2014. május 22. csütörtök

máj. 22
13:43
Az MSZP elképesztően komolyan veszi a megújulást (444.hu)
Pár nappal azután, hogy a Kúria felmentette Molnár Gyulát és Lakos Imrét, Újbuda egykori MSZP-s és SZDSZ-es vezetőit, a szocialista párt közleményben sietett tudatni, hogy a hivatali visszaéléssel megvádolt Molnárt ismét támogatni fogják, hogy harcba szálljon a XI. kerületi polgármesteri … Folytatás
máj. 22
13:45
Steven Tyler – Minden hangszeren (444.hu)
Az Aerosmith énekese beállt haknizni Vilniusban egy hegedűn és egy tangóharmonikán a Crazyt játszó nők közé énekelni. Mivel szét is van esve, meg a szöveget se tudja, durvább lett az eredmény, mintha Bálint NatáLia énekelte volna el Conchita Wurst dalát. … Folytatás
máj. 22
14:06
Romlott vagy javult a magyar versenyképesség? (444.hu)
Idén is felállította a versenyképességi rangsorát (pdf) a svájci IMD üzleti iskola és az ICEG European Center. Eszerint az USA a leghatékonyabb, majd Svájc és Szingapúr. Magyarország átláthatóság és az üzleti környezet terén romlott, de az infrastruktúránk és az exportunk javult. … Folytatás
máj. 22
14:21
Elképesztő! 17. gyermekével terhes az anya (Blikk)
Morecambe – Ismét bővül Nagy-Britannia legnépesebb családja, hiszen az édesanya tizenhetedik gyermekét várja.
máj. 22
14:23
Videó: Száraz Dénes: Tévedtem, mikor nemet mondtam! (Blikk)
máj. 22
14:39
Kovács Béla: Hitelből van villám (444.hu)
A kémvád után már luxusvillavádba keveredett jobbikos EP-képviselő a kórházból magyarázkodik orosz-osztrák felesége ingatlanja miatt.
máj. 22
14:41
30 százalékos áron vehetett belvárosi luxuslakást a kerületi vagyonkezelő vezetője (444.hu)
Ugyanabban a Szerb utca 9. szám alatti házban, ahol Habony Árpád is gyakran megfordult. És ahol egyszer leégett egy szauna, ami után a felújítás költségeit az önkormányzat állta.
máj. 22
14:43
Rezesova bocsánatot kért (444.hu)
Azt mondja, hogy most szakadt rá az egész ügy súlya. Közben a védői azt mondják, nem a baleset után, hanem közvetlenül előtte ivott.
máj. 22
14:45
Ellen-Metropolt indítana az MSZP (ha lenne rá pénze) (444.hu)
Maga Mesterházy Attila mondta ezt a RadioQ-nak adott interjújában – írja az mmonline.hu. Ezt a pártelnök azután mondta, hogy egy hallgató megkérdezte, nem lehetne-e ingyenes a Népszava. Mesterházy azt mondta: ahogy a jobboldalon Simicska Lajos megtette ezt a Metropol napilappal, úgy ők … Folytatás
máj. 22
14:47
Lázár: Mindennap csesztetnek valamivel (444.hu)
Legendássá vált makói fóruma után beszélgettünk Lázár Jánossal, akit nem érdekel mások magánélete, de szívesen vitatkozik a politikai baromságairól. Van, amit ő is nehezen visel.
máj. 22
15:12
A miniszterelnök főtanácsadója naposcsibéket oszt Ózdon (444.hu)
Hegedűs Zsuzsa a Minden Gyerek Lakjon Jól Alapítvánnyal az ózdi Farkaslyukon osztott naposcsibéket.
máj. 22
15:14
A marihuánát legalizáló uruguayi elnök nem szereti a legalizáció szót (444.hu)
Uruguay lesz a világon az első ország, ahol havi negyven gramm legálisan vásárolható lesz. Komoly ellenőrzőrendszer társul majd ehhez, a tehenekhez hasonló módszerrel követik majd a fogyasztókat.
máj. 22
15:16
Gyurcsány fia nem a turistákért feszít (444.hu)
Gyurcsány jobbkeze, Molnár Csaba jobbkeze, Szarvas Koppány Bendegúz jobbkeze Gyurcsány Tamás a DK ifjúsági tagozatának Gyurcsány Ferencével, Szarvas Koppány Bendegúzzal települt ki egyenpólóban a DK-t reklámozni. A pulton lévő feliraton az áll angolul, hogy „Kedves turisták, mi nem egy információs … Folytatás
máj. 22
15:18
Orvhalászok akadtak horogra (444.hu)
Bőcs külterületén lopta a közösből a halat az a trió, amit a helyi kormányhivatal halászati-vadászati felügyelői értek tetten. Szerdán lakossági bejelentés alapján fülelték le a tolvajokat, akik beismerték, hogy bűncselekményt követtek el. (Police.hu)
máj. 22
15:45
Első negyedéves hiány: 951,1 milliárd forint (444.hu)
A költségvetési törvényben egész évre 984,6 milliárd hiányt terveztek. A központi költségvetés 1031,5 milliárd forintos deficittel, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 44,8 milliárd forintos, az állami pénzalapok pedig 35,6 milliárd forintos többlettel zártak. (MTI)
máj. 22
15:47
Szivics nem lehet ott a kupadöntőn (444.hu)
Kinek áll ez érdekében?!
máj. 22
15:49
Kovács Béla pizsamás interjúja (444.hu)
A mesterkémvádba belebetegedő EP-képviselő interjút adott egy jobbikos lapnak. MINDEN, amit valaha tudni akartál arról, amit Kovács Béla állít magáról!
máj. 22
15:51
Írországban már jó hangulatban zajlik az uniós választás (444.hu)
Ami nálunk vasárnap lesz, náluk már ma van. Ez a Nyugat előrehaladottsága!
máj. 22
16:09
51 évesen vesztette el a szüzességét (Blikk)
Két házasságon is túl volt, amikor 51 évesen végül elvesztette a szüzességét egy brit nő. Nem segített a helyzetén, hogy mindig olyan férfiakat ismert meg, akik amúgy sem akartak szexelni.
máj. 22
16:11
A kupadöntőn nem lesz ott az eltiltott Szivics (Blikk)
Miskolc – Fél évre eltiltották Szivics Tomiszlávot (47), a Diósgyőr vezetőedzőjét a futballal kapcsolatos mindennemű sporttevékenységtől.
máj. 22
16:13
Tíz évig tartotta fogva a tinilányt (Blikk)
Compton — Tíz évig tartotta fogva egykori szeretőjének lányát egy mexikói bevándorló férfi Kaliforniában.
máj. 22
16:15
31 halott a kínai vérengzésben (Blikk)
Urumqi — Szörnyű vérfürdőt rendezett egy az al-Káidával kapcsolatban álló terrorszervezet egy kínai piacon.
máj. 22
16:18
Kényszerleszállást hajtott végre egy Boeing Dreamliner Ferihegyen (444.hu)
Az Airportal.hu úgy tudja, hogy a Qatar Airways 196-os járata Debrecen térségen jelzett műszaki hibát, ezért leszállt Budapesten. A Boeing 787-7 Dreamliner ritka vendég Magyarországon, tehát akit a téma izgat még nem késő elindulni. A kedves utasokért mentesítő járat érkezik és … Folytatás
máj. 22
16:20
Szerelmes Bajnai vetődésébe? Ezt nézze! (444.hu)
Így készült az Együtt-PM uniós kampányfilmje. Cukiskodás ezerrel, csak az a vasárnap este ne jönne el.
máj. 22
16:22
Szerbiában nem bízták a lelkiismeretre a háromnapos gyászt (444.hu)
Központilag lekapcsolták az országban a szórakoztató és a külföldi tévéadókat a szerdától péntekig tartó nemzeti gyász időszakára.
máj. 22
16:27
Nincs türelem Pintérrel szemben (Blikk)
Debrecen – A labdarúgó-válogatott utóbbi szövetségi kapitányai közül Pintér Attilával (48) szemben nyilvánul meg a legkevesebb türelem.
máj. 22
16:42
Sztárparádéval a jó ügyért (Blikk)
Igazi sztárparádé várja azokat, akik a Városliget környékén élvezik majd a jó időt vasárnap délután.
máj. 22
16:51
A Vidékfejlesztési Minisztérium Legnagyobb Gondolata (444.hu)
MTI jelenti: A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az egyik lehetséges megoldásnak tartja a pálinka piacra kerülés előtti kötelező hatósági vizsgálatát a hungarikum pálinka kiemelkedő minőségének megőrzése érdekében. LEHETSÉGES, PIACRA KERÜLÉS, ELŐTTi, VIZSGÁLAT. NE!
máj. 22
16:53
Kerényi Imre szerint a buzilobbit ki kell űzni a színházakból (444.hu)
A Színház és Filmművészeti Egyetemtől elvenné a színészképzést és egy új iskolát hozna létre, akár a Ludovikán belül.
máj. 22
17:18
Póni miatt pityergett Hajdu Luca (Blikk)
Budapest — Friderikusz Sándor nagy meglepetésére kamerák előtt kezdett pityeregni Hajdu Luca (9), Az ének iskolája egyik legviccesebb diákja.
máj. 22
17:20
Mások előtt vonaglott Király Viktor nője (Blikk)
Budapest — Hivatalosan is megnyitották a nyarat a sztárok.
máj. 22
17:24
5 dolog, ami nem stimmel Kovács önéletrajzi interjújában (444.hu)
Az emigrációjáról, a leningrádi időjárásról, a japán focibajnokságról, és még legalább két dologról zavarosak az állításai.
máj. 22
17:26
Biztos, hogy drog miatt halt meg a Blahán őrjöngő fiatal (444.hu)
Szerda este lett rosszul egy félmeztelen fiú a Blahán, a negyed tízkor elhunyt fiatal halálát drogtúladagolás okozta a boncolás szerint. A rendőrség közigazgatási eljárás keretében vizsgálja az ügyet. (MTI)
máj. 22
17:28
Egymilliárd ember privacy beállításába nyúl bele a Facebook (444.hu)
Az eddigi alapbeállításhoz képest kevesebben látják majd, ha megoszt valamit.
máj. 22
17:30
Slammerek buzdítanak szavazásra (444.hu)
BejegyzésEl lehet menni. Szavazni. által
máj. 22
17:57
A Fidesz legmeggyőzőbb érve a uniós választásra (444.hu)
Nem agyalták túl, az biztos.
máj. 22
17:59
Így nyomult Mundruczó kutyája Cannes-ban! (444.hu)
A Fehér Isten főszereplője Hagen kutya a nyakába egy kamerát, hogy lássuk mi az újság Croisette-en. Fene se tudja milyen ez a film, de a marketing nagyot megy Arcon nyalás után kutyásvideó!!!4
máj. 22
18:01
Egyszerű szabályok a tökéletes Facebook poszthoz (444.hu)
Tudományos eredmények arról, hogy lehet a legtöbb embert elérni az interneten. Tudta, hogy a legtöbb ember maximum 7 percig olvas egy blogbejegyzést?
máj. 22
18:03
Újabb értelmetlen magyar világrekord (444.hu)
A  Mechwart ligetben 1000 gyerek egyszerre ragasztott matricákat a kerületet bemutató albumba. Egyszerre, egy időben ilyet ennyi ember még a világon nem tett. Miért is tett volna? (MTI)
máj. 22
18:30
Curtis szétrúgta Majka kezét (Blikk)
máj. 22
18:30
Nagyot zuhant Joshi Bharat (Blikk)
Győr — Hatalmas lépésre szánta el magát Joshi Bharat (58), a TV2 műsorvezetője ugyanis 3000 méterről kiugrott egy repülőgépből!
máj. 22
18:30
Készíts magadnak légkondit házilag, fillérekből! (444.hu)
Jön a nyár. Meg akarsz sülni? Hasznos tippek és trükkök a lakás hűtésére a konyhatuningtóll a házi készítésű légkondicionálók Rolls-Royce-áig.
máj. 22
18:32
Ördög Nóra újra főállású anya lesz (Blikk)
Budapest – Bár lelkesen készül a fináléra, a Szombat Esti Láz műsorvezetője, Ördög Nóra (32) ez után az adás után újra visszavonul.
máj. 22
18:32
Ládában hozták a csábító orrszarvút (Blikk)
Veszprém — Nem ment a hódítás a veszprémi állatkert meglett orrszarvújának, ezért egy új titánnal erősítenek.
máj. 22
18:32
Videóinterjú Kovács Bélával! (444.hu)
Az állítólagos Jobbikos kémről két héttel ezelőtt sokan nem is tudták, hogy létezik. Azóta nagyot fordult a világ és egyre többet mesél magáról. Hiába nem pontosan igaz amit mond, minden szavát isszuk. Most egyszerre láthatjuk és hallhatjuk Bélát!
máj. 22
18:34
Bocsánatot kért Eva Rezesová (Blikk)
Budapest — Könnyeit nyeldesve kért bocsánatot áldozatai hozzátartozóitól Eva Rezesová (37). Magyarul beszélt, sőt magyar származásúnak vallotta magát a csütörtöki másodfokú bírósági tárgyaláson.
máj. 22
18:34
Új pasid van? Nehogy lecseréld a tablettád! (444.hu)
Nagyon úgy fest, hogy ha egy új kapcsolatban megváltoztatod a fogamzásgátlás módját, megszívod a szexben.
máj. 22
18:36
Hiányolják Bajort fülei törzshelyén (Blikk)
Füle — Megtaláltuk Bajor Imre (57) kedvenc beülős helyét, a fülei Hársfa presszót, ahol kiderült: nemcsak a színházban és a Heti hetes című műsorban, de törzshelyén is visszavárják a cimborái a színészt.
máj. 22
18:36
Sokkoló videó: a másodikról esett ki egy kisbaba (444.hu)
Szerencsére elkapták a kétéves gyereket, aki anyját keresve mászott ki az ablakba.
máj. 22
18:38
Rendőrök vigyáznak Conchita szüleire (Blikk)
Bad Mitterndorf — Évek óta Bécsben él, de a kíváncsiskodók és az újdonsült rajongók egyre nagyobb számban látogatnak el az Euroviziós Dalfesztivált megnyerő Conchita Wurst (25), azaz Thomas Neu­wirth szülőfalujába.

Keresés