Amit a náci zászlóhoz hasonlított, mert szerinte a franciák "az imperializmus, a kolonializmus és más egyéb erőszakos barbárságok nevében" a mai napig "ártatlan lelkeket terrorizálnak". Mármint azzal, hogy Maliban és Szíriában bombázzák a dzsihádistákat.
A hatóságok biztonsági okokból törölték a hagyományos ünnepséget azután, hogy a héten többeket is letartóztattak azzal a gyanúval, hogy terrortámadásokra készülnek az ünnepek alatt. Tavaly százezer ember vett részt a szilveszteri tűzijátékon. (Via MTI)
Klasszikusan ellenőrizhetetlen történet a klasszikusan ellenőrizhetetlen történetek őshazájából, a távoli, egzotikus Szibériából. Túl jó, hogy ne közöljem, na.
Azért, mert vlogjában a városvezetők elleni tüntetésre hívta polgártársait, amivel a bíróság szerint a tomszki vezetés hatalmának megdöntésére buzdított.
Az olajáresés miatt már maguk az oroszok is úgy látják, hogy korai volt Putyin optimizmusa: még nincsenek túl a válságon, sőt, jövőre is visszaesés jöhet.
hadd búcsúzzak ezzel az egészen friss, karácsonyi Nina Kravizcal, mintegy bemelegítésképp a holnapi szilveszter elé. Jó éjszakát, mulassanak felelőségteljesen!