Zugló fideszes polgármestere feljelentést tesz "a zuglói baloldal rágalmazásai és hazug állításai miatt, amellyel szándékosan akarják megtéveszteni a zuglói polgárokat".
Idén immár tíz erdélyi városban vetítenek magyar filmeket október 2. és 5. között a 14. alkalommal megszervezett Filmtettfeszt keretében - jelentették be a szervezők pénteken egy Kolozsváron tartott sajtótájékoztatón.
Napsütéses őszi hétvégére is bőven akad tennivaló. Összeszedtünk mindent, ami Kutatók Éjszakájától kezdve Belgán át Ultrahang fesztiválig történik Budapesten.
Nyolc év után új dallal jelentkezik az idén 50 éves, legendás brit rockegyüttes, a The Who. A Be Lucky című szám rákerül a zenekar legnagyobb slágereiből válogató, november 3-ától kapható dupla albumára.
Valós idejű jelnyelvi tolmácsolást és feliratozást biztosító digitális alkalmazást mutattak be a héten az Európai Parlament után az Európai Bizottságban is.
Ez a 2013 első féléves veszteséghez képest 59,6 milliárd forintos javulást jelent - olvasható a jegybank első fél évi tevékenységéről szóló beszámolóban.
A vállalkozási környezet javítását célzó kormányzati lépések lehetővé tették a kis- és közepes vállalkozások fejlődését - hangsúlyozta a miniszter Szentendrén.
Az Apple szerint új rendszeréből a felhasználó jóváhagyása nélkül tényleg senki sem juthat adatokhoz. Az FBI szerint ez így nincs rendben, mert mi van például, ha ők le akarnak hallgatni valakit.
Jogi szempontból most egy kategóriában van a fű a heroinnal. Ha ezt módosítják, az az amerikai drogpolitika legnagyobb változás lesz az elmúlt 40 évben.
9,8 milliárdból épül a labdarúgók új vasi szentélye és a multifunkcionális sportcsarnok. Ma írta alá az erről szóló szerződést Puskás Tivadar polgármester. Bár tavaly Hende Csaba 2014-re ígérte, a stadion három év múlva lesz kész. (Nyugat.hu)
Pretoria – Nem beszélt Oscar Pistoriusszal (27) azóta az édesapja, hogy a paralimpiai bajnok agyonlőtte a barátnőjét, Reeva Steenkampot (†29). Henke Pistorius (61) a történtek óta egyszer sem ült le a fiával, hogy megbeszéljék mi történt azon a végzetes napon.
A budapesti Operaház megnyitásának 130. évfordulója és az Ybl-emlékév alkalmából emléktáblát avat a műemléken és két Hajós utcai, szintén az építész tervezte bérházon szombaton az Ybl Egyesület.
A fővároshoz közel, vadregényes erdőségekkel várja a gyalogos és kerékpáros túrázókat a Börzsöny. Kedvcsinálónak néhány látnivaló és útvonalajánló Mátéfy Szabolcstól, a Börzsöny Természetbarát és Hegymászó Egyesület szakemberétől.
Gondok támadtak a címszereplő Roberto Alagna hangjával Verdi Don Carlos című operájának előadásán csütörtök este Bécsben: a tenor első áriája után nélküle zajlott az előadás.
Több ezer kísérleti, Ebola elleni védőoltást bocsátanak a következő hónapokban a fertőzöttekkel kapcsolatba került személyek, például segélymunkások rendelkezésére.
Tanórák maradtak el a püspökladányi Karacs Ferenc Gimnáziumban, miután szeptember 9-én kaptak új igazgatót a nyakukba. A KLIK és az emberminisztérium választottja a település volt fideszes alpolgármestere, aki 2012-ben mondott le egy másik ladányi oktatási intézmény vezetéséről, miután ott több tízmilliós adósság jött össze.
Az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség engedélyezte, hogy az utasok repülési üzemmódba állítás nélkül is használhassák hordozható elektronikai eszközeiket a repülés teljes időtartama alatt.
A tárca abból az alkalomból adott ki közleményt az egyezményről, hogy csütörtökön az ENSZ Közgyűlésének üléséhez kapcsolódóan újabb országok adták át a fegyverkereskedelmi szerződés ratifikációs okmányait.