2014. augusztus 14. csütörtök

aug. 14
4:51
Gyerekkora óta ebben szenvedett Robin Williams (ATV)
A kreativitás jobban jellemző a művészemberekre, mint az átlagemberekre, a kreativitás azonban magában hordozhat bipoláris hajlamot – ezt Kárpáti Róbert mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában Robin Williams öngyilkosságával kapcsolatban.
aug. 14
5:09
Emlékszik Józsikára? Körözött bűnöző lett Angliában (ATV)
Az angliai Bolton városának egyik legkeresettebb bűnözője az a Patai József, akit 2005-ben "Józsika" néven ismert meg az ország. Arról lett híres, hogy gyomron szúrták egy szamurájkarddal. Most viszont Ő fenyegette ezzel az eszközzel az angliai város lakóit. Részletek a videóban.
aug. 14
5:27
Gőgös: Ezeket a döntéseket ki kell izzadni (ATV)
Egy nappal azután, hogy az Együtt-PM bejelentette, önállóan indul az önkormányzati választásokon, kimozdultak a holtpontról a tárgyalások. A szocialisták azt mondták, hogy minden kérdésre pontot tettek, az Együtt PM szerint viszont ez nem így van, hiszen a XIII. kerületben nem jutottak dűlőre a kerületi arányszámokat illetően. Gőgös Zoltán elmondta: ő senkit sem kényszeríthet megállapodásra,…
aug. 14
5:45
Nemzetközi kiállás a Transparency mellett (Alternatív Energia)
Mivel a korrupció országhatárokat átívelő jelenség, nemzetközi szinten kell fellépni ellene.
aug. 14
5:47
Tóth Zoltán, választási szakértő (Alternatív Energia)
aug. 14
5:49
Felfegyverzik a kurdokat (Alternatív Energia)
Nemzetközi humanitárius mentőakció Irakban - Maliki nem hajlandó távozni.
aug. 14
5:51
Csupán vízum az Európai Unióba? (Alternatív Energia)
Évente átlagosan 60 ezren szereznek kettős állampolgárságot.
aug. 14
5:53
Önjáró NSA-programot leplezett le Snowden (Alternatív Energia)
Szerinte a NSA olyan titkos programot fejleszt ki, amely emberi beavatkozás nélkül tud reagálni a kibertámadásokra.
aug. 14
5:55
Nem lesz népszavazás a cirill írásról (Alternatív Energia)
A zágrábi alkotmánybíróság szerint a cirill betűs írás használatáról szóló népszavazás alaptörvénybe ütközik.
aug. 14
6:03
Történelmi legenda (Alternatív Energia)
A Dózsa György által vezetett parasztfelkelés legendája elevenedik meg augusztus 22-én, Budapesten a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon.
aug. 14
6:05
Jo Pavey rekordot döntött Zürichben (Alternatív Energia)
A tízezer méteren aranyérmes versenyző lett a legidősebb női győztes az atlétikai Eb-k történetében.
aug. 14
6:07
Mindenki gyerekké válik (Alternatív Energia)
Tomboló tömeg az idei Sziget Fesztiválon – Nagy élet napközben, bulik este és éjjel.
aug. 14
6:09
Az űrtolvaj és a mosómaci meséje (Alternatív Energia)
A galaxis őrzöi: új csillag fut fel a Marvel képregény-birodalom egére, amelyben egy varázsgömb is fontos szerepet játszik.
aug. 14
6:11
Közelkép - Sorozat – robotban (Alternatív Energia)
" Aki évi 3-400 vagy éppen 500 órát tölt kamerák előtt, az nem akármilyen munkát végez."
aug. 14
6:13
Ezüstnek így még nem örült (Alternatív Energia)
Risztov Éva parádés hajrával második lett a berlini Európa-bajnokság nyitónapján.
aug. 14
6:15
Sikerkorszak küszöbén (Alternatív Energia)
Cardiffban Cristiano Ronaldo duplájával 2-0-ra verte a Sevillát.
aug. 14
6:17
„Ha nem vagy világbajnok, éhen halsz” (Alternatív Energia)
Mike Róbert Moszkvában Vasbányai Henrikkel ezüstérmes lett.
aug. 14
6:19
Intézmények „álnéven” (Alternatív Energia)
Napjainkban az intézménynevek devalválásának lehetünk tanúi.
aug. 14
6:21
Új kémprogram után nézhet a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat? (Infostart)
A Belügyminisztérium nem kommentálta a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat és az egyik kémprogram gyártójának levelezéséről kiszivárgott sajtóhíreket. Az LMP a nemzetbiztonsági bizottság összehívását kezdeményezte, a testület alelnöke azonban nem reagált az InfoRádió megkeresésére.
aug. 14
6:21
Kövér: már ezerszer bocsánatot kértünk az áldozatoktól (ATV)
A liberális demokrácia által okozott problémákról és a német megszállás áldozatainak emlékműve fontosságáról, valamint a Fideszen belüli érdekcsoportok küzdelméről is beszélt Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Heti Válasznak adott interjúban, amelyet csütörtökön közölt a hetilap.
aug. 14
6:23
Ilan Mor: Izrael békében akar élni a palesztinokkal (ATV)
A Hamász Izrael elleni támadásainak egyetlen oka van: az országgal szemben táplált gyűlölete, és ha az iszlamista szervezet felhagy a támadásokkal, Izraelnek sem lesz oka, hogy fellépjen a Gázai övezetben - mondta Ilan Mor.
aug. 14
6:39
Kim Dzsongunék rakétákkal üdvözölték a délre látogató Ferenc pápát (ATV)
Három rövid hatótávolságú rakétát lőtt a tengerbe Észak-Korea csütörtökön, szinte egy időben azzal, hogy Ferenc pápa a szomszédos Dél-Koreába érkezett.
aug. 14
6:41
Törvénysértő volt a kilakoltatás a Citadellán? (ATV)
A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság jogerős végzése szerint indokolatlan és törvényellenes volt a Citadella bérlőinek májusi karhatalmi kilakoltatása, az emberi erőforrások minisztere egy olyan korábbi határozatának végrehajtását rendelte el, amelyet már rég végrehajtottak - írja a Népszabadság csütörtöki számában.
aug. 14
6:43
Megint rakétáztak Gázából, Izrael válaszolt (ATV)
Pár órával a tűzszünet lejárta előtt újra rakétát lőttek ki a Gázából Izrael déli részére. A zsidó állam válaszolt: izraeli vadászgépek éjszaka légicsapásokat mértek több palesztin célpontra.
aug. 14
6:45
A franciák is beszálltak a kurdok felfegyverzésébe (ATV)
A franciák is beszállnak a kurd csapatok felfegyverzésébe Irakban. Az első francia szállítmányok órákon belül megérkezhetnek az Iszlám Állam terrorszervezet ellen harcoló kurdokhoz. Az amerikaiak már eddig is szállítottak fegyvereket, most pedig újabb 130 katonai tanácsadót küldenek Irakba. Részletek a videóban.
aug. 14
6:57
Ebola: Rendkívüli állapotot hirdettek Guineában (ATV)
Az Ebola-járvány miatt az egészségügyi óvintézkedések fokozásában megnyilvánuló rendkívüli állapotot hirdetett Guineában Alpha Condé elnök.
aug. 14
7:15
Augusztus 15-étől reklámadót kell fizetni (Metropol)
Az adózók 2014-ben az első adóelőleget augusztus 20-áig kötelesek bevallani és befizetni.
aug. 14
7:15
Falus: Tudok harcos is lenni (ATV)
A volt tisztifőorvosnak nem esett jól, ami az utóbbi néhány napban az ellenzéki megállapodás körül történt. Hihetetlennek tartja, hogy a három párt nem tudott megegyezni apró kérdésekben.
aug. 14
7:33
Sok bankkártyás nem tudja, hol a határ - lapszemle (Infostart)
Folyamatosan nő az igény a családi napközik iránt, hét év alatt tizenkétszeresére emelkedett az intézmények férőhelyszáma - írja a Magyar Nemzet. A Google Térképén percre pontosan megnézheti, merre járt korábban - számol be az Index.
aug. 14
7:51
A cél: Izrael és egy független palesztin állam békés egymás mellett élése (Metropol)
Marie Antoinette Sedin budapesti palesztin nagykövet szerint a a jelenlegi véres gázai konfliktusnak évtizedekre visszanyúló gyökerei vannak.
aug. 14
7:51
Marie Antoinette Sedin: Izrael vonuljon ki a megszállt területekről (Alternatív Energia)
A palesztin nagykövet interjúja az MTI-nek.
aug. 14
7:51
Megtalálták a Budapesten eltűnt fiatal brit lányt (ATV)
Megtalálták a rendőrök Zaharát, aki az iratai és a gyógyszerei nélkül indult útnak Budapesten.
aug. 14
7:53
Kötelező egészségfelmérés az iskolákban (Metropol)
Ezentúl minden tanévben értékelik a gyerek fizikai állapotát, hogy így vegyék rá őket a mozgásra és az egészséges életmódra.
aug. 14
8:09
Ma is gyenge a forint (Alternatív Energia)
Befolyásolhatják a csütörtöki árfolyamot a GDP-statisztikák is.
aug. 14
8:11
Leszakad az ég! (Alternatív Energia)
Felhőszakadások várhatók az ország nagy részén.
aug. 14
8:27
Másodfokú parlagfűriasztás a keleti országrészre (Infostart)
A parlagfű heti átlagos pollenkoncentrációja az ország északkeleti sarkában, Nyíregyháza környékén elérte a magas szintet, ezért a térségre II. fokú riasztást adott ki az Országos Környezet-egészségügyi Intézet - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) csütörtökön az MTI-vel.
aug. 14
8:27
Két házba is villám csapott Győr megyében (Metropol)
Csornán egy kéménybe, Győrladaméron egy tetőbe csapott a villám.
aug. 14
8:27
Holnaptól adózunk a reklám után! (Alternatív Energia)
Augusztus 15-től lép életbe a reklámadóról szóló törvény.
aug. 14
8:28
Brit tudósok találkozása mutáns gyümölcslegyekkel (ATV)
Egy bizonyos genetikailag módosított gyümölcslégy-faj, amellyel végül az érintett rovarok kipusztulnak, hatékony módszer lehet a mezőgazdasági kártevők elleni védekezésben – állítja egy új kutatás.
aug. 14
8:29
Két házba is becsapott a villám (Alternatív Energia)
Kisebb természeti katasztrófák Győr-Sopron-Moson megyékben.
aug. 14
8:30
Jávor: ez az, ami még Orbán-rezsimtől is példátlan (ATV)
Példátlan történet az E.On gázüzletágának megvásárlása, még az Orbán-rezsim utóbbi éveit tekintve is – ezt Jávor Benedek mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
aug. 14
8:31
Öt nappal meghosszabbították a gázai tűzszünetet (Alternatív Energia)
Továbbra is feszült a helyzet.
aug. 14
8:32
Vihar: Két házba is villám csapott Győr megyében (ATV)
Két házba is villám csapott az éjjeli vihar során Győr-Moson-Sopronban - tájékoztatta csütörtökön reggel az MTI-t a katasztrófavédelem megyei szóvivője.
aug. 14
9:03
Heves esőzések várhatók mindenütt (Metropol)
Békés, Csongrád és Hajdú-Bihar megye területén a hőség miatt másodfokú figyelmeztetés van érvényben.
aug. 14
9:03
Skócia a második tévévitára készül (Alternatív Energia)
Megszavazzák-e a függetlenséget?
aug. 14
9:21
György István: a KLIK is a kormányhivatalokhoz kerülhet (Infostart)
Akár az iskolák fenntartójának számító KLIK, valamint a kórházak felügyelő szerve, a Gyemszi is a kormányhivatalokhoz kerülhet - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a fővárosi kormánymegbízott. A Miniszterelnökség és az illetékes államtitkárság mintegy 50 olyan ügykört vizsgál, amely a kormányhivatalokhoz kerülhet. Erről ősszel dönthet az Országgyűlés - tette hozzá György István, aki azt is…
aug. 14
9:21
Ferenc pápa Dél-Koreában (Alternatív Energia)
Első ázsiai útja a katolikus egyházfőnek.
aug. 14
9:21
Tomcsányi: Ez a FinFisher fő profilja (ATV)
A magyar titkosszolgálatok által használt FinFisher nevű program nem sokban különbözik az általános kémprogramoktól, fő feladata, hogy a lehető legtöbb adatot begyűjtse, és azt továbbítsa – ezt Tomcsányi Domonkos mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
aug. 14
9:23
Kibékült Obama és Hillary Clinton? (Alternatív Energia)
Külpolitikai kérdések okozták a nézeteltérést.
aug. 14
9:39
Öt településen nincs áram a vihar miatt (Infostart)
Hat villanyoszlop kidőlt Veszprémgalsa és Szentimrefalva között a viharos szélben, Apácatornán pedig a transzformátor hibásodott meg, és emiatt öt településen nincs áram - közölte a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője csütörtökön az MTI-vel.

Keresés