2014. április 5. szombat

ápr. 5
4:39
18 milliót keres az Újpest a derbin (Blikk)
Budapest — Hazai szinten komoly összeg, 18 millió forint folyt be az Újpest kasszájába az NB I tegnapi rangadójára kiadott jegyekből. Az már a 23. forduló slágermeccse előtt eldőlt, hogy a lila-fehérek jól jártak, az összecsapásra ugyanis az összes áruba bocsátott, azaz 10 ezer belépő elkelt.
ápr. 5
4:43
Képzelt viszony miatt szúrta halálra volt feleségét (Blikk)
Budapest — Állítja, szinte beleőrült a féltékenységbe H. Aladár (58), amikor halálra késelte volt nejét, Marikát (†56) egy élelmiszerbolt előtt. A kegyetlen gyilkosságot a bolt kamerája is rögzítette. A férfi elől hiába hátrált feltartott kézzel a rettegő asszony, nem volt kegyelem.
ápr. 5
4:57
Angyalok vigyáztak Kevinre, hogy túlélte a zuhanást (Blikk)
Dunakeszi - Az Isten és az angyalok vannak velünk, valaki nagyon vigyáz a kisfiunkra! Mi más magyarázhatná, hogy semmi baja nem esett, csontja sem törött, egy karcolás sincs rajta! – így magyarázta a Blikknek a 14 hónapos Görög Kevin Dominik csodálatos megmenekülését Juhász Alexandra, a gyermek édesanyja.
ápr. 5
5:15
Spéci implantátumot vesz párjának Növényi (Blikk)
ápr. 5
5:33
Végre! Iza lefeküdt a parasztlegénnyel (Blikk)
Újabb szintre emelte igencsak hektikus kapcsolatát Iza (20) és Krisztián (20).
ápr. 5
5:35
Szexvásáron árult VV Zsófika (Blikk)
Budapest — Visszafogottnak és szemérmesnek mutatja magát a villában, holott két éve az Erotika Expón egy szál nővérruhában, döbbenetesre felturbózott dekoltázzsal árulta a különféle szextermékeket Zsófi (20).
ápr. 5
5:35
Fegyvert vált Rédli András (Blikk)
Szentendre — Bevonult az Ezredes! Az erre a becenévre hallgató Rédli András (30) az MH Altiszti Akadémián ismerkedik a katonaélet mindennapjaival. A világbajnok párbajtőröző az intézményben teljesít majd szolgálatot, ezért most 14 hetes alapkiképzést végez el. Az új hivatás érde-kében komoly áldozatot is hozott, hiszen levágatta 2006 óta növesztett hosszú haját, hogy megfeleljen az…
ápr. 5
5:37
Zsarolással vádolta üzlettársát Schobert (Blikk)
MAGYARORSZÁG — Zsarolással vádolta meg volt üzlettársát Schobert Norbert (42)! A Blikk információi szerint a II–III. Kerületi Ügyészség vizsgálódott az ügyben, de két év után bűncselekmény hiányában megszüntették a nyomozást, mert úgy tűnik, a fitneszguru alaptalanul vádaskodott.
ápr. 5
5:39
Csoda, hogy táncolni tud Máté Kriszta (Blikk)
Budapest — Térdmerevítővel és speciális cipőben táncol szombaton este Máté Kriszta (43), aki hatalmas fájdalmak közepette küzd azért, hogy értékelhető produkcióval álljon az RTL Klub műsora, a Szombat Esti Láz táncparkettjére.
ápr. 5
8:15
Szívinfarktust kapott Szívós Márton (Blikk)
Szivós Mártont péntek este, kezdődő infarktus miatt kórházba került, megműtötték, állapota stabil
ápr. 5
8:21
Remek reggelt (444.hu)
Ez itt egy videó egy beragadt flipperasztalról, ritkán látható ilyen felvétel egy végtelen ciklusba ragadó golyóról. Hamarosan híreket mondunk!
ápr. 5
8:23
Kurt Cobaint a világ ölte meg (444.hu)
Húsz éve feleslegesen találgatjuk, ki is volt, mi is volt Kurt Cobain.
ápr. 5
8:25
Szombat a nagyinterjúk napja (444.hu)
Orbán Viktor a Magyar Nemzetnek, Mesterházy Attila a Népszabadságnak adott interjút. Orbán szerint rezsicsökkentés, baloldali gyűlöletszeánszok és csak a Fidesz, Mesterházy szerint győzni fognak, van forgatókönyvük arra, ha a Fidesz veresége után utcai zavargások lennének és leváltják őket.
ápr. 5
8:54
Letartóztatási parancs a korábbi ukrán belbiztonsági főnök ellen (444.hu)
A kijevi orvlövésztámadást az ukránok szerint az orosz titkosszolgálat követte el, de segíthetett nekik az ukrán titkosszolgálat is.
ápr. 5
8:56
Itt a nap legijesztőbb alkalmazása: számold ki, hány napodat pazaroltad el sorozatnézésre (444.hu)
Csak be kell jelölgetni ezen a honlapon, hogy miből hány évadot láttunk, és megmondja, hogy ez hány napot jelent. A Szomszédokat és más magyar sorozatokat sajnos nem ismer, de anélkül is könnyen óriási számok jöhetnek ki.
ápr. 5
8:58
Feléledt egy vulkán Ecuadorban (444.hu)
Tíz kilométer magas hamuoszlopot lövellt a magasba az ecuadori Tungurahua tűzhányó péntek este egy hatalmas, öt percen át tartó kitörést követően, ami forró gázokat, hamut és kőzetet zúdított a vulkán északi és északnyugati oldalára. A hajnali robbanást egy második, négy perces … Folytatás
ápr. 5
9:00
Több a pártaktivista az utcán, mint a bodobács? (444.hu)
Több fázisban készült minőségi backdoor üzenet a kormányváltó erőktől. Választási appunk legjobb két napja jön.
ápr. 5
9:27
Szivós Mártonnak kezdődő infarktusa volt (444.hu)
A Szeged világbajnok vízilabdázója péntek este, csapatának bajnoki meccse után került kórházba. Megműtötték, állapota stabil. Pénteken a Szeged Budapesten játszott a Vasas ellen, Szivós a negyedik negyedben mellkasi fájdalomra panaszkodott. Ez a meccs után sem akart szűnni, ezért kórházba szállították, … Folytatás
ápr. 5
9:29
Nem kellett volna összevissza köszöngetni, babakocsis ütlegelés lett belőle (444.hu)
B. Gusztáv könnyen elveszti a fejét.
ápr. 5
10:00
Több mint 120 ezren szavaznak más helyen vasárnap (444.hu)
A belföldi átjelentkezőkről került ki statisztika a valasztas.hu oldalra. Péntek délutánig lehetett átjelentkezni más magyarországi szavazókörbe, igaz, némileg nehézkesen, mert a rendszer nem volt elérhető az utolsó órákban. A NVI tájékoztatása szerint utolsó nap több mint 25 ezren kérték az … Folytatás
ápr. 5
10:02
Olcsó áram, olcsójános (444.hu)
Megjelent a plakát János!
ápr. 5
10:33
Budapesttől Jászkarajenőig érne a választásokra készült nemzeti színű szalag (444.hu)
Ha nem vágták volna kisebb darabokra a 110 kilométer hosszú csíkot. Ezekkel zárják majd le az urnákat a szavazás végén. És 55 kilométer nemzeti színű zsinórt is kiszállítottak. Ezeket kötik rá a tollakra a szavazófülkékben, el ne vigyék azokat. Természetesen … Folytatás
ápr. 5
11:06
A világ legnagyobb választása jön (444.hu)
Egy hónap alatt több mint 800 millió ember szavazhat Indiában.
ápr. 5
11:08
A nappalra szervezett fáklyás felvonulás az idei kampány nagy találmánya (444.hu)
A szocialista Korózs Lajos posztolt erről a hevesi vonulásról Facebook-oldalán. Hogy miért, kikkel és hova vonultak, az nem derült ki sajnos.
ápr. 5
11:39
Tudtad, hogy Orbánnak egészen bejön Mesterházy? (444.hu)
Váratlan fordulat a kampányban: a választás előtt egy nappal Orbán olyan szépen beszélt szocialistákról, ahogy már nagyon régen nem. Ő maga sem érti, hogy maradt egyben a Fidesz-tábor.
ápr. 5
11:41
Ritka szórakoztató edzésriportot készített az Origó Mezőkövesden, ahol Véber György irányítja most a helyi focicsapatot (444.hu)
Véber például felvetette, hogy vajon mire menne Guardiola Mezőkövesden. Majd válaszol is: „Erre a pályára fel sem menne, maximum a tehenét küldené fel befáslizva. Jöjjön ide egy évig Mourinho, vezesse a Paksot, Guardiola legyen a Mezőkövesd edzője, és meglátjuk, hogy mi … Folytatás
ápr. 5
12:12
Ezen Anikó asszony vasalása sem segíthet (444.hu)
Vannak újságok, amiket érdemes elrakni későbbre, emlékbe. A mai Nemzeti Sportban az egyik oldalon például a Felcsút-Haladás beszámolója. 2-1-re kikapott a Puskás Akadémia, a mindjárt kész Öcsi Aréna helyett még Székesfehérváron. A színvonal alacsony, a nézőszám 200. A másik oldalon … Folytatás
ápr. 5
12:14
A kéretlen fideszes sms-ek és levelek miatt az adatvédelmi hatósághoz fordul a TASZ (444.hu)
Békemenetre és pártrendezvényekre hívnak üzenetekben olyanokat, akik soha nem adták meg az adatukat a pártnak. Vajon lesz-e hatósági eljárás a Fidesz vagy a CÖF ellen?
ápr. 5
12:45
Egy nappal a választások előtt valami eltörhetett Bajnai Gordon fejében (444.hu)
Én legalábbis nem tudom értelmezni a szakértői technokrata exminiszterelnök üvegtigrises kirohanását.
ápr. 5
12:47
Rágcsálóinvázió miatt bezárták a Cronut-feltaláló pékségét (444.hu)
A New York-i egészségügyi hatóság nagyon gyorsan lépett, két napja felkerült a netre egy videó, amin az látható, hogy egy egér rohan át a Cronutot a világnak adó pékség padlóján, péntekre pedig “súlyos egérfertőzöttség” miatt be is zárták a helyet. … Folytatás
ápr. 5
12:49
Útmutató azoknak, akik a baloldali ellenzékre szeretnének szavazni, de nem tudják, hogyan (444.hu)
Kire kell szavaznom, ha Bajnait, Mesterházyt és Gyurcsányt támogatom? Az Együtt 2014-re? Az Összefogásra? A kormányváltókra? Az ötpárti ellenzéki szövetségre? A 17-re? Nem.
ápr. 5
13:18
Más pártok politikusait tette plakátjára a JESZ, megbüntették őket ezért, de fellebbeznek (444.hu)
Szerintük a választási bizottság pártpolitikai döntést hozott. A Pokornit és Szél Bernadettet is plakátjára tevő MDF-utódpárt most a szeretet mozgalmát akarja elindítani. Közel félmilliárd forint állami támogatást kaptak erre a kampányra amúgy.
ápr. 5
13:20
Az Ipsos szerint 40 százalék fölötti eredménnyel nyerhet a Fidesz vasárnap (444.hu)
De nehéz volt most mérni. Az LMP-nek az alacsony részvétel kedvezne, és van negyedmillió Fidesz-szavazó, aki lehet hogy a Jobbik mellett köt ki végül.
ápr. 5
13:21
Mesterházy: Megvan a kormányváltáshoz szükséges többség! (Blikk)
A baloldali összefogás politikusai szombaton, az újpalotai vásárcsarnok előtt zárták le a 2014-es választási kampányukat.
ápr. 5
13:22
Egy égő munkagép miatt lezárták az Árpád híd Pest felé vezető oldalát (444.hu)
Egy kigyulladt munkagép miatt szombaton kora délután lezárták Budapesten az Árpád híd Pest felé vezető oldalát – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) az MTI-vel. A kanalas munkagép motortere a híd budai hídfőjénél, a Szentlélek téri villamosmegállóban gyulladt ki. A gépben … Folytatás
ápr. 5
13:23
Fél a leégéstől Karafiáth Orsolya (Blikk)
Budapest — Vadonatúj oldalát mutatja meg Karafiáth Orsolya (37), aki a stand-up comedy műfajába kóstol bele. A "Kultúrdémon" ugyanis április 7-én fellép az Így beszélnek ők – Írók stand-upolnak című előadáson a Jurányi Inkubátorházban.
ápr. 5
13:25
Erősít a pitypang (Blikk)
Többek között vértisztító hatása is van a pitypangnak.
ápr. 5
13:27
Kiskerti munkák és veszélyek (Blikk)
Friss levegő, napfény, könnyű testmozgás – kertészkedni jó. Ugyanakkor nem árt az óvatosság. Mit tegyünk, hogy elkerüljük a baleseteket, s mi a teendő, ha megtörténik a baj? A kérdésekre dr. Börzsei-Knoll Veronika, az Emineo Egészségügyi és Baleseti Központ vezetője adott választ.
ápr. 5
13:29
Velünk születik az ekcéma? (Blikk)
Visszatérően viszkető, vörös foltok, nedvedző hólyagocskák vannak a bőrünkön? Dr. Vincze Ildikó, az Oxygen Medical bőrgyógyász kozmetológusa szerint az ekcéma gondos kezeléssel és megfelelő életmóddal karbantartható.
ápr. 5
13:31
Magyar szakácsok is indulnak a világbajnoki címért (Blikk)
A gasztronómiai világbajnokság minden negyedik évben kerül megrendezésre Luxemburgban, ahol közel 50 nemzet több mint 1600 versenyzője mutatja be tudását, köztük hazánk nemzeti csapata is.
ápr. 5
13:33
Itt az ideje lazítani! (Blikk)
A rohanó életmódunk eredménye a túlterheltség, gyakran feszültek, idegesek és fáradtak vagyunk. Egy-egy nehezebb nap után pedig este, a tükörbe pillantva látjuk, hogy milyen vörös és karikás a szemünk és nyúzott az arcunk.
ápr. 5
13:35
Fogas kérdések (Blikk)
Nézzük meg, milyen természetes fájdalomcsillapítókat találhatunk a konyhában, ha begyulladt a fogunk.
ápr. 5
13:37
Miben hasonlít az alma és a nyírfa? (Blikk)
Csupán néhány molekulaszakaszban, ám ez pont elég ahhoz, hogy ezekben a napokban még inkább megkeserítse sok pollenallergiás életét – tudtuk meg dr. Balogh Katalintól, a Budai Allergiaközpont allergológus főorvosától.
ápr. 5
13:39
Smucig Kelly pasija (Blikk)
London — Saját maga vette meg eljegyzési gyűrűjét Kelly Brook (34).
ápr. 5
13:41
Simon megkérte Charlotte kezét (Blikk)
BUDAPEST — A Normafánál kérte meg VV Simon (26) barátnője, Charlotte (26) kezét!
ápr. 5
13:51
A tornádót is érdekelte a baseballmeccs (444.hu)
That will make you want to leave early.. Storm rolling through during the Frisco RoughRiders ballgame.. pic.twitter.com/unWADMJt1W — FOX 4 NEWS (@FOX4) April 4, 2014 A texasi Frisco Roughriders csapata volt éppen pályán, amikor arra járt egy tornádó. A szurkolók közül … Folytatás
ápr. 5
13:57
Győzzük le a tavaszi fáradtságot! (Blikk)
Fáradékonyabb, ingerlékenyebb, esetleg alvási problémái vannak? Nem tudja, miért felejt el fontos dolgokat, és miért lett gyengébb a koncentrálóképessége?
ápr. 5
13:59
Nincs többé zsíros haj! (Blikk)
Természetesen is védekezhetünk hajunk zsírosodása ellen.
ápr. 5
14:01
Tanulj csajozni! (Blikk)
Budapest — Gondolták volna, hogy az internet korában is gondot okoz a csajozás? Pedig ma nagyobb probléma, mint régen.
ápr. 5
14:03
Megállt a metró a lakásban (Blikk)
Budapest — Roncstelepre valók a BKV 40 éves kiszuperált roncsmetrói? Dehogy! Lehet belőle például szállodai recepció – pattant ki Pozsonyi Attila (40) fejéből a különös gondolat.

Keresés