Az időjárás sem starpálja túl magát a hétvégén, ma egy kis borongáson és ködölésen kívül másra nem nagyon lesz képes. Még számottevő mennyiségű csapadékra sem számíthatunk tőle. Legfeljebb az északnyugati megyékben produkál majd némi déli szelet. A hőmérsékletet is csak 2 és 6 fok között fogja ingatni. (met.hu)
Kósa Lajos jelentette be, hogy az ünnepek idejére felfüggesztik az aláírásgyűjtést, de mindenkit megnyugtatott, hogy januártól megy a standolás. Mindenesetre gondoltak azokra is, akik addig nem tudnák kivárni, hogy megvédjék a kultúránkat a kvótáktól. Ők hétfőtől ezt az interneten folytathatják a küzdelmet. (MTI)
A magyar kapus a Premier League 17. fordulójában a Watford ellen sajnos nem kezdett valami túl szerencsésen. Rögtön a meccs elején kiejtette a labdát az ötösön belül, amit Nathan Aké fél méterről bepöckölt, aztán a 15. percben Ighalo lőtt neki még egyet. (via Nemzeti Sport)
De legalább a brit szaksajtó elég jól szórakozik a kárára. A Guardian tudósítója például ezt a vine-t rakta ki azzal, hogy "valaki mutassa meg ezt Bogdánnak a félidőben, hogy egy kicsit jobban érezze magát":
Az előző évben a Netflix egyáltalán nem fizetett társasági adót Nagy-Britanniában, pedig a becslések szerint akár 4,5 millió előfizetője is lehet az országban. A Sunday Times szerint a cég tavaly 200 millió fontot hozott össze, amit aztán külföldön könyveltek el. A lap szerint a videószolgáltató ezzel törvényt sértett. (via Guardian)
Ez mondjuk elég szép volt, a watfordi Ighalo a félpályáról indulva előbb kitette oldalra a labdát, majd érkezett a beadásra, és nyolc méterről simán elfejelte a kicsit esetlen mozdulattal vetődő magyar kapus mellett. Ezzel már 3:0 a Watfordnak. Sőt, ahogy nézem, véget is ért a meccs, kikapott a Liverpool, ami amúgy 65%-ban birtokolta a labdát és többet is próbálkozott - de a watfordiak öt kaput…
Sokan olyan kulturális közegből érkeznek, ahol a nőknek egyáltalán nincs értékük. Nőt amúgy is csak burkában szoktak látni, így könnyen félreértik az európai szokásokat.
Mivel is lehetne jobban elütni egy unalmas vasárnap estét Uganda első akciófilmjénél, a Ki ölte meg Alex századost című, kár volna spórolni a jelzőkkel, remekműnél?
Mondom, sarki fény a Mátrában!!! Hogy szakértőnket, Molnár Lászlót (Science Meetup, Puli Space) idézzem: "a mi földrajzi szélességünkről ritkán látszik ilyen szépen".
De ez még nem jelent semmit, és nem azért, mert csak egy exit poll, hanem mert a szokásos kettő helyett négy párt van versenyben, így szinte biztos, hogy a Néppárt nem szerez kormányképes többséget. Hogy mást ne mondjak, a felmérések szerint a Néppárt a szavazatok 26,8 százalékával már nyerni tudott - ez a becslések szerin 114-118 helyre lehet elég a 350 helyes parlamentben. Ugyanezen felmérések…
Azurák Csaba feltett lába és Orbán Viktor bájosan kínos kézfogása után most a legendás rúgás lett része a kellemetlen perceknek, és került bele a népszerű Daily Show évösszefoglalójának.
És még jól is járt vele, merthogy eredetileg 4000-ért kínálták Károly herceg és Diana hercegnő esküvői tortájának egy, állítólag még mindig fogyaszhtató darabját.
De ezzel semmi se dőlt el, mert elvesztette az abszolút többségét, 122 helyet szerzett a 350 fős parlamentben. Koalíciós tárgyalások jönnek, a legnagyobb esély tán a két hagyományos váltópárt összefogására, vagyis nagykoalícióra van.