Kórházba kellett szállítani egy fiatal férfit egy ajaki rendezvényről, mert öten megkéselték. A támadókat és egy 16 éves fiút a rendőrök őrizetbe vették.
Budapest – Visszatért és rögtön (sport)történelmi gólt lőtt. Gera Zoltán (35) legutóbb tíz éve – mielőtt az angol West Bromwich Albionba szerződött – szerzett gólt tétmérkőzésen a Ferencváros színeiben, s most újra villant, ráadásul nem is akármilyen meccsen.
Vagyis akkor...? Nem, az nem lehet. Vagy mégis? Azt mondta, amire gondolt? Vagy csak azért mondta, mert tudta, hogy azt fogjuk gondolni, hogy csak azért mondta? És mi van, ha megtervezte az egészet?
Számos brazil futballreménység nagy elánnal jön Európába, érkezését százezrek ünneplik. De nem mindengyikőjük állja meg a helyét tartósan a topbajnokságokban.
A rendőrség szerint nem történt bűncselekmény, és nem is nyomoznak tovább Noszály Sándor rejtélyes ügyében. Az első hírek ugye arról szóltak, hogy a volt teniszcsillagot és közepesen ismert személyt úgy összeverték hétvégén egy budapesti szórakozóhelyen, hogy majdnem belehalt. Után arról volt szó, … Folytatás
Hiába a latin szerető imidzs, Antonio Banderason sem múlt el nyomtalanul a válás megrázkódtatása. Az 53 éves színész nehezen tudja újrakezdeni az életét Melanie Griffith nélkül.
A marylandi vidámpark egyik hullámvasútja a lehető legrosszabb helyen állt meg. A tűzoltók ételt és folyadékot vittek a tűző napon, szédítő magasságban rekedt embereknek.
Van egy összeállítás és galéria a Gizmodon. Ha csatahajó ügyben ön is megrekedt egy 13 kisfiú színvonalán, aki imád nagy és modern harci eszközöket nézni, mint én, akkor ne hagyja ki.
A bácsszállási Varga Eszter és a győri Varga Róbert a hét végi győri ceremónián mintegy háromezer „tanú” előtt mondta ki a boldogító igent. Idén ôk esküdhettek a barokk esküvô keretében.
Budapest - Bajor Imre (†57) gyerekkora óta tudta, hogy szórakoztatni akar. Egy ország kedvence szeretett volna lenni, és ez sikerült is neki Oli úrként.
Budapest - Nincs visszaút, nincs békülés! Széki Attila, azaz Curtis (24) volt menyasszonya, Bodor Bettina (25) nem bocsátja meg hűtlen kedvesének a verést és a megaláztatást.
Budapest - Ez már egy biztos kapcsolat – indokolta Mező Zoli (30) miért meri a nyilvánosság előtt bemutatni szerelmét, Évit (27), akivel furcsa helyen, egy mellékhelyiségnél találtak egymásra.
Verekedés volt a Margit híd budai hídfőjénél, amit videóra vett egy olvasónk. Azt írta, volt jegye a férfinak, akit a közteresek próbálnak legyűrni a villamosmegállóban. A BKK szerint nem volt.
Gyerekei szeme láttára zuhant a halálba egy lengyel pár. A család Portugáliában nyaralt, ezt akarták egy fotón megörökíteni, ami végül a vesztüket okozta.
Kellemetlen emlékek vetnek árnyékot a Chelsea ferencvárosi szereplésére. A 2-1-es londoni győzelemmel végződött stadionavató mérkőzésen súlyos sérülést szenvedett a nemrég visszatért Didier Drogba.
“A vasárnapi török elnökválasztás ugyan szabad volt, de a voksoláson győztes Recep Tayyip Erdogan a média elfogultsága és “az állami erőforrásokkal való visszaélése” miatt jelentős előnyt élvezett kihívóival szemben.” Ezt az EBESZ írta jelentésében a török választásokról, ahol Orbán Viktor … Folytatás
Kellemetlen emlékek vetnek árnyékot a Chelsea ferencvárosi szereplésére. A 2-1-es londoni győzelemmel végződött stadionavató mérkőzésen súlyos sérülést szenvedett a nemrég visszatért Didier Drogba.
Noszály Sándor sérelmére nem követtek el bűncselekményt, ezért hétfőn megszüntették a rendőrségi eljárást - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK)kommunikációs szolgálata.
Uganda — Amíg lassan az egész világ az ebolajárvány miatt pánikol, a fertőzés gócpontjától, Guineától keletre – több afrikai országban – egyelőre minden a rendes kerékvágásban folyik, és egyáltalán nem rettegnek a halálos vírustól.
A Borshoz két hete jutott el először a hír, hogy Csiszár Jenőt menesztik a Class FM-től, akkor kérdésünkre azt a választ kaptuk, hogy szabadságon van. Most újra felmerült: neki vége a rádiónál.