2015. március 22. vasárnap

márc. 22
6:30
Felújítja a csúcstalálkozókat Dél-Korea, Japán és Kína (Infostart)
A dél-koreai, a japán és a kínai külügyminiszter megállapodott szombaton Szöulban abban, hogy hazájuk mindent megtesz a három ország csúcstalálkozója újbóli és a lehető legrövidebb időn belül történő megrendezése érdekében.
márc. 22
7:42
Hillary Clintonnak jelentős az előnye a nők körében (Infostart)
A nők körében élvezett támogatottsága határozott előnyt fog biztosítani Hillary Clintonnak a 2016-os amerikai elnökválasztáson - írta a USA Today című napilap a Gallup közvélemény-kutató friss felmérését ismertetve.
márc. 22
8:00
Öcalan ismét a lázadás beszüntetésére kérte harcosait (Infostart)
Abdullah Öcalan bebörtönzött kurd lázadóvezér szombaton ismét arra kérte fegyvereseit, hogy a török állammal folyó béketárgyalások részeként szüntessék be az 1984 óta tartó lázadást, és rendezzenek kongresszust, amelyen meghoznák a "történelmi jelentőségű döntést" a fegyveres harc befejezéséről.
márc. 22
8:54
Jogi eljárást indíthat a Wizz Air ellen is a brit légügyi hatóság (Infostart)
A fogyasztóvédelmi törvény megsértése címén jogi eljárást helyezett kilátásba több légitársaság, köztük a Wizz Air ellen a brit polgári repülésügyi hatóság (CAA).
márc. 22
11:00
Amerikai katonák megölésére szólított fel az Iszlám Állam (Infostart)
Az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet állítása szerint megszerezte száz amerikai katona nevét, egyesült államokbeli címét és fényképét, feltette az internetre, és felszólította Amerikában élő "magányos farkas" híveit, hogy öljék meg őket.
márc. 22
11:18
Megkezdődött Franciaországban a helyhatósági választások első fordulója (Infostart)
Megkezdődött vasárnap reggel Franciaországban a kétfordulós helyhatósági választások első fordulója, amelynek során 43 millió választópolgár a 101 megyei tanács tagjait választhatja meg hat évre.
márc. 22
11:24
Szénmonoxid-mérgezés Szombathelyen (Kripto Akadémia)
Egy fürdőszobai vízmelegítő hibásodhatott meg.
márc. 22
11:36
Izraeli választások - Megkezdődtek a megbeszélések az államfővel a kormányfő kinevezéséről (Infostart)
Reuven Rivlin izraeli államelnök megkezdte a megbeszéléseket a kneszetbe bejutott frakciók képviselőivel az új kormányfő személyéről - értesült a közszolgálati rádió vasárnap délelőtt.
márc. 22
12:00
Komolyan vesszük a húsvétot (Kripto Akadémia)
Több mint hatezer tonnányi füstölt áru fogy az ünnepi időszakban.
márc. 22
12:36
PM: vezetékes ivóvizet mindenkinek! (Kripto Akadémia)
"Az ivóvíz nélkül maradtak elsősorban devizahitel- vagy rezsitartozás miatt kényszerültek tanyasi környezetbe."
márc. 22
13:42
Ukrán válság - Amerikai Patriot-üteget csoportosítottak át Varsó közelébe (Infostart)
Egy amerikai Patriot-rakétaüteget csoportosítottak át Varsó közelébe az Atlantic Resolve fedőnevű NATO-hadgyakorlat keretében, a légvédelmi rakéták ideiglenes áttelepítését a lengyel nemzetvédelmi tárca képviselői az ország keleti szomszédságában megjelent biztonsági veszélyre való válasznak nevezték.
márc. 22
14:36
Francia helyhatósági választások - Alacsony a részvétel (Infostart)
A választásra jogosultak 18,02 százaléka adta le vasárnap délig szavazatát Franciaországban, a helyhatósági választások első fordulóján - közölte a francia belügyminisztérium.
márc. 22
14:54
Tartományi választásokat tartanak Andalúziában (Infostart)
Megkezdődtek a tartományi választások Andalúziában vasárnap reggel, amelynek tétje, hogy leváltják-e a Spanyolország legnépesebb tartományát 33 éve kormányzó szocialista pártot (PSOE).
márc. 22
15:12
Hende: Przemysl története a kötelességteljesítés példája (Infostart)
Przemysl története a kötelességteljesítés, a bátorság és hazaszeretet példája - hangsúlyozta Hende Csaba honvédelmi miniszter vasárnap Budapesten.
márc. 22
15:36
2200 éves ritka gyilkoló fegyverre bukkantak (Kripto Akadémia)
márc. 22
15:48
A Nemzetközi Valutaalap kész együttműködni az Ázsiai Infrastruktúra-befektetési Bankkal (Infostart)
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója, Christine Lagarde szerint "hatalmas" lehetőség rejlik az IMF és az Ázsiai Infrastruktúra-befektetési Bank (AIIB) közti együttműködésben infrastrukturális fejlesztési projektek finanszírozásában.
márc. 22
16:12
Gyászol a Győri ETO (Kripto Akadémia)
A korábbi vezetőedző 130 bajnoki mérkőzésen irányította a győri zöld-fehéreket.
márc. 22
16:14
Mi történik?! Meggyalázták a zsidó temetőt (Kripto Akadémia)
Az elkövetők komoly anyagi károkat okoztak a temetőt körbevevő kerítésben is.
márc. 22
16:16
Gyermekek elleni erőszak: kínos téma a kabinetben? (Kripto Akadémia)
Az MSZP azt szeretné, ha az Országgyűlés napirendjére venné az erőszak áldozatait védő Isztambuli Egyezményt.
márc. 22
16:24
Elmenekült a tunéziai támadás harmadik elkövetője (Infostart)
Hárman követték el a tuniszi Bardo Múzeum elleni, 23 halálos áldozatot követelő szerdai merényletet, és a harmadik támadó elmenekült - közölte vasárnap Bédzsi Káid esz-Szebszi tunéziai államfő.
márc. 22
16:42
Szerbia továbbra sem akar NATO-tag lenni (Infostart)
Szerbia katonailag semleges, és továbbra sem áll szándékában csatlakozni a NATO-hoz, kizárólag a jó kapcsolatok kiépítése a cél - jelentette ki vasárnap Ivica Dacic szerb külügyminiszter a belgrádi Pink Televízióban.
márc. 22
17:36
Ferenc pápa: senki se legyen kizárva a víz használatából (Infostart)
A Föld vízkészletének védelmét és az ehhez való szabad hozzáférést szorgalmazta Ferenc pápa vasárnap a víz világnapján, amelyet az ENSZ 1994-ben hirdetett meg.
márc. 22
18:00
Lezuhant egy helikopter, szörnyű dolog történt a legénységgel (Kripto Akadémia)
A zuhanás után a túlélőket iszlamisták elfogták, egyiküket már meg is ölték.
márc. 22
18:12
Ukrán válság - Komorowski Marshall-tervet, Breedlove fegyverszállításokat sürget (Infostart)
Új Marshall-terv kidolgozását sürgette Ukrajna számára Brüsszelben vasárnap Bronislaw Komorowski lengyel államfő, utalva a második világháború után Nyugat-Európa talpra állását lehetővé tévő segélycsomagra.
márc. 22
19:06
Párizs szerint példátlan a terrorveszély egész Európában (Infostart)
Francia illetékesek szerint példátlan a terrorveszély Franciaországban és egész Európában, s elkerülhetetlenek újabb merényletek.
márc. 22
19:24
Egyhónapnyi tananyag odalett a sztrájk miatt (Infostart)
Fizetéscsökkentés és egyhónapos tananyagvesztés a szerb tanügyi dolgozók november óta tartó részleges sztrájkjának eddigi mérlege, amihez hétfőn egész napos munkabeszüntetés is társul.
márc. 22
20:00
A CIA-vezér szerint megtört az Iszlám Állam lendülete (Infostart)
Sikerült megtörni az Iszlám Állam (IÁ) nevű szélsőséges fegyveres szervezet lendületét Irakban és Szíriában - mondta az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója vasárnap egy interjúban.
márc. 22
20:06
Férfi kézilabda BL - Nagy bravúrral negyeddöntős a Szeged (Kripto Akadémia)
A csapat kettős győzelemmel búcsúztatta a német Bundesligában az aranyéremért hajtó Rhein-Neckar Löwent.
márc. 22
21:12
Jobboldali győzelem Franciaországban (Infostart)
Az első becslések szerint a szavazatok 32 százalékával a jobbközép Népi Mozgalom Uniója (UMP) végzett az élen vasárnap a francia helyhatósági választások első fordulójában.
márc. 22
21:18
A kormány is úgy véli: bukhat a zárva tartás (Kripto Akadémia)
Ha lesz népszavazás a vasárnapi zárva tartásról, a Fidesz el fogja veszíteni.
márc. 22
21:20
Fölényes MSZP-DK győzelem Újpesten (Kripto Akadémia)
Barrel Zoltánra a szavazók 56 százaléka voksolt.
márc. 22
21:54
"A Fidesz legyőzhető" (Kripto Akadémia)
Az MSZP szerint a kétharmad lebontása után időközi választásról időközi választásra kell "visszatolni Magyarországot a centrumba.
márc. 22
22:06
Kórház helyett bordélyba mentek indiai rendőrök (Infostart)
Négy indiai rendőrnek kórházi vizsgálatra kellett volna vinnie a börtönből egy gyilkost, de ehelyett - 200 kilométeres kitérővel - bordélyházba mentek a rabbal együtt. Ott azonban fennakadtak egy razzián - jelentette vasárnap a Hindustan Times című, angol nyelvű indiai napilap.
márc. 22
22:08
Cameron: a Munkáspárt "Franciaországot csinálna" Nagy-Britanniából (Infostart)
A brit gazdaság Franciaországéhoz hasonló "katasztrofális" helyzetbe kerülne, ha a májusi választásokat a Munkáspárt nyerné - írta vasárnap megjelent kampánycikkében a konzervatív párti brit miniszterelnök.
márc. 22
22:24
Menedéket kértek az Egyesült Államoktól a Bikini-korallzátony lakói (Infostart)
Menedékkérelmet nyújtottak be az Egyesült Államok hatóságainál a korábban atomkísérleteknek helyt adó, a csendes-óceáni Marshall-szigetek részeként számon tartott Bikini-korallzátony lakói a klímaváltozás súlyos következményei miatt.
márc. 22
23:00
Szíria - Lezuhant a hadsereg egy helikoptere, foglyul ejtették a legénységet (Infostart)
Lezuhant a szíriai hadsereg egy helikoptere a felkelők ellenőrzése alatt álló területen, a legénység több tagját fogságba ejtették - közölték vasárnap szíriai ellenzéki hírforrások.
márc. 22
23:36
Utolsó útjára indult III. Richárd (Infostart)
Utolsó útjára indult vasárnap III. Richárd, Anglia utolsó Plantagenet-királya, az angol-brit monarchia történetének egyik legvitatottabb személyiségű egykori uralkodója.
márc. 22
23:54
Kabuli rendőrkapitány: hamisan vádolták a Korán-égetés miatt meglincselt afgán nőt (Infostart)
Hamisan vádolták azt az afgán nőt, akit csütörtökön Kabul központjában agyonvert és megégetett a feldühödött tömeg, mert elterjedt róla az a hír, hogy állítólag elégette a muzulmán szent könyv, a Korán egyik példányát - közölte vasárnap Mohamed Zahir tábornok, kabuli rendőrkapitány.

Keresés