Hiller István, Tóbiás József és Mesterházy Attila, az MSZP három testőre együtt érkezett az új Országgyűlés alakuló ülését előkészítő megbeszélésre. A frizura tekintetében is mindig az újat kereső Mesterházy most visszatette az arcára a 2009-ig, I. miniszterelnök-jelöltségéig viselt, számára egyedüli … Folytatás
Folyamatosan állnak forgalomba a következő hetekben azok az új, alacsony padlós buszok, amelyek Budapest és a környező települések között szállítják az utasokat.
A thaiföldi alkotmánybíróság május 2-áig adott haladékot Jinglak Sinavatra miniszterelnöknek arra, hogy az ellene indított eljárásban megvédje magát a hatalommal való visszaélés vádjával szemben - közölte a testület szóvivője szerdán.
A nemzetközi piaci hangulat komoly befolyással lehet a magyar gazdaság kockázati megítélésére, ha pedig az MNB a kamatvágással tovább megy, az tovább fokozza a kockázatokat - mondta a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának tagja a Napi.hu-nak.
Az erdélyi és az egész Kárpát-medencei magyarság érdeke, hogy az RMDSZ bekerüljön az Európai Parlamentbe – jelentette ki a Romániai Magyar Demokratikus Szövetség Hargita megyei tanácsának elnöke.
A távol-keleti országban működő, plasztikai műtétekre szakosodott klinikák annyira elképesztő munkát végeznek, hogy használhatatlanná teszik klienseik arcképes igazolványait. Az orvosok teljesen mást embert operálnak pácienseikből.
Addig cikizte az F1-es legenda Niki Lauda Lewis Hamiltont, míg a brit világbajnok levetkőzte „sztárallűrjeit”, és ismét csak az autóversenyzésre koncentrál. Meg is van az eredménye.
A Demokratikus Koalíció beadvánnyal fordul a Nemzeti Választási Bizottsághoz, mert szerinte a testületnek a támogató aláírások hitelességét is vizsgálnia kellene a májusi európai parlamenti választás kapcsán.
Ha érdekel, mi történik Kelet-Ukrajnában, és hogy néz ki közelről az új típusú háború, Simon Ostrovsky és Freddie Paxton videósorozata a Vice-on kötelező. Merészebbek mindenkinél, Ostrovsky pedig fogságba is került ezért.
A Józsefvárosi Önkormányzat Humánszolgáltatási Bizottsága tegnap (9 nemmel és 4 igennel) elutasította a Kék Pont Alapítvány 2013-as szakmai beszámolóját. Mint korábban írtuk: a józsefvárosi Kábítószerügyi Egyeztető Fórumból kirakták a tűcsereprogramot szervező alapítványt, és új koordinátort kapott a testület, aki sok szcientológus rendezvényen … Folytatás
Úgy tűnik, hogy húsvétkor viszonylag józanok maradtak azok is, akik a közlekedésben részt vettek. Az ünnepet a rendőrök az utakon töltötték, ahol autósokat és kerékpárosokat ellenőriztek.
A kunhalmok és a gémeskutak mellett ez évtől védendő tájelemnek minősülnek a fa- és bokorcsoportok is a helyes mezőgazdasági és környezeti állapot (hmká) keretében - tájékoztatta a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal az MTI-t.
Míg a forgalomban lévő bankkártyák száma csekély növekedést tanúsított az elmúlt évben, addig egy esztendő alatt háromszorosára nőtt az érintés nélküli fizetésre alkalmas bankkártyák száma.
Bukarest fenntartja kapcsolatait Moszkvával, de nem tekinthet el attól, hogy Oroszország konfliktust és instabilitást gerjeszt a Fekete-tenger térségében - hangsúlyozta Traian Basescu román államfő szerdán az Adevarul portálnak adott, interneten közvetített interjújában.
A program súlyponti témái között az Európai Unió kohéziós politikájának hangsúlyosabbá tétele, a leszakadó régiók felzárkóztatása és a kisebbségek védelmét célzó európai jogi normák erősítése szerepel.
Most bebizonyíthatja Leonardo DiCaprio, hogy érdemelne egy Oscart. Ugyanazt a karaktert alakítja hamarosan, amellyel az ifjú titán, Ashton Kutcher megbukott. Leo viszont sikert remél.
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a palesztin egységről született gázai megállapodásra reagálva felszólította Mahmúd Abbász palesztin elnököt, hogy válasszon az Izraellel kötött béke és a Hamásszal kötött megállapodás között.
Kedden állították bíróság elé azt a 26 éves férfit, akit egy két éves kislány megölésével gyanúsítottak meg a skót rendőrök. Az indítékra nem derült fény.
London – Kulcsemberei nélkül kell bejutnia a Bajnokok Ligája fináléjába a Chelsea focicsapatának. Az angol gárda az elődöntő első meccsén bizakodásra okot adó 0-0-t ért el az Atlético Madrid otthonában, azonban a visszavágóra majdnem a fél kezdőcsapat kidőlt.
A 77 esztendős cseh férfi egy Rájec-Jestřebí nevű kisvárosban szaladt az expresszvonat elé, amely Brno városa felé tartott. Azt hitte, még idejében át tud rohanni a síneken, de elszámolta magát.
Gojang — Matematikai esélye még mindig van a feljutásra a magyar jégkorong-válogatottnak, ám a hátralévő két mérkőzésén már inkább a biztos bentmaradás a tét a koreai divízió I-es világbajnokságon.
Ugyan sem élelmük, sem vizük nem volt, eszük viszont annál több. Az apró sziget, ahol hajótörést szenvedtek, egyetlen lehetőséget biztosított nekik: a homokot, amibe beleírhattak egy segélykérő jelet, hogy az arra repülő mentőcsapatok értesüljenek róla, hogy bajban vannak. Így sikeresen megmenekültek.
Úgy tűnik, az Egyesült Államokban nincs egy olyan valamirevaló valóságshow-szereplő, akiről ne kerülne fel előbb-utóbb szexvideó az internetre. A legújabb áldozat Mimi Faust, aki a Love and Hip Hop című műsor atlantai verziójában szerepel.
Az ukrán hadsereg ellenőrzése alatt áll az összes fontos objektum a Donyeck megyei Kramatorszk városában - jelentette be szerdán az ukrán védelmi minisztérium regionális sajtóközpontjának vezetője.
Recep Tayyip Erdogan török kormányfő szerdán Törökország nevében részvétét nyilvánította az Oszmán Birodalomban elkövetett mészárlások során "1915-ben meggyilkolt örmények unokáinak".
A Raiffeisen Bank elemzői idén 2 százalékos gazdasági növekedést várnak, és 1 százalékos éves inflációval számolnak - közölte Török Zoltán, a bank vezető elemzője.