A munkába való kerékpározás elleni kifogások megdöntésére építi őszi kampányát a Bringázz a munkába! (Bam!) akció - közölte László János, a Magyar Kerékpárosklub elnöke.
Győr – Sikeresek és gyönyörűek! A Győri Audi ETO női kézilabdázói a pályán nemcsak a játékukkal bűvölik el a szurkolókat, hanem azzal is, hogy nagyon szépek. A Bajnokok Ligája győztes együttes tagjai azonban még erre is rátettek egy lapáttal, ezúttal még dögösebbek, szexisebbek. A szurkolók úgy láthatják őket, ahogyan csak ritkán.
A kolozsvári polgármesteri hivatal fellebbezett az ellen a bírósági ítélet ellen, amely kétnyelvű - román és magyar - helységnévtáblák kihelyezésére kötelezte a hivatalt, ezért újabb bírósági forduló következik a város helységnévtáblái ügyében.
A Földművelésügyi Minisztérium agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára vázolta az elképzelést a budaörsi Auchan áruházban tartott sajtótájékoztatóján.
A Vatikánnak a második világháború utáni kelet-európai politikájáról rendezett nemzetközi konferenciát pénteken a Római Magyar Akadémia (RMA), az eseményt Dominique Mamberti érsek, vatikáni külügyminiszter nyitotta meg.
és azt mondta nekik, hogy: „Úgy látom, Kárpátalján tudják és értik azt az évszázados igazságot, hogy úgy dolgozzunk, mintha minden rajtunk múlna, de úgy imádkozunk, mintha minden Isten akarata volna.” Ebből az MTI-tudósításból ennyi elég is lesz.
Nemzetközi felmérés adatai azt mutatják, hogy az okos jármű (csatlakoztatott jármű – connected car) funkciók igencsak befolyásolják majd a jövőbeli vásárlásokat.
Meg a BBC székházában, a Parlamentben, és ahogy önéletrajza csütörtökön megjelent harmadik kötetében írja, “magánlakásokba, irodákban, autókban, asztalokon és bármilyen elérhető polírozott felületek százain”. Fry a könyvében elnézést is kér mindazoktól, akiknek az ingatlanában kokainozott. Azt, hogy kokainfüggő volt, már … Folytatás
Együttműködési megállapodást írt alá Civil Összefogás Fórum és a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány Bagdy Gáborral, a Fidesz-KDNP XIII. kerületi polgármesterjelöltjével pénteken a kerületben.
Indokolt lehet jogszabályban rendezni azokat a kérdéseket, ahol ütköznek az igazságügyi adatkezelésről és a tájékoztatásról szóló hatályos rendelkezések - jelentette ki a Kúria elnöke.
Az életmód helyes megválasztásával, mozgással és rendszeres szűréssel komoly eredményeket lehet elérni - közölte az egészségügyért felelős államtitkár.
Budapest – Vezérként számít Szalai Ádámra (26) Dárdai Pál (38). A Hoffenheim labdarúgója az új szövetségi kapitány hívására visszatért a nemzeti csapatba.
Az ellenzéki vádak szerint Pedro Passos Coelho az 1990-es években képviselőként a parlamenti előírásokat megszegve külső forrásból is szert tett jövedelemre.
Az orosz alkotmánybíróság egyszerre védte meg a homoszexualitásnak a kiskorúak körében való népszerűsítését tiltó jogszabályt, valamint a másság képviselőinek jogait állásfoglalásában.