Átszervezték a magyar pénzosztási rendszert. Brüsszelnek ez nem tetszik. Amíg nem rendeződik a vita, addig nem fogadnak be új számlát. Rengeteg pénz örökre elveszhet.
Inkább eltartalékolják az egészet. Tavaly az értékesítésorientált működésre való átállás volt a cél, idén a nemzetközi számviteli szabványok szerinti adózott nyereség lesz. Ehhez 1,5 százalékos gazdasági növekedés és a tavalyihoz hasonló árfolyampálya kell. (MTI)
Szerkesztőségünkbe látogatott a ValóVilág legutóbbi kiesője, VV Teo. A bevállalós lány nyíltan beszélt olvasóinknak a villán kívüli szexuális életéről, illetve a bent történtekről, fehérneműt természetesen ma sem viselt.
Mármint hivatalosan. Magánemberként a hétvégén már megjárta a Vatikánt. Május 1-én utazik Lengyelországba, május 8-án pedig Németországba látogat, ahol Angela Merkellel is találkozik. (MTI)
Ha jól értem, akkor az a lényeg, hogy ha Microsoft-logóval árult Nokia-terméket dugsz a füledbe, akkor attól a pillanattól kezdve az egész világot fekete-fehérben látod, kivéve a piros pulóveres, szemüveges nőket. A világ mindeközben egzaltált paprikajancsiként tekint rád, és megvan … Folytatás
Erre figyelmezteti ügyfeleit éppen smsekben az egyik biztosító is. Lehet benne valami, a felhők már eléggé összeálltak, és az előrejelzések szerint is van esély esőre, ma és holnap is.
Merthogy komoly biztonsági résre bukkantak benne. A Department of Homeland Security azt üzeni, tessenek alternatív megoldáshoz folyamodni, amíg kijavítják a hibát.
Meggyőző videón mutatják be a tesztelők, milyen forgalmi helyzetekkel szembesül az önjáró technika nap mint nap. Mondjuk Mountain View-ban könnyű óvatoskodni, megnézném, hány óra alatt jutnak át a világ legaljasabb kereszteződésén.
Legalább 18-an veszítették életüket az Egyesült Államok középső részén, Oklahomában és Arkansas-ban pusztító tornádók okozta pusztításban. Ez maradt utánuk:
Debrecen - Átjáróház – így jellemezte az ellopott festmények tulajdonosa a debreceni Modem raktárát, azaz a helyiséget, ahol a napokban a két kép eltűnt.
Az idényből hátralévő meccseken az eddigi pályaedző, Simon Miklós irányítja a csapatot. Az új vezetőedző kinevezése júniusra várható. A 2012 augusztusában kinevezett olasz edző azután távozik, hogy a Honvéd sorozatban öt vereséget szenvedett el az OTP Bank Ligában, így a nyolcadik helyre … Folytatás
Az 58 éves Novy Bydzov-i Ludvik Dolezal évekkel ezelőtt egyszer csak úgy döntött, otthagyja az állását. Azóta hajléktalan, havi 30 ezer forintos segélyből él, és úgy tartja melegen magát, hogy elégeti, amit talál, aztán belefekszik a meleg hamuba. Több nem … Folytatás
Nyugalom, minden idők legostobább politikusa, aki a legostobábbak közül a legközelebb jutott az amerikai alelnökjelöltséghez John McCain oldalán, nem tör újra hivatali babérokra, csak száguld. És bár elfogadottsága a 2008-as 57 százalékról 2013-ra 34-re esett vissza, a republikánusok körében még … Folytatás
33 év után, a végén még kiárusították a közel 6000 dvd-t, amit korábban kölcsönözni lehetett. Volt vásárló, aki ezer dollárért vitte a teljes német film szekciót. Hasonló kis történetek, és a dráma, hogy hogyan nyomta le az internet, a kábeltévé … Folytatás
A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével kitüntetett kőbányai díszpolgár számára is különleges 2014. április 29-e, csak éppen máshogy, mint amire elsőként gondolnánk.
Budapest — Évek óta csak találgatja Dukai Regina (30), hogy mitől dagad a szeme. Az énekesnő nemrégiben még harapásemelésen is volt, hogy kiderüljön végre, mi okozza a régóta tartó szemduzzadást.
Budapest - Elindult eddigi élete legnagyobb kalandjára Kállay-Saunders András (29). A fiatalember képviseli ugyanis hazánkat idén az Eurovíziós Dalfesztiválon, így május 6-án neki és Running című dalának szurkolhatunk a tévé előtt.
A 72 éves dalszerzőt és feleségét, Edie Brickellt szombat éjjel vették őrizetbe, a hírek szerint azért, mert borzasztó hangosan veszekedtek otthonukban. Több mint húsz éve élnek együtt, három gyerekük van. (via TIME)