Nyolc pont az egész, de ezzel a nyolc ponttal mondtunk le a csillagközi utazásról. Majd gondoljanak erre, amikor a kiégett, posztapokaliptikus Budapest utcáin élelem után kutatnak, és a kezükbe akad egy félig elégett, már alig olvasható könyv. Valamikor, valakik a munkásmozgalom nevében a nyomdagépeket is szétverték. De a Ragnarök a Start Menüvel kezdődött.
Győr — A család és az egészség a legfontosabb. Douchev-Janics Natasa (31) háromszoros olimpiai bajnok kajakos nehéz heteken van túl, férje, Andrian Dusev (43) és kislánya, Milana (2) tartotta benne a lelket a gerincsérv-műtét után.
Székesfehérvár – Egyszemélyes cellára számított, ahol békés magányában töltheti el a rá kiszabott 20 napos börtönbüntetést Ágh Anikó (35), a valóság azonban ennél jóval ijesztőbb. A fiatal anyukára, mint megírtuk, egy többszörösen elkeveredett parkolási bírság miatt vár rabság a Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézetben.
Budapest — Az összességében 4,8 millió szavazó közül, mindössze 176 ezret sikerült meggyőzniük a kieső kis pártoknak, hogy ők jelentik a megoldást 2014-től. Ráadásul ezért 3,4 milliárd állami támogatást kaptak kampányukhoz. Ez a szavazatszám 14 párt között oszlott meg, és a 176 ezerre visszaosztva a támogatás összegét nem nehéz kiszámolni, hogy átlagosan húszezer forintot költöttek egyetlen…
Budapest — Olimpiai megnyitóval indították a fogyihetet a lakók a villában. A következő pár napra ugyanis azt a feladatot kapták, hogy megpróbáljanak minél több felesleget leadni abból, ami felkúszott rájuk az elmúlt hónapokban.
Budapest – Szerdán tartják Kovács Erzsi (†85) bírósági tárgyalását, ahová hiába is várnák az énekesnőt, ugyanis vasárnap elhunyt. A vádlottak padján kellene mentegetőznie, és a Tillinger Attila által indított rágalmazási perben védekeznie és bocsánatot kérnie a házibulihercegtől.
“A színésznő és szerelme éveken át tartó viharos románc után, úgy tűnik, megállapodtak, lecsillapodtak, és a legnagyobb csendben örök hűséget fogadtak egymásnak.” – írja a Blikk. A minszterelnök nem közszereplő főtanácsadójának és színésznő feleségének viharos kapcsolatáról a cikkből tudhat meg … Folytatás
A világ legismertebb britnek öltözködő texasi divattervezője most jelentette be, hogy összeházasodott a Richard Buckley újságíróval, akivel 27 éve járnak. Fordék egyébként Nagy-Britanniában élnek, ahol szintén legális lett nemrég az egyneműek kapcsolata. Ennek ellenére Amerikában házasodtak össze. A nyolcvanas években … Folytatás
FA DŐLT AZ ÚTRA KOMLÓ ÉS ZOBÁKPUSZTA KÖZÖTT. Az elhullott kérges teljes szélességében elállja az utat, ezért leállt a forgalom. A komlói lánglovagok egy láncfűrész segítségével megkezdték a fa eltávolítását. (MTI)
Egy miami tisztviselőre lecsaptak a rendőrök, amikor a kocsijából épp néhány férfihoz beszélt, akik erre elszaladtak. Az izzadt, remegő férfinél találtak drogot, és a seggéből előkerült egy üveg methpipa is. A férfi könnyen megúszta, még csak ki se rúgták, csak … Folytatás
Rendőrök vigyázzák a Szabadság téri Német megszállás emlékművének építési munkálatait. Tegnap este sokan tüntettek a téren és a kordonokat is lebontották. Ma rendőrautók parkolnak a helyszínen.
Az HBO jelentette be, miután a negyedik évad első része az elmúlt hét év legnézettebb műsora lett (MTI). Ez remélem, hogy annyit jelent csak, hogy két évad biztosan lesz még, mert azt is erősen kétlem, hogy George Martin a most … Folytatás
Magányosan várakozó „csacsit” talált a delmagyar.hu a Tisza partján. A szamár a lap szerint „sem a túlpart ínycsiklandó zöldjét, sem a tápai réten lakókat nem érheti el száraz patákkal”, ugyanis évek óta nem jár a komp. A lap szerint a … Folytatás
Az amerikai hírszerzés szerint már az utánpótlási vonalakat is kiépítették és a veszteségekre is felkészültek. De ezeket az adatokat nem osztják meg az ukránokkal.
A pénz azé lesz, aki a gyilkossal kapcsolatban olyan pontos adatokkal rendelkezik, amikkel az elkövető azonosítható és a gyanú megalapozottá válik. A tanút a hatóságok megvédik, ha kell – írja a police.hu. (Március 26-án 10 óra körüli időben Tatabányán, a … Folytatás
Ben Johnson, a futó, akihez minden idők egyik legnagyobb doppingbotránya kötődik. Jól kiegészítik majd egymást Forddal, akihez Kanadában minden idők legnagyobb drogbotránya kötődik. (The Star)
Az 53 éves városvezetőt kedd este váratlanul érte a halál, mondta a település jegyzője az MTI-nek. Sümegi Zoltán 2006 óta volt Tolna Fidesz-KDNP-s polgármestere.
Florida - Szörnyű baleset történt egy forgatáson: a stáb egy tagját szállító kisrepülő lezuhant, miközben az alacsony költségvetésű alkotás záró jelenetét vették fel.
Az állami alkalmazottak fizetését vetették össze a hasonló végzettségű, magánszférában dolgozók fizetésével. Éppen Amerika és messze az átlag alatt végeztünk az OECD felmérése szerint. Meglepő, de lenyomtuk az olaszokat és az osztrákokat.
A Jobbikból kidobott képviselő, aki a Hatvannégy Vármegyét (HVIM) tolja, megosztotta a Facebookon a jobbikos Deres.tv Niggerek kergették a kocogó középiskolás lányt Balassagyarmaton című cikkét. A cikk szerint egyébként afrikai bevándorlók állítólag megkergettek egy lányt, aki a balassagyarmati Jobbik IT tagja és … Folytatás
:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D, írja az Index. Papcsák “nem örül, illetőleg szomorú amiatt”, hogy a Zuglóban – a sok vidéki választókerülettel ellentétben – teret tudott nyerni a Ron Weber nevével fémjelzett gyűlölettechnológia. A Csepeltől Újpestig húzódó elveszett területeket a választás óta úgy hívja, hogy Vörös … Folytatás
A kolumbiai Sancho BBDO a Hipercentro Corona lakberendezési és szaniter-bevásárlóközpontnak készített sajtóhirdetése (nem igazi) apróhirdetések közé rejtett 3D-s optikai illúzióra épül. „A konyha, amit elképzeltél, a Hipercentro Coronában van” – olvasható benne. Ügyes. (Kreatív)
A kutyák, macskák és a fürdőszobai szelfik után a világpolitika meghatározó figurái felé nyitó művész a Google képkeresőjének első találatait festi meg.
Megszületett Nagy-Britannia első klónozott kiskutyája, mini Winnie, a tacskó. Az apró négylábú egyelőre Dél-Koreában van, ahol a klónozást elvégezték, amely egyébként 60 ezer angol fontba (22 millió forintba) került.
Florida – Nem tudni, mi ütött a csinos, fiatal nőbe, aki egy szál tangában bement egy ismert gyorsétteremlánc egyik konyhájába, és nagy rumlit csinált: csapkodott és dobált, amit csak ért.