Dowman – Magyar idő szerint szombat este hatkor érkezett amerikai földre dr. Kent Brantly (33), az orvos, akit megfertőzött az ebola Nyugat-Afrikában. Az orvos mindenkit meglepett azzal, hogy képes volt saját lábán besétálni Amerika legjobb járványkórházába.
Sailor Ripley mikroblogger alkotása, aki művét A/4-es méretben is elérhetővé tette, ha valaki esetleg ki szeretné tenni otthonába, irodájába, vagy közintézményébe.
Washington - Svédország légterébe tért ki egy amerikai felderítő gép az orosz légvédelem elől július 18-án, vagyis egy nappal azután, hogy Kelet-Ukrajna légterében lelőtték a maláj légitársaság 17-es járatát - közölte katonai forrásra hivatkozva vasárnap a CNN amerikai hírtelevízió.
Amikor felváltva kell a vizes palack, és az esernyő után nyúlni, az embert próbáló feladat. A következő napokban pedig éppen ez jön, figyelmeztet a rendőrség.
Belek — Törökországi munkával pihente ki fáradalmait Mága Zoltán (40) és családja. A világszerte ismert virtuózt immár ötödik éve kéri fel egy neves török üzletember, hogy koncertet adjon a születésnapján.
Budapest – Életében először zavarja a kora Keresztes Ildikót (49), ami érthető is, hiszen pénteken tölti be az ötvenet. Ez egy nő életében komoly mérföldkő, ám az énekesnő csak amiatt kesereg egy picit, mert szerinte semmilyen szempontból nem felel meg a korának.
A nagybetűs nőlap ilyet nem csinált az elmúlt negyven évben. De valóban hasznos tanácsok ezek, vagy csak heteroszexuálisok képzelgései olyasmiről, amiről fogalmuk sincs?
A szédületes autós üldözéseket bemutató sorozatunk legújabb részében Fehéroroszországban járunk. A rendőrség mindent bevet a megvadult kamionossal szemben.
Budapest – Megint a kisemberek ihatják meg a politikai csatározások levét! A magyar átlagembert ugyanis különösen súlyosan érinthetik azok a gazdasági szankciók, amelyeket az Európai Unió vezetett be Oroszország ellen az ukrán válság kapcsán.
Budapest — Az első ezer tesztelő munkája után újabb két héttel meghosszabbították a BuBi tesztüzemét és újabb ezer embert vártak a nyilvános próbaüzemre.
Budapest – Több száz ember életét tette pokollá a 4-es metró Dél-Budán. Hiába robog 18 méter mélyen a földalatti, az ottaniak szerint úgy hallani a pálya fölötti otthonokban, mintha villamos zakatolna az ablakok alatt.
Miután vasárnap már a harmadik ENSZ-létesítményt érte támadás Gázában, a szervezet főtitkára “erkölcsi gyalázatnak és bűncselekménynek” nevezte a támadást. A lövedék élelemért sorban álló embereket talált el, közülük tízen meghaltak és 35-en megsebesültek. A harcokban részt vevő felek egyike sem … Folytatás