2014. augusztus 21. csütörtök

aug. 21
1:12
Kínos! Betiltotta az UEFA az új Fradi-stadiont (Blikk)
BUDAPEST – Kínos: tizenötmilliárd forintos gyönyörű stadion épült az FTC-nek, hogy nemzetközi porondon is kulturált körülmények között fogadhassa ellenfeleit, de szurkolói balhé miatt következő európai kupameccsét csak zárt kapuk mögött játszhatja a focicsapat! A kontinentális szövetség (UEFA) fegyelmi bizottsága keményen megbüntette drukkerei miatt az együttest.
aug. 21
1:48
Kondás véget vetne a Loki-átoknak (Blikk)
BERN – Itt az ideje, hogy a DVSC-TEVA focicsapata javítson európai kupákbeli idegenbeli mérlegén! A Loki legutóbbi kilenc meccsén nem tudott győzni, akár a Bajnokok Ligájában, akár az Európa-ligában lépett pályára. Ma (Duna Tv, 19.30) a svájci Young Boys ellen lehet kozmetikázni az eredménysoron, s kellene a siker, mert az El-főtáblára kerülés a tét.
aug. 21
2:06
Bosszút állt a kocsin a szépségkirálynő volt kedvese (Blikk)
DEBRECEN – Veréssel és gyilkossággal is megfenyegethette Rákosi Annamáriát (23), a Miss Hungary World tavalyi győztesét és családját egykori barátja – legalábbis információink szerint erre is rákérdeztek az ügyet vizsgáló rendőrök, amikor kihallgatták.
aug. 21
2:42
Hetekig készültek a siófoki gyilkosok (Blikk)
SIÓFOK – Egy szót sem hajlandó szólni a rendőrök előtt N. Tamás (36), akit a siófoki vállalkozó meggyilkolásával gyanúsítanak.
aug. 21
3:00
Búcsúzik a Margitsziget utolsó lakója (Blikk)
BUDAPEST – Pár hét, és lakatlanná válik a Margitsziget. A sziget utolsó lakója, Zarnóczai Ágnes (63) csomagol, 40 év után elhagyja a szigetet és a rajta álló romos szolgálati lakást. A Fővárosi Önkormányzatnál úgy döntöttek, kifizetik a ház utolsó bérlőjét, és többé nem lesz lakóövezet a Duna által határolt két kilométer hosszú közpark.
aug. 21
3:18
Tóth Gabi: a sikereim miatt vagyok szingli (BorsOnline)
Az énekesnőre még nem talált rá az igazi szerelem. Azt mondja, az a baj, hogy hiába egyszerű, őszinte és jó szándékú vidéki lány, a férfiak mást látnak benne. Nem tudnak mit kezdeni egy sikeres és független nővel.
aug. 21
3:22
Heilig Gábor retteg Bajor temetésétől (BorsOnline)
Szorongással a szívükben készülnek a színész barátai a pénteki temetésre. A szertartás után nem terveznek tort, nem társaságban, inkább magukban szeretnének gyászolni.
aug. 21
3:36
Majka összeáll Ördög Nórával (BorsOnline)
Ez aztán a meglepetés! Ördög Nóra és Majka együtt brillírozhat a TV2 legújabb tehetségkutatójában. A rapper Kasza Tibit és Fluor Tomit megelőzve lesz a Rising Star műsorvezetője.
aug. 21
3:36
Győzike titokban az RTL Klubnál járt (Blikk)
BUDAPEST – Győzike (40) próbálkozik: nem akar pénz, műsor és szereplés nélkül maradni, feltűnési viszketegsége olyan nagymértékű, hogy ismét volt kenyéradójánál, a RTL Klubnál kopogtat.
aug. 21
3:40
Jáksó elárulta, miért távozott a Class FM-től (BorsOnline)
Jáksó László öt éve, annak indulása óta dolgozott a Class FM-nél. Most Csiszár Jenővel egyszerre távoztak, a rádió közleménye szerint közös megegyezéssel. Jáksó a Borsnak adott nyilatkozatot.
aug. 21
3:54
15 milliós úttal ünnepelték évfordulójukat Vajnáék (BorsOnline)
Luxus, kényelem és kikapcsolódás – immár Vajna Tímeaként ez jellemzi hivatalosan pont egy éve Damu Roland exének életét. Andy Vajnával kötött házassága meghozta a lány számára a mesebeli életet.
aug. 21
4:12
Átfaragták ÉNB Rita karakteres nóziját (Blikk)
BUDAPEST – Kés alá feküdt az Éjjel-nappal Budapest Ritája. A napi sorozat sztárja új külsővel vág bele új életébe, ugyanis miután egy időre eltűnt a sorozatból, felkeresett egy plasztikai sebészt, és átszabatta az orrát. A sorozat Ritája már túl van a lábadozási időszakon, és nagyon boldog, hogy karakteres orrából a specialista olyat faragott, amilyet mindig is szeretett volna.
aug. 21
4:30
Felgyújtotta magát az x-faktoros a színpadon (Blikk)
BUDAPEST – Tűz ütött ki az X-Faktor válogatóján! Az egyik versenyző, Fábry Pál nemcsak énektudásával szeretett volna kitűnni, hanem egy tüzes show-elemmel készült, azonban a produkciója balul sült el: előbb magát, majd a színpadot is felgyújtotta! A mentorok döbbenten ültek, majd Tóth Gabival az élen ijedten hátrahőköltek, és próbáltak minél messzebb húzódni a lángoló színpadtól.
aug. 21
6:21
Ezt kapta a nyakába a politikus a feleségétől (hirado.hu)
Amikor kellett a volt elnök felesége nem teketóriázott, öntött.
aug. 21
6:23
Helikopterbalesetben meghalt a guatemalai vezérkari főnök (hirado.hu)
Egyelőre nem tudni, miért zuhant le az a Bell 206-as típusú helikopter, mellyel Rudy Ortiz utazott.
aug. 21
6:25
Az ország nagy részén ma is sok eső várható (hirado.hu)
Az ország nagy részére elsőfokú figyelmeztetéseket adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat a heves zivatarok, illetve felhőszakadás miatt.
aug. 21
6:39
Negyedjére is Gisele Bundchen az év legjobban fizetett modellje (Joy)
A 34 éves, két gyermekes anyuka az elmúlt három év után idén is a legtöbb pénzt kereste a modellek között.
aug. 21
6:39
Két nap alatt több mint száz áldozatot szedett az Ebola-járvány (hirado.hu)
A halálos áldozatok száma leggyorsabban Libériában emelkedik,
aug. 21
6:41
Ukránul köszöntötte az ukránokat a litván elnök a függetlenség napján (hirado.hu)
Ukrajna az egész világnak megmutatta, hogy az ukránok maguk építik az országukat - mondta a litván elnöknő.
aug. 21
6:43
Brit lapok: Valószínűleg londoni az amerikai újságíró gyilkosa (hirado.hu)
Az álarcban látható gyilkos brit akcentussal beszélt.
aug. 21
6:54
Kommandósok próbálták kiszabadítani a lefejezett újságírót (Blikk)
Washington - Amerikai kommandósok július elején sikertelen kísérletet tettek az Iszlám Állam (IÁ) elnevezésű terrorszervezet által foglyul ejtett amerikaiak, köztük a terroristák által lefejezett újságíró, James Foley kiszabadítására - közölte helyi idő szerint szerdán az amerikai kormány.
aug. 21
6:57
Budapestről indul újra az Orient Expressz utóda (hirado.hu)
A végállomás azonban nem Isztambulban, hanem Teheránban lesz - mondta Zaránd György, a MÁV-Start értékesítési igazgatója a Magyar Nemzetnek.
aug. 21
6:59
Utasok ezreit evakuálták a santiagói metróból (hirado.hu)
Negyven percbe tellett, míg kinyitották a kocsik ajtaját, és kivezették az utasokat.
aug. 21
7:01
Fox News: súlyos arcsérüléseket szenvedett a fekete fiatalt lelövő rendőr (hirado.hu)
Ellentmondó információk láttak napvilágot.
aug. 21
7:03
Szeptember végéig nem közlekedik a fogaskerekű (hirado.hu)
Mától várhatóan szeptember 26-áig nem közlekedik a fogaskerekű vasút Budapesten a Városmajor utcai, a Béla király úti és a Karthauzi utcai híd felújítása miatt.
aug. 21
7:12
50 sebet ejtett kedvesén a drogtól bevadult Kristóf (BorsOnline)
Hiába próbált emlékezetkieséssel védekezni, hiába tagadta a drogozást, S. Kristóf ellen az ügyészség vádat emelt. Bizonyítottnak látják: brutális kegyetlenséggel végzett kedvesével.
aug. 21
7:12
Rajongói szapulták Szabó Zsófit (Blikk)
aug. 21
7:12
Napot! (444.hu)
Jót vagy rosszat, mindegy, de amíg nem süt, nekem csak az Acapulco akciócsoport ad meleget. (Mindjárt jön kedvcsinálónak egy hír Szíriából.)
aug. 21
7:14
Az USA fegyveresei ki akarták szabadítani James Foley-t, de nem sikerült (444.hu)
A szíriai polgárháború kezdete óta ez a júliusi akció volt az első amerikai katonai akció az országban. Most állítólag azért hozta nyilvánosságra a kormány, mert az újságok megírták volna.
aug. 21
7:15
A tűzijáték legszebb pillanatai - fotók (hirado.hu)
A pontosan fél óráig tartó parádé során mintegy tizenegyezer effektet láthatott a közönség.
aug. 21
7:30
Koncerttel segítik a kórházban fekvő Törőcsiket (BorsOnline)
A könnyűzenei nagyságok nemcsak sóhajtoznak Törőcsik András balsorsán, de segítenek is az egykori válogatott futballista gyógyulásában. Koncertet adnak, amivel támogatják őt.
aug. 21
7:30
Súlyos sérüléseket szenvedett a tinédzsert lelövő rendőr (Blikk)
Washington - Súlyos sérüléseket szenvedett az arcán az a fehér rendőr, aki agyonlőtt egy fegyvertelen fekete tinédzsert St. Louis elővárosában, Fergusonban - közölte szerdán jól értesült forrásra hivatkozva a Fox News televízió.
aug. 21
7:33
Lázár: Az autóhiteleseket is meg kell menteni (hirado.hu)
Az autós devizahitelesek megsegítése azért is indokolt, mert az autóhitelesek előbb-utóbb éppúgy elveszítik az ingatlanjukat, mint a lakáshitelüket törleszteni nem tudók.- mondta a Blikknek.
aug. 21
7:42
Mariah Carey és férje külön élnek! (Joy)
Bár még válásról egyelőre nincs szó, de már külön él férje, Nick Cannon a 45 éves Mariah Carey-től.
aug. 21
7:44
Új oldaláról mutatkozott be Jessica Alba (Joy)
Még mi is meglepődtünk, hogy szeptemberi címlapsztárunk milyen tehetséges ebben is!
aug. 21
7:45
Sokkal kevesebbet cigizünk (legálisan) (444.hu)
Ennyire meg lettek volna mutyogtatva a trafikok?
aug. 21
7:46
Újabb 'Ice Bucket Challange' videók, amiket látnod kell! (Joy)
Nem ért véget a jótékonysági 'Ice Bucket Challenge' láz a külföldi sztárok körében. Sőt, azóta már a hazai sztárok is beszálltak és tetszés szerinti alapítványnak segítve öntögetik magukra a jéggel teli vödör vizeket. Azonban most néhány újabb külföldi híresség videóját szedtük össze.
aug. 21
7:48
Durva adatok: öt felnőttből négy nem tud úszni (BorsOnline)
A 18 éven felüliek csupán 18-20 százaléka úszik jól, a tízévesek 35-40 százaléka képes legalább 25 métert leúszni. Ez is az oka annak, hogy tavaly százheten fulladtak vízbe.
aug. 21
7:48
2 hónap után szakítottak Zac Efronék! (Joy)
Amilyen hirtelen elkezdődött, olyan hirtelen véget is ért a színészpár kapcsolata.
aug. 21
7:50
Vélemény: Vészhelyzet (BorsOnline)
A tízéves kislányát kimenteni akaró édesapa meghalt szombaton Balatonkenesén. Állítólag egyikük sem tudott úszni.
aug. 21
8:09
Elgázoltak egy kerékpárt toló nőt Lajosmizse és Kecskemét között. (hirado.hu)
A police.hu-n olvasható tájékoztatás szerint a baleset az 5-ös főút 71-es kilométerénél történt.
aug. 21
8:18
Miért akarja elvenni a metodistáktól az iskolát Felsődobsza? (444.hu)
Iványi Gábor lelkész adta össze Orbán Viktort és Lévai Anikót, két gyereküket is keresztelte. De előbb az egyháza státuszát szüntették meg, csütörtökön pedig egy iskolát is elvennének tőlük. Iványi szerint Orbán már nagyon más világot épít, mint amiben a rendszerváltás előtt közösen hittek.
aug. 21
8:20
Küldi a pénzt a Széchenyi Tőkealap-Kezelő (444.hu)
A 2011-ben létrehozott, uniós forrásokkal dolgozó, állami tulajdonú Széchenyi Tőkealap-Kezelő már 45 cégnek adott pénzt (összesen 5 milliárd forintot) fejlesztésre. Az év végére akár 80 vállalkozás is kaphat milliókat fejlesztésre. A Napi.hu szerint kapott támogatást „lábbelikészítő” cégtől többek közt állami vállalatoknak … Folytatás
aug. 21
8:24
Halála előtt teljesítették a kis Dominik bakancslistáját (BorsOnline)
Feladta a harcot Horváth Dominik szervezete. A hároméves győri kisfiú, akiről a Bors többször is írt, kedden hajnalban agydaganatban elhunyt. Szülei az utolsó pillanatig bíztak a csodában.
aug. 21
8:24
A visszavonuláson gondolkodik Klicsko (Blikk)
aug. 21
8:27
Álláshirdetés, vagy társkereső? (Metropol)
Lehet, hogy egy szűk szellőzőablakon kell bemászni.
aug. 21
8:27
Kriza Ákos 2018-ra ígéri a miskolci nyomortelepek felszámolását (hirado.hu)
Immár a máltai szeretetszolgálat bevonásával folytatódik a nyomortelepek felszámolása - jelentette ki a polgármester a Magyar Hírlapnak.
aug. 21
8:29
Tartós tűzszünetet akar Gázában az ENSZ BT (hirado.hu)
A testület mély aggodalmának ad hangot a gázai harcok kiújulása miatt.
aug. 21
8:31
Keveset változott a forint árfolyama (hirado.hu)
Az euró árfolyama szerda este hétkor 314,52 forint volt, csütörtök reggelre 314,41 forintra csökkent.
aug. 21
8:33
Harmincmillió dolláros vérdíj a Hakkani-hálózat vezetőinek fejére (hirado.hu)
Tízmillió dollárt kap az, aki a hálózat vezetőjének a nyomára vezet.

Keresés