Az ukrán vezetésnek sikerült egy sor NATO-tagállammal megállapodnia arról, hogy közvetlenül szállítanak fegyvereket Ukrajnának - jelentette ki Petro Porosenko ukrán elnök hétfőn a Donyeck megyei Mariupolban.
A Citi Magyarország bezárja három vidéki fiókját 2014. szeptember 26-ai hatállyal, nevezetesen a miskolcit, a győrit és a debrecenit, ezt követően a hitelintézet magyarországi fiókhálózata kilenc budapesti és egy székesfehérvári egységből áll majd.
Megérkezett az Alkotmánybíróságra (Ab) hétfőn az az indítvány, melyben a Fővárosi Törvényszék egyik, bankok által indított devizahiteles pert tárgyaló bírája az eljárás alapjául szolgáló törvény alaptörvény-ellenességének megállapítását és visszamenőleges hatályú megsemmisítését kérte.
Hétfő délután 6-kor újra asztalhoz ültek az uniós tagállamok nagykövetei Brüsszelben, hogy tisztázzák az Oroszországgal szemben alkalmazandó újabb gazdasági szankciókkal kapcsolatos nyitott kérdéseket.
Magyarország és Oroszország egyaránt érdekelt a két ország között mezőgazdasági együttműködés folytatásában - mondta Fazekas Sándor az MTI-nek hétfőn, miután Moszkvában tárgyalásokat folytatott Nyikolaj Fjodorov orosz mezőgazdasági miniszterrel.
A Citi Magyarország bezárja három vidéki fiókját 2014. szeptember 26-ai hatállyal, nevezetesen a miskolcit, a győrit és a debrecenit, ezt követően a hitelintézet magyarországi fiókhálózata kilenc budapesti és egy székesfehérvári egységből áll majd. Azt mondják, azért csinálják ezt, mert egyre … Folytatás
Az összefogás és a testvéri egység jelképévé vált az új Mária-emlékhely Tótkomlóson - jelentette ki a szeged-csanádi megyés püspök hétfőn a Békés megyei városban, ahol Mária-emlékhelyet avattak.
Az ukrán vezetésnek sikerült egy sor NATO-tagállammal megállapodnia arról, hogy közvetlenül szállítanak fegyvereket Ukrajnának – jelentette ki Petro Porosenko ukrán elnök hétfőn a Donyeck megyei Mariupolban. De hogy, pontosan melyik államokkal, arról nem volt szó. „Noha mi alapvetően a magunk erejére … Folytatás
A baloldali főpolgármester-jelölt egyszerűen nem tud hibázni. Délután megjelent az Ökotárs irodája elé szervezett tüntetésen, de a hvg tudósítása szerint csak véletlenül keveredett oda, ő ugyanis csak az unokáját vitte volna fagyizni. Először nem is értette, mit keres ott a … Folytatás
Európai Bizottság jóváhagyta az Apollo Tyres (Magyarország) Ltd. számára a gumiabroncsgyár felépítéséhez nyújtandó 95,7 millió eurós (mintegy 29 milliárd forint) - regionális beruházási támogatást.
Kisorsolták a főpolgármester-jelöltek szavazólapi sorrendjét hétfő délután a Fővárosi Választási Bizottságon (FVB), eszerint a lapon várhatóan tíz jelölt neve szerepel majd.
Kurd képviselők hétfőn azt kérték az iraki parlamenttől, hogy csatolják a kurd autonóm tartományhoz az Iszlám Állam (IÁ) nevű szélsőséges iszlamista szervezet által korábban fenyegetett észak-iraki területeket.
Újra lehet közlekedni a budapesti Lánchídon, amelyet hétfő délután zártak le - tájékoztatta Kisdi Máté a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t.
Három év börtönt kapott az a kínai asszony, aki brutális módszerrel tett arról, hogy férje soha többé ne tudja megcsalni. A feleség a WC-n húzta le a férfi péniszét.
Budapest – Kihagyja az FTC elleni rangadót Kabát Péter (36). Az Újpest FC labdarúgója régóta küzd térdfájdalommal, hétfő délelőtt pedig egy cisztát távolítottak el a lábából.
A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) pénteken beperelte a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalt (Kehi), miután a hivatal megtagadta a civil szervezet közérdekű adatigénylését.
Az Európai Parlament külügyi bizottsága hétfőn Brüsszelben nagy többséggel megszavazta, hogy javasolja az EU-ukrán társulási egyezmény uniós ratifikálását.
A német hatóságok nem tűrik el, hogy bárki is megkérdőjelezze az erőszak állami monopóliumát és megpróbálja átvenni a rendőrség szerepét - jelentette ki a német kancellár egy hétfői interjúban azzal kapcsolatban, hogy a iszlám jogrendszer, a saría előírásainak tiszteletét számon kérő "vallásrendőrök" jelentek meg Wuppertalban.
Sérülhet a romániai novemberi elnökválasztás lebonyolításának korrektsége - erre hívta fel a figyelmet hétfőn Traian Basescu román államelnök, élesen bírálva a román kormányt.
Egyre több amerikai nagyvállalat helyezi székhelyét külföldre, hogy elkerülje a magas vállalati adókat. Jacob Lew amerikai pénzügyminiszter szerint meg kell szüntetni a jogi kiskapukat, de az adórendszert is át kell alakítani, hogy megszűnjenek a kiváltó okok.
A szövetség MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében arra reagál, hogy a KDNP felszólította Juhász Pétert, az Együtt-PM társelnökét: valljon színt, igaz-e a róla megjelent hír, amely szerint korábban kábítószerrel való visszaélés miatt marasztalták el.
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) visszautasította a Magyar Liberális Párt (MLP) főpolgármester-jelöltjének hétfői sajtótájékoztatóján elhangzott, a főváros közlekedésfejlesztésével kapcsolatban megfogalmazott kritikáját az MTI-hez eljuttatott közleményében.
Az amerikai hadsereg segítséget fog nyújtani az Ebola-járvány elleni, eddig meglehetősen kaotikus és alacsony hatékonyságú nyugat-afrikai védekezéshez.
Október elején a Gödöllői Királyi Kastélyban tartja háromévente szervezett rendes kongresszusát a CILANE, az európai országok nemesi egyesületeit összefogó nemzetközi szervezet.
A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) hétfői ülésén helybenhagyta a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei területi választási bizottság határozatát, amely szerint nem sértette meg a jelöltek közötti esélyegyenlőséget a Miskolci Napló augusztus végi száma.
Különrepülővel Prágába érkezett hétfőn Ashya King rákbeteg ötéves brit kisfiú, akinek szülei a brit hatóságokkal és egy nemzetközi elfogatóparanccsal is dacolva, a gyermeket fél Európán keresztülutaztatva elérték, hogy az általuk legjobbnak ítélt, Nagy-Britanniában nem elérhető kezelést kapja meg.