Budapest — Elhunyt felesége méltó temetésére próbált pénzt szerezni egy budapesti nyugdíjas, ezt használta ki egy fővárosi fogyasztói csoportot szervező cég. V. Istvánnak (66) egymillió forintra volt szüksége, ezért megörült, amikor meglátta a cég hirdetését, amelyben szigorú előfeltételek nélkül, havi 10 ezer forintos részletre kínáltak hasonló összeget.
Budapest — Tisztességgel elvégzett munkáért korrekt módon fizessenek! – ezt várja Unzeitig János, aki fél éve hiába fut a pénze után: az amerikai nagykövetség épületén dolgozott, de folyamatosan fityiszt mutat neki a fővállalkozó, aki a közte és a nagykövetség közt folyó szabályozási vitára fogja a késlekedést.
Budapest — Kiüti a nyeregből Bangó Margit (64) a Jolly–Suzy párost. A Blikk megtudta: a Nóta TV nagy változásokat tervez szeptembertől, ahol többek között saját műsora lesz a Kossuth-díjas énekesnőnek.
Magyarország – Halálra gázolt egy kerékpárost Welsz Tamás (†41), ráadásul úgy, hogy Komár László (†67) ült mellette a kocsiban. Az eset több mint egy évtizede történt, eddig azonban nem igazán került nyilvánosságra.
Ezeket a felvi.hu oldalon lehet majd megnézni. A felsőoktatási intézményekbe 9500-an pótfelvételiztek. Azokat a jelentkezőket, akik megadták a mobilszámukat, a ponthatárok kihirdetése után SMS-ben is értesítik. A ponthatár nem lehet alacsonyabb annál, ami a júliusi felvételikor volt. (MTI)
Torino – Alessandro Del Piero (39) nem lesz a Honvéd labdarúgója. Az olasz sajtó szerint a kispestiekkel is tárgyaló világbajnok labdarúgó Indiában folytatja pályafutását.
Razgrad – A középhátvéd ejtette ki a Steaua Bucuresti-t a labdarúgó Bajnokok Ligájából. A román együttes tizenegyes párharcban bukta el a főtáblára jutást a bolgár Ludogorec Razgrad ellen, pedig ellenfele kapuját egy mezőnyjátékos, Cosmin Moti (29) védte.
A volt budapesti polgármester az új kijevi polgármester munkáját segítheti, ismerte el az Indexnek, ahol ennek részleteit is elolvashatja, akit érdekel.
Ezt írja a Financial Times-ban Norvégia európai ügyekért felelős minisztere, aki szerint az EU nem tűrheti, hogy határain belül illiberális állam épüljön.
Razgrad – A középhátvéd ejtette ki a Steaua Bucuresti-t a labdarúgó Bajnokok Ligájából. A román együttes tizenegyes párharcban bukta el a főtáblára jutást a bolgár Ludogorec Razgrad ellen, pedig ellenfele kapuját egy mezőnyjátékos, Cosmin Moti (29) védte.
Úgy tűnik, végül a Delhi Dynamos ajánlatát választja a 39 éves olasz játékos, aki még Puskás visszavonultatott 10-es mezét is megkapta volna. Állítólag. (hvg.hu/Football Italia)
Valószínűleg a legmérgesebb, legfrusztráltabb kanadai, mellette pedig a világ feltehetőleg legkorrektebb zenekritikusa. Adam Buckley és Anthony Fantano.
Szeptemberben újrakezdik a kutatást a márciusban eltűnt malajziai utasszállító repülőgép után. Ennek tervéről tanácskoztak csütörtökön Canberrában ausztráliai, malajziai és kínai kormánytagok óvatos derűlátással.
Budapest - Molnár Ferenc Caramel (32) végre egy csodaszép kislány édesapja lett! Az énekes és kedvese, Szilvi (21) februárban erősítette meg a jó hírt, hogy szülők lesznek.
Tandíjra gyűjtött az a fiatal diáklány, aki Amszterdam belvárosának egyik forgalmas terén anyaszült meztelenül szaladt végig egy filmes stáb kíséretében.
Úgy esett, hogy kitűnő kollégám és – talán mondhatom így – barátom, a ma reggeli műsorvezető a szerzője a kilenc, aktuálisan legolvasottabb anyagunknak. És akkor arról még nem is beszéltünk, hogy tegnap halált megvető bátorságról tett tanúbizonyságot, közvetlen atrocitásveszélyben. Köszönjük, … Folytatás
Balatonakarattyán van az MNB-elnök nyaralója. Nagy segítséget nyújtott abban, hogy a település elszakadjon Kenesétől. Ha már így alakult, a felesége irányítaná Akarattyát.
Los Angeles - Egyre komolyabbra fordul Chris Martin és Jennifer Lawrence kapcsolata, a Coldplay frontembere már szerelmes dalokat ír az Éhezők viadala sztárjának.
Egy bolgár kiscsapat bebizonyította, hogy stadionépítési programok és "akadémiák" nélkül, nagyon rövid idő alatt is be lehet kerülni az európai focielitbe. A Ludogorec idén ott lesz a Bajnokok Ligájában, mi pedig azon a területen sem tudunk semmilyen eredményt elérni, ahova a miniszterelnökünk személyesen önt tízmilliárdokat közpénzből.
A fiatal angol generációjának talán a legizgalmasabbnak és legeredetibbnek tartott illuzionistája, aki mesterségét még néhai nagyapjától tanulta. Most legújabb lebegős produkciójával kápráztatta el az embereket Londonban több száz méteres magasságban.
Szijjártó Péternek néhány óra kellett, hogy kőkeményen visszaszóljon az Orbán szellemi vaskupolájáról cikket író norvég miniszternek. Természetesen sokkal határozottabban, mint ahogy Oroszország ügyében szokott nyilatkozni.