2014. augusztus 7. csütörtök

aug. 7
4:54
Történelmi űrbravúr készül: Itt vannak a magyar szálak (ATV)
Tíz éve van úton és novemberben bravúrra készül: a Rosetta nevű űrszondáról van szó, amelyik az emberiség történetében először egy üstökös felszínére készül leszállni. A műhold egyes elemei ráadásul magyar fejlesztésűek.
aug. 7
5:12
Belső vizsgálat indult, amiért embert ölt a János Kórház volt ápoltja (ATV)
Egy hónap helyett hat napig tartott a combinós gyilkos kötelező gyógykezelése a Szent János Kórházban, ahol már folyik a belső vizsgálat arról, milyen körülmények vezethettek ahhoz, hogy embert ölt a volt ápoltjuk. A kórház igazgatóhelyettese azt mondta: a szokásosnál is vaskosabb dokumentációt az intézmény teljes egészében a rendőrség rendelkezésére bocsátja.
aug. 7
5:14
Egyetemi juhászképzés indul Magyarországon (ATV)
Mérnök, orvos, juhász. Hamarosan a diplomás emberek közé tartoznak mindannyian. Egyetemi juhászképzés indul Magyarországon - mindjárt három egyetemen is. A dolog komolyságát jelzi, hogy a három egyetem rektora erről megállapodást is aláír a juh- és kecsketenyésztők szövetségével. A szakemberek szerint azért van szükség az egyetemi juhászképzésre, mert az országban dolgozó körülbelül hatezer juhász…
aug. 7
5:27
Gyógyszerajánló rendszer készül (Alternatív Energia)
A patikai használatra készülő eszköz az elhangzó kulcsszavak alapján ajánl vény nélkül kapható termékeket.
aug. 7
5:29
Veszélyben az összefogás (Alternatív Energia)
Óbudán, Kőbányán és az V. kerületben nem fogadja el a megállapodást az MSZP.
aug. 7
5:31
Drágán adják a tudást (Alternatív Energia)
Szeptemberig muszáj tízezreket elkölteni az iskolás korú gyermeket nevelő szülőknek.
aug. 7
5:33
Feljelentés Rogán helyettese ellen (Alternatív Energia)
Az önkormányzattól hiába kérték a szóban forgó lakásra vonatkozó értékbecslést, a hivatal szerint az nem nyilvános.
aug. 7
5:35
Balog épp alázatot hirdetett, de nagyon sietett (Alternatív Energia)
A miniszter azután kezdett magyarázkodásba, hogy a Fidesz közleményben is kifejezte támogatását.
aug. 7
5:37
Miniszterelnökség: jól kerestek a tanácsadók (Alternatív Energia)
aug. 7
5:39
Kukoricacímerezők kórházban (Alternatív Energia)
Hét ember ápolnak, kettőnek a szívét is megtámadta a kórokozók által terjesztett betegség.
aug. 7
5:41
Trafikmutyi - Sablonos értékelések (Alternatív Energia)
A fejlesztési tárca megfenyegette a trafikpályázat nyilvánosságra hozóit.
aug. 7
5:43
Felpörgött az ipari termelés (Alternatív Energia)
A járműgyártás növekedésének döntő része van a kedvező adatban.
aug. 7
5:45
Kéretlen prókátorok a Norvég Alap körül (Alternatív Energia)
aug. 7
6:06
Ebola: Amerikában elrendelték a legmagasabb szintű készültséget (ATV)
A legmagasabb szintű egészségügyi készültséget rendelte szerdán helyi idő szerint az amerikai járványügyi és megelőzési hatóság (CDC) a Nyugat-Afrikában kitört Ebola-járvány miatt.
aug. 7
6:21
A juhászat nagyon bonyolult tudomány (Infostart)
Szaporodásbiológiát és takarmánygazdálkodást is tanulhatnak a juhászok a számukra hirdetett felnőttképzésen. A kétszáz órás tanfolyamok a szegedi, a kaposvári és a debreceni egyetemen indulnak. Utóbbi intézmény rektorhelyettese szerint a juhászok érdeklődő emberek ugyan, ennek ellenére szervezett képzéseken nem szívesen vesznek részt; ezért is kell felkínálni nekik a hasznos tanulnivaló…
aug. 7
6:24
Csányi: kiselejtezik az alkalmatlan edzőket (ATV)
Megújítják az edzőképzést a labdarúgó utánpótlás-nevelésben és kiselejtezik a pedagógiailag alkalmatlan edzőket - írja csütörtöki cikkében a Világgazdaság.
aug. 7
6:26
Egy budapesti fideszes jelentette fel az Ökotársat (ATV)
A csütörtöki Népszabadság szerint egy Fidesz-tag feljelentése miatt vizsgálják az Ökotárs Alapítványt. A Magyar Hírlap szerint egyelőre nem közelednek az álláspontok a norvég alapok ügyében.
aug. 7
6:28
Nem tudják itthon tartani az orvosokat (ATV)
Az idei első fél évben sem lassult érdemben az egészségügyi szakemberek elvándorlásának üteme, sőt, a 25 és 29 év közötti, vagyis szakvizsga előtt álló orvosok közül idén még többen is kérték ki a külföldi munkavállaláshoz szükséges igazolást, mint egy éve - írja a Világgazdaság az Egészségügyi Engedélyezési Hivataltól (EEKH) kapott adatokra hivatkozva.
aug. 7
6:39
Tarthatatlan határidő a devizaperekben - lapszemle (Infostart)
A Népszabadság szerint tarthatatlan a devizahiteles perekben a Fővárosi Törvényszék 30 napos elbírálási határideje, mert várhatóan 15-16 tonna iratanyagot kellene a döntéshozóknak ennyi idő alatt elolvasniuk és elbírálniuk. A MAgyar Nemzet az Egyesült Államok budapesti ügyvivőjével készített interjút.
aug. 7
6:39
Terence Hill lova dühbe jött (Alternatív Energia)
A "Bájgúnár" olcsón megúszta a balesetet.
aug. 7
6:41
Mi lesz a tóval? (Alternatív Energia)
Képzeljék el ezt a tündéri kis tavat, amelynek a partján annyi, de annyi, horgász ül majd, hogy szinte egymásba ér a horgászszerszámuk.
aug. 7
6:42
"Szálljanak magukba" – Schiffer keményen beolvasott a baloldalnak (ATV)
Baromság, hogy nincs elég embere az LMP-nek és ezért tárgyal a 4K!-val – ezt Schiffer András mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
aug. 7
6:43
Tócsák (Alternatív Energia)
A beruházónak érvényesítenie kellene a garanciális jogait.
aug. 7
6:44
"Megölünk benneteket": megfenyegették a zsidó gyerekeket (ATV)
Több tucat zsidó kisgyereknek okoztak lelki traumát egy tinédzser banda tagjai, akik a Gázai övezetben végrehajtott izraeli hadművelet miatti felháborodásukban megrohantak egy sydneyi iskolabuszt, fajgyűlölő jelszavakat és életveszélyes fenyegetéseket zúdítva a benne utazókra.
aug. 7
6:45
Csikar és a többiek (Alternatív Energia)
A még ma is köztünk lévő Sándor Csikar is megérdemelné, hogy foglalkozzanak vele.
aug. 7
6:46
„Tétényi Éva, független, független jelölt” (ATV)
Az MSZP-n kívül a többi ellenzéki párt valószínűleg nem indít ellenem jelöltet Esztergomban – ezt Tétényi Éva mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
aug. 7
7:15
Százmilliós károk a rongálások miatt a tömegközlekedésben (Metropol)
A tömegközlekedést használva nap mint nap szembesülhetünk a rongálás különböző fajtáival.
aug. 7
7:17
A Balaton partján is várják a véradókat (Metropol)
Augusztus végéig több mint ezer helyszínen várja a véradókat a Magyar Vöröskereszt.
aug. 7
7:18
Gyenge forint: ezek lehetnek az okok (ATV)
Az elmúlt pár nap forintgyengülésének elsődleges oka a romló nemzetközi hangulat, folyamatosan esnek a nemzetközi tőzsdék – ezt Samu János mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
aug. 7
7:20
Molnár: nem kaptunk ultimátumot az MSZP-től (ATV)
Ez egy olyan megállapodás, amelyben minden pártnak vannak olyan képviselői, akik győztesnek, és vannak, akik vesztesnek érzik magukat – ezt Molnár Csaba mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
aug. 7
7:33
Vonatkésés az elővárosi vonalon (Alternatív Energia)
A nagy utasforgalmat lebonyolító vonalon még a délelőtti órákban is késésekre kell számítani.
aug. 7
7:35
A legmagasabb szintű készültséget rendelték el az ebola miatt Amerikában (Alternatív Energia)
Legutóbb 2009-ben, a H1N1 influenzajárvány idején rendeltek el hasonló szintű készültséget.
aug. 7
7:36
Ebola: Amerikában elrendelték a legmagasabb szintű készültséget (ATV)
Úgy tűnik, hogy meghalt az ebola első, afrikai kontinensen kívüli áldozata. A férfi Szaúd-Arábiában halt meg, de a vírust - ha tesztje valóban pozitív - nagy valószínűséggel egy korábbi utazásán kapta el Sierra Leonéban. Az Egészségügyi Világszervezet Vészhelyzeti Bizottsága kétnapos konferenciába kezdett, hogy eldöntse: milyen további teendőket sürget a betegség terjedése. Közben Amerika…
aug. 7
7:38
Történelmi ítélet: Életfogytot kaptak a vörös khmer vezetői (ATV)
Elítélték az egykori vörös khmer rezsim két vezetőjét a hetvenes években tomboló terrorban játszott szerepükért. A diktatúra következtében legalább 1,7 millióan kambodzsai halt meg.
aug. 7
7:51
Csütörtökön is többfelé várható heves esőzés (Metropol)
A várható felhőszakadás miatt tizenöt megyére és a fővárosra ismét figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat.
aug. 7
7:54
Humanitárius katasztrófa Ukrajnában: Luhanszkban se ivóvíz, se áram (ATV)
A kelet-ukrajnai Luhanszk városa humanitárius katasztrófát jelentett be: nincs gyógyszerellátás, elektromosság, világítás, mobil és internetes kommunikáció. Egy nyilatkozat arra is kitér, hogy 250 ezer civil nem tudja elhagyni a várost – közölte a Russia Today (RT) című orosz hírportál. Közben az elmúlt 24 óra alatt az ukrán fegyveres erők 18 tagja vesztette életét és 54 sebesült meg Kelet-…
aug. 7
8:09
De tényleg az egész nyár ilyen lesz? Ma is felhőszakadás (Alternatív Energia)
aug. 7
8:11
A pécsi vonalon is késnek a vonatok (Alternatív Energia)
A 20-30 percet késések az InterCity vonatokat is érintik.
aug. 7
8:13
Közel egy órányira nőtt a vonatkésés az elővárosi vonalon (Alternatív Energia)
A nagy utasforgalmat lebonyolító vonalon még a délelőtti órákban is késésekre kell számítani.
aug. 7
8:27
Tegnap sem volt kíméletes a vihar, kétszáznál is több riasztás (Alternatív Energia)
aug. 7
8:29
Életfogytiglan a vörös khmer vezetőknek (Alternatív Energia)
A vörös khmerek uralmának a lakosság mintegy negyede áldozatául esett.
aug. 7
8:30
Kidőlt fák, leszakadt ágak: 230-szor riasztották a tűzoltókat (ATV)
Kidőlt fák, leszakadt ágak és a hirtelen lezúdult eső miatt több mint 230-szor riasztották a tűzoltókat a szerda délután kezdődött viharokkal összefüggésben - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője. Hajdu Márton hozzátette: az elmúlt tíz nap viharai és nagy esőzései miatt már csaknem 900 alkalommal kellett beavatkozniuk. Csütörtökön is többfelé várható heves esőzés.
aug. 7
8:31
Tombol az erőszak Bagdadban (Alternatív Energia)
A terroristák egy kórházba is betörtek.
aug. 7
8:48
Több mint 400 iszlamista utazott Németországból Szíriába (ATV)
Tovább emelkedett azoknak az iszlamistáknak a száma, akik Németországból utaztak a polgárháború sújtotta Szíriába - közölte a német szövetségi alkotmányvédelmi hivatal elnöke.
aug. 7
9:03
Gáza: még nincs megegyezés (Alternatív Energia)
A Hamász szóvivője szerint a további 72 órás tűzszünetről folyó tárgyalás csak „duma.”
aug. 7
9:03
Nosztalgiajáratokkal lehet utazni augusztusban is (Metropol)
Igazi kuriózumnak ígérkezik az éjszakai fotós nosztalgiajárat.
aug. 7
9:06
Bejegyezték a Gyermekrák Alapítvány amerikai szervezetét (ATV)
Bejegyezték Floridában jótékonysági szervezetként a Gyermekrák Alapítvány ötéves amerikai szervezetét, a Children Cancer Foundationt - közölte az MTI-vel helyi idő szerint szerdán a Floridai Mezőgazdasági és Fogyasztói Szolgáltatási Hivatal (FDACS).
aug. 7
9:08
"Elviselhetetlen fájdalmak": Sürgősen műteni kellett Alain Delont (ATV)
Erős hátfájással kórházba került Alain Delon. A 78 éves francia filmsztárt megműtötték, de betegségéről és állapotáról nem tudni részleteket.
aug. 7
9:21
Menekülnek Magyarországról az egészségügyi dolgozók (Alternatív Energia)
Az ápolók és szülésznők körében is vonzóak a külföldi álláslehetőségek.
aug. 7
9:23
Szétkozmetikázták az Orbán-beszéd angol fordítását (Alternatív Energia)
A tusnádfürdői beszéd több részletét az angol feliratos videóban megváltoztatták.

Keresés