2014. szeptember 8. hétfő

szept. 8
0:24
Főzőolaj-hamisítási botrány robbant ki (ProfitLine)
Mintegy 240 tonna hamisított, rákkeltő, újrahasznosított főzőolaj, úgynevezett "csatornaolaj" került forgalomba Tajvan szigetén, ahol más termékek gyártásához alapanyagként is használták - jelentette a helyi média a hétvégén.
szept. 8
4:00
Kedvező lakásárak és lakáshitelek (x) (Pénzcentrum)
Számos kedvezménnyel juthatunk lakáshitelhez, hogy az alacsony kamatszint mellett kihasználhassuk a sok helyen egyre olcsóbb lakásokban rejlő lehetőségeket....
szept. 8
4:03
Sajtóértesülések szerint az Arab Liga hajlik az Iszlám Állam elleni amerikai hadműveletek támogatására (GazdaságPortál)
Sajtóértesülések szerint az Arab Liga tagállamainak Kairóban összegyűlt külügyminiszterei olyan határozatot fogadnak el, amelyben támogatják a Szíria és Irak jelentős területeit uraló Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet elleni amerikai hadműveleteket. A vasárnapi tanácskozáson Nabíl el-Arabi főtitkár “egyértelmű döntésekre és széles körű katonai és politikai lépésekre” szólította fel a…
szept. 8
4:09
Ukrán válság – A szakadárok nem tartják be a tűzszünetet (GazdaságPortál)
Dmitro Timcsuk, a kelet-ukrajnai helyzetet figyelemmel kísérő katonapolitikai szakértő szerint a minszki tűzszüneti megállapodás ellenére a Moszkva-barát kelet-ukrajnai szakadárok és az orosz katonák folytatják az ukrán hadsereg állásai elleni támadásokat, a szeparatisták egyik vezetője viszont az ukrán hadsereget vádolja provokációkkal. Dmitro Timcsuk, a kijevi katonapolitikai kutatóintézet…
szept. 8
4:13
Ukrán válság – A szakadárok nem tartják be a tűzszünetet (GazdaságPortál)
Dmitro Timcsuk, a kelet-ukrajnai helyzetet figyelemmel kísérő katonapolitikai szakértő szerint a minszki tűzszüneti megállapodás ellenére a Moszkva-barát kelet-ukrajnai szakadárok és az orosz katonák folytatják az ukrán hadsereg állásai elleni támadásokat, a szeparatisták egyik vezetője viszont az ukrán hadsereget vádolja provokációkkal. Dmitro Timcsuk, a kijevi katonapolitikai kutatóintézet…
szept. 8
4:15
A német autógyártók bajban vannak az orosz helyzet miatt (ProfitLine)
A német autóipari vállalatok oroszországi érdekeltségei már megérezték a szankciókat - írja a német Automobilwoche online kiadása.
szept. 8
4:15
Eső, erős, viharos szél, zivatarok – ez vár ránk a héten (GazdaságPortál)
A héten esősebb időre lehet számítani, helyenként erős, viharos széllel kísért zivatarok is lehetnek. A hétvégére némileg mérséklődik a nappali felmelegedés, ekkor többfelé 20 Celsius-fok körül alakulnak a maximumok – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzéséből. Hétfőn többfelé hosszabb időre kisüt a nap. Elszórtan lehet…
szept. 8
4:19
A NATO akciótervet fogadott el arra az esetre, ha Romániát támadás érné (GazdaságPortál)
A walesi NATO-csúcson elfogadták a román és a bolgár vészforgatókönyvet, illetve akciótervet arra az esetre, ha a két tagállam valamelyikét támadás érné: a balti államok, Lengyelország és Törökország már rendelkeztek ilyen tervekkel – közölte vasárnap Traian Basescu román államfő. Basescu szerint Románia minden kitűzött célját – elsősorban a NATO keleti szárnyának megerősítését – elérte a ...
szept. 8
4:33
Az ötös és hatos lottó nyerőszámai és nyereményei a 36. héten (GazdaságPortál)
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 36. héten megtartott lottó számsorsolásokon a következő számokat húzták ki: Ötös lottó: Nyerőszámok: 3 (három) 16 (tizenhat) 27 (huszonhét) 45 (negyvenöt) 81 (nyolcvanegy) Joker: 177158 Nyeremények: 5 találatos szelvény 1 darab, nyereménye 387.392.635 forint; 4 találatos szelvény 70 darab, nyereményük egyenként 793.275 forint; 3 találatos szelvény…
szept. 8
5:30
Ezt sok szülő nem tudja, amikor a gyerek felveszi a Diákhitelt (Pénzcentrum)
A hónap közepén lejár a Diákhitel igénylésének határideje....
szept. 8
5:57
Elindul a Bubi (Infostart)
Több héten át tartó próbaüzem után ma elindul a fővárosi közbringarendszer, a Mol BuBi (Budapest Bicikli).
szept. 8
5:59
Megkezdődött a vadászati idény a somogyi erdőkben (Infostart)
Megkezdődött a vadászati idény az ország legnagyobb vadgazdálkodója, a SEFAG Erdészeti és Faipari (SEFAG) Zrt. nyolc somogyi vadászterületén - közölte Ihárosi Péter, a társaság turisztikai és közjóléti osztályvezető-helyettese az MTI-vel.
szept. 8
6:06
Megtaláltuk a következő Sorost? (Portfolio)
A hazai abszolút hozamú alapok kiváló teljesítményt hoznak, globálisan a legjobb 5%-ban találhatók. Nagy változást hozhat viszont a piacon, hogy az ügyfelek a történelmi mélységben tartózkodó hozamok...
szept. 8
6:09
Ma elindul a Bubi (GazdaságPortál)
Több héten át tartó próbaüzem után ma elindul a fővárosi közbringarendszer, a Mol BuBi (Budapest Bicikli). A 76 gyűjtőállomásból, 1100 almazöld, egységes kinézetű, strapabíró kerékpárból álló rendszert – amely a Fővárosi Önkormányzat megbízásából, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) beruházásában valósult meg – ma reggel adják át a budapestieknek. Az egymástól 300-500 méterre elhelyezett…
szept. 8
6:24
Hány takarék-csődöt bír még el az Országos Betétbiztosítási Alap? (Privátbankár)
Az ALBA után egy újabb takarékszövetkezeti csőd esetén elfogyhat az OBA vagyona, amit akár pótbefizetéssel is pótolhatnak. A kártalanítás során Orgovány esetében 15,44 százalékot kapnak a védett szint feletti betétesek és pl. az önkormányzatok.
szept. 8
6:24
Nyakunkon az iparűzésiadó-előleg. Keresztfélév, évesítés, példák (Adózóna)
Közeledik az egyik legbonyolultabban kiszámítható adó (és előleg) befizetési határideje. Szeptember 15-én esedékes a 2013. adóévről szóló bevallásban bevallott iparűzésiadó-előleg első részletének és – katás, tételes adóalap után adózó vállalkozó esetén – az éves iparűzési adó második részletének megfizetése. Példákkal mutatjuk be, mit jelent a keresztfélév, az évesítés, hogyan kell kiszámolni a…
szept. 8
6:27
A Magyar Iparszövetség támogatja a vállalkozások gazdaságfejlesztési pályázatokon való részvételét (ProfitLine)
A Magyar Iparszövetség (OKISZ) támogatja a vállalkozások gazdaságfejlesztési pályázatokon való részvételét, a szövetség budapesti inkubátorházának szolgáltatásaival, pályázatfigyeléssel, a pályázatíráshoz nyújtott konkrét segítséggel készül arra, hogy hamarosan megjelennek a kiírások a 2014-2020-as európai uniós forrásokra - mondta Vadász György, a szövetség ügyvezető elnöke az MTI-nek annak…
szept. 8
6:42
Most éppen egy pihentető hetünk lesz (Portfolio)
Kifejezetten nyugodt hétnek nézünk elébe, noha az orosz-ukrán konfliktus bármikor hozhat újabb fordulatot. A makronaptárunkban a hangsúly az inflációs és a kereskedelmi statisztikákon lesz, de itthon...
szept. 8
6:57
Londoni elemzők: az idén és jövőre erőteljes, utána lassuló növekedés a magyar gazdaságban (GazdaságPortál)
Az idén és jövőre a korábban vártnál erőteljesebb, azután viszont már lassuló növekedést jósoltak hétfőn ismertetett, felülvizsgált előrejelzésükben londoni pénzügyi elemzők. A Morgan Stanley globális bankcsoport londoni befektetési részlegének felzárkózó piacokkal foglalkozó közgazdászai szerint egyértelmű jelek vallanak arra, hogy a magyar gazdaságban a hazai fogyasztás az elmúlt évek…
szept. 8
7:00
PDSZ: nem teljesen sikertörténet az idei tanévkezdés (HR Portál)
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke szerint a kormányzati kommunikáció ellenére nem nevezhető sikertörténetnek az idei tanévkezdés.
szept. 8
7:00
Skót népszavazás: 51-49 százalék (ProfitLine)
Többségbe kerültek a skót függetlenség támogatói a legfrissebb közvélemény-kutatás adatai szerint.
szept. 8
7:02
Készül az életpályamodell a büntetés-végrehajtásban is (HR Portál)
Olyan kiszámítható életpályát kívánnak kialakítani a büntetés-végrehajtás (bv) területén is, amelyben mind az anyagi, mind az előmeneteli lehetőségek biztosítva vannak – mondta Tasnádi László, a Belügyminisztérium rendészeti államtitkára pénteken Budapesten, a büntetés-végrehajtási szervezet napja alkalmából tartott ünnepi állománygyűlésen.
szept. 8
7:04
Autista fiatalokat segít munkához Újbuda önkormányzata (HR Portál)
Autista fiatalok munkába állását, szakmai képzését támogatja Újbuda önkormányzata egy csokoládéműhelynek helyet adó ingatlan kedvezményes bérbeadásával. Az intézmény pénteki megnyitóján a XI. kerületi Fidesz-KDNP frakcióvezetője arról is beszélt, eddig csaknem 250 megváltozott munkaképességű embernek biztosítottak álláshelyet az önkormányzatnál és háttérintézményeinél.
szept. 8
7:06
Bostonban végzett informatikus állhat a terroristák közösségimédia-kampánya mögött (HR Portál)
Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) gyanúja szerint a bostoni Northwestern University egy kitűnő eredménnyel végzett volt diákja állhat az Iszlám Állam (IÁ vagy ISIS) elnevezésű szélsőséges szunnita szervezetnek a közösségi médiában folytatott kampánya mögött – közölte csütörtökön az amerikai sajtó.
szept. 8
7:08
Központi kommunikációs hivatalt hoz létre a kormány (HR Portál)
Az egységes, koordinált kormányzati kommunikáció érdekében központi kommunikációs hivatalt hoz létre a kormány. Az erről szóló kormányhatározat a Magyar Közlöny legfrissebb, pénteki számában jelent meg.
szept. 8
7:33
Londoni elemzők: az idén és jövőre erőteljes, utána lassuló növekedés a magyar gazdaságban (ProfitLine)
Az idén és jövőre a korábban vártnál erőteljesebb, azután viszont már lassuló növekedést jósoltak hétfőn ismertetett, felülvizsgált előrejelzésükben londoni pénzügyi elemzők.
szept. 8
7:33
A Hamász megkezdte a lerombolt alagutak helyreállítását (GazdaságPortál)
Izraeli hírszerzési értesülések szerint a Gázai övezetet uraló Hamász megkezdte azoknak a föld alatti járatoknak a helyreállítását, amelyeket az izraeli hadsereg semmisített meg a július 8-án indított, Erős Szikla kódnevű hadművelet során – adta hírül vasárnap a Haaretz izraeli napilap, egy magas rangú tisztségviselőre hivatkozva. A névvel nem említett forrás szerint az iszlamista szervezet alig…
szept. 8
7:35
Ma elindul a Bubi (ProfitLine)
Több héten át tartó próbaüzem után ma elindul a fővárosi közbringarendszer, a Mol BuBi (Budapest Bicikli).
szept. 8
7:36
Az export vagy az import nő jobban? Mindjárt kiderül (Privátbankár)
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) ma teszi közzé a külkereskedelmi termékforgalom január-júliusi adatainak első becslését.
szept. 8
7:54
Kilábaltunk a depresszióból, de meddig nőhet a magyar gazdaság? Így látják a londoniak (Privátbankár)
Az idén és jövőre a korábban vártnál erőteljesebb, azután viszont már lassuló növekedést jósoltak.
szept. 8
8:03
313 felett kezdi a hetet a forint (GazdaságPortál)
Az eurót hétfőn reggel 313,67 forinton jegyezték a péntek esti 313,74 forint után. A dollár jegyzése a péntek esti 242,30 forintról 242,42 forintra emelkedett, a svájci franké 260,10 forintról 259,95 forintra csökkent, a japán jené pedig 2,3055 forint után 2,3059 forinton állt hétfőn reggel. Az euró kisé gyengült, a péntek esti 1,2951 dollár után hétfőn ...
szept. 8
8:06
Új hét, új irányok - Mit vegyünk a tőzsdén most? OTP, MOL, Richter? (ProfitLine)
Emelkedő forgalom mellett növekedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe az elmúlt héten, a vezető részvények kivétel nélkül erősödtek. A BUX egy hét alatt 4,57 százalékkal 811,96 ponttal erősödött, pénteken záráskor 18 591,72 ponton állt. A heti forgalom 33,9 milliárd forint volt, míg az előző héten 21,8 milliárd forint értékben kereskedtek a részvénypiacon.
szept. 8
8:12
Van egy jó hírünk: gazdagabbak a magyarok (Privátbankár)
A válság kitörése óta folyamatosan nő a lakosság a pénzügyi vagyona, egy év alatt például 11 százalékkal.
szept. 8
8:27
A Lukoil-kutak eladását vizsgálja a GVH (Privátbankár)
A Norm Benzinkút Kft. benyújtotta a Lukoil magyarországi és szlovákiai benzinkútjainak megszerzéséhez szükséges fúziós kérelmét a Gazdasági Versenyhivatalhoz (GVH) - írja a Napi Gazdaság.
szept. 8
8:30
Okostelefont is lehet nyerni! Itt a második PénzSztár verseny (Adózóna)
Október 5-éig jelentkezhetnek 14-20 éves középiskolásokból álló 4-4 fős csapatok a Takarékbank Zrt. fő pénzügyi-szakmai támogatásával az idén másodszor megrendezendő országos gazdasági-pénzügyi versenyre. A szervezőmunkához támogatóként a hazai pénzügyi-gazdasági élet számos szereplője csatlakozott.
szept. 8
8:30
Újabb állam jöhet létre Ukrajna szomszédságában (Portfolio)
A kelet-ukrajnai oroszbarát szeparatisták tárgyalásokat kezdenének Kijevvel az Ukrajnától való elszakadásukról - állította vasárnap Olekszandr Zaharcsenko, a "donyecki népköztársaság" vezetője.Az...
szept. 8
8:39
Megszaladt a kínai külkereskedelmi többlet (ProfitLine)
Váratlanul növekedést mutatott augusztusban a kínai kereskedelmi többlet, miután az export emelkedett, az import pedig a várakozásokkal ellentétben csökkent.
szept. 8
8:45
Unalmas lesz a hétkezdet? Ma erre figyelnek a befektetők (Privátbankár)
Elemzők vegyes nyitásra, és a múlt hetinél valamivel nyugodtabb napokra számítanak a főbb európai értékpapír piacokon.
szept. 8
8:45
Németországban feltételezett terroristákat vettek őrizetbe (GazdaságPortál)
Kenyából visszatérő német állampolgárokat vettek őrizetbe terrorizmus gyanúja miatt a frankfurti repülőtéren – jelentette hétfőn az SWR német regionális közszolgálati rádió. A három férfit azzal gyanúsítják, hogy az as-Shabab nevű szélsőséges iszlamista fegyveres szervezet tagjai. Az SWR szerint azért tértek vissza Németországba, mert már nem akartak részt venni a terrorista szervezet véres…
szept. 8
8:48
Akár 10 milliót is nyerhetünk az infokommunikációs ötletversenyen (Portfolio)
Európai infokommunikációs ötletverseny indult, amelyre szeptember 30-ig lehet pályázni több témában, s a kategóriánkénti fődíj 15-40 ezer euró készpénz - közölte a versenyt szervező az EIT ICT Labs...
szept. 8
8:48
Így gazdagodik a magyar lakosság (Pénzcentrum)
Gazdagodik a lakosság, csaknem 11 százalékkal nőtt egy év alatt a pénzügyi vagyon....
szept. 8
8:50
Mégis lesz csata a Magyar Telekom testvéréért? (Portfolio)
Most a Dish jelentkezett be a Deutsche Telekom amerikai leányvállalatáért, ebből akár felvásárlási csata is lehet. Évek óta húzódik a Deutsche Telekom amerikai leányvállalatának, a T-Mobile US-nek a...
szept. 8
8:52
Új impulzusokra éhesek a befektetők (Portfolio)
Erősödtek az amerikai részvényindexek múlt pénteken döntően annak köszönhetően, hogy fegyverszünetet kötött Oroszország Ukrajnával. Ázsiában viszont már nem volt egységes irány a piacokon azt...
szept. 8
8:54
Egyre csak gyengül a forint a dollárral szemben (Portfolio)
A forint a múlt heti események hatására hajszálnyival erősebb szinten kezdte a hetet az euróval szemben (egyhetes teljesítménye 0,2 százalékos erősödés), de a dollárral szemben tovább vesztett...
szept. 8
8:56
Nagy bejelentésre készül a Ryanair (Portfolio)
Pénteken felröppent hírek szerint több milliárd dolláros megállapodást jelent be hétfőn a Ryanair és a Boeing. Az előző heti értesüléseket vasárnap a Boeing is megerősítette - írja a Reuters. New...
szept. 8
8:57
Tőzsdenyitás előtt: Vegyes szakértői várakozások (GazdaságPortál)
Kissé eltérően látják a hétfői kereskedés várható irányát a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI-nek nyilatkozó piaci szakértők. Puzsár József, a KBC Equitas elemzője a pénteki esés után enyhe pozitív nyitást valószínűsít. A szakértő a következő napokban jelentős változásokra nem számít a piacon, inkább hangulatalapú kereskedés lesz jellemző – mondta. Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. ...
szept. 8
9:03
Erős számok jöttek a külkereskedelemről: nem csak az exportunk pörög (Privátbankár)
Júliusban az export euróban számított értéke 8,4%-kal bővült tavaly júliushoz viszonyítva; az import értéke 7,9%-kal nőtt. Az előző hónaphoz képest viszont a behozatal emelkedett gyorsabban - tényleg pörög a belső fogyasztás.
szept. 8
9:03
Ukrán válság – Oroszország megtilthatja légtere használatát az újabb nyugati szankciókra válaszul (GazdaságPortál)
Oroszország légterének használatát is megtilthatja Moszkva, ha a Nyugat az orosz gazdaság újabb ágazatait érintő büntetőintézkedéseket jelent be – figyelmeztetett Dmitrij Medvegyev a Vedomosztyi című orosz lapnak adott interjúban. A hétfőn megjelent interjúban az orosz kormányfő kijelentette: “Ha lesznek az energiaágazatunkat sújtó vagy a pénzügyi ágazatunkat tovább korlátozó szankciók, akkor…
szept. 8
9:06
Elindult a BuBi (Portfolio)
Több héten át tartó próbaüzem után ma elindul a fővárosi közbringarendszer, a Mol BuBi (Budapest Bicikli). A 76 gyűjtőállomásból, 1100 almazöld, egységes kinézetű, strapabíró kerékpárból álló...
szept. 8
9:06
Hol maradnak idén a nagy leárazások? (Pénzcentrum)
Elmaradtak a nagy nyári leárazások....

Keresés