Bodrogi Gyula kedden ünnepli 80. születésnapját, a nemzet színésze nem csak nagyszerű szerepekeire és óriási népszerűségére büszke, de magánéletére is. Minden korábbi szerelmétől békében tudott különválni.
Egy felmérés szerint a valószínű szavazók további 19 százaléka bizonytalan és csak 9 százalék gondolja úgy, hogy az Egyesült Államok akkor járna jól, ha a mostani honatyákat újraválasztják.
Egy kínai nő csak dúsabb kebleket szeretett volna, mégis legrosszabb rémálmai váltak válóra. Mellműtéte után ugyanis nem várt komplikációk léptek fel, melyek durván eltorzították a testét.
Marokkóban elrajtolt a túraautó-világbajnokság idei szezonja. Michelisz Norbert (29) az első futamon a 9. helyen végzett, a második versenyen azonban műszaki hiba miatt nem tudott rajthoz állni. Összeállításunkból megtudhat több érdekességet a pilótával kapcsolatban.
Olekszandr Turcsinov ügyvivő ukrán államfő hétfő reggelig adott haladékot a kelet-ukrajnai oroszpárti aktivistáknak, hogy letegyék a fegyvereiket. Turcsinov a tévében jelentette be, hogy ”átfogó terrorizmusellenes hadműveletet” terveznek a hadsereg bevetésével a keleti országrészben, ahol szerinte Oroszország szítja a zavargásokat, és “háborút … Folytatás
Tizenegy éve képtelen gyôzni az Anfield Roadon a Manchester City. A házigazda Liverpool tegnap parádés játékkal 3-2-re nyert ellene, így 24 év után karnyújtásnyi közelségbe került a bajnoki cím.
Mindkét oldalon vannak halottjai és sebesültjei annak a fegyveres akciónak, amelyet az ukrán különleges erők a hétvégén indítottak oroszbarát szakadárok ellen Kelet-Ukrajnában.
Ugyan a tavalyi X-Faktor óta már eltelt jó néhány hónap, Szikora Róbert (60) nem engedte el egykori mentoráltjai kezét. A csikidam királya a hét végén a ByTheWayjel lépett fel, ami az első közös koncertjük volt.
Több tízezer tejcukor-érzékeny érintett kiskorú van, és számuk folyamatosan emelkedik. A tervek szerint emelt családi pótlékot és egyéb kedvezményeket kaphatnának.
Az egész országban. Hat megyére és a fővárosra másodfokú, az ország többi részére elsőfokú (eslőfokú!) figyelmeztetést adott ki hétfőre a várható viharos szél miatt a meteorológiai szolgálat. A fokozott folyadékbevitel mellett érdemes a fokozott széldzsekikre is ügyelni.
MOCSA — Könnyelműen bánik több milliót érő örökségével VV Dávid (28). A ValóVilág 6. laza fiújára ugyanis édesapja egy disznófarmot hagyott, amelyet Dávid el is adna, de ha nem vigyáz jobban, elúszhat, pontosabban eléghet a vagyon...
Számomra a nő fogalma egyenlő a Földdel. A férfiak a magok, ők pedig befogadják magjainkat, és belőlük nő ki az egész világ. A nő számomra egy csoda, mindig is értük éltem. A férfifeszemmel e heti szerzője: Varga Viktor.
Akkor lehet a világunk sikeresebb, ha nem félünk kimondani, hogy történelmi távlatokban európai egyesült államokat szeretnénk - mondta Gyurcsány Ferenc a Demokratikus Koalíció EP-kampánynyitó rendezvényén.
Jennifer Lopez amerikai énekesnő és Laverne Cox színésznő is elnyerte idén a melegek és leszbikusok rágalmazása ellen küzdő amerikai szervezet, a GLAAD médiadíját.
A brutális szudáni polgárháború, társának tragikus halála és a krokodilokkal való kaland sem rettentett el egy brit férfit attól a vállalkozásától, hogy gyalog járja végig a Nílus mentét Közép-Afrikából egészen a Földközi-tengerig.
Florida Man ismét lecsapott. Egy floridai férfit megharapott egy mérgeskígyó, pedig csak azért szállt ki a kocsijából, hogy egy másik halálos állatot jobban megnézhessen. A 29 éves Mike Jachlest egy vízi mokaszinkígyó marta meg a lábán, amikor Alligator Alley-ben kilépett a … Folytatás
Meglepő vallomást tett az brit pasi, aki egyszerre kavar két lánnyal, akik ráadásul testvérek is. A férfi elmondása szerint, nem is olyan felhőtlen dolog ikerlányokkal randizni.
Több párttársa is bírálta Mesterházy Attilát az MSZP választmányi ülésén, amiért nem ajánlotta fel a lemondását a választási vereség után - értesült az Origo.
Az eddig is veszélyes helyzet további éleződését jelzi, hogy fegyveres csoportok kormányépületeket foglalnak el kelet-ukrajnai városokban - közölte a brit külügyminisztérium.
Moszkva bűnnek bélyegzi az ukrajnai szakadárokat fenyegető, a kijevi hatóságok által bejelentett hadműveletet az orosz külügyminisztérium tájékoztatása szerint.
Emberölési kísérlettel vádoltak megy egy alig több, mint féléves pakisztáni ksifiút. Bár ügyét komolyan tárgyalták, a bíróság ártatlannak nyilvánította.
A magyar híresség a Facebookon jelentette be, hogy több, mint két évtizedes együttélés után külön költöznek Bea asszonnyal. Egy családi utazást követően került sor a szakításra.
Az orosz kérésnek eleget téve rendkívüli ülést tart az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) az ukrán helyzetről. Az ülés helyi idő szerint vasárnap este nyolckor kezdődik.
Összeül az ENSZ BT. Magyar idő szerint hétfő hajnalban kezdődik az ülés, és az oroszok hívták össze. A tanácskozás hírét a BT egy névtelenséget kérő diplomatája közölte a Reuters brit hírügynökséggel. Egy másik diplomata az mondta, hogy már jelenleg is folynak … Folytatás