu)
A Formula-1 időmérőjén a második Ricciardio lett, őt a szintén Red Bullal versenyző Sebastian Vettel követi. Ebben a sorrendben vágnak neki vasárnap a futamnak. (MTI)
ápr. 19
10:03
Kétmilliárdért vett az állam három orosz helikoptert, júniusban már repülhetnek is (444.hu)
A nagyjavításon átesett három Mi–8T helikoptert már festik, matricázzák. A gépek még nyolc évig repülhetnek.
ápr. 19
10:05
A perc elviselhetetlen kellemetlensége (444.hu)
Itt is van a Kellemetlen Percek hatodik epizódja, amiből az is kiderül, már csak 47 rész van hátra.
ápr. 19
10:07
Idős nő halt meg egy lakástűzben a harmadik kerületben (444.hu)
Egy háromszintes épület második emeletén keletkezett a tűz, egy konyhában. A tűzoltók a megfékezték a lángokat, a konyhából egy idős nő holttestét hozták ki. Az épületbe az átszellőztetés után a lakók visszatérhetnek. (MTI)
ápr. 19
10:24
Michael Douglaséknál szent a béke (Blikk)
NEW YORK – Nyolc hónap után először mutatkozott együtt a vörös szőnyegen Catherine Zeta-Jones (44) és Michael Douglas (68).
ápr. 19
10:36
MTI kiadta a hírt angolul, hogy Pancho Arena, will open in Felcsut on Monday (444.hu)
Guests of honour invited to the event include Erzsebet Puskas, Ferenc Puskas’s widow, Croatian football legend Davor Suker, as well as Germany’s world champion Lothar Matthaeus, Portuguese Champions’ League winner Paulo Sousa and other outstanding sports fames.  The opening speech will … Folytatás
ápr. 19
10:38
Húsvéti life hacker: a tormareszelő (444.hu)
A konyhai reszelők egyik oldalán az a mindenre használhatatlan, éles kis háromszögekkel körbevett négyszögletű-lyukacsos rész, na, az a tormareszelő. Mint ahogy a szakmailag hiteles weboldal erre rámutat. Tessenek ilyenkor használni. A frissen reszelt torma kábé úgy aránylik a bótihoz, ahogy … Folytatás
ápr. 19
10:40
Welsz Tamás pénzmosós piramisjátékot üzemeltetett? (444.hu)
A Népszabadság szerint segített vagyonosodási vizsgálatokat elsimítani és a túl nagy nyereséget produkáló vállalkozóknak adóalapot csökkenteni.
ápr. 19
10:42
Mercis párharc az F1-ben (Blikk)
SANGHAJ – Kétség sem férhet a Mercedes-csapat fölényéhez! A Forma–1-es Kínai Nagydíjon a német istálló újabb pole pozíciót szerzett, négy lehetőségből a negyediket, s így a mostani győztes Lewis Hamilton (29) 3-1-re vezet csapattársával, Nico Rosberggel (28) szemben.
ápr. 19
11:09
Öt párt már biztosan indul az EP-választáson (444.hu)
A Választási Bizottság nyilvántartásba vette a Jobbik, az Együtt-PM és a Demokratikus Koalíció listáját. Korábban már az MSZP és a Fidesz-KDNP papírjait hitelesítették. Aki még szeretne indulni húzzon bele, mert április 22-én 16 óráig kell összegyűjteniük és leadniuk 20 ezer érvényes ajánlást. (MTI)
ápr. 19
11:11
Jenő még a Kossuth téren van? (444.hu)
Sölétormos Jenő a kishantosi gazdaságért tüntet a Nemzet Főterén. Ahogy Facebookján írja, egy hétig tervez éhségsztrájkolni egy öreg hársfa tövében. Jenő ma még nem adott életjelet magáról, így ha valaki arra járna, nézzen rá, és kérdezze meg, hogy szüksége van-e valamire. Elég … Folytatás
ápr. 19
11:13
Négy napig nem lesz csúcstámadás a Mount Everesten (444.hu)
A pénteki lavina omlás 12 embert temetett maga alá, négy hegyivezetőt még keresnek. A kint lévő hegymászók közösen döntöttek a négy napos gyászszünet mellett. Erre az évre 334 külföldi kapott engedélyt a csúcsmegmászására, köztük van az oxigénpalack mentes Klein Dávid … Folytatás
ápr. 19
11:18
Beyoncéval turnézik Jay-Z (Blikk)
NEW YORK – Nem csoda, hogy Beyoncé (32) és Jay-Z (44) az egyik legjobban kereső házaspár a zenei világban. A szexi énekesnő és rapper férje már eddig is segítette egymás karrierjét, most azonban még tovább mentek: közös turnéra indulnak az Egyesült Államokban.
ápr. 19
11:20
Házasságstopot hirdetett Britney Spears apukája (Blikk)
LOS ANGELES – Az apja nem engedi férjhez menni Britney Spearst (32), mert attól fél, hogy új partnere is a pénzére pályázik, akárcsak az összes többi férfi ismerőse.
ápr. 19
11:42
Nem norm-, hanem hardcore (444.hu)
A húsvéti buliajánlóból súlyos szakmai hiba folytán kimaradt (a személyi konzekvenciákról később dönt a Fegyelmi Bizottság) a Fekete Yuk utolsó túlélői, a kőbányai hardcore-veteránok ma esti turnézárója a Dürer Kertben: AMD és Leukémia (Apokalypsis).
ápr. 19
11:44
Így néz ki Angela Merkel férje (444.hu)
Joachim Sauer nem túl sűrűn mutatkozik kancellár feleségével. Most Olaszországban töltik a húsvétot, ott kapták le őket.
ápr. 19
11:46
Már 2648 magyar jár az osztrák felsőoktásba (444.hu)
A 2013/14-es tanévben 906 magyar diák kezdte meg a tanulást a Lajtán túl. Ez növekvő tendencia. A legtöbben a három bécsi egyetemre, az Universitat Wien, a Wirtschaftsuniversitat Wien és a Technische Universitat Wien padjait koptatja, írja a Hvg.
ápr. 19
11:48
Eközben Kelet-Ukrajnában ez a hangulat (444.hu)
Maxim Dondyuk kiváló fotóriporter töltötte fel a képet instagramjára. Kislány nagy katonával.
ápr. 19
11:50
Valószínűleg négy francia ma a legboldogabb ember a világon (444.hu)
Még 2013 júniusában rabolták el a négy újságírót Szíriában, a mai napon kiszabadultak a francia elnöki hivatal szerint. (AP)
ápr. 19
12:12
Valós Lindsay szexlistája, rengeteg sztárral feküdt le (Blikk)
LOS ANGELES – Lindsay Lohan (27) megerősítette, hogy valós az a szexlista, amelyet márciusban az In Touch Weekly hozott nyilvánosságra.
ápr. 19
12:48
Putyin kitüntetéseket fog adni a Krím félszigetét elfoglaló orosz katonáknak (444.hu)
A Rosszija állami tévének adott interjút az orosz elnök, a kitüntetés adományozást természetesnek nevezte. Ukrajnának egy hónap haladékot ad, hogy rendezze a gázszállítások árát. Kijelentette, hogy nem akarja romba dönteni az ukrán gazdaságot, de nem várhatnak örökké a pénzükre. Felszólította … Folytatás
ápr. 19
12:50
Az ismert univerzum első fogászrapje (444.hu)
A „Wax It Fresh and Carve It Smooth,” című számot a Cheighton Egyetem fogorvoshallgatói készítették. Mindannyiunk okulására. (DailyDot)
ápr. 19
13:06
Fásy Ádám ünnepi ajánlata (Blikk)
Ötfogásos, dínomdánom lakomát állított össze a szakács húsvét alkalmából.
ápr. 19
13:21
Orbán három napja nem posztolt fácséra (444.hu)
Két lehetőség lehet: hétfőn a Pancho Aréna avatón kép és videó áradat lesz, vagy holnap reggel egy kis családi cukiskodás. Tavaly például ez a híres asztalralépős fotó készült:
ápr. 19
13:23
677 minisztériumi dolgozónak vettek 22 milliós autót? (444.hu)
Moncsak mikroblogger osztott szorzott a Fejlesztési Minisztériumi költéseken. A wikipedia szerint 677-en dolgoznak Némethnénél, a 15,5 milliárdos gépjárműbeszerzés szerint tényleg mindenkinek járna egy jobb Audi.
ápr. 19
13:25
Gyulai Buda bekiskutyázott húsvétra (444.hu)
Fajtát jósolni sem merek, de szép otthonra lelt a jószág! Gratulálok!
ápr. 19
14:00
Gyógyulj, szépülj Aloe verával! (Blikk)
ápr. 19
14:18
Lazítsunk egy kicsit! (Blikk)
ápr. 19
15:06
Így lett sokkal szebb a Pancsóaréna (444.hu)
Egy nap alatt az egész világot meghódította a 444 játéka, aminek segítségével bármit fel lehet írni a felcsúti Simicska Bernabeu stadion lelátójára. Itt a 30 legszebb alkotás, amit olvasóinktól kaptunk.
ápr. 19
15:08
Röviden a várható időjárásról (444.hu)
A mai napon marad a felhős idő, és egyre többfelé fog esni az égből folyadék. Hideg nincs kint. Vasárnap hasonló lesz az idő, 17 fok maximum és néhol eshet, de azért többet tudunk szemezni a nappal mint ma. (Koponyeg.hu)
ápr. 19
15:10
Belelkesültek a szaúdiak, jövőhéten nekilátnak a világ legmagasabb épületének (444.hu)
Az több mint egy kilométer magas Királyság Tornyát 1,2 milliárd dollárból rántják fel. A 157 emeletes épülethez 80 ezer tonna acélt használnak majd. (SaudiGazette)
ápr. 19
15:12
Három autó egymásnak ment, lezárták az 1-es főutat Tatabányánál (444.hu)
Két ember sérült meg, egyikük súlyosan. A mentés és a takarítás idejére teljes széltében lezárták az utat. (MTI)
ápr. 19
15:14
Ma is nagy érdeklődés volt az ételosztáson a Blahán (444.hu)
Magyarország a választások után is jobban teljesít. Komoly sor volt a krsinások ingyen ebédjén.
ápr. 19
15:39
Meteor robbant az orra előtt (444.hu)
A Kola-félszigeten hazafelé tartó autós belsőkamerája rögzített egy meteorrobbanást.

Keresés