A vízilabdázók olimpiai pótselejtezőjét a nőknél márciusban Hollandiában, a férfiaknál áprilisban Olaszországban rendezik meg - tudatta honlapján a hazai sportági szövetség.
Nagyon elégedetten értékelte Cseh László a 2015-ös évét az InfoRádió Aréna című műsorában. Az Eger kétszeres világbajnok úszója fontosnak nevezte az egy évvel ezelőtti edző- és klubváltást.
Novak Djokovics szerb teniszező végzett az élen az európai hírügynökségek - köztük az MTI - 2015 legjobb európai sportolóiról rendezett szavazásán, melyen Hosszú Katinka a kilencedik lett.
A Renault mindössze egy angol fontot (ez jelenlegi árfolyamon számolva körülbelül 430 forint) fizetett a Lotus Forma-1-es alakulatáért, melyben 90 százalékos részesedésre tett szert; a maradék a korábbi tulajdonosok birtokában maradt – írja a Telegraph.
Benedek Tibor szövetségi kapitány még nem szűkítette a januári, belgrádi vízilabda Európa-bajnokságra készülő magyar férfi vízilabda-válogatott keretét, három játékos azonban így sem utazik el a csapattal a horvátországi edzőtáborba.
Oliver Bierhoff, a német labdarúgó-válogatott menedzsere szerint a korábbi csapatkapitány, Philipp Lahm nem tér vissza a nemzeti együttesbe a jövő évi franciaországi Európa-bajnokságra.
A 2018-as pjongcsangi téli olimpián az éremszerzés az elvárás a rövidpályás gyorskorcsolyázóktól - erősítette meg korábbi kijelentését Kósa Lajos, a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség (MOKSZ) elnöke.
A Sunday People értesülései szerint José Morinho arról tájékoztatta ügynökét, hogy a 2016-os Európa-bajnokság után szívesen lenne az angol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.
Dr. Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke, valamint Bernd Storck szövetségi kapitány, Andreas Möller, illetve a magyar A-válogatott két fiatal labdarúgója az MLSZ ünnepi köszöntőjében osztotta meg karácsonyi és újévi jókívánságait a szurkolókkal.