Budapest — Farkas Zsolti (16) Az ének iskolájának tavalyi győztese és az idei döntős Varga Vivien (14) közös fotója, no meg a szívecskék árulkodnak arról, hogy a barátságnál is több, talán szerelem szövődik a két fiatal között.
Budapest — Máris szerelembe esett VV Zsolt (20). A ValóVilág egykori játékosa a villában még lakótársával, Dorkával (20) alkotott egy párt, a románc azonban nem tartott sokáig.
Budapest — Finoman is szólva kiakadt Tarlós István budapesti főpolgármester, mivel minden olyan támogatás veszni látszik, amelyekre alapozva az elmúlt pár hónapban kampányolt, tudta meg a Blikk.
Aszód — Megalázta és félelembe tartotta társát az aszódi nevelőintézetben L. Adrián (19). A fiatalember még csak 16 éves volt, amikor javítóba került, de rögtön domináns szerepre tört. Ezt többek között azzal akarta elérni, hogy nála gyengébb és fiatalabb társán, O. Dánielen kiélje perverz hajlamait. A nem mindennapi esetet most tárgyalja a gödöllői bíróság. A borzalmak két évvel ezelőtt…
Jonathan Husband mindig is érezte, hogy valami nem stimmel a gyerekkorával, de csak 65 évesen tudta meg, hogy anyját a második világháborúban megerőszakolták. Így született meg ő. Soha nem értette, miért undorodnak tőle a környékbeliek.
Budapest - Negyvenmilliós drogüzletet hiúsítottak meg a fővárosi Szondi utcában lövöldöző rendőrök csütörtök este. Egy hotel mélygarázsában két albán és egy török férfin ütöttek rajta. Nem véletlenül avatkoztak közbe. Információk szerint fülest kaphattak az érkező drogszállítmányról.
Piketty most ne nézzen ide, mert rögtön megáll a szíve: egy Facebook-csoport, aminek hőséhez képest a Rich kids of Instagram szereplői egy nyomornegyed lakói.
Az Egyesült Államokban a következő napokban dönti el, milyen “katonai és diplomáciai lépéseket” tesz az al-Kaidából szélsőségessége miatt kizárt terrorcsoport, az ISIS iraki előrenyomulásának megállítására. Barack Obama kizárta, hogy szárazföldi csapatokat küldjenek a térségbe, a légitámadás lehetősége viszont komolyan felmerült … Folytatás
Két kisgyerek rögzítette kamerával, amint egy férfi tíz percen keresztül püföl egy kutyát. A spániel a srácoknak köszönhetően túlélte az esetet. A támadót bíróság elé állítják.
A tennessee-i Angela Browert barátja helyben hagyta, mert szakított vele. Fotókkal és a történtével próbálja felhívni a figyelmet a családon belüli erőszakra.
Itt az első igazi rangadó a brazíliai labdarúgó-világbajnokságon! A címvédő Spanyolország a négy évvel ezelőtti fináléban 1-0-ra legyőzött Hollandiával találkozik. Élő tudósításunkban pedig a sportrovat spanyol-, illetve hollandfüggő munkatársa küzd meg egymással. Objektivitás? Ugyan már...
15 ezer előfizető és 900 ezer euró megszerzése volt a cél a Krautreporter.de német online lap crowdfunding-kampányában, ami össze is jött, így elindulhat “az újság, amelyet az olvasók alapítottak”. “Az online újságírás tönkrement, mert sok lap számára a kattintásszám fontosabb … Folytatás
Az eddigi negyvenhat találkozóján veretlen amerikai profi ökölvívó, Floyd Mayweather Jr. a földkerekség legjobban kereső sportembere a Forbes magazin adatai szerint.
Nincs gyűlöltebb figura most Horvátországban Nisimura Juicsinél. A japán bíró taccsra vágta a horvátokat, pofátlan csalásainak köszönhetően a világbajnokság nyitómeccsén Brazília 3-1-re nyert.
A valaha élt egyik legbénább tolvajt kapták el a rendőrök az Egyesült Államokban. A floridai Nichole Reed ugyanis 12 dollár értékű rákfarkat lopott el egy áruházból: a kamerák előtt.
Budapest - Zord viharfelhők gyülekeznek a budapesti taxisok feje felett. Rémálmuk, egy amerikai cég, az Uber egy okostelefonokra szabott alkalmazással robbant be a személyszállítás piacára már több országban is, most pedig Magyarországon hirdetett meg álláslehetőségeket.
A legtöbbünk szerint visszataszító állatok kozmetikai és gyógyászati célokra történő tenyésztése az egyik legdurvábban fejlődő iparág Kínában, de aki még mindig nem tudta megemészteni a dolgot, az nem ettől a cikktől fogja.
Egyszerre van ugyanis telihold, és péntek 13. Arra, hogy ez a két dolog egybeessen, 5,8 százalék az esély. Ez nem olyan kevés, de legutóbb 2000. október 13-án jött össze, legközelebb pedig 2049 augusztusában lesz ilyen. (mashable)
Salvador — Ezt a napot, 2014. június 13-át, pénteket sokáig emlegetni fogják a spanyolok. A világbajnoki címvédő, világranglista-vezető ibériaiak ugyanis a braziliai világbajnokság csoportküzdelmeinek első fordulójában megalázó, kiütéses 5-1-es vereséget szenvedtek a hollandoktól, akiket négy évvel ezelőtt a legutóbbi vb fináléjában megadásra késztettek.
Van Gaal mindenkivel elhitette, hogy nincs jó csapata. A spanyoloknál élete legrosszabb meccsét játszotta Casillas és Ramos. De ki játszik majd a helyükön?