A luxembourgi székhelyű nemzetközi médiacég keddi közleményében az áll, hogy az RTL-csoport Andreas Rudast nevezte ki - azonnali hatállyal - a társaság ideiglenes vezérigazgatójává.
Két oroszlán szökött ki cirkuszi ketrecéből kedden, Kecskeméten. Az állatok egy ideig szabadon mozogtak a park területén. Többen attól tartottak, hogy a lyukas kerítésen keresztül a város felé veszik az irányt.
Berlin — A téli időpont miatt elégedetlen klubok, nagy melegtől tartó futballisták, feltételezett korrupció miatt hőzöngő sportvezetők: nem áll jól a 2022-es katari focivébé szénája
A védelmi miniszter azzal fenyegetőzik, hogy ha tovább dirigál a kormányának az EU, beengedik az összes illegális bevándorlót az unióba, és dokumentumokat is adnak nekik, hogy azok Berlinig jussanak.
Keményen dolgozó kisemberek, illetve a dolgozó kisemberek, plusz a keményen dolgozó emberek, de természetesen a keményen dolgozó kisemberek. És végül, de nem utolsó sorban a keményen dolgozó kisemberek.
Budapesten a Hősök terén gyújtottak mécseseket, de szimpátiatüntetés volt Szolnokon és Gyöngyösön is. Marosvásárhely polgármestere nem engedélyezett egy közigazgatási reform elleni tüntetést.
A területi államigazgatás átalakításáról szóló, és az egyes jogállási tárgyú törvények módosításáról szóló törvény nem tetszett a köztársasági elnöknek, ezért visszaküldte őket a parlamentnek. Utóbbi kimondja, hogy a közszféra azon dolgozóinak, akiket bűncselekmény miatt büntetőeljárás alá vontak, tájékoztatniuk kell munkáltatójukat a … Folytatás
Pedig mekkora meccs volt! Németországban 0-2-re kikaptak a Real Madridról, de ma Madridban elképesztően szép játékkal 3-4-ra verték a spanyolokat. A továbbjutáshoz sajnos ez sem volt elég, ahhoz még egy gól kellett volna. De, Jézusom, mennyire izgalmas volt!
Nekem tetszik, de nincs vele semmi különös. Olyan Tame Impalás. Aki teljesen legális akar lenni, az ne a Youtube-on hallgassa meg, hanem az együttes oldalán, ahol egy ímélcímet kérnek a dalért cserébe. Szép éjszakát mindenkinek, köszönjük a mai figyelmet, holnap … Folytatás