Súlyosbította a Józef Wesolowski volt nunciusssal szembeni vádakat az, hogy a Vatikánban kedden letartóztatott volt pap számítógépein pedopornográf fotók és videók tömegét találták.
Magyarország — Egy év alatt több mint 11 ezer kilométert repült Viktorija. A parlagi sast még fiókaként tavaly a macedóniai fészekben szerelték fel jeladóval a Magyar Madártani Egyesület (MME) és a helyi Nature Conservation Association AQUILA munkatársai.
Nagy Tibor, Bradányi Iván és Pozsgai Zsolt szerzők A Kölyök című zenés játékát mutatja be a Hevesi Sándor Színház társulata Nagy Viktor rendezésében pénteken, Zalaegerszegen.
Bodnár Zoltán, az MLP főpolgármester-jelöltje szerint a baloldali összefogás egyik fő bűne, hogy feladta Budapestet, nem törekedett a teljes körű összefogásra.
Az Európai Bizottság energiaügyekért felelős tagja szerint nem jelent "blokádot" az, hogy Magyarország felfüggesztette az Ukrajnába irányuló földgázszállítást.
Könnyek között búcsúztak tegnap családtagok és pályatársak a Farkasréti temetőben Sztankay Istvántól, a nemzet színészétől, akit görög katolikus szertartás szerint temettek el. A színművész lánya megható beszédet mondott.
Budapest — Visszatérő koncertjük előtt égett le a Budapest Sportcsarnok 1999 decemberében, de idén hivatalosan is visszatér a színpadra az 50 éves Express együttes.
Velence — A fél várost lezárják a hét végén George Clooney (53) és brit menyasszonya, Amal Alamuddin (36) esküvője miatt, amelyre a pár csaknem 150 barátját és ismerősét hívta meg.
Az egykor vezető infokommunikációs vállalatnak számító BlackBerry cég a szakértők által vártnál alacsonyabb második negyedévi adózás utáni veszteségről számolt be, amely elmaradt az egy évvel korábbinál is.
Párizs - Egy magyar formatervező, Wittinger Csaba (37) rajzolta meg a dögös francia kisautó, a Twingo új modelljét, illetve az annak alapján készült sportos Twin'Run koncepcióautót.
A gyanú szerint kilenc volt miniszter csúszópénz ellenében előnyben részesített bizonyos cégeket az általuk vezetett minisztériumok számítástechnikai közbeszerzéseinél.
A választási eljárásról szóló törvény szerint az önkormányzati választást megelőző kampányidőszakban a nyolc legtöbb képviselő- és polgármesterjelöltet állító jelölőszervezet politikai reklámjainak közzétételére rendelkezésre álló időtartam 300 perc.
Budapest - Óriási felháborodást váltott ki a nézőkből az RTL Klub azon közleménye, amely szerint szüneteltetik a külföldi sorozatok vetítését. Kolosi Péter programigazgató korábban elmondta, hogy idén ősszel a csatornánál „nagy események" lesznek, ezért átrendezik a struktúrát.
A társaság saját forrásból és a Magyar Nemzeti Bank növekedési hitelprogramja keretéből elnyerhető kedvezményes kamatozású hitelből finanszírozta a negyedmilliárd forintos beruházást.
Jogerősen egy év és tíz hónap, három évre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte pénteken a Keszthelyi Járásbíróság azt a férfit, aki a hévízi művelődési központ alkalmazottjaként több millió forintot sikkasztott el.
Az Evangéliumi Szabadegyházak Szövetsége és a Magyar Evangéliumi Aliansz által képviselt vallási közösségek képviselőivel egyeztetett pénteken a fővárosban Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.
Az LMP szerint a II. kerület fideszes vezetése, a közgyűlés szocialista tagjaival kiegészülve 10 milliárd forint értékű vagyontárgyat vesztegetett el a pesthidegkúti katonai akadémia értékesítésekor.
Budapest - Elképzelhetőnek tartják az Újpest focicsapatánál, hogy a nem hazai drukker dobta meg a Ferencváros elleni 2-1-re megnyert rangadón Lipcsei Gábort (44).
A 300 éve született Christoph Willibald Gluck és a 250 éve elhunyt Jean-Philippe Rameau egy-egy koncertszerűen előadott operáját, valamint Bach Máté-passiójának Mendelssohn-féle, 1841-es lipcsei változatát kínálja az Orfeo Zenekar és Purcell Kórus szombaton kezdődő új bérletében.
Karvai Sándor, aki zöldhályoggal született, utassal a háta mögött, minden elektronikai segítség nélkül teljesítette a távot - számol be a Magyar Nemzet.