2014. május 9. péntek

máj. 9
19:30
Ütközés a 5-ös úton Szatymaznál (hirado.hu)
Hárman megsérültek, amikor két autó összeütközött a régi 5-ös főút 159-es kilométerénél, Szatymaznál péntek délután - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság.
máj. 9
19:32
Kissé korrigált a forint árfolyama (hirado.hu)
Az egész napi gyengülés után estére kissé erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben pénteken a bankközi kereskedésben.
máj. 9
19:34
Átadták a Paksi Gyógyászati Központ új szárnyát (hirado.hu)
Új szárnnyal bővült a Paksi Gyógyászati Központ. Az 1,3 milliárd forintból épült, pénteken átadott új épületben gyógyfürdő és mozgásszervi ellátások kaptak helyet. A bővítés lehetővé tette, hogy több szakrendelés a korábbinál korszerűbb épületbe költözzön.
máj. 9
19:42
Szombaton kezdődik a XX. Egerszeg Fesztivál (hirado.hu)
A Söpörjünk végig a városon! címmel meghirdetett köztisztasági akcióval már szombat délelőtt megkezdődik Zalaegerszeg legnagyobb kulturális-gasztronómiai ünnepe, a XX. Egerszeg Fesztivál.
máj. 9
19:44
Az MSZP a szoborparkba küldené a német megszállás áldozatainak emlékművét (hirado.hu)
A párt szerint a német megszállás áldozatainak emlékműve idővel a Budapest utcáiról eltávolított propagandaszobrok parkjába kerül. Erről Horváth Csaba, az MSZP fővárosi frakcióvezetője és Szanyi Tibor, az MSZP európai parlamenti listavezetője beszélt Budapesten sajtótájékoztatón a XXII. kerületi Memento Park előtt.
máj. 9
19:46
Nincs határideje a kormányalakításnak (hirado.hu)
Az Alapjogokért Központ szerint a hatályos magyar jogszabályok nem állapítanak meg kötelező határidőt az új kormány megalakulására.
máj. 9
19:48
Hugh Jackman többszörös szerepben a Broadwayn (hirado.hu)
A színész júniusban a Tony-díjátadó házigazdájaként lép a Broadway deszkáira, ősztől pedig egy új darabban szerepel a New York-i színházi negyedben
máj. 9
19:50
Budapest to host Bocuse d'Or Europe gastronomy competition in 2016 (hirado.hu)
Budapest can host the next European round of Bocuse d'Or, the world's most prestigious gastronomy competition, in 2016, it was announced in Stockholm at this year's round on Thursday.
máj. 9
20:00
Az EU is bírálja Putyint a krími parádén való megjelenése miatt (hirado.hu)
Catherine Ashton szerint nem helyes az ilyen történelmi jelentőségű évfordulón, a második világháború több millió hősi halottjára való emlékezés napján a Krím jogellenes bekebelezésének tényét demonstrálni.
máj. 9
20:02
Az NFM később dönt az esetleges perorvoslatról a trafikpályázatok ügyében (hirado.hu)
A trafikpályázatok adatainak nyilvánosságra hozatalával kapcsolatos másodfokú bírósági döntés ügyében a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium később, az írásbeli ítélet pontos ismeretében dönt az esetleges rendkívüli perorvoslatról.
máj. 9
20:04
Putyin a Krímben, Kelet-Ukrajnában harcok (hirado.hu)
Súlyos harcok robbantak ki pénteken a szeparatisták és az ukrán biztonsági erők között a kelet-ukrajnai Donyeck megye déli részén fekvő Mariupolban.
máj. 9
20:06
Vérig sértette Beyoncét a transzvesztita író (BorsOnline)
Janet Mock szerint az énekesnő terrorista, és senkit sem érdekelne, ha nem milliomos, hanem egy hajléktalan fekete nő lenne.
máj. 9
20:06
Útlezárás várható a Margit körúti irodaház bontása miatt (hirado.hu)
Forgalomkorlátozásokra kell számítani a Kis Rókus utcában szombaton a volt Ipari Minisztérium Margit körúti épületének bontása miatt - közölte a beruházó.
máj. 9
20:08
Lefagyasztott anyja után vette fel a pénzt a férfi (BorsOnline)
Három évig egy frizsiderben tartotta halott édesanyját egy amerikai férfi. A középkorú úr a meggazdagodás lehetőségét látta elhunyt asszonyban.
máj. 9
20:18
Sauvignon blanc lett Gyöngyös bora (hirado.hu)
A győztes nedűt egy vakbírálat keretében választotta ki a zsűri.
máj. 9
20:20
Fölényes választási győzelem Dél-Afrikában (hirado.hu)
A várakozásoknak megfelelően fölényes győzelmet aratott az apartheid vége óta kormányzó Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC) a dél-afrikai parlamenti választásokon, a párt a feketék gazdasági helyzetbe hozását ígérte a következő ciklusra pénteken.
máj. 9
20:22
Négyezer menekültet mentett ki a tengerből (hirado.hu)
Csak ezen a héten már több mint négyezer-háromszáz, az országba illegálisan bevándorolni próbáló menekültet mentett ki a Földközi-tengerből az olasz haditengerészet - közölte pénteken a szervezet.
máj. 9
20:24
Elveszítette a „sárgacsekk pert" a Telekom (hirado.hu)
Tisztességtelenül számlázta ki a fogyasztóknak a Telekom a 142 forintos tranzakciós díjat a jogerős ítélet szerint.
máj. 9
20:26
LMP: a kormány bünteti Magyarországot (hirado.hu)
A párt szerint az "ország erőforrásait gátlástalan módon a saját érdekköre gyarapodásának kiszolgáltató kormány" étvágya nem csökken, a Fidesz oligarchái a külföldről érkező támogatásokra is "rá akarják tenni a kezüket".
máj. 9
20:28
Másfél órás vitára készülnek az ellenzéki pártok - a DK nélkül (hirado.hu)
Leül vitázni az MSZP és Bajnai Gordon pártja a Jobbikkal az Európai Parlamenti választások előtt, de a Demokratikus Koalíció biztosan nem lesz ott.
máj. 9
20:36
Kelemen Hunor: Minden többség felelős a vele együtt élő kisebbségekért (hirado.hu)
Kelemen Hunor romániai miniszterelnök-helyettes szerint minden többség kollektív módon felelős azért, ami a vele együtt élő kisebbséggel történik.
máj. 9
20:38
Tűzharc Jemenben az elnöki palotánál (hirado.hu)
Tűzharc tört ki péntek este Jemen fővárosában az elnöki palotánál terroristák és az őrség között. Az egyórás összecsapásban hat katona és három támadó életét vesztette - közölte a biztonsági erők egy tisztje.
máj. 9
20:40
Merkel a választókörzetében látja vendégül a francia elnököt (hirado.hu)
Francois Hollande pénteken érkezett meg a kétnapos látogatásra Rügenre, Németország legnagyobb szigetére.
máj. 9
20:42
Túl hangosan nyögött szex közben a tanárnő - videó (BorsOnline)
Az iskolaigazgató és kolléganője rossz helyen, és ráadásul túl hevesen szexeltek egy walesi iskolában. Egy Facebookon terjedő amatőr videó buktatta le őket.
máj. 9
20:42
Azonnali párbeszédét sürget Lavrov (hirado.hu)
Azonnali párbeszédet szorgalmazott az ukrán kormány és a délkelet-ukrajnai szeparatisták között az orosz külügyminiszter pénteken.
máj. 9
20:54
Gyurcsány: Kevesebb megszállási emlékmű, több két tannyelvű iskola kell (hirado.hu)
Kevesebb megszállási emlékművet, kevesebb székely kaput és több két tannyelvű iskolát kell építeni - mondta Gyurcsány Ferenc pénteken Dunaújvárosban, a Demokratikus Koalíció Európa-napi rendezvényén.
máj. 9
21:00
Jobb, mint szebb - Honda CTX700 (Blikk)
A CTX talán túramotornak nevezhető leginkább, de lehet, hogy inkább műanyagba csomagolt cruiser
máj. 9
21:12
Ateista tévécsatorna indul az Egyesült Államokban (hirado.hu)
Ez a csatorna lesz az első, amelyet teljes egészében az istentagadásnak szentelnek majd.
máj. 9
21:14
Nemzetpolitikai Kutatóintézet: megerősítve képviseltetheti magát a Kárpát-medencei magyarság az EP-ben (hirado.hu)
A 2014-es választásokat követően kezdődő ötéves ciklusban a Fidesz-KDNP nemzeti listájának köszönhetően, a Magyar Közösség Pártja és az RMDSZ jó szereplése esetén, a Kárpát-medencei magyarság megerősítve képviseltetheti magát az EP-ben - olvasható a kutatóintézet legújabb elemzésében.
máj. 9
21:16
Több tucat halott Fallúdzsánál (hirado.hu)
Az iraki hadsereg támadást indított a hónapok óta radikális iszlamisták ellenőrzése alatt álló Fallúdzsa városánál pénteken, a harcokban több tucat ember, köztük sok civil életét vesztette.
máj. 9
21:18
Kínos: a szépségkirálynő egy gengszterlány! (BorsOnline)
Áprilisban koronát tettek a fejére, most előzetes letartóztatásban ül. Bátyja bandájával túszokat akart ejteni.
máj. 9
21:18
Együtt-PM: az államfő akadályozza meg Sneider parlamenti alelnökségét! (hirado.hu)
Az ellenzéki párt a köztársasági elnök közbenjárását kéri, hogy a jobbikos politikus ne lehessen az Országgyűlés alelnöke.
máj. 9
21:20
Fidesz: a szocialisták egyenesen veszélyeztették a magyar munkahelyeket (hirado.hu)
A párt szerint a szocialisták nem segítik, hanem veszélyeztetik a munkahelyeket a brüsszeli "áskálódásukkal".
máj. 9
21:22
Túl nagy volt a kosz - bezárták a híres séf mészárszékét (hirado.hu)
Súlyos higiéniai hiányosságok miatt ideiglenesen bezárni kényszerült londoni mészárszékét a brit sztárszakács. A népszerű séf londoni sztáréttermét, a Szent Pál-székesegyház közelében lévő Barbecoát kiszolgáló mészárszéket azt követően nyithatták újra, hogy megszüntették a hiányosságokat.
máj. 9
21:24
Áramütés ért három embert Taksonyban (hirado.hu)
Ismét van áram Taksony déli részén, ahol fél órán át 187 lakásban szünetelt a szolgáltatás, miután három embert áramütés ért színpadépítés közben.
máj. 9
21:26
Lefújták a népszavazást a harkivi szakadárok (hirado.hu)
A Harkiv megyei szakadárok nem tartják meg vasárnap a népszavazást a megye státusáról, mert nem tudtak megegyezni a donyecki és luhanszki szakadárokkal abban, milyen kérdést tegyenek fel a választóknak - jelentette ki a "Délkelet" nevű mozgalom koordinátora a RIA Novosztyi orosz hírportálnak.
máj. 9
21:36
Mégsem adja el szüzességét a 28 éves nő (BorsOnline)
Elizabeth Raine március 31. óta árulja ártatlanságát. Most, hogy már 200 millió forint körüli összegnél tart a licit, visszalépett az egyetemista.
máj. 9
21:48
Rogozin: Moldova halassza el az EU-társulási megállapodás aláírását (hirado.hu)
Moldova halassza el készülő EU-társulási megállapodásának aláírását az év végi parlamenti választásokig - szorgalmazta Dmitrij Rogozin orosz miniszterelnök-helyettes pénteken Tiraszpolban.
máj. 9
21:54
Minipénisze van, és közben még szellentett is a sztár +18 (BorsOnline)
Nők ezrei álmodoznak arról, hogy egyszer az ágyában kössenek ki. Ám lehet, hogy ők is csalódnának, miként az a modell, aki eltöltött vele egy éjszakát.
máj. 9
22:06
Obama: a napenergia-felhasználás csökkenti a klímaváltozás következményeit (hirado.hu)
"Ezek költséghatékony módjai annak, hogy megbirkózzunk a klímaváltozással és ugyanakkor munkahelyeket teremtsünk" - jelentette ki az amerikai elnök.
máj. 9
22:12
40 éve történt gyilkosságért ítélték el a nőt (BorsOnline)
Az asszony 1974-ben ölte meg a férjét, mert bántani akarta az akkor két éves gyereküket. Tavaly találták meg a hatóságok a holttestet.
máj. 9
22:48
Utcán vizeltek és szexeltek az ingyenes koncertek miatt (BorsOnline)
Philadelphiában egy helyi rádióállomás rengeteg szabadtéri koncertet szervezett. Mobilvécék viszont nem voltak, ahogy a rendőrök is hiányozták a környékről. Ráadásul többen részegen szexeltek az utcákon.

2014. május 10. szombat

máj. 10
4:48
Csaló apja rejtegette a 10 éve elrabolt Ádámot (Blikk)
Budapest – „Én vagyok az édesanyád" – suttogta kisfia fülébe Tóth Edina (38), aki tíz hosszú év után csütörtökön láthatta és ölelhette újra magához gyermekét.
máj. 10
4:48
Elfordultak Welsz Tamástól a celebek (Blikk)
Magyarország — Hírességek vették körül Welsz Tamást, amíg jól ment a vállalkozása.
máj. 10
5:06
Évi 900 millióért bérelhetnek irodákat a honatyák (Blikk)
Budapest — Itt a legújabb képviselői kiváltság! Nem elég a kényelmes Duna melletti képviselőházi irodaház, a képviselők ezenkívül saját irodát is fenntarthatnak az Országgyűlési Hivatal kontójára a most kezdődő kormányzati ciklusban.
máj. 10
5:24
Szépségnap járt Izának (Blikk)
máj. 10
5:26
Leugrottak a Balatonra Stathamék (Blikk)
Tihany-Balatonfüred – Jason Statham (46), pontosabban a rá nagyon hasonlító dublőrje helikopterről zuhant a Balatonba!
máj. 10
5:28
Aureliónak szurkolnak a korábbi VV-hősök (Blikk)
BUDAPEST – Aureliónak (23) szurkol a legtöbb egykori villalakó!
máj. 10
5:42
Amerikából érkezik az apja szurkolni Saundersnek (Blikk)
Koppenhága — Családi támogatást kap Kállay-Saunders András (29) a szombat esti döntőre! Az Eurovíziós Dalfesztivál magyar indulójához ugyanis éppen a nagy nap reggelén érkezik meg édesapja, Fernando Saunders Amerikából, hogy a helyszínen, a dán fővárosban támogassa a fiát.
máj. 10
5:44
Őrizetbe vették Kökény Attila testvérét (Blikk)
Magyarország — Őrizetbe vették és letartóztatták Kökény Attila (39) bátyját, Józsefet! A Megasztár felfedezettjének édestestvérét a Blikk információja szerint a családja szeme láttára bilincselték meg otthonában néhány héttel ezelőtt.

Keresés