A font meredek gyengülése, skóciai tőkekorlátozások kényszerű bevezetése és Skócia "Montenegróvá válásának" lehetősége is szerepel azokban a forgatókönyvekben, amelyeket londoni pénzügyi elemzők dolgoztak ki Skócia függetlenné válásának lehetséges negatív következményeire.
Ellopták egy grúz család 300 ezer forintot érő bőröndjét a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2B termináljáról. A rendőrök a reptér kamerafelvételei alapján elkapták a tetteseket.
Nebraska szépe, Megan Swanson (21) akaratlanul emelkedett ki a szépségversenyen ismertséget kereső lányok közül azzal, hogy a kamerák kereszttüzében kivillantotta szoknyája alól bugyiját.
Hajókázás a Dunán a színház színészeivel, körhintázás, Udvaros Dorottya koncertje, beszélgetés Hobóval, gyerekprogramok, villámrandi és kiállítások várják a nézőket.
Rasmussen a NATO nevében felszólította Oroszországot, hogy állítsa vissza a Krím jogi helyzetét, mert annak jogtalan annektálását sem most, sem a későbbiekben nem ismerik majd el.
Óránként 144 kilométeres széllökésekkel, hatalmas esővel, másodpercenként 40 métert vonulva érkezett meg a Kalmaeghi tájfun a dél-kínai Hajnan szigetére, majd folytatta útját Kuangtung tartományban, mindenütt jelentős károkat okozva.
Az elfogadott dokumentumban Ukrajna kötelezi magát az emberi jogok tiszteletben tartására, a szabad piacgazdaság megteremtésére és az Európával való szoros együttműködésre.
Az oregoni Pinhead Creekben zenélgető Derrick Skout nappal támadta meg, és harapta nyakon egy denevér. A harmadik próbálkozás után a haverja egy légpisztollyal lelőtte az állatot. Kiderült, hogy veszett volt, úgyhogy Skounak néhány oltáson át kell majd esnie. (KOMO News … Folytatás
Levágott fejek ide, állandó életveszély oda, Nyugatról százak csatlakoznak az iszlám szélsőségesekhez. Sok köztük a gyerek, kamasz, akiket visznek vagy bátorítanak szüleik, esetleg csalnak vagy rabolnak el a terroristák specialistái.
Átalakítja működését Oroszországban az amerikai General Motors autógyártó európai egysége, az Adam Opel AG, mert a csökkenő orosz eladások veszélyeztetni kezdik a gyártó európai értékesítési céljait.
Budapest – Megbecsüli világbajnokát az FTC. A szombaton birkózó vébén a kötöttfogásúak 80 kilogrammos súlycsoportjában aranyérmes Bácsi Péter (31) 1,5 millió forint jutalmat kapott a klubtól.
Befejezte a cégek humán ügyvitelét segítő programok fejlesztését a Nexon Kft. és a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft. konzorciuma.
Moszkvának szándékában áll támogatni az ENSZ Biztonsági Tanácsában Washington határozati javaslatát a külföldi harcosok és terroristák elleni fellépéssel kapcsolatosan.
A cég eddigi diszkont érdekeltsége, a Dobroljot augusztus elején minden járatát kénytelen volt beszüntetni, mivel az uniós szankciók keretében partnerei felfüggesztették gépei lízing-, karbantartási és biztosítási szerződéseit.
Damaszkusz kifogásolta kedden, hogy nem hívták meg az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezet elleni nemzetközi fellépés összehangolását célzó párizsi konferenciára, holott azon Szíria szerint még a terrorizmust támogató országok is részt vettek.
Az Ökotárs Alapítvány elleni "rendőrattak"-ról kérdezi Papp Károly országos rendőrfőkapitányt a szocialista Bárándy Gergely, aki szerint "jó esélye" van annak, hogy a miniszterelnök személyes parancsára tartottak házkutatást a civil szervezet irodájában.
A párt üdvözli a strasbourgi Emberi Jogi Bíróság keddi ítéletét, amely kimondta, hogy sérült három politikusuk véleménynyilvánítási szabadsághoz és jogorvoslathoz való joga. Szél Bernadettet, Osztolykán Ágnest és Lengyel Szilviát a földtörvény elfogadása elleni parlamenti tiltakozás miatt sújtották korábban pénzbírsággal.
Halálfélelme volt, míg végre magához ölelhette újszülöttjét a 21 éves Lara. A fiatal német anyuka üvöltött a fájdalomtól, amikor császármetszést hajtottak rajta végre, ugyanis nem hatott nála rendesen az érzéstelenítés.
Újonc együttessel, a Debrecennel vág neki a ma rajtoló Mol Liga 2014/15-ös kiírásának a korábbi válogatott hokis. A 38 esztendős játékos célja, hogy a szezon meglepetéscsapata legyen a cívisváros új klubja.