2015. december 13. vasárnap

dec. 13
7:12
Nagy szeretettel köszöntünk minden olvasót, aki a hét egyetlen pihenőnapján is bennünket választ (444.hu)
Igyekszem elérni, hogy ne csalódjanak. Jó reggelt!
dec. 13
7:14
Vasárnap reggel van (444.hu)
A zene egy szerintem zseniális, de megoldhatatlan Nintendo-játékból van. Addig a pályáig, ahol ez a szám szólt, sosem jutottam el.
dec. 13
7:16
Milyen már ez az idő? (444.hu)
Sokfelé ködös a levegő, eleinte északon, északkeleten lehet jelentéktelen csapadék vagy ónos szitálás. Napközben csökken a felhőzet, a legtöbb napsütés nyugaton és az ország közepén lehet. A légmozgás helyenként felélénkül, a hőmérséklet 4 és 10 fok között alakul. Az Időkép azt is írja, hogy gyenge melegfronti hatás várható, de én egyelőre fázok.
dec. 13
7:45
Nagyon örülnek a világ vezetői a párizsi klímamegállapodásnak (444.hu)
Obama, Merkel, Cameron, Hollande, Juncker, mindenkivel madarat lehetne fogatni.
dec. 13
7:47
Hoppá-hoppá! Szaúd-Arábiában egy nő is bekerült egy települési önkormányzatba! (444.hu)
Szélsebesen változik a világ, Szaúd-Arábiában most először nők is szavazhattak. A női jelölteknek ugyan sok esélyük így sem volt, de egyiküket mégis megválasztották.
dec. 13
8:18
Leütöttek, és elástak egy kutyát Hajdúböszörményben (444.hu)
A kóbor kutyát hurokkal fogták be, és karóval verték agyon.
dec. 13
8:51
Legalább 21-en meghaltak egy kigyulladt orosz kórházban (444.hu)
A főleg pszichiátriával és ideggyógyászattal foglalkozó voronyezsi kórházban 74-en voltak, amikor – feltehetően rövidzárlat vagy a tűzvédelmi szabályok megsértése miatt – tűz ütött ki. Több mint 50 embert menekítettek ki, közülük húszan kerültek kórházba égési sérülésekkel és füstmérgezéssel. Négyen a kórház dolgozói voltak. Két embert még keresnek. A tűzoltóknak hajnalra sikerült megfékezniük a…
dec. 13
9:24
Zenék olyankor, amikor minden annyira bizonytalan (444.hu)
Lebegtető ébredés és felemelő dallamok. Nova Gravity a Hangoverben.
dec. 13
9:26
Edward Norton segít pénzt gyűjteni a rákos szíriai tudósnak (444.hu)
A férfi egy törökországi menekülttáborból mehet Amerikába a két életben maradt gyerekével.
dec. 13
9:57
Ilyen az, amikor egy magyar csapat megkap egy luxusstadiont, aztán megpróbálja azt működtetni (444.hu)
Az történt a Fradi-Újpest meccsen, hogy sokan kimentek az arénába. Na ezt igazán nem kellett volna.
dec. 13
10:30
Előzetes szóváltás nélkül agyonkéseltek egy szombathelyi férfit a lakásán (444.hu)
Az áldozat többeknek – köztük a gyanúsítottnak is – „lehetőséget biztosított arra, hogy a lakásában töltse az éjszakát”.
dec. 13
10:32
Holnap lesz 666 napja, hogy Orbán illiberális államot hirdetett Tusványoson (444.hu)
„A Fidesz mai kongresszusán 665 nappal vagyunk” a beszéd után, ezért Ujhelyi István, az MSZP EP-képviselője most egy Orbán-beszédet parodizálva, 70. alkalommal is „kongatja a harangokat” a legendás nyíltlevél-sorozatában. Mint írja, addig folytatja, amíg szükség van rá, mert európai demokrataként ez a dolga.
dec. 13
10:34
Orbán narancssárga nyakkendőben érkezett meg a Fidesz tisztújító kongresszusára (444.hu)
Fotó: Botos Tamás / 444 A nagy kérdés: vajon újraválasztják-e a kihívó nélküli miniszterelnököt a párt elnökének? (:D)
dec. 13
11:36
Kocsis Máté: Milyen jó, hogy a kongresszusok nyitva vannak vasárnap! (444.hu)
Elkezdődött a nap, amin újraválasztják Orbánt.
dec. 13
12:09
Egy tökéletes kép Kövér Lászlóról (444.hu)
Kövér László választmányi elnök, az Országgyűlés elnöke a Fidesz 26., tisztújító kongresszusán a budapesti Hungexpón. (Fotó: Kovács Tamás / MTI)
dec. 13
12:42
Nagy lépés a Széll Kálmán téren, sok kis lépés megspórolása a budaiaknak (444.hu)
Újra teljes vonalon jár a 61-es és az 59-es villamos. Vagyis nem kell már átszállni a felújításos támadás alatt álló Széll Kálmán téren. (BKK)
dec. 13
12:44
Szájer József = Saul Berenson a Homelandből (444.hu)
A CIA vezetői már a spájzban vannak. Mit a spájzban! Már az étkezőben ülnek az asztalfőn!
dec. 13
12:46
Kövér: Nem akarunk genderőrületet (444.hu)
A Fidesz kongresszus eddigi legerősebb beszédében Kövér László a női önmegvalósítás csúcsáról és barbár hordákról beszélt.
dec. 13
12:48
Szájernek azt mondták: „Kedves Szájer Józsi, beszélj tíz percet Európáról, és próbálj pozitív lenni!” (444.hu)
Nem sikerült. Nagyon kapja az ívet Európa a Fidesz-kongresszuson. De legalább azt is megtudtuk, hogy Rogán szerint ő nem megvásárolható.
dec. 13
13:15
Cukorcunami jöhet (444.hu)
Olyan olcsó lesz a cukor, hogy só helyett is azt esszük majd.
dec. 13
13:17
Most aztán reszkethetnek a liberális kanmuszlimok (444.hu)
Bayer Zsolt és Kövér László, a kanmuszlim és a tollforgató terrorista szavak kiötlői egyesítik erőiket a Fidesz-kongresszuson.
dec. 13
13:48
Szlovák óratolvajt adott át az Interpol a magyar rendőrségnek (444.hu)
A nő 2012-ben cserélt ki budapesti boltokban drága órákat hamisítványokra.
dec. 13
13:50
Egy orosz hadihajó figyelmeztető lövéseket adott le török halászokra az Égei-tengeren (444.hu)
Ezt az orosz kormány közölte. Az orosz védelmi minisztérium szerint azért került erre sor, mert csak így tudták elkerülni a két hajó ütközését. A török halászhajó ugyanis 600 méterre megközelítette az orosz hajót. A halászok csak akkor kanyarodtak el, mikor az orosz katonák kézilőfegyverekkel tüzelni kezdtek rájuk. Moszkvában berendelték a külügyminisztériumba a török katonai attasét. Az orosz…
dec. 13
14:21
Szijjártó: Pontosan annyi nagykövetet fogok berendelni, amennyit szükséges, nem kevesebbet és nem is többet (444.hu)
Ennyi, szolgák! A külügyminiszter szerint Magyarországgal nem lehet szórakozni, mert akkor Magyarország visszavág.
dec. 13
14:54
Sosem gondolnád, ki tartott beszédet a Fidesz 2015-ös kongresszusán (444.hu)
Ha azt hiszed, hogy már semmin nem lepődsz meg, tévedsz. Ezt nem fogod elhinni.
dec. 13
14:56
A rendszerváltás utáni magyar politikatörténet egyetlen megbukott köztársasági elnöke a sport fontosságáról és az olimpiai pályázatról beszélt a Fidesz-… (444.hu)
Schmitt Pál szerint sport, sport és még egy kis sport.
dec. 13
15:27
Lázár: Nem elég, ha fideszes vagy, jónak is kell lenned (444.hu)
A miniszter szerint a Fideszből hiányzik a minőségi utánpótlás.
dec. 13
16:00
Megválasztották a Fidesz új alelnökeit, nem is értjük, miről beszélt Lázár János (444.hu)
Összeállt a dreamteam: Pelczné, Gulyás, Németh Szilárd, Kubatov.
dec. 13
16:02
Februárban megint előrehozott választás jöhet Bulgáriában (444.hu)
Az EU legszegényebb országában ismét repedezik a kormánykoalíció.
dec. 13
16:04
Orbán: A következő 30 évben is itt leszünk (444.hu)
A miniszterelnök beszéde alapján egész Európa minket irigyel.
dec. 13
17:06
Egy korrupcióellenes nyomozás Oroszország legszörnyűbb bűnbandájához kapcsolta az orosz legfőbb ügyész fiát (444.hu)
Alekszej Navalnij szervezete derítette fel az ügyet, a szálak az orosz legfőbb ügyésztől egy fényűző görög hotelen át az ország történelmének egyik legbrutálisabb mészárlásáig vezetnek.
dec. 13
17:08
Feladta a szabad internetért vívott harcot a Pirate Bay alapítója (444.hu)
Peter Sunde szerint mozgalmuk vesztett a kapitalizmussal szemben. A hónap legrosszabb hangulatú interjújában vallott erről.
dec. 13
17:39
Gambia elnöke iszlám köztársasággá nyilvánította az országot (444.hu)
A gyarmati múlt emlékeitől szabadulna meg így.
dec. 13
17:41
Nobody can play around with Hungary, Szijjarto says (444.hu)
- adta ki hírül angolul az MTI, mire mi ennyit mondunk:
dec. 13
18:12
Már készül a szoftver, amivel bármilyen mondatot lehet majd bárki szájába adni (444.hu)
Szintet lépett a digitális arcimitáció.
dec. 13
18:14
Tucatnyi ember megrongálta a Facebook hamburgi irodáját (444.hu)
Fekete ruhás, kapucnis csoport festett és tört.
dec. 13
18:45
Meghalt Benedict Anderson (444.hu)
A nacionalizmuskutatás megkerülhetetlenül fontos szerzője 79 éves volt.
dec. 13
18:47
Orbán szerint Magyarországon szabadabb a sajtó, mint nyugaton (444.hu)
Miniszterelnökünk szerint Európa szívében irányított médiavilág működik.
dec. 13
19:18
Egy amerikai kisváros leszavazta a napelemek építését, mert féltek, hogy túl sok energiát szívnának el a Napból (444.hu)
Megvan a város, ahol egyszer még L. Simon László is polgármester lehet.
dec. 13
19:51
Így nyomorít meg egy életre az iskolatáska (444.hu)
Nem nehéz belátni, hogy nem egészséges kisgyerekekkel a testsúlyuk 25-40 százalékát cipeltetni. Magyarországon tettek is kísérletet a súlykorlátozásra. De vajon eleget? És egyáltalán, betartja bárki?
dec. 13
19:53
Betlehemes csoportképben próbált meg elbújni a részeg sofőr a rendőrök elől (444.hu)
Angliában, Észak-Yorkshire megye egy városkájában egy férfi egy Mini Coopert vezetett bele részegen egy szalagkorlátba. Mivel érezte, hogy ez így nincs annyira jól, a kiérkező rendőrök elől megpróbált elbújni, és egy egészalakos köztéri Betlehem-szín szereplői közé bújt a kis Jézus meg a bárányok mellé. Elkapták, amióta pedig beszámolt erről a brit sajtó, mindenki őt piszkálja Twitteren. Ilyen…
dec. 13
20:24
Így szivárog be Putyin az Európai Unió parlamentjébe (444.hu)
Az EP képviselői helyeinek akár tíz százalékát is oroszbarát pártok viszik. Igen, a Jobbik is idetartozik.
dec. 13
20:26
Merkel: Érezhetően csökkenteni kell az érkező menedékkérők számát (444.hu)
Létszámplafon viszont nem lesz. Kompromisszumra jutott a CDU elnöksége.
dec. 13
20:28
Egyetlen régióban sem nyert a Nemzeti Front a második fordulóban (444.hu)
Az exit-pollok alapján a francia regionális választásokon visszaszorult a szélsőjobb.
dec. 13
20:57
Az űrben fogják megnézni az új Star Wars-filmet a Nemzetközi Űrállomás asztronautái (444.hu)
Ennél autentikusabb helyszín valószínűleg nincs a világon. Vagy maximum a Halálcsillag.
dec. 13
21:30
Az oroszok figyelmeztették a törököket, hogy most már fogják vissza magukat (444.hu)
Vasárnap figyelmeztető lövéseket adtak le török halászokra. Az ilyesminek végzetes következményei lehetnek, tették most hozzá.
dec. 13
21:32
Ez a magyar rapper srác 220-szal csavarja le a fejedet (444.hu)
Kedves nézőink, itt az adventi csoda. Mesebeli és egyben vicces magyar rap zene, és hozzá egy lélegzetelállító magyar klip született. 220 BMP Felett. NB PREMIER!
dec. 13
21:34
Itt az első trailer a Függetlenség napja második részéhez (444.hu)
Az Independence Day: Resurgence címmel futó folytatása minden idők egyik legsikeresebb ufós filmjének jövő nyáron kerül a mozikba, Jeff Goldblum és Bill Pullman főszereplésével. Will Smith viszont ezúttal nem fog szerepelni a Roland Emmerich által írt és rendezett filmben, mert ő túl drága lett volna.
dec. 13
21:36
Népszavazással döntöttek arról, hogy visszavennének egy iskolát a Kliktől (444.hu)
A román nemzetiségi települési önkormányzat venné át az általános iskolát Méhkeréken.
dec. 13
22:03
Fingóhangot kürtölő ellentüntetők várták az egyetem területén szabad fegyverhordásért küzdő tüntetőket Austinban (444.hu)
Csak egy átlagos vasárnap Texasban.

Keresés