"Európai Argentína, mini Görögország, az első európai regionális csőd" - így jellemzi több üzleti lap egy osztrák bank összeomlását és Karintia szövetségi állam pénzügyi gondjait.
Európának és az Egyesült Államoknak együtt kell működnie a kelet-ukrajnai tűzszünetről megkötött minszki megállapodás hatékony nemzetközi ellenőrzésének biztosítása érdekében - jelentette ki Barack Obama amerikai elnök, amikor hétfőn a Fehér Házban fogadta Donald Tuskot, az Európai Tanács elnökét.
Az európai uniós országoknak a védelmi kiadások folyamatos csökkentését követően "fontolóra kellene venniük egy új és ambiciózus védelmi és biztonságpolitika" elfogadását, és "nemcsak a NATO részeként" - jelentette ki Donald Tusk, az Európai Tanács Washingtonban tárgyaló elnöke a hétfői The New York Timesnak adott interjújában.
Az európai kontinens lakosságának elöregedése, az időskorúak számának jelentős megnövekedése jelentette kihívások kezelése, az ebben rejlő gazdasági lehetőségek kiaknázása a témája annak a kétnapos tanácskozásnak, amely hétfőn kezdődött Brüsszelben az Európai Unió (EU) magas rangú tisztségviselői, számos iparág vezető képviselői, illetve kistérségek vezetőinek részvételével.
Összeütközött két helikopter hétfőn Argentínában a TF1 francia kereskedelmi tévé túlélő-show-jának forgatása közben, a balesetben tíz ember vesztette életét, köztük nyolc francia.
Globális katasztrófához vezetne, ha Vlagyimir Putyin orosz elnök fegyveres összeütközést provokálna ki a NATO-országokkal, a háborút azonban kétségtelenül a nyugati hatalmak nyernék - olvasható a Real Clear Defense nevű amerikai hírportál friss elemzésében.
Lemondott Hollandiában az igazságügy-miniszter hétfő este egy nagy botrányt kiváltó ügy miatt: bebizonyosodott ugyanis, hogy az ügyészség csaknem másfél évtizeddel ezelőtt több millió holland forint (gulden) értékű üzletet kötött egy ismert kábítószer-kereskedővel.
Villámcsapás érte a brazil elnök testőrségét Brazíliavárosban, senki sem halt meg, de a gárda 31 katonája megsérült - adta hírül kedden több hírügynökség.
Magyarország már részese az Iszlám Állammal (IÁ) kapcsolatos konfliktusnak, mert a nyugati értékközösséghez tartozik, amely ellen a terrorszervezet támadást intézett - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.
Spanyolországban készülhetett terrorcselekmény elkövetésére két dzsihadista terrorista, akiket kedden hajnalban vettek őrizetbe a rendőrök az észak-afrikai spanyol bszögellés, Ceuta területén - közölte a spanyol belügyminisztérium kedden.
Egyelőre nincs tömeges érdeklődés a szlovák állampolgárság visszaállítása iránt azoknak a volt kettős állampolgároknak a körében, akik a 2010-ben elfogadott állampolgársági törvény miatt veszítették el szlovák állampolgárságukat - tájékoztatta az MTI-t Ivan Netík, a szlovák belügyminisztérium sajtóosztályának vezetője kedden.
Gondatlanságból elkövetett emberölés gyanúja miatt eljárást indított kedden a párizsi ügyészség a TF1 túlélő-show műsorának argentínai forgatása közben bekövetkezett helikopter-baleset miatt, amelyben tíz ember vesztette életét, köztük három sportoló híresség, Florence Arthaud női vitorlázó, Camille Muffat úszónő és Alexis Vastine ökölvívó - közölték igazságügyi források.
Izsák Balázs szerint a román hatóságok rendészeti kérdéssé akarják lealacsonyítani Székelyföld autonómiájának kérdését. A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke a Székely szabadság napján a romániai demokrácia állapotáról tartott keddi marosvásárhelyi sajtótájékoztatón beszélt erről.
A német kormány támogatja az uniós hadsereg létrehozásának gondolatát, de a közös védelmi erőt csak távlati célként tartja elképzelhetőnek, és nem az aktuális biztonságpolitikai helyzetre adott válaszként - derül ki az Európai Bizottság (EB) elnökének felvetésére érkezett első berlini reakciókból.
A budapesti memorandum nem kötelezte Oroszországot az ukrajnai erőszakos hatalomátvétel elfogadására - jelentette ki kedden Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, miután spanyol kollégájával tárgyalt Moszkvában.
Rövid időn belül újabb volt parlamenti képviselő lett öngyilkos Ukrajnában, aki a Moszkvába menekült exállamfő, Viktor Janukovics mögött álló Régiók Pártja színeiben politizált korábban.
Az Egyesült Államok nyomást gyakorol az Oroszország elleni szankciókat ellenző európai államokra - közölte kedden Victoria Nuland amerikai helyettes külügyi államtitkár egy szenátusi meghallgatáson a Szputnyik orosz hírügynökség beszámolója szerint. S a hírügynökség itt Magyarországot, Ciprust és Görögországot nevezte meg.
Megkezdődött kedden a francia parlamentben a halálba segítés engedélyezéséről szóló törvényjavaslat vitája, amelyet a kormányzó szocialisták és a jobboldali ellenzék együtt készített elő, de amellyel sem az eutanáziát támogatók, sem az azt ellenzők nem elégedettek.
A hágai székhelyű Nemzetközi Büntetőbíróságon (ICC) kedden ünnepélyesen beiktatták tisztségébe a bíróság tavaly december 16-án megválasztott hat új bíráját, köztük Kovács Pétert, az ICC első magyar tagját.
Felhasználta a német náci párt egykori himnuszának egy részletét szimfóniájában egy fiatal zeneszerző, ezért a New York-i Carnegie Hall röviddel a premier előtt törölte a darab ősbemutatóját.
Nem adják át idén az irodalomtudományi Izrael-díjat, miután Benjámin Netanjahu beavatkozása miatt visszavonultak a döntő-bizottság tagjai és nyilvánosságra került a jelöltek egy részének neve - közölte a jeruzsálemi közszolgálati rádió kedden.
A demokrata elnökjelöltségre esélyes volt külügyminisztert az elmúlt napokban súlyos bírálatok érték, amiért privát e-mail-címét használta hivatalos levelezésére is.
Brutális részleteket osztott meg az Iszlám Állam kivégzéseiről a szélsőséges szervezet egyik elmenekült katonája a Sky News riporterével. A brit hírtelevízió interjút közölt a megtört terroristával.
Az Európai Bizottság folyamatos, szoros figyelemmel kíséri az uniós környezetvédelmi jogszabályok tagállami végrehajtását a ciántechnológiát alkalmazó aranybányászat során, és határozottan fel fog lépni, ha megszegik az EU előírásait - ígérte Karmenu Vella környezetvédelmi EU-biztos kedden Strasbourgban Hölvényi Györgynek, a KDNP európai parlamenti képviselőjének, aki a tiszai ciánkatasztrófa 15.…
Hillary Clinton kedden elismerte: jobb lett volna, ha amerikai külügyminiszteri korszakában két e-mail-címet használt volna, ám azt állította, hogy a diplomáciai tárca "megengedte" a magánlevelezésre használt e-mail-címének kizárólagos használatát.
Tavaly március óta 18 százalékkal, 1232 főre emelkedett azoknak az áldozatoknak a száma Japánban, akik a 2011-es fukusimai atomerőműben bekövetkezett baleset következményei miatt haltak meg az eltelt egy év alatt - jelentette a Tokió Simbun című japán napilap kedden.
Ötvenkilenc éves korában elhunyt Sam Simon, A Simpson család című animációs sorozat társalkotója, bőkezű filantróp és állatbarát, aki évek óta küzdött gyógyíthatatlan daganatos betegségével.
Nyolcvanhét éves korában Pekingben meghalt Lü Hou-ming, Mao Ce-tung néhai kínai vezető személyi fényképésze, akinek portréi százmilliókhoz jutottak el.