A gyanú szerint a két fővárosi nyomozó 2013-ban arra hivatkozva vett át több millió forintnak megfelelő összeget egy civiltől, hogy hivatalos személyeket megvesztegetve különböző rendőrségi nyilvántartási adatokat, információkat szereznek meg neki. A nyomozókra a készenléti rendőrség és a TEK csapott … Folytatás
Ezt Snowden ügyvédje, Anatol Kucserena jelentett be, és most augusztus elsejétől érvényes. Az egykori CIA-alkalmazott szivárogtató tavaly június óta tartózkodik Moszkvában. Az NSA lehallgatási ténykedését nyilvánosságra hozó Snowden azóta már Putyinnak is kérdezett alá orosz propagandaműsorban. (BI)
A 39 éves brazíliai Adriana és a 37 éves Leandro 7 éve élnek boldog házasságban, van egy 6 éves kislányuk is. Mindkettőjüket elhagyta az anyja még kiskorában. Adriana nyomozni kezdett az anyja után, akiről csak annyit tudott, hogy Mariának hívnak, … Folytatás
Legkevesebb 932-re nőtt a Nyugat-Afrikában tomboló Ebola-járvány halálos áldozatainak száma, miután az elmúlt két napban negyvenöten vesztették életüket a betegségbe. Libéria fővárosában az utcán hevernek a holttestek.
Iszlamista fegyveresek csütörtökre virradóra több keresztény várost is elfoglaltak, köztük az észak-iraki Karakost is. Emberek tízezrei menekülnek az elfoglalt területekről.
A kétmillió áldozat haláláért felelős népirtó rezsim bukása után egy ENSZ által támogatott bíróság hozta meg az ítéletet. A Vörös Khmer vezetői közül már csak ők ketten vannak életben: Khieu Samphan, a volt államfő 83, Nuon Chea, a rendszer korábbi főidelógusa … Folytatás
Színvonalas, fiatalos, látványos akció keretében hívták fel a Fidesz fiataljai figyelmet arra, hogy az Együtt-PM V. kerületi polgármester-jelöltje, Juhász Péter korábban büntetve volt marihuánával kapcsolatos esetek miatt. Böröcz László, a fiatal, de nagyreményű politikus úgy fogalmazott, hogy „egy normális országban, vagy … Folytatás
Simán poptörténelmi pillanat, hogy a hiphop-kollektíva mind a kilenc tagja megjelent Jon Stewart vezette Daily Show legutóbbi adásában. A követhetetlen konfliktusokkal átszőtt történetű klán újraegyesülős albumot tervez, ennek beharangozója volt most ez a beszélgetés. Mind a kilenc élő tag ott … Folytatás
Még 6 nap van hátra a pénzgyűjtő kampányukból a Kickstarteren, de már 66 ezer angol font (26 millió forint) összejött az SmartBrick nevű, magyar fejlesztésű találmányra. Ők csak 60 ezer fontot akartak összegyűjteni, szóval ezt már most bőven túltejesítették. Az … Folytatás
Erre pedig nagyon büszke a forgalmazó állami cég vezérigazgatója. Mintha ez valami kiemelkedő teljesítmény lenne azután, hogy a konkurenciát törvényekkel nyírta ki a Fidesz.
Szerda délután egy kecskeméti társasház második emeleti erkélyéről akarta a mélybe vetni magát egy belga nő, akit a helyszínre érkező rendőrök mentettek meg.
Illetve van még két-három olyan városrész, ahol szoros lesz az eredmény, és akár befuthat az ellenzéki jelölt is. Az Origo nagyon szépen összeszedte a listát.
A kiemelt budapesti beruházásokért felelős politikus büszke arra, hogy egy év alatt elkészült a Ferencváros új, 22 ezer férőhelyes futballstadionja, amelyet vasárnap a Chelsea elleni mérkőzéssel avatnak fel.
Recep Tayyip Erdoğan reklámját találta meg a Kreatív. Ha valaki tud törökül, akkor beírhatná, hogy miről beszélnek benne! Engem mondjuk nyelvtudás nélkül is meggyőzött.
Igen, amiről én raktam ki egy rövid posztot kedden későn este, aztán Király kolléga egy másikat szerdán. Hát most úgy néz ki, hogy valami nem stimmel körülötte.
A malária a világ egyik leggyilkosabb betegsége, évente százmilliók kapják el, és több százezren halnak bele. Sokkal többen, mint például az ebolába. A GlaxoSmithKline most 31 év kutatás, és kísérletezés után úgy tűnik, hogy ki fog jönni egy oltással a betegség … Folytatás
Budapest — Veszélyben a bankoktól járó milliós visszatérítés? A devizahitelesek joggal várják az elmúlt évek túlfizetéseiért megítélt pénzt, ennek jó részét felemésztheti a forintgyengülés.
Érdemes elolvasni a Los Angeles Times interjúját Bryan Cranstonnal, Aaron Paullal és Vince Gilligannel. Kiderül belőle például, hogy Cranston sorozatban viselt emblematikus kalapja a Smithsonian Múzeumba kerülhet. A Breaking Badet ugye az AMC nevű csatorna csinálta, akiknek nagyon megy az utóbbi időben. … Folytatás