2014. szeptember 25. csütörtök

szept. 25
0:03
Az oroszok Putyint tartják a legerkölcsösebb közéleti személyiségnek (ProfitLine)
Vlagyimir Putyin államfőt tartja az orosz lakosság a legerkölcsösebb ismert közéleti személyiségnek egy szerdán közzétett felmérés szerint.
szept. 25
0:07
Egyre többen dolgoznak Franciaországban (ProfitLine)
A France 2 francia közszolgálati televízió híradójának értesülése szerint a munkanélküliek száma 0,3 százalékkal, azaz 11 ezer fővel csökkent augusztusban az előző hónaphoz képest.
szept. 25
0:36
Fenntartható növekedés indult a magyar gazdaságban (ProfitLine)
Fenntartható növekedési pályára állt a magyar gazdaság a 2010 óta végrehajtott mélyreható átalakítások eredményeként - mondta szerdán Berlinben tartott előadásában a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke.
szept. 25
1:06
Egészségipari cégcsoportba fektetett az Alliance Jura-Hongrie Kockázati Tőkealap-kezelő (ProfitLine)
Az Alliance Jura-Hongrie Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. 420 millió forintot fektetett az egészségiparban működő MEDinnovest Zrt.-be, a tervek szerint a befektetés 4-6 évre szól, az elvárt hozam pedig éves szinten 25 százalék.
szept. 25
2:12
Több mint négymilliárd euró az EU árukereskedelmi többlete Kanadával szemben (ProfitLine)
Több mint négymilliárd eurót (1240 milliárd forint) tett ki az Európai Unió árukereskedelmi többlete Kanadával szemben 2013-ban, ami 2006 óta a legmagasabb érték - közölte az Eurostat a pénteken Ottawában megrendezendő EU-Kanada csúcstalálkozó alkalmából.
szept. 25
3:18
Modellrégió alakult Zemplénben (ProfitLine)
Az elvándorlás és a munkanélküliség megállítását, az ingatlanok elértéktelenedését, a munkahelyek felszámolását és vállalkozóbarát környezet létrehozását tűzte célul a történelmi Zemplén nyolc magyarországi és nyolc szlovákiai települése, amelyek úgynevezett zempléni modellrégió létrehozásában képzelik el a helyzet javítását - tájékoztatta Majoros László, Pácin polgármestere az MTI-t.
szept. 25
3:48
Jövőre három szombat lesz munkanap (GazdaságPortál)
Jövőre három szombat lesz munkanap. Az erről szóló rendelet a Magyar Közlöny szerdai számában jelent meg. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a 2015. évi munkaszüneti napok körüli munkarendről szóló rendelete szerint jövőre három munkanap-áthelyezés lesz. Január 2-a és augusztus 21-e (mindkettő pénteki nap), valamint december 24-e, csütörtök pihenőnap lesz. A pihenőnapokat szombatonként, január…
szept. 25
3:54
A Skandináv lottó nyerőszámai és nyereményei a 39. héten (GazdaságPortál)
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a szeptember 24-én megtartott 39. heti Skandináv lottó sorsoláson a következő számokat húzták: Első számsorsolás: 1 (egy) 3 (három) 11 (tizenegy) 19 (tizenkilenc) 21 (huszonegy) 24 (huszonnégy) 25 (huszonöt) Második számsorsolás: 6 (hat) 10 (tíz) 11 (tizenegy) 12 (tizenkettő) 15 (tizenöt) 21 (huszonegy) 23 (huszonhárom) Nyeremények: 7 találatos szelvény…
szept. 25
4:00
Terrorimus – Obama: az Iszlám Államot meg kell semmisíteni (GazdaságPortál)
Az Iszlám Állam (IÁ) elnevezésű terrorszervezetet meg kell semmisíteni – hangoztatta Barack Obama amerikai elnök szerdán az ENSZ Közgyűlés ülésszakának általános vitájában. Obama utasítására két nappal ezelőtt az IÁ elleni amerikai légicsapásokat, arab országok légiereje által is támogatva, Szíria területére is kiterjesztették. Az elnök beszédében felszólította a világszervezet tagállamait, hogy…
szept. 25
4:04
Kész, vége, elfogadták a devizahiteles csomagot (GazdaságPortál)
Elfogadta a parlament szerdán az elszámolási törvényt, amely alapján a bankoknak el kell számolniuk ügyfeleikkel az árfolyamrés semmissége és az egyoldalú szerződésmódosítások miatt keletkezett túlfizetéseket. Ennek részletszabályait a Magyar Nemzeti Bank (MNB) állapítja majd meg. A törvény banki kamatmoratóriumot is bevezet legkésőbb 2016 áprilisáig. A Trócsányi László igazságügyi miniszter által…
szept. 25
4:06
A MÁV Zrt. közel 250 fővel növeli létszámát, gyere és jelentkezz (GazdaságPortál)
A MÁV Zrt. szeptemberben és októberben közel 250 főt vesz fel a vasútüzemmel közvetlenül összefüggő munkakörökbe – közölte a vasúttársaság szerdán az MTI-vel. A többnyire vasipari, villanyszerelői, műszerészi szakképesítést és érettségit igénylő munkakörök között szerepel a biztosítóberendezési műszerész, váltókezelő, felsővezeték szerelő, forgalmi szolgálattevő, pályamunkás, kocsirendező. Az…
szept. 25
4:08
Minden idők legnagyobb megszorítására készül a kormány (GazdaságPortál)
A költségvetési bizottság szocialista elnöke szerint minden idők legnagyobb megszorítására készül a kormány, amit a nemzetgazdasági miniszter minapi bejelentése tett világossá. Burány Sándor szerdai sajtótájékoztatóján felidézte Varga Mihálynak egy konferencián elmondott szavait, amelyek szerinte arra utalnak, hogy mintegy 1700 milliárd forintos megszorítást zúdítanak a társadalomra a következő…
szept. 25
4:10
Nyilvánosságra hozható a rendőri intézkedésről készült fotó (GazdaságPortál)
A rendőri intézkedésről készült képfelvétel az érintett rendőr hozzájárulása nélkül is nyilvánosságra hozható, ha az nem öncélúan történik – mondta ki az Alkotmánybíróság (Ab) abban az ügyben, amelyet az Index hírportál kezdeményezett azért, mert egy perben a bíróság jogsértőnek minősítette fotók közlését. A Kúria az MTI megkeresésére azt közölte: elemzik az AB határozatot. Az Index ...
szept. 25
4:12
Az oroszok Putyint tartják a legerkölcsösebb közéleti személyiségnek (GazdaságPortál)
Vlagyimir Putyin államfőt tartja az orosz lakosság a legerkölcsösebb ismert közéleti személyiségnek egy szerdán közzétett felmérés szerint. A Társadalmi Vélemény Alapítvány (FOM) június elején végzett közvélemény-kutatásában másfélezer embert kérdeztek meg 43 orosz régióban. Harminchat százalékuk választotta az orosz elnököt erkölcsi szempontból a legtekintélyesebbnek. Mögötte nagy különbséggel…
szept. 25
4:18
Paksi erőmű – Nincs változás az orosz-magyar tárgyalások intenzitásában (GazdaságPortál)
Az orosz-magyar tárgyalások intenzitásában az elmúlt két és fél hónapban nincs változás, az orosz fél is úgy gondolja, hogy a paksi projektet nem befolyásolják az Oroszországgal szembeni uniós szankciók – jelentette ki Aszódi Attila, az atomerőmű bővítéséért felelős kormánybiztos szerdán egy budapesti sajtóbeszélgetésen. A kormánybiztos megerősítette: jelenleg nincs olyan szankció, ami közvetlenül…
szept. 25
4:24
Jövőre három szombat lesz munkanap - Mikor is? (ProfitLine)
Jövőre három szombat lesz munkanap. Az erről szóló rendelet a Magyar Közlöny szerdai számában jelent meg.
szept. 25
5:36
Hosszú hétvégék és dolgos szombatok 2015-ben (Adózóna)
Megjelent a nemzetgazdasági miniszter rendelete a Magyar Közlönyben a 2015. évi munkaszüneti napok körüli munkarendről.
szept. 25
6:00
Pénzügyi törvénycsomagot fogadott el a Ház, választási évben később kell benyújtani a büdzsét (GazdaságPortál)
Országgyűlési választási évben október 15. helyett október 31-ig kell a parlament elé terjesztenie a kormánynak a következő évi költségvetési törvényjavaslatot – egyebek mellett ezt mondja ki az a szerdán elfogadott törvénycsomag, amely mintegy kéttucatnyi jogszabály módosítását tartalmazza. Így rendelkezik például a 98 százalékos különadó korrigálásáról, lehetővé teszi, hogy az Eximbankot…
szept. 25
6:03
Drónos csomagkézbesítésbe kezd a német posta (ProfitLine)
A világon elsőként a német posta kezdi meg a hétköznapok gyakorlatában a pilóta nélküli repülőgépek, az úgynevezett drónok általi csomagkézbesítést.
szept. 25
6:12
Befagyhat a hitelezés az elszámolás után (Infostart)
A tisztességesség most meghatározott 7 alapelvének nem felelhetnek meg maximálisan az 5-10 évvel ezelőtti szerződési feltételek - mondta a Bankszövetség alelnöke az elszámolási törvény elfogadásával kapcsolatban az InfoRádiónak. Becsei András hozzátette: félő, hogy a devizahiteles elszámolás után befagy a hitelezés Magyarországon, hiszen a bankoknak nem lesz elég tőkéjük hitelezni, ezt pedig a…
szept. 25
6:21
11 dolog, amit a külföldi alapokról tudni érdemes (Privátbankár)
Az alacsony kamatviszonyok közepette a befektetési alapok számítanak az egyik legfontosabb megtakarítási alternatívának. Sok pénzügyi csoportnál kínálnak ma már külföldi alapokat is. Milyen előnyeik lehetnek, mit érdemes róluk tudni, miben különböznek a hazaiaktól?
szept. 25
6:21
Devizahitelek: olyan ez, mint amikor a medve és a nyuszi dobókockázik (Portfolio)
Elsősorban azért nem csökkent az utóbbi időben a frankhitelek kamatszintje, mert korábban több kamatemelés is elmaradt - mondja Becsei András, a Magyar Bankszövetség alelnöke a devizahitelek...
szept. 25
6:21
Elfogadták! Mennyit, mikor kapnak vissza a devizahitelesek? (Pénzcentrum)
Nagyon nem mindegy, melyik banknál vettük fel a hitelt....
szept. 25
6:39
Új! Októbertől lehet jelentkezni az áfában az egyablakos rendszerbe (Adózóna)
Kevesebb, mint egy hét és október 1-jén hatályba lépnek az adózás rendjéről szóló törvénynek azon rendelkezései, amelyek a magyar adóigazgatás részéről kvázi „megágyaznak” a távolról is nyújtható szolgáltatásokat érintő, egyébként 2015. január 1-jén bekövetkező áfabeli változásoknak.
szept. 25
6:42
Tőzsde – Szakértő: az OTP folytatta az esést (GazdaságPortál)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 164,27 pontos, 0,90 százalékos csökkenéssel, 18 092,86 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 11,4 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest, közülük az OTP 3,5 százalékos esést szenvedett el. Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház Zrt. határidős üzletkötője elmondta, hogy miközben a nemzetközi ...
szept. 25
7:09
Csepreghy: könnyebb lesz európai uniós forrásokhoz jutni (ProfitLine)
A 2014-2020-as ciklusban könnyebb lesz európai uniós forrásokhoz jutni a vállalkozásoknak, változik az előfinanszírozás módja, és a tervek szerint a kkv-k normatív alapon is támogatást kaphatnak majd - erről Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztési kommunikációért felelős helyettes államtitkára beszélt szerdán Bátaszéken, a Tolna megyei önkormányzat fejlesztéspolitikai fórumán.
szept. 25
7:12
Jövőre három szombat lesz munkanap (HR Portál)
Jövőre három szombat lesz munkanap. Az erről szóló rendelet a Magyar Közlöny szerdai számában jelent meg.
szept. 25
7:14
Meghalt egy férfi, akire rádőlt egy munkagép Füzesgyarmaton (HR Portál)
Meghalt egy 53 éves férfi, akire ráborult egy rakodógép Füzesgyarmaton.
szept. 25
7:16
Franciaországban kilenc hónap után először csökkent a munkanélküliség (HR Portál)
A France 2 francia közszolgálati televízió híradójának értesülése szerint a munkanélküliek száma 0,3 százalékkal, azaz 11 ezer fővel csökkent augusztusban az előző hónaphoz képest.
szept. 25
7:18
Közel 250 főt vesz fel a MÁV (HR Portál)
A MÁV Zrt. szeptemberben és októberben közel 250 főt vesz fel a vasútüzemmel közvetlenül összefüggő munkakörökbe – közölte a vasúttársaság szerdán az MTI-vel.
szept. 25
7:20
A téli közmunkások 16 százaléka kapott rendes állást (HR Portál)
A téli közmunkaprogram résztvevőinek 16,11 százaléka, 14 965 ember helyezkedett el az elsődleges munkaerő-piacon szeptember 7-éig – derül ki a belügyminiszter válaszából, amit Szél Bernadett képviselő írásbeli kérdésére adott szerdán.
szept. 25
7:24
Volkswagen-márkatalálkozó lesz a hétvégén (GazdaságPortál)
Volkswagen-márkatalálkozót tartanak szombaton a mogyoródi Hungaroringen, ahol várhatóan 2000-nél is több autót – oldtimereket, tuning autókat, egyedi építésű Volkswageneket – állítanak ki. A harmadik alkalommal megrendezett találkozón szinte a teljes Volkswagen-paletta felsorakozik, noha a kiállítók közé korábban csak a Golf-tulajdonosokat várták. A rendezvényen ugyanakkor nem szorul háttérbe az…
szept. 25
7:33
Itt a lista: jövőre ezeken a napokon nem kell dolgozni (Privátbankár)
Jövőre három szombat lesz munkanap. Az erről szóló rendelet a Magyar Közlöny szerdai számában jelent meg.
szept. 25
7:42
Paksi erőmű - nincs változás az orosz-magyar tárgyalások intenzitásában (ProfitLine)
Az orosz-magyar tárgyalások intenzitásában az elmúlt két és fél hónapban nincs változás, az orosz fél is úgy gondolja, hogy a paksi projektet nem befolyásolják az Oroszországgal szembeni uniós szankciók - jelentette ki Aszódi Attila, az atomerőmű bővítéséért felelős kormánybiztos szerdán egy budapesti sajtóbeszélgetésen.
szept. 25
7:44
1,2 milliárdos fejlesztés zárult a Continental veszprémi gyárában (ProfitLine)
Összesen több mint 1,2 milliárd forintos beruházással bővítette veszprémi gyárát a Continental Automotive Hungary Kft., a fejlesztéshez a cég 321 millió forint támogatást nyert az Új Széchenyi Terv pályázatán - közölte a cég az MTI-vel.
szept. 25
7:51
Izgalmas ítéletre számíthatunk ma devizahitel ügyben (Privátbankár)
Két újabb, a devizahiteles törvénnyel kapcsolatos pert tartanak ma a Fővárosi Törvényszéken. Az AXA Bank első fokú ítélet kiegészítését kérte, ez várható ma.
szept. 25
7:51
A Skandináv lottó nyerőszámai a 39. héten (Pénzcentrum)
Kihúzták a Skandinávlottó 39. heti nyerőszámait....
szept. 25
8:06
Rég volt ilyen, 310 alatt kezdi a napot a forint (GazdaságPortál)
Tovább erősödött csütörtök reggelre a forint az euróhoz képest: a bankközi devizapiacon 309,94 forinton jegyezték hét óra körül a 12 órával korábbi 310,10 forint után. Az euró jegyzése szerdán július vége óta első alkalommal esett 310 forint alá. A forint a svájci frankkal szemben is erősödött pár fillért: szerda este hét órakor 256,67 forinton jegyezték, ...
szept. 25
8:09
Még várni kell az új mobilszolgáltatóra (Privátbankár)
Egyelőre nem kapta meg a minisztériumi jóváhagyást az MVM NET Zrt. 450 megahertzes tervezett mobil-adatátviteli rendszere - írta a Népszabadság.
szept. 25
8:15
3 nap esés után kilőttek az USA piacok (ProfitLine)
Három napnyi visszaesés után meredeken emelkedtek a vezető amerikai részvénypiacok szerdán, ebben nagy szerepet játszott, hogy a vártnál sokkal jobb adatokat közölt az amerikai kereskedelmi minisztérium az újlakás-eladásokról.
szept. 25
8:17
Újra megjelentek a külföldi ingatlanbefektetők (ProfitLine)
Főleg Szingapúrból érdeklődnek erőteljesen a magyar ingatlanok iránt. Virág Henrietta, a Lions Buildings International ügyvezető igazgatója szerint a rövidtávon elérhető magas profit miatt tértek vissza hozzánk a külföldi befektetők.
szept. 25
8:18
Kicsit erősödött a forint reggelre (Infostart)
Tovább erősödött csütörtök reggelre a forint az euróhoz képest: a bankközi devizapiacon 309,94 forinton jegyezték hét óra körül a 12 órával korábbi 310,10 forint után.
szept. 25
8:27
Megint rá kellett szólni a hitelminősítőkre - ránk sem bagóznak? (Privátbankár)
Cséfalvay Zoltán szerint a hitelminősítőknek már javítaniuk kellett volna az ország besorolását - írta a Napi Gazdaság.
szept. 25
8:27
Csődeljárást kezdeményezett az Enefi leánya (Portfolio)
Az Enefi bejelentette, hogy kapcsolt vállalkozása, az E-Star Management Zrt. csődeljárás iránti kérelmet nyújtott be. Ennek oka, hogy a társaság nem tudta határidőben teljesíteni a romániai pénzügyi...
szept. 25
8:30
Európában hajt végre merényletet az Al-Kaida? Mire készüljünk (GazdaságPortál)
Az Al-Kaida által Európában, az Egyesült Államokban vagy Izraelben végrehajtandó terrorakció veszélyére hívta fel a figyelmet szerdán Gilles de Kerchove, az Európai Unió terrorizmusellenes koordinátora. Miközben a világ az Al-Kaidánál is kérlelhetetlenebb és brutálisabb módszerektől sem visszariadó Iszlám Állam nevű terrorszervezet iraki és szíriai előrenyomulására figyel, az utóbbi időszakban…
szept. 25
8:45
Draghi szavai elintézték az eurót - ki figyel most a részvényekre? (Privátbankár)
Vegyesen indulhat a kereskedés csütörtökön a vezető európai értéktőzsdéken.
szept. 25
8:45
Jegelik az új mobilhálózatot (ProfitLine)
Egyelőre nem kapta meg a minisztériumi jóváhagyást az MVM 450 megahertzes tervezett mobil-adatátviteli rendszere, amely elsősorban az okos mérőórák kommunikációját szolgálná - írta a Népszabadság.
szept. 25
8:45
Devizahitelek: speciális eset kerül ma a bíróság elé (Portfolio)
Két újabb, a devizahiteles törvénnyel kapcsolatos pert tartanak ma a Fővárosi Törvényszéken.A Szigetvár Takarékszövetkezet keresete is elutasítással zárult 2014.09.25 14:09Az ítélet szóbeli indoklása...
szept. 25
8:45
Egyelőre nem jön az új mobilhálózat (Pénzcentrum)
Egyelőre nem kapta meg a minisztériumi jóváhagyást az MVM 450 megahertzes mobil-adatátviteli rendszer....
szept. 25
8:54
A Volkswageneké lesz a Hungroring hétvégén (Infostart)
Volkswagen-márkatalálkozót tartanak szombaton a mogyoródi Hungaroringen, ahol várhatóan 2000-nél is több autót - oldtimereket, tuning autókat, egyedi építésű Volkswageneket - állítanak ki.

Keresés