Mindenütt nehéz a magyar egészségügyben, de a Szent Imrében nemcsak az általános problémák okoznak gondot, hanem az is, hogy a főigazgató gyakran megalázza a beosztottjait.
Arany combokról eszik a sonkát, miközben a Cirque du Soleil társulata játszik, és az egész olyan, mint a hanyatló Róma, Habony pedig úgy pislog, mint a legmegkészültebb szereplő a Félelem és reszketésből.
Semjén Zsolt szerint azért, mert pozitívan befolyásolhatja a régió önrendelkezési törekvéseit is. Több magyar focista = székely autonómia. Az ügyeseket pedig várják Felcsúton.
Azért tiltakoznak, mert az állam úgy akarja elárverezni a biogazdaság földjeit, hogy közben azokról hovatartozásáról még nincs jogerős bírósági ítélet.
Ingatlan- és műkincskedvelő jegybankelnökünket bedarálta az ortodoxia. Kiadtak egy olyan anyagot, ami tisztán mutatja a magyar gazdaság nem túl vidám helyzetét.
A hvg.hu által megszerzett Quaestor-törvénytervezet már nem aktuális, egy "elhasználódott verzió" lehet – mondta Patai Mihály, a Bankszövetség elnöke. Állítása szerint van egy újabb változat, amire a bankok is rábólintottak, de nem ő fogja bemutatni, hanem majd a kormány. (Portfolio)
Az emberminisztérium államtitkára szerint az utóbbi két évben hatszázezer fővel bővült a magyar középosztály. Ha úgy számoljuk, hogy akire 55 ezernél nagyobb jövedelem jut, az középosztálybeli.
40,39 dolláron állt meg szerdán a Brent nyersolaj ára. A válság óta nem volt 40 alatt. A tartósan alacsony olajárról és annak várható hatásairól itt írtunk bővebben. (WSJ)
Ezt Vlagyimir Putyin közölte kedden sajtótájékoztatón. Illetve azt is mondta, a török-szír határon lelőtt orosz gép feketedobozát nemzetközi szakértők társaságban fogják kinyitni. (RT/Reuters)