Nyíregyháza — Különleges mérkőzés volt a Nyíregyháza–Videoton (0-2) élvonalbeli focibajnoki Sándor István (69) és családja számára. A hazai klub szakmai igazgatója először láthatta, ahogyan két fia, a Szparit erősítő István (28) és a székesfehérváriak csapatkapitánya, György (30) egymás ellen játszik.
Zürich — Borzalmasan nagy erőket mozgat meg a kalapácsvető Pars Krisztián (32) a sikereiért. A magyar atlétika történelmének legeredményesebb versenyzője a zürichi Európa-bajnokságon szerzett aranyával sorozatban hatodik nagy nemzetközi versenyéről tér haza éremmel.
Budapest — Újabb bizonyíték, hogy csak választáskor vagyunk fontosak a politikusoknak. A honatyák jó része tavasszal még körüludvarolta a szavazóit internetes honlapjain, ám azóta fütyülnek rájuk.
A tavaly nyáron elhunyt legendás zeneszerző, zongoravirtuóz Vukán György vagyonát, jogdíjait múzsájára, Horgas Eszter fuvolaművészre hagyta. Vukán unokahúga, aki mindössze egy ékszert kapott, megtámadta a végrendeletet.
A szombat délutáni szertartás után sem csitultak a kedélyek Gregor Bernadett esküvője körül. A bálványosiak túlnyomó része cseppet sem örült a színésznő keltette felhajtásnak, és rengetegen csalódtak Berniben.
Bajba kerülhet Tolvai Reni az új videoklipje miatt, mivel az előzetes jelzés nélkül tartalmaz termékmegjelenítést. A reklámtörvény értelmében Reni videóját betilthatják, és perekre is számíthat.
Soltszentimre — A sebhelyek talán soha nem tűnnek el az arcáról annak a kisfiúnak, akit szabályosan megskalpolt egy német juhászkutya. Martin (5) a mai napig képtelen feldolgozni a három héttel ezelőtti rettenetes élményt.
Információink szerint Dobrev Klára határozottan kérte a Demokratikus Koalíció tagjait, ne beszéljenek terhességéről. Titka mégis a hét végére kiderült. Ki volt az áruló?
Információnk szerint Aurelio mellett Görög Zita is szerepel a Celeb vagyok, ments ki innen! című show-ban. A ValóVilág győztese meglepetést tartogat a modellnek: helikopterezni fog.
Siófok — Ide, a kerítésen túlra lógott a lába, a feje pedig ott volt, ahol a vértócsa van – a tehetetlen dühtől szinte magán kívül mutatta veje haláltusájának helyszínét tegnap K. László Csaba apósa a takaros kertvárosi családi ház bejáratánál. A Siófok-szerte jól ismert vállalkozót szombatra virradóra gyilkolták meg. A férfit támadója vagy támadói agyonverték.
Máriaremete — Ismét segítségre van szüksége Szaxi Maxinak (62). A legendás zenész, akinek állapota lassan, de biztosan javulni kezdett, elvesztette látását. Egykori zenésztársa, Danyi Attila (68) specialistát keres, aki vissza tudja adni Fekete Gyula szeme világát.
Bálványos — Nem csupán esküvőjüket, életük hátralevő részét is a Somogy megyei kis faluban tervezi Gregor Bernadett (42) és Szarvas Attila (39). A házaspár a sajtó érdeklődését minden erejével hárítva szombat délután Bálványoson mondta ki a boldogító igent, a helyszínt pedig nem véletlenül választották.
Budapest — Városnéző turistabuszon ünnepelte meg Radics Gigit (18), hogy nagykorú lett. Az egykori Megasztár-győztes születésnapjának délelőttjét néhány rajongójával és barátjával töltötte, akik jókívánságokkal és izgalmas ajándékokkal halmozták el őt.
A nemzeti ünnep programjai kedden elkezdődnek, ezért már ezen a napon lezárják a gépkocsiforgalom elől a budai felső rakpartot a Margit híd és az Erzsébet híd között.
Az elmúlt száz évben mindent megtettünk azért, hogy a világ legveszélyesebb kórokozói ránk találjanak. Az AIDS, az Ebola, a SARS és a Lyme-kór lehet, hogy még csak a kezdet volt.
D. István helyettes rendőrparancsnok meg is vehette volna a parfümöt, lett volna rá pénze, ám úgy döntött inkább elemeli azt. Pechjére a helyszínen lebukott.
Az egyéni listás és az egyéni választókerületi jelöltet, a polgármesterjelöltet és a főpolgármester-jelöltet legkésőbb szeptember 8-án 16 óráig kell bejelenteni
A vagyonosodási vizsgálatok száma 2007 óta 11 ezerről évi mintegy kétezerre csökkent, de az egy megállapításra jutó nettó adókülönbözet 5,5 millióról 20 millióra nőtt - írta a Világgazdaság.
Az idei esős nyárnak köszönhetően már az őszi gombafajokkal és azokból is rekord méretű példányokkal lehet találkozni az erdőkben. A rossz hír, hogy a gombákat most egy spanyol eredetű csiga pusztítja.
Hernádi Zsolt, a Mol vezére több hónapos szabadságát tölti éppen, és bár már nem körözik, úgy tűnik, az országot azért még nem meri elhagyni. A topmenedzsert a Szigeten fotóztuk le, aminek láthatóan nem nagyon örült.
Az elektromos meghajtású hajók készítése terén Magyarország a világ élvonalába tartozik, megelőzve komoly hagyománnyal és tengerrel rendelkező országokat is.
Itt vagyok ám, csak elkövettem azt a hibát, hogy húszezressel akartam reggelit venni. 4 helyen voltam, sehol sem sikerült. Persze még tegnap éjjel kellett volna elszaladnom valami nagyobb boltba felváltani a pénzt. Most megbüntetett az élet: éhes vagyok. Egyébként – … Folytatás
Hosszú Katinka mozdulni sem tudna pesti otthonában az általa nyert trófeáktól, ezért inkább édesanyja bajai lakásában tárolja a gyűjteményét. Amely a hétfőn kezdődő berlini Eb-n további érmekkel gyarapodhat.
Fellebbezett Takács Hajnal, miután a volt párja elleni nyomozást vádemelés nélkül zárták le. A nő állítja: súlyosan bántalmazták, kiszakadt a mellimplantátuma, de nyolc napon belül gyógyuló sérülést állapítottak meg.