2015. december 30. szerda

dec. 30
0:21
Férfi kosár Euroliga: a Barca kikapott Görögországban (She)
A férfi kosárlabda Euroliga középdöntőjének első fordulójában a Barcelona idegenben 74–62-re kikapott az Olympiakosztól, ezzel sorozatban a negyedik vereségét szenvedte el az első számú európai kupában. A moszkvai derbi a Himki sikerét hozta, míg az Unicaja Málaga a második félidőben fordította a maga javára a török Darüssafaka elleni mérkőzést.
dec. 30
0:57
NS: Hosszú a közönségdíjas; miskolci Egervári – szerda (She)
A Nemzeti Sport szerdai számából ajánljuk.
dec. 30
1:15
Szerdai sportműsor: pályán a Real, a Barca és a Liverpool (She)
Sunderland–Liverpool mérkőzéssel zárul az angol élvonal háromnapos 19. fordulója, s a spanyolok is pályára lépnek szerdán. 2015 utolsó előtti napján a Real Madrid és a Barcelona otthon, az Atlético idegenben játszik bajnokit. Az EBEL-ben a Fehérvár a Vienna Capitalst fogadja, a darts-vb-n kialakul a legjobb nyolc mezőnye.
dec. 30
1:33
Africa Race: rövid, de alattomos szakasz, Szalayék az 5.-ek (She)
A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős az autósok közt ötödik, a Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László trió a kamionosok között a harmadik helyen végzett az Africa Race rövid, de velős nyitó szakaszán.
dec. 30
6:03
Usain Bolt és Serena Williams az év legjobbja (Infostart)
Usain Boltot és Serena Williamset választotta az év legjobb férfi, illetve női sportolójává a Nemzetközi Sportújságíró Szövetség (AIPS).
dec. 30
6:57
Gól nélküli döntetlen Leicesterben (Infostart)
A második Leicester City hazai pályán gól nélküli döntetlent játszott a tabellán harmadik Manchester Cityvel az angol labdarúgó-bajnokság 19. fordulójának keddi rangadóján.
dec. 30
7:30
Darts-vb: Az év meccsén búcsúztatta Barney a világelsőt! (Agroinform)
A ranglista-vezető Michael van Gerwen kiesett, a címvédő viszont erődemonstrációt tartott a keddi játéknapon.
dec. 30
7:51
NBA: LeBron James 34 ponttal ünnepelte meg születésnapját (She)
Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) keddi játéknapján a Cleveland Cavaliers 93–87-re nyert a Denver Nuggets vendégeként. A december 30-án 31. életévét betöltő LeBron James 34 pontot szerzett. Az Oklahoma City Thunder hazai parketten 131–123-ra legyőzte a Milwaukee Bucksot, Russel Westbrook 27, Kevin Durant pedig 26 pontot dobott.
dec. 30
7:53
NHL: tíz meccs, 69 gól – csak kettőn esett öt találatnál kevesebb (She)
Az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság (NHL) keddi játéknapjának tíz mérkőzésén összesen 69 gól született. A Chicago Blackhawks 7–5-re nyert az Arizona Coyotes vendégeként, a Boston Bruins pedig hazai jégen 7–3-re ütötte ki az Ottawa Senatorst.
dec. 30
8:27
NFL: az Eagles nem várta meg a „fekete hétfőt”, kirúgta edzőjét (She)
Az alapszakasz utolsó fordulója előtt menesztette vezetőedzőjét, Chip Kellyt a tenegerentúli profi amerikaifutball-bajnokságban (NFL) Philadelphia Eagles.
dec. 30
9:21
Bundesliga: taktikázás hiúsítja meg Szalai átigazolását? (She)
A német sajtóban változatlanul napirenden van Szalai Ádám januári klubcseréje: távozása a Hoffenheimtől és érkezése a Hannoverhez. A hírrel foglalkozó cikkek között akad olyan, amelyben a szerző szerint a transzfer lehetőségét gyengíti, hogy ebben az esetben az eladó saját bennmaradási esélyeit csökkentené azzal, ha a közvetlen rivális játékoskeretét erősíti meg.
dec. 30
9:57
Werder: Stieberről tárgyalnak a brémai vezetők – sajtóhír (She)
A Hamburger Morgenpost információja szerint a Werder Bremennél továbbra is téma Stieber Zoltán. A klub vezérkarának két tagja, Marco Bode ügyvezető és Thomas Eichin vezérigazgató jövő heti megbeszélésén napirendi téma lesz a magyar labdarúgó esetleges megszerzése.
dec. 30
9:59
Olaszország: a volt Honvéd-csatár a harmadosztály éllovasához igazolt (She)
Az olasz harmadosztályú labdarúgó-bajnokság A-csoportjában listavezető Cittadella szerződtette a 36 éves Emiliano Bonazzolit, a Budapest Honvéd korábbi játékosát.
dec. 30
10:09
La Liga: A tízes után újabb sima Real-siker várható (Agroinform)
Szinte már minden héten Benítez állása a tét, ám a Sociedad ellen aligha botlik majd a Real Madrid.
dec. 30
10:15
Barca: mezszámot osztanak, új 7-ese lesz a csapatnak (She)
Egybehangzó spanyol lapértesülések szerint az FC Barcelona labdarúgócsapatánál végre Aleix Vidal és Arda Turan is választott mezszámot.
dec. 30
10:33
Wisla: Guzmics előkelő helyen végzett a szurkolók szavazásán (She)
A lengyel élvonalbeli bajnokságban 13. helyen álló Wisla Kraków szurkolói szavazásán Guzmics Richárd a negyedik helyen végzett.
dec. 30
10:51
Arsenal: Sánchez protezsálja a volt MU-csatárt Wengernél (She)
Angol sajtóhírek szerint Alexis Sánchez arról győzködi Arsene Wengert, hogy a januári átigazolási időszakra tervezett csatárerősítés Javier Hernández legyen.
dec. 30
11:09
Atlétika: elhunyt Melbourne olimpiai bajnok távolugrónője (She)
Nyolcvanegy éves korában kedden elhunyt Elzbieta Krzesinska, az 1956-os melbourne-i olimpia női távolugróversenyének győztese.
dec. 30
11:21
Darts-vb: Chisnallnak lehet ellenszere a "kígyómarásra" (Agroinform)
Az év utolsó játéknapján, szerdán teljessé válik a 2016-os PDC darts-világbajnokság negyeddöntős mezőnye.
dec. 30
11:45
Arsenal: az egyiptomi középpályás átment az orvosin – sajtóhír (She)
Sajtóhírek szerint az angol élvonalbeli Arsenal hamarosan bejelenti Mohamed el-Neni, a svájci FC Basel 23 éves egyiptomi középpályásának szerződtetését.
dec. 30
11:47
FIFA: vizsgálat indul Platini ellen, mert részt vett a dubaji díjátadón (She)
Vizsgálatot indít a FIFA az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) eltiltott elnöke, Michel Platini ellen, amiért részt vett egy dubaji díjátadó gálán.
dec. 30
12:03
Man. City: Sterling új hajstílusán röhög egész Anglia – képek (She)
Raheem Sterling, a Manchester City labdarúgócsapatának angol szélsője húzott egy váratlant, és finoman szólva egyedi hajstílussal jelent meg a Leicester City elleni bajnokin (0–0). Az internet természetesen azonnal reagált!
dec. 30
12:05
Jégkorong: a Fradi volt légiósa lett a Dinamo Moszkva főedzője (She)
A Ferencváros korábbi játékosa, majd edzője, Szergej Oreskin lett az orosz profi jégkorongligában (KHL) szereplő Dinamo Moszkva vezetőedzője.
dec. 30
12:21
Felkészülés: német, román és svájci klubokkal játszik az Újpest (She)
Német, román és svájci klubokkal játszik felkészülési mérkőzést az Újpest labdarúgócsapata a januári, törökországi edzőtáborban. A majd' két hetes táborba január 18-án utaznak el a lilák.
dec. 30
12:39
Szergej Oreskin lett a Dinamo Moszkva vezetőedzője (Infostart)
A Ferencváros korábbi játékosa, majd edzője, Szergej Oreskin lett az orosz profi jégkorongligában (KHL) szereplő Dinamo Moszkva vezetőedzője.
dec. 30
12:39
Férfi kézi: Carlos Ortega szövetségi kapitány lett (She)
A Veszprém férfi kézilabdacsapatától szeptemberben menesztett Antonio Carlos Ortegát nevezték ki a japán férfiválogatott szövetségi kapitányának.
dec. 30
12:51
Premier League: Jöhet az újabb liverpooli siker (Agroinform)
Jürgen Klopp együttesének még idegenben sem okozhat gondot a kieső helyen álló Sunderland legyőzése.
dec. 30
12:57
Man. City: újabb sérülés, hetekre kidőlt a belga hátvéd (She)
Három-négy hét kihagyás vár Vincent Kompanyra, az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Manchester City belga hátvédjére.
dec. 30
13:15
Darts: Van Barneveld hatodszorra is világbajnok lenne (She)
Raymond van Barneveld hiszi, hogy 2007 után ismét megszerezheti a dartsvilágbajnoki címet. Az ötszörös  győztes holland azután jelentette ezt ki, hogy a PDC-világbajnokságon kedd este legyőzte a legnagyobb esélyesnek tartott, első helyen kiemelt honfitársat, Michael van Gerwent.
dec. 30
13:17
Hertha: Ez nem egy hatalmas léggömb – Dárdai (She)
Messze a várakozáson felül teljesít a dobogós helyen telelő Hertha a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga), és Dárdai Pál vezetőedző elvárása szerint a szezon második felében sem adják alább a berliniek.
dec. 30
13:33
Barca: visszautasíthatatlan ajánlatot tett a PSG Busquetsért? (She)
Francia sajtóértesülés szerint a Ligue 1-ben szereplő Paris Saint-Germain szerződtetné Sergio Busquetset, a spanyol élvonalbeli FC Barcelona labdarúgóját.
dec. 30
13:51
DVTK: ennyi időre szól Egervári Sándor szerződése (She)
A boon.hu információi szerint határozatlan időre szólt Egervári Sándor kinevezése a DVTK vezetőedzői posztjára. A csapat jövő kedden kezdi meg a felkészülést a labdarúgó NB I tavaszi évadjára.
dec. 30
14:09
Ismét megsérült a Manchester City csapatkapitánya (Infostart)
Ismét pihenőre kényszerül Vincent Kompany, a Manchester City labdarúgócsapatának kapitánya.
dec. 30
14:45
Alpesi sí: csigolyatöréssel menthetett életet a légzsák (She)
Kiengedték a kórházból és már a visszatérését tervezi az osztrákok olimpiai bajnok alpesi sízője, Matthias Mayer, akinek a közelmúltban eltört két csigolyája.
dec. 30
14:47
NB II: Pintér Attila lett a Mezőkövesd vezetőedzője – hivatalos (She)
Pintér Attila lett a labdarúgó NB II-ben szereplő Mezőkövesd vezetőedzője. A magyar válogatott korábbi szövetségi kapitányának lehetséges szerepvállalásáról már kedden beszámoltunk, Pintér azonban cáfolta a hírt.
dec. 30
15:03
Felkészülés: a DVSC a Vidivel és a Fradival is megmérkőzik (She)
A labdarúgó NB I-ben szereplő DVSC-Teva a hivatalos honlapján ismertette felkészülési programját. A debreceniek többek között a Videotonnal és a Ferencvárossal is megmérkőznek a téli szünetben.
dec. 30
15:15
La Liga: Veszélyes ellenfél látogat Barcelonába (Agroinform)
Toronymagas esélyese a szerdai bajnokinak a friss klubvilágbajnok, de a Betis ellen nem lesz könnyű dolga a Barcának.
dec. 30
15:21
Pintér Attila lett Mezőkövesd edzője (Metropol)
A korábbi szövetségi kapitány az NB II-es csapatnál kapott munkát.
dec. 30
15:39
Vizsgálat indul Platini ellen (Metropol)
Részt vett egy dubaji díjátadó gálán, pedig el van tiltva az UEFA elnöke.
dec. 30
15:51
Karrier: Dzsudzsák egy büntetéssel fejelte meg az őszi szezonját (Agroinform)
A magyar válogatott csapatkapitánya önkéntes alapon meghosszabbította szabadságát, ezért pedig büntetésre számíthat.
dec. 30
15:57
Real Madrid: váratlan döntés, sztárkapus érkezik Angliából? (She)
A Real Madridnál Iker Casillas távozása után hónapokig téma volt a kapuskérdés, ám végül Keylor Navas örülhetett, és a Costa Rica-i meghálálta a bizalmat. Most azonban újra szárnyra kapott egy pletyka…
dec. 30
15:59
Férfi kézilabda: hosszabbított a Veszprém rekordere (She)
Iváncsik Gergő, az MVM Veszprém férfi kézilabdacsapatának válogatott balszélsője egy évvel, 2017. június 30-ig meghosszabbította nyáron lejáró szerződését.
dec. 30
16:15
NB II: a Budapest Honvéd csatára érkezik Kisvárdára (She)
A labdarúgó NB II-ben szereplő Kisvárda szerződteti Délczeg Gergelyt, a Budapest Honvéd támadóját. A 28 éves játékos két és fél évre ír alá – adta hírül a kisvardafc.hu.
dec. 30
16:33
Pintér Attila lett az NB II-es Mezőkövesd edzője (Infostart)
Pintér Attila korábbi szövetségi kapitány lett a Mezőkövesd Zsóry FC másodosztályú labdarúgócsapatának vezetőedzője.
dec. 30
16:51
NOB: Bach reméli, hogy 2016 a megtisztulás éve lesz (She)
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke, Thomas Bach azt reméli, hogy a korrupciós botrányokról és a doppingügyekről emlékezetes idei esztendő után 2016 a megtisztulás éve lesz.
dec. 30
16:53
Videó: ezzel a pocsék lövéssel szakadt meg CR nagy sorozata (She)
Cristiano Ronaldo büntetőt hibázott a Real Sociedad elleni mérkőzésen a spanyol bajnokság (La Liga) 17. fordulójában. Nézze meg a portugál játékos lövését!
dec. 30
17:09
Az Arsenal aktív lesz az átigazolási időszakban (Infostart)
Arséne Wenger vezetőedző elmondása szerint az Arsenal labdarúgócsapata aktív lesz a téli átigazolási időszakban.
dec. 30
17:09
Női kézi NB I: marad Érden a góllövőlista vezetője (She)
Az Érd női kézilabdacsapata hivatalos honlapján jelentette be, hogy két évvel hosszabbított szerb válogatott jobbszélsőjével, Katarina Krpezs-Slezákkal.
dec. 30
17:09
Iváncsik Gergő hosszabbított (Metropol)
A 34 éves, válogatott balszélső kontraktusa jövő nyáron járt volna le, de a Veszprém újabb egy évre aláírt vele.
dec. 30
17:11
Hertha: „Pál a játékosok barátja, de nem fél döntéseket hozni” (She)
A Hertha BSC honlapja interjút készített Michael Preetzcel a labdarúgóklub sikeres őszi szezonjáról a német bajnokságban. A sportigazgató Dárdai Pál vezetőedzőről is beszélt, mint a sikerek kulcsfontosságú alkotóeleméről.

Keresés