Órákon keresztül az ágyban fekve, sötétben sms-ezett egy 26 éves férfi, akinél másnap a látásproblémák miatt felkeresett szemorvos megállapította, hogy levált a recehártyája.
Az 1,5 milliárd forint jegyzett tőkéjű Mcs Vágóhíd Kft. két tulajdonosa a Pick Szeged Zrt., valamint a Home 2000 Kft., előbbit egy Csányi Sándor érdekeltségébe tartozó cég, utóbbit Nagy György tulajdonolja.
Ezt Trócsányi László igazságügyi miniszterjelölt mondta a parlamenti meghallgatásán. Szerinte nincs realitása az Európa Tanácsból való kilépésnek, ami lehetővé tenné a halálbüntetés bevezetését. Marad viszont a tényleges életfogytiglan. Aminek az eltörlését amúgy nem kérték, csak azt, hogy időnként felülvizsgálják a döntést.
A három hónapos németjuhász úgy vélte, neki az autóvezetés sem lehet nagy kihívás. Miután sebességbe tette a kocsit, az egy tóban landolt, és totálkáros lett.
160 ember életét mentette meg egy amerikai katonatiszt, aki egy menetrend szerint járaton utazott a családjával, amikor a kapitány szívrohamot kapott, ezért a helyére kellett ülnie.
Őszi búzából erős közepes termés várható Magyarországon, az árak emelkedésére nem lehet számítani - jelentette ki Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke Szegeden.
Gyurcsány Ferenc beindította a rakétákat az MSZP szétlövésére - mondta egy vidéki MSZP-s politikus, brutális erővel folytatják az építkezést - jelentette ki a DK alelnöke.
Meghallgatásán hangsúlyozta, az oktatás területén végrehajtott nagyszabású átalakítás hatásait még korai lenne értékelni, a kultúra területén pedig a kormány "kiszolgáló" szerepet szán magának.
Az Angliában letelepedett ghánai nővér szó szerint halálra etette gyermekét, de a bíróság szerint maradhat az országban, és visszamehetett családjához, mert ehhez alapvető emberi jogai vannak. Komoly felháborodás egy igen kényes ügy miatt.
Hamarosan a boltokba kerül az Ulpius Kiadó új sportkönyve, amelynek főhőse Széles Sándor. Az a botrányoktól övezett úszóedző, aki olimpiai és világbajnokot faragott Gyurta Dánielből.
Egy perben a magyar államnak, egy másik eljárásban pedig a magyar állam ellen fellépő panaszosnak adott igazat kedden kihirdetett ítéleteivel a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 34 helyi rádiós hír-, közérdekű szolgáltató, illetve tematikus magazinműsor gyártásához járul hozzá.
Összművészeti fesztiválokkal, sokszínű programmal várják a nyári évadban a közönséget a szabadtéri színházak, amelyek szombaton közös rendezvénnyel indítják az évadot.
A legfelsőbb bírói fórum négy olyan kérdést mérlegel majd, amelyek a szerződési feltételek tisztességtelenségével kapcsolatosak, a végleges megoldást a jogegységi döntést követő jogalkotási lépések hozhatják meg.
Elszaporodtak a mezei pockok Baranya, Csongrád, Békés, Jász-Nagykun-Szolnok és Tolna megyében. Tarra rágnak mindent, ami nem tud elfutni, mert növény. Ezért ideiglenesen újraengedélyezik az egyébként már betiltott rágcsálóirtószert, a Redentint, ami viszont a madarakra veszélyes.
A Fölszállott a páva gálaműsora, a Csík Zenekar, valamint Pál István Szalonna és bandája koncertje is szerepel A magyar népdal napja programjai között, amelyet először rendeznek meg szeptember 14-én.
A Fidesz szóvivője szerint a magyar adat köszönhető az eredményes gazdaságpolitikának, az egyre versenyképesebb magyar gazdaságnak, a növekvő beruházási kedvnek és a bővülő foglalkoztatási programoknak.
Rab Efraim Ahmed az egykori modell a 2010-es szigetszentmiklósi diszkótűzben csúnyán megégett. Már nincsenek az arcán hegek, de az élete megváltozott. Bulizás helyett az ifjúságnak tart előadásokat a mértéktelenség veszélyeiről.
London - Életfogytig tartó börtönbüntetés elé néz egy férfi, aki a pornófilmek mintájára erőszakolta meg, majd megölte anyósát – míg két gyermeke is a házban volt.