Budapest — Tóth Gabi (26) és Istenes Bence (27) összemelegedett! Az énekesnőn és a műsorvezetőn már több héttel ezelőtt – az X-Faktor felvételén – is jól látszott, hogy nagyon egymásra hangolódtak, izzott körülöttük a levegő, azonban újabban már nem is titkolják egymáshoz fűződő vonzalmukat.
Az önkormányzatoknak kell kivezényelni őket az iskolákhoz, ott pakolnak majd. Már most van olyan tankönyv, ami nem érkezett meg határidőre a könyvtárellátóhoz.
Pedig 305 forintos euró lenne az ideális a gazdaságnak, mondta a Figyelőnek Heim Péter, a Századvég Gazdaságkutató Zrt. elnöke. “Én nem tartok attól, hogy itt diktatúra épül, attól nagyon messze vagyunk. Olyan országban élünk viszont, ahol a tudás még mindig … Folytatás
Budapest – Fekete Pákó nem megy a szomszédba, hogy még sötétebbnek lássák az emberek. Rendszeresen jár szoláriumba, hogy a bőre még csokibarnább legyen. Első blikkre őrültségnek tűnik Pákó finoman szólva is furcsa hóbortja, de a didikirály a Bors című napilapnak meg is indokolta döntése okát.
Kerényi Imre magyarságtudat-formáló pszichedelikus periodikakísérletének legújabb számában az internet útvesztőjéhez kínálnak térképet az olvasóknak. Így kerülhetett bele egy cikkely arról is, hogy mi az a Tumblr. Meg hogy ki az a szarvas. Az új szám címlapján amúgy a romkocsmákra csodálkozik … Folytatás
Egy katonai gép vitte Spanyolországba a 75 éves misszionáriust, aki Libériában fertőződött meg. Miguel Pajares Martin a madridi III. Károly kórház fertőző osztályára kerül. A halálos vírusról, aminek a mostani a valaha volt legnagyobb kitörése, itt írtunk többet. (MTI)
Horvátország – Félbe volt törve, és hiányzott egy darab egy magyar férfi személyijéből, ezért nem engedték felszállni a Volánbuszra, ami augusztus másodikán, szombaton késő este indult Dubrovnikból Nagykanizsára – írjaaz Index.
A Balaton felé, útfelújítás és baleset is lassítja a forgalmat. A szokottnál most jobban érinti a mi munkánkat is a hír, a horgászatra indult Uj Péter is a dugóban vesztegel éppen.
Végülis, ha valaki, Francesco Schettino tudja, hogy kell pánikba esni. Süllyedő hajója még tele volt emberekkel, amikor ő, állítása szerint véletlenül, már egy mentőcsonakban ült.
Oroszország csütörtökön importtilalmat rendelt el az Oroszország ellen szankciókat alkalmazó országokból származó gyümölcsre, zöldségre, hús- és haltermékekre, jelentette be Dimitrij Medvegyev miniszterelnök. Teljes embargót vetnek ki a marhahús, a sertéshús, a gyümölcs- és zöldségtermékekre, baromfi, hal, sajt, tej, tejtermék behozatalára … Folytatás
A Hulu tiltja az amerikai sorozatokat, a magyar kormány blokkolja a sportfogadási oldalakat, a Google szűri az európai találatokat. Van megoldás? Van. De ki ne próbáld!
Elég drágák a jegyek a szupermeccsre, a legolcsóbb is 6300, a legdrágább 28 ezer, nem csoda, hogy nem fogynak olyan ütemben, ahogy azt Kubatov Gábor FTC-elnök szeretné – a mérkőzés most vasárnap lesz, a jegyeket július 14-én kezdték árulni, de … Folytatás
Csinos lányok, sportos idomok, rövid szoknyák, hatalmas nyögések. Talán ennek a nyerő kombinációnak köszönhető, hogy a tenisz a világ egyik legszexisebb sportok egyike.
Nem volt hajlandó megállni a rendőröknek az a szegedi fiatalember, akire kedden este figyeltek fel az egyenruhások. A Mercedesben ülő, peches fiúról tudták a helyi erők, hogy nincs jogsija, ezért a nyomába eredtek.
A Balatonon küzd az elemekkel hősiesen, egy olvasó egy másik helyszínen ezt a képet lőtte: Mit is mondhatnánk erre? Küldjük a fiúknak ezt a szép számot. Lélekben veletek vagyunk!
Sierra Leonéban rendőrségi blokádokkal zárják el a külvilágtól az Ebola álta sújtott falvakat. Libériában szükségállapotot hirdettek ki, ami azt jelenti, hgoy az állam a vírus terjedésének elkerülése érdekében semmibe veheti az emberi jogokat, korlátozhatja a lakosokat a szabad mozgásban, és … Folytatás