2014. május 9. péntek

máj. 9
13:00
Díjazták az európai integrációt segítőket (hirado.hu)
Náray Balázs és Szentgáli Edit, a Magyar Rádió szerkesztői is átvehették az elismerést.
máj. 9
13:02
Hatékonyabbá vált az NFM működése (hirado.hu)
A tárca szerint ez annak köszönhető, hogy sikeresen teljesítették a Magyary Zoltán Közigazgatás-fejlesztési Program szervezetfejlesztési programjában rögzített feladatait.
máj. 9
13:06
Új táncolóbéka-fajokat fedeztek fel Indiában (hirado.hu)
A kis táncoló békák az évenkénti monszun után szaporodnak a rohanó vizű patakokban, ám élőhelyeik egyre szárazabbá válnak.
máj. 9
13:08
Libanonban is megjelent a MERS (hirado.hu)
Szaúd-Arábiában már 126 halottja van a vírusnak.
máj. 9
13:10
Fidesz: jegyzői hatáskörben, szakmai döntés született az újbudai választókerületekről (hirado.hu)
Légből kapottnak nevezte Újbuda polgármestere a szocialisták állítását az önkormányzati választási körzethatárok átalakításáról.
máj. 9
13:12
Szívszorító dolog ébresztette fel a kómából a nőt (BorsOnline)
Csodával határos módon jött ki a mélyaltatásból egy brit asszony. A négygyerekes anyáról az orvosok lemondtak, férje azonban megtalálta a módját, hogy visszahozza az életbe.
máj. 9
13:12
A Bank of China elnökével tárgyalt Szijjártó Péter (hirado.hu)
A Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára pénteken a Parlamentben fogadta Tian Guo-lit.
máj. 9
13:24
EP-választás: Ujhelyi a közfoglalkoztatottakért (hirado.hu)
A párt EP-képviselőjelöltje megállapodást írt alá a Közmunkás Szakszervezet elnökével.
máj. 9
13:26
MSZP: nem érdemes a Fideszre és a Jobbikra szavazni (hirado.hu)
A szocialisták tíz-tíz érvet soroltak fel a két párttal szemben.
máj. 9
13:28
Gyöngyösi: elvárás a Jobbik elleni fellépés? (hirado.hu)
Az ellenzéki párt arra szólította fel a kormányt, hogy nyilatkozzon, helyeznek-e rá külföldről nyomást, hogy fellépjen a párttal szemben.
máj. 9
13:30
Sokkoló: 130 méteres zuhanást élt túl a kutya (BorsOnline)
Csodás megmenekülése egy csapásra híressé tette Tazt, a fekete labradort. A kutya Észak-Walesben sétált gazdáival, amikor egy 130 méter mély szakadékba zuhant.
máj. 9
13:30
Gyilkosságot vallott be a tévéműsorban a férfi! - videó (Blikk)
Kettős gyilkos akart randizni egy tévéshow segítségével – miután kiderült, hogy a feleségét és a szeretőjét is megölte korábban, távozásra szólították fel.
máj. 9
13:30
Paks: elutasították az LMP adatigénylését (hirado.hu)
A bíróság szerint a kért iratok egy lezáratlan döntéshozatali folyamathoz kapcsolódnak.
máj. 9
13:32
Öt nyelven beszél a Győr brazil kézise (BorsOnline)
Eduarda Amorim nem csak kiváló kézilabdatudása és mosolygós természete miatt szerethető. A BL-győztes győri csapat klasszisa nyelvtehetsége okán is különleges.
máj. 9
13:32
Kitiltották a napköziből a hercegnőnek öltözött kisfiút (Blikk)
Kitiltották a délutáni napköziből Romeo Clarkot (5), mert lányka ruhákat és magas sarkú cipőket szeret hordani. Édesanyja megdöbbent, és fel van háborodva – írja a brit Daily Mirror.
máj. 9
13:32
Megnyílt az Aquincumi Múzeum 120 éves történetét bemutató tárlat (hirado.hu)
Egy pályázat munkáival kiegészülve a terület jövőbeli fejlesztési lehetőségeiről is tájékoztat.
máj. 9
13:34
Ökoturisztikai létesítményeket avattak a Keszthelyi-hegységben (hirado.hu)
Több mint 36 millió forint ráfordítással épült kilátót, pihenőházakat és tanösvényeket adtak át.
máj. 9
13:36
Őrbottyáni gyermekbaleset: lezárták a nyomozást (hirado.hu)
A férfi a kertben a motoros kapára ültette 5 éves kisfiát, a gyermek leesett, és kések közé szorult.
máj. 9
13:38
Agrártámogatások: meghosszabbított ügyfélfogadás (hirado.hu)
Az MVH központi ügyfélszolgálata szombaton 9.00-12.00 óráig, valamint május 12-15. között 8.00-17.00 óráig áll az ügyfelek rendelkezésére.
máj. 9
13:42
Közeledhetnek egymáshoz az egyházak (hirado.hu)
I. Bartolomaiosz szerint május végi találkozója Ferenc pápával segíteni fog abban, hogy közelebb jussanak a két nagy keresztény egyház csaknem ezeréves megosztottságának megszüntetéséhez.
máj. 9
13:44
Merkel a legnépszerűbb európai vezető (hirado.hu)
A felmérésből az is kiderült, hogy az európai választók 62 százalékát "egyáltalán nem" vagy "nem nagyon" érdeklik az EP-választások.
máj. 9
13:46
Megérkezett Szevasztopolba Putyin (hirado.hu)
Az orosz államfő a Krímben részt vesz a győzelem napja alkalmából szervezett katonai díszszemle légi és vízi bemutatóján.
máj. 9
13:48
DK: Áder János államfőhöz méltóan cselekedett (hirado.hu)
A köztársasági elnök sajtótájékoztatón követte meg Pásztor Istvánt, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökét.
máj. 9
13:50
Kerékpáros túra indult Recskre a kistarcsai internáltak emlékhelyének kialakításáért (hirado.hu)
Kétnapos kerékpáros emléktúra indult Kistarcsáról Recskre figyelemfelkeltő szándékkal és azzal a céllal, hogy támogatókat találjanak az egykori kistarcsai internáló táborba tervezett emlékhely létrehozásához.
máj. 9
13:52
Lövöldözés tört ki a Donyeckben (hirado.hu)
Eddig négy embert szállítottak kórházba lőtt sebekkel.
máj. 9
13:54
Verespatak: Illés Zoltán látogatása ellen egy szakszervezet (hirado.hu)
A magyar államtitkárt az EMNT és az EMNP hívta Verespatakra a ciántechnológiás bányászat elleni vasárnapi tiltakozó akcióra.
máj. 9
13:56
Ferenc pápa világméretű erkölcsi mozgósításra szólított fel (hirado.hu)
A javak igazságosabb megosztását, a testvériség és a szolidaritás globális terjesztését szorgalmazta a katolikus egyházfő.
máj. 9
13:58
Saját szervizbázist hozott létre a pécsi busztársaság (hirado.hu)
A városi közösségi közlekedési feladatokat ellátó cég a jövőben maga szervizeli járműveit.
máj. 9
14:00
Római kiállítás Hajnal János hagyatékából (hirado.hu)
A tárlaton a 2010-ben elhunyt római magyar festőművész eddig soha nem látott alkotásai is láthatók.
máj. 9
14:02
Nem olvad össze a Publicis és az Omnicom (hirado.hu)
Mégsem jön létre a két reklámcég 35 milliárd dollárt érő fúziója.
máj. 9
14:04
Szeparatista fegyveres támadások Kelet-Ukrajnában (hirado.hu)
Nyolc szakadár meghalt Mariupolban, amikor társaikkal együtt megkísérelték elfoglalni a helyi belügyi parancsnokság épületét.
máj. 9
14:06
Második gyermekével terhes a szőke énekesnő (BorsOnline)
Pink egyik közeli ismerőse kotyogta el, valószínűleg ismét terhes a híresség. Ezt egyébként fotók is bizonyítják, melyeken látszik, a celebnek gömölyödik a hasa.
máj. 9
14:06
Áttetsző topban mutatta meg mellbimbóját az énekesnő - fotó! (Blikk)
máj. 9
14:06
Kijev: Orosz akció volt a kábelcsatorna felgyújtása (hirado.hu)
A tűz péntek hajnalban ütött ki a kijevi tévétornyot és a közszolgálati televíziót összekötő föld alatti kábelcsatornában.
máj. 9
14:18
Shell Eco-marathon: tizedével könnyebb a győri autó (hirado.hu)
Rotterdam belvárosában kialakított 1,6 kilométeres pályán kell a járműveknek négy futamban 10-10 kört teljesíteniük, legfeljebb 40 perc alatt.
máj. 9
14:20
Áder János Katarba utazik (hirado.hu)
Először keresi fel magyar államfő az arab monarchiát.
máj. 9
14:22
Martonyi: fontos az EU eredeti alapelveinek tiszteletben tartása (hirado.hu)
A külügyminiszter szerint az Európai Uniónak változnia kell, de nem túl sokat.
máj. 9
14:24
Jelzi a kátyút az okosbringa (BorsOnline)
Egy kanadai cég bemutatta a világ első okoskerékpárját. A Vanhawks Valour bringája GPS segítségével útvonalat tervez, beépített ledjei segítségével mutatja a kerekesnek a megfelelő útirányt, sőt még azt is érzékeli és jelzi, ha kátyús útszakasz következik.
máj. 9
14:24
Lefújta a licitet a 28 éves szűz lány! (Blikk)
Mégsem adja a szüzességét az az amerikai medikus, aki tavasszal árverésre bocsátotta magát az interneten – pedig a licit már 800 ezer dollárnál (176 millió forint) jár.
máj. 9
14:24
Hatalmas bálnahússzállítmány érkezett Japánba (hirado.hu)
Ausztrália kérésére a hágai Nemzetközi Bíróság március 31-én elrendelte, hogy Japán átmenetileg hagyjon fel az Antarktisz vizein folytatott bálnavadászattal.
máj. 9
14:26
Peking: Washington tudatosan biztatja ellenlábasait (hirado.hu)
Peking azzal vádolta meg Amerikát, hogy a Dél-kínai-tenger vitatott területeket érintő konfliktusokban megnyilatkozásaival csak lovat ad Kína ellenlábasai alá.
máj. 9
14:28
Baromfi világnapot tartanak szombaton (hirado.hu)
Idén első alkalommal rendezi meg május 10-én szombaton Magyarországon a Baromfi világnapot a Baromfi Termék Tanács.
máj. 9
14:36
Megkezdődött Marschalek Ákos gyilkosának pere (hirado.hu)
Elismerte bűnösségét és megbánta tettét, de nem tett vallomást a Budapest Környéki Törvényszéken kezdődött per első napján az a férfi, aki 2012 novemberében a vád szerint erős felindulásból megölte Budaörsön Marschalek Ákost.
máj. 9
14:38
Kigyulladt egy autó Bonyhádnál (hirado.hu)
A balesetben nem sérült meg senki, az érintett útszakaszt lezárták.
máj. 9
14:40
A szoftverhibák javítása után indulhat a BuBi (hirado.hu)
A rendszer átadás előtti állapotban van, jelenleg az egyedi szoftverek végleges illesztését, finomhangolását végzik, amelyek kiküszöbölik a még fennálló egyes szoftveres hibákat.
máj. 9
14:42
Nóri és Zsombor lett Mr. és Miss Fitt - videóval (BorsOnline)
Bikini fitness modellt választottak Miss Fit-nek, míg Mr. Fit egy rendőrségi kiképző lett. Tizenkét nő és nyolc férfi jutott be az országos döntőbe. Péntek éjjel hirdették ki a győzteseket.
máj. 9
14:42
Afrikában lép fel az Osonó Színházműhely (hirado.hu)
A Marokkói Nemzetközi Színházi Fesztivál meghívására, május 12. és 18. között Marokkóban turnézik az Osonó Színházműhely.
máj. 9
14:54
Sokoldalú lengyel támogatás Ukrajnának (hirado.hu)
Az ukrajnai helyzet és a válság megoldásának távlatai álltak Bronislaw Komorowski lengyel elnök és Petro Porosenko ukrán elnökjelölt pénteki varsói tárgyalásainak középpontjában.
máj. 9
14:56
Kumin: Nem kell meglepődni Orbán külföldi útjain (hirado.hu)
A helyettes államtitkár szerint Orbán Viktor lengyelországi útját a hagyományos barátság, a németországit a racionalitás diktálta.
máj. 9
14:58
Hátrányos helyzetű gyerekeken segít egy májusi akció (hirado.hu)
Hátrányos helyzetű gyereken és fiatalokon segít májusban a Marriott szállodalánc éttermeiben pénteken elindított You Eat We Give című jótékonysági akció.

Keresés