2014. szeptember 24. szerda

szept. 24
0:27
Elutasította a bíróság az Argenta Credit keresetét (ProfitLine)
A Fővárosi Törvényszék kedden elutasította az Argenta Credit Pénzügyi Szolgáltató Zrt.-nek a magyar állam elleni keresetét, amelyben a devizahitelei általános szerződési feltételei tisztességtelenségének törvényi vélelmét kívánta megdönteni.
szept. 24
1:00
A skótok kezdték a spanyolok folytatják: két katalán bank is költözne (ProfitLine)
Két jelentős katalán bank, a CaixaBank és a Banco Sabadell is felkészült arra, hogy székhelyét áttegye Katalóniából Spanyolország valamely másik régiójába, mert úgy vélik, a tervezett függetlenségi népszavazás kockázatot jelent a pénzügyi piacok számára - közölte kedden az El Mundo című napilap.
szept. 24
2:06
Elindult az állami foglalkoztatási szolgálatok új uniós hálózata (ProfitLine)
Elindult az állami foglalkoztatási szolgálatok új uniós hálózata, amely mérföldköve a fiatalok munkához jutását segítő ifjúsági garanciaprogram bevezetésének - tette közzé az Európai Bizottság a honlapján kedden.
szept. 24
3:12
A francia kormányfő védelmébe vette gazdaságpolitikáját Berlinben (ProfitLine)
A francia kormány minden szükséges reformot elvégez és nem tesz le arról, hogy betartsa az államháztartási hiány mértékére vonatkozó uniós előírásokat, de nem engedi, hogy kívülről diktálják a reformok tempóját - jelentette ki Manuel Valls kedden Berlinben a német iparvállalatok szövetségének (BDI) konferenciáján.
szept. 24
3:24
Kinevezte az államfő Szijjártó Pétert külgazdasági és külügyminiszterré (GazdaságPortál)
Kinevezte Áder János államfő külgazdasági és külügyminiszterré Szijjártó Pétert, aki szerdán teheti le a parlamentben a miniszteri esküt. A kinevezés a keddi Magyar Közlönyben jelent meg. Szijjártó Pétert szeptember 23-i hatállyal nevezte ki tárcavezetővé a köztársasági elnök. Az Országgyűlés honlapján kedden közzétett tájékoztató szerint az új miniszter a szerdai plenáris ülésen, közvetlenül a…
szept. 24
3:48
Norvég alapok – Ezért lett felfüggesztve az Ökotárs adószáma (GazdaságPortál)
A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) az ellenőrzött szerv adószámának felfüggesztését abban az esetben kezdeményezheti, ha az ellenőrzött az adatszolgáltatási és együttműködési kötelezettségének jogszabálysértő módon nem tesz eleget – közölte a Kehi az MTI megkeresésére kedden. A hivatal ezt annak kapcsán szögezte le, hogy a Népszabadság cikke szerint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV)…
szept. 24
4:06
A globális pénzügyi vagyon tavaly 10 százalékot nőtt, 118 ezer milliárd euróra (GazdaságPortál)
A globális pénzügyi vagyon 118 ezer milliárd euróra nőtt tavaly az Allianz “Globális Vagyonosodási Jelentése” szerint. A több mint 50 ország háztartásának vagyoni és adóssághelyzetét elemző kutatás szerint a háztartások bruttó pénzeszközállománya 2013-ban globális szinten 9,9 százalékkal nőtt, ez 2003 óta a legnagyobb ütemű növekedés. Ennek köszönhetően a globális pénzügyi vagyon rekord szintre,…
szept. 24
4:10
S&P;: az egész euróövezet hitelképességét befolyásolhatja a német EU-szkeptikus párt előretörése (GazdaságPortál)
Az egész euróövezet adósságpiaci megítélését befolyásolhatja az Alternatíva Németországnak (AfD) nevű német euroszkeptikus párt “gyors és kitartó” előretörése, mivel emiatt keményebbé válhat a német kormány hozzáállása az euróövezeti válságkezeléshez – áll a Standard & Poor’s kedden Londonban ismertetett tanulmányában. A nemzetközi hitelminősítő szuverén besorolásokért felelős részlegének elemzési…
szept. 24
4:12
Magyarországon a legolcsóbbak a lakások a régióban (GazdaságPortál)
Közép-Európában a lakások átlagára Magyarországon a legalacsonyabb, a négyzetméterenkénti ár csupán 917 euró, míg a legmagasabb Csehországban, ahol egy négyzetméterért 1186 eurót kell fizetni – közölte felmérése eredményét a Deloitte Zrt. Az idén harmadszor készült el a Deloitte tanulmánya, amely 14 európai ország lakáspiaci elemzésén alapszik, az orosz, illetve újdonságként az izraeli piacok…
szept. 24
4:14
Egyre súlyosabb mértéket ölt az Ebola-járvány, utazásra nem javasolt az érintett nyugat-afrikai országok (GazdaságPortál)
Az egyre súlyosabb mértéket öltő Ebola-járvány miatt Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) az utazásra nem javasolt országok és térségek közé sorolta a három érintett nyugat-afrikai országot: Guineát, Libériát és Sierra Leonét. A konzuli szolgálat honlapján közölték: a Nyugat-Afrikában egyre jobban terjedő Ebola-járvány a fertőzöttek és a halálesetek számát, valamint a területi kiterjedését…
szept. 24
4:16
Devizahitelek – Elutasította az UniCredit Bank és a Hatvan és Vidéke Takarékszövetkezet keresetét a Fővárosi Törvényszék (GazdaságPortál)
Elutasította az UniCredit Bank Hungary Zrt. devizahitelekkel kapcsolatban a magyar állam ellen benyújtott keresetét a Fővárosi Törvényszék kedden kihirdetett elsőfokú, nem jogerős ítéletében, mert általános szerződéses feltételei nem feleltek meg az átláthatóság feltételének; az átláthatóság és tételes meghatározás elvének sérelme miatt elutasította a Hatvan és Vidéke Takarékszövetkezet keresetét…
szept. 24
4:18
Bajt hozhat a gazdaságban a német EU-szkeptikus párt előretörése (ProfitLine)
Az egész euróövezet adósságpiaci megítélését befolyásolhatja az Alternatíva Németországnak (AfD) nevű német euroszkeptikus párt "gyors és kitartó" előretörése, mivel emiatt keményebbé válhat a német kormány hozzáállása az euróövezeti válságkezeléshez - áll a Standard & Poor's kedden Londonban ismertetett tanulmányában.
szept. 24
4:18
Air France-sztrájk – Utcára vonultak a pilóták, szerdán a járatok 46 százaléka közlekedik (GazdaságPortál)
A kormány felszólítása ellenére teljesen megszakadtak a tárgyalások az Air France vezetősége és a sztrájkoló pilóták között, akik kedden először utcai tüntetést is szerveztek. A munkabeszüntetés kilencedik napján a francia légitársaság járatainak 48 százaléka közlekedik, szerdán a gépek 46 százaléka fog felszállni, annak ellenére, hogy némileg csökkent a sztrájkoló pilóták aránya. Az Air France…
szept. 24
5:54
GKI: javultak a várakozások szeptemberben (Infostart)
Az üzleti és a fogyasztói várakozások is javultak szeptemberben, a GKI-Erste konjunktúraindex szezonális hatásoktól megtisztított értéke kissé emelkedett - derül ki GKI Gazdaságkutató Zrt. felmérésből, amelyet az Európai Unió támogatásával végzett.
szept. 24
6:06
Öt év alatt hatvan milliárd volt a nyári viharkár (GazdaságPortál)
Május eleje és augusztus vége között 2010-től mostanáig 762 ezer viharkár bejelentést regisztráltak a biztosítók, közel 60 milliárd forint értékben – közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) kedden az MTI-vel. A legrosszabb év az induló, 2010-es volt. Akkor 311 ezer kárbejelentést tettek a biztosítók ügyfelei, a kárérték pedig 29,6 milliárd forint volt. A legjobb év ...
szept. 24
6:12
Meglódult a lakáshitelezés (Infostart)
Meglódult a lakáshitelezés, sokan érdeklődnek, és többen vásárolnak, ami egyrészt az alacsony kamatoknak köszönhető, másrészt az elhalasztott lakásvásárlásoknak már itt van az ideje - mondta az FHB Bank vezérigazgató-helyettese. Tokodi Gábor hozzátette: emellett a lakásépítéseknél is egyértelmű pozitív jelek láthatóak.
szept. 24
6:21
Lassan három éve fizet több kamatot az állam, mint a bankok (Privátbankár)
Régóta versenyeznek egymással a lakossági állampapírok és a lakossági bankbetétek, hol az egyik, hol a másik kerekedett felül kamatban. Most már közel három éve az állampapírok vezetnek, sőt soha nem emelkedett olyan magasra a kamatuk különbsége, mint idén tavasszal, amikor 1,7 százalékpont is volt. Az állampapírok majdnem dupla annyit fizettek.
szept. 24
6:21
Hiába keményít be Matolcsy: itt a kiskapu (Pénzcentrum)
Így kerülheted ki a jövedelemarányos törlesztőrészlet szigorú szabályozását....
szept. 24
6:30
Felújítás vagy karbantartás? Adóbírság lehet a vége, ha téved (Adózóna)
A látszólag egyszerű kérdés megválaszolása gyakran nem is olyan könnyű. A gyakorlatban számos „határeset” merülhet fel, amelyek nem könnyítik meg a könyvelők dolgát. A cég adóalapjára is hatással bíró döntéshez egy esettanulmányon keresztül igyekszünk segítséget adni.
szept. 24
6:30
Skót népszavazás - 'a királynő nagyon boldog volt' (ProfitLine)
A brit uralkodó "nagyon boldogan" fogadta a hírt, hogy a skót függetlenségi népszavazáson az elszakadást ellenzők győztek - ezt David Cameron brit miniszterelnök fedte fel akaratlanul a nyilvánosság előtt.
szept. 24
6:39
Itt a magyar Bitcoin - Még az MNB szűrőjén is átment (Portfolio)
Alig két hónap telt el, mióta útjára indult egy vadonatúj magyar elektronikus pénz: a Barion. A Bitcoinnal ellentétben itt nem a bankrendszer vagy a jegybankok megkerülése a cél, hanem a hagyományos...
szept. 24
6:41
Meglepően jó a magyar ipari termelés (Portfolio)
Szeptemberben kissé emelkedett a GKI-Erste konjunktúra-index (szezonális hatásoktól megtisztított) értéke, s ezzel folytatódott az elmúlt hónapokban megfigyelhető, enyhe hullámzás melletti stagnálás....
szept. 24
6:54
Devizahitelek – A bankoknak szerdáig kell bemutatniuk elszámolási képletüket (GazdaságPortál)
Bár az árfolyamrés semmissége és az egyoldalú szerződésmódosítások tisztességtelensége miatt az ügyfeleknek visszajáró összegeket a jegybank képlete alapján kell majd kiszámítaniuk a bankoknak, a hatályos, első devizahiteles törvény alapján azonban szerdáig be kell nyújtaniuk az MNB-nek saját képletüket is. Az MTI kérdésére az MNB-nél elmondták: a nyáron elfogadott első devizahiteles törvény…
szept. 24
7:03
Elindult az állami foglalkoztatási szolgálatok új uniós hálózata (HR Portál)
Elindult az állami foglalkoztatási szolgálatok új uniós hálózata, amely mérföldköve a fiatalok munkához jutását segítő ifjúsági garanciaprogram bevezetésének – tette közzé az Európai Bizottság a honlapján kedden.
szept. 24
7:03
Devizahitelek - A bankoknak szerdáig kell bemutatniuk elszámolási képletüket (ProfitLine)
Bár az árfolyamrés semmissége és az egyoldalú szerződésmódosítások tisztességtelensége miatt az ügyfeleknek visszajáró összegeket a jegybank képlete alapján kell majd kiszámítaniuk a bankoknak, a hatályos, első devizahiteles törvény alapján azonban szerdáig be kell nyújtaniuk az MNB-nek saját képletüket is.
szept. 24
7:05
A dolgozói szegénység felszámolását szeretné elérni a szakszervezeti szövetség (HR Portál)
A Magyar Szakszervezeti Szövetség (MaSzSz) kidolgozta a "Program a dolgozói szegénység ellen!" című szakmai háttéranyagot, amelyet tárgyalási alapnak ajánl a társadalmi párbeszéd keretében – mondta Pataky Péter, a szövetség elnöke egy háttérbeszélgetésen kedden Budapesten.
szept. 24
7:05
Új lakást venne? 7,4 évig kell dolgoznia érte! (ProfitLine)
Közép-Európában a lakások átlagára Magyarországon a legalacsonyabb, a négyzetméterenkénti ár csupán 917 euró, míg a legmagasabb Csehországban, ahol egy négyzetméterért 1186 eurót kell fizetni - közölte felmérése eredményét a Deloitte Zrt.
szept. 24
7:07
Csökkent a román munkanélküliség (HR Portál)
A második negyedévben 6,7 százalékra csökkent Romániában a munkanélküliségi ráta – közölte kedden a román országos statisztikai intézet.
szept. 24
7:09
Leépítéseket követel az IMF Szerbiában az egyik miniszter szerint (HR Portál)
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) azt követeli Szerbiától, hogy jövőre öt százalékkal csökkentse a közszférában dolgozók számát – mondta Kori Udovicki szerb államigazgatási miniszter a Blic című belgrádi napilapnak adott keddi interjújában.
szept. 24
7:11
Egyre több külföldön tanuló kínai tér haza (HR Portál)
A jobb karrierlehetőségek és családjuk miatt mind több kínai diák tér haza iskolája elvégzése után – derül ki a kínai oktatási minisztérium által kedden nyilvánosságra hozott adatokból.
szept. 24
7:15
Mennyi most egy liter üzemanyag? Egy hajszállal olcsóbb, mint tegnap volt (Privátbankár)
3 forinttal csökkentette a 95-ös benzin és 2 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát a Mol.
szept. 24
7:30
Csökkent az üzemanyagok ára (GazdaságPortál)
Csökkentette bruttó 3 forinttal a 95-ös benzin és 2 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. A csökkentéssel a gázolaj literenkénti átlagára 422-423 forintra, a 95-ös benziné 415-416 forintra mérséklődött. A Mol legutóbb múlt pénteken változtatott az árakon, akkor a benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát egyaránt bruttó 2-2 forinttal csökkentette.…
szept. 24
7:33
Mire költjük a fizetésünket? Rövidesen kiderül (Privátbankár)
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) ugyanis ma teszi közzé a kiskereskedelem júliusi adatainak második becslését.
szept. 24
7:36
Javultak az üzleti és a fogyasztói várakozások hazánkban (ProfitLine)
Az üzleti és a fogyasztói várakozások is javultak szeptemberben, a GKI-Erste konjunktúraindex szezonális hatásoktól megtisztított értéke kissé emelkedett - derül ki GKI Gazdaságkutató Zrt. felmérésből, amelyet az Európai Unió támogatásával végzett.
szept. 24
7:51
Ma jár le a bankok határideje, de más miatt is fontos nap a mai (Privátbankár)
Az első devizahiteles törvény szerint a pénzintézeteknek szerdáig kell benyújtaniuk az elszámolási képletüket a jegybanknak. A bankok elszámoltatásáról is dönthet ma a parlament.
szept. 24
7:51
Itt a magyar e-pénz - Még az MNB szűrőjén is átment (Portfolio)
Alig két hónap telt el, mióta útjára indult egy vadonatúj magyar elektronikus pénz: a Barion. A Bitcoinnal ellentétben itt nem a bankrendszer vagy a jegybankok megkerülése a cél, hanem a hagyományos...
szept. 24
7:51
Tényleg ilyen gépeken kell dolgoznia a magyar munkavállalóknak? (Pénzcentrum)
Magyarországon a kkv-dolgozók egyharmada rendelkezik otthon korszerűbb számítógéppel, mint a munkahelyén....
szept. 24
7:57
A bankperek hétfői eseményei (Infostart)
Négy pénzügyi intézmény állam ellen benyújtott keresetét utasította el első fokon a Fővárosi Törvényszék hétfőn.
szept. 24
8:06
Tizenhat megyére és a fővárosra figyelmeztetést adott ki a OMSZ (GazdaságPortál)
Tizenhat megyére és a fővárosra figyelmeztetést adott ki a szerdára virradóra várható talaj menti fagy miatt a meteorológiai szolgálat. Az Országos Meteorológiai Szolgálat kedd este az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzése szerint Csongrád, Békés és Hajdú-Bihar megye kivételével az ország többi területén arra kell készülni, hogy a felszín közelében 0 Celsius-fok alá süllyedhet a hőmérséklet. Az…
szept. 24
8:08
Tőzsde – Szakértő: nemzetközi hatásokra csökkent a BUX (GazdaságPortál)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 265,64 pontos, 1,43 százalékos csökkenéssel, 18 257,13 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 12,0 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest. Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. igazgatóhelyettese az MTI-nek elmondta: a keddi esést egyrészt a kedvezőtlen nemzetközi hangulat…
szept. 24
8:09
Jó hír jött a magyar gazdaságról - mennyivel látjuk szebbnek a jövőt? (Privátbankár)
Az üzleti és a fogyasztói várakozások is javultak szeptemberben, a GKI-Erste konjunktúraindex szezonális hatásoktól megtisztított értéke kissé emelkedett - derül ki GKI Gazdaságkutató Zrt. felmérésből.
szept. 24
8:09
USA piacok - Harmadik napja esik az S&P; 500 index (ProfitLine)
Tovább nőtt az eladói nyomás az amerikai piacokon, az S&P 500 index immár egyhuzamban harmadik napja csökkent a globális gazdasági növekedési kilátások miatt, illetve az USA által koordinált Szíriában végrehajtott IA elleni légicsapások hírére.
szept. 24
8:09
A kormány felülvizsgálja a reklámadót (Portfolio)
Lázár János múlt heti nyilatkozata után kedden Kurucz Éva kormányszóvivő is határozottan kijelentette: a kormány a reklámadót is felül fogja vizsgálni. Nyilatkozatából az is kiderült, hogy hamarosan...
szept. 24
8:11
Ismét kamatot vághat a lengyel jegybank (ProfitLine)
Bár a lengyel jegybank ülése csupán október első hetében esedékes, a piaci szereplők (és a lengyel jegybankárok!) között is élénk vita bontakozott ki, hogy küszöbön állhat-e monetáris lazítás Lengyelországban, azaz vághat-e ismét kamatot a lengyel központi bank októberben - olvasható az Admiral Markets elemzésében.
szept. 24
8:11
Obama szemében Magyarország is negatív példa (Portfolio)
Barack Obama amerikai elnök Bill Clinton - civil társadalmakat támogató - szervezetének éves New York-i konferenciáján szólalt fel kedd este. Az Egyesült Államok elnöke beszédében Oroszország, Kína,...
szept. 24
8:13
Gondoltad volna, hogy ennyire olcsók a magyar lakások? (Portfolio)
Közép-Európában a lakások átlagára Magyarországon a legalacsonyabb, a négyzetméterenkénti ár csupán 917 euró, míg a legmagasabb Csehországban, ahol egy négyzetméterért 1186 eurót kell fizetni, derül...
szept. 24
8:24
Erősödött a forint szerda reggelre (GazdaságPortál)
Pár fillérrel erősödött a forint előző esti jegyzéseihez képest szerda reggelre a vezető valutákkal szemben a bankközi devizapiacon. Az euró szerdán 7 óra tájban 310,95 forinton forgott a kedd esti 311,05 forint után. A dollár 20 fillérrel 241,90 forintra, a svájci frank 15 fillérrel 257,56 forintra gyengült. A jen árfolyama nem változott, 2,2250 forinton kereskedtek ...
szept. 24
8:27
Devizahiteles perek: ma ők vannak soron (Privátbankár)
Két újabb, a devizahiteles törvénnyel kapcsolatos pert tartanak ma a Fővárosi Törvényszéken.
szept. 24
8:27
Az építőipar kivételével javulnak a magyar üzleti várakozások (Portfolio)
Szeptemberben kissé emelkedett a GKI-Erste konjunktúra-index (szezonális hatásoktól megtisztított) értéke, s ezzel folytatódott az elmúlt hónapokban megfigyelhető, enyhe hullámzás melletti stagnálás....
szept. 24
8:29
Lassú, zörög, beragad az Enter: a te irodai géped is hulladék? Nem vagy egyedül (Privátbankár)
A Microsoft felmérésére szerint Magyarországon a kis- és közepes vállalkozásoknál (kkv) dolgozók egyharmada rendelkezik otthon korszerűbb számítógéppel, mint a munkahelyén.

Keresés